Tavaly óta tudjuk, hogy a helyesírás-ellenőrző rontja a helyesírást, tanár ismerőseim is romló átlagról számolnak be, sőt, ma már az is vita tárgya, hogy kell-e még egyáltalán kézírás. A fiatalok már nem írnak hosszú leveleket, csak rövid sms-eket, de még azok helyét is átveszik lassan a Instagram-fotók, a szmájlik, meg a lájkok.

Az íráskép első ránézésre siralmas: írásjelhalmozás, !?, hibás ragozások, olvashatatlan tipográfia, animgifek. Az viszont biztos, hogy ebben a században az emberiség jóval nagyobb hányada jóval többet ír, mint korábban bármikor. Többen gondolták úgy, köztük én is, hogy pozitív változásokat biztos nem hoz, ha az összedobált üzenetek elárasztják az internetet.

John McWhorter, az amerikai Columbia University nyelvésze teljesen más megközelítést javasolt 2013-as TED-es beszédében. Szerinte a társadalomban a nyelv alapvetően kétféle formában létezik: élőszóban és írásban. Az élőszó gyors, jóval kényelmesebb, sokszor nem tudatos, míg írásban többször átgondoljuk mondanivalónkat, utólag is javíthatunk, a beszédnél jóval lassabban alkotunk. Hamar kialakult a beszéd művészete is, képesek vagyunk úgy kommunikálni szóban, mintha írásban tennék: elég feltűnő, hogy a szónokok nem a hétköznapi nyelvezetet használják.

Viszont, ha ez a folyamat végbement, miért nem történt meg fordítva is? Miért nem alakult ki írásban a szóbeliségre hasonlító forma? McWhorter szerint eddig ennek technológiai korlátjai voltak, amelyek mostanára leomlottak: mára képesek vagyunk olyan gyorsan írni, mint ahogy beszélnénk. Így az sms-esezés, csetelés nem a nyelv halála, hanem ujjakkal kifejezett beszéd, amelynek szerkezete és szabályai vannak. „Nyelvtani csoda történik az orrunk előtt". Itt van például a LOL. Önálló nyelvtani rész: jelentését mindenki ismeri, nem kell magyarázni, gyorsan, tömören leírhatjuk vele, amit szeretnénk. 

Az egész jelenség nem a nyelv romlása, sokkal inkább arról van szó, hogy a fiatalok az írás teljesen új formáját fedezték fel, amelyet normál íráskészségük mellett használnak. Halál helyett pedig inkább evolúcióról beszélhetünk.

A közösségi médiának köszönhetően minden eddiginél több ember ír napi szinten, az írás többé nem az írástudók kiváltsága. A technológiai fejlődésen kívül minek köszönhető még ez a robbanás? A Twitter 140 karakteres korlátja, vagy éppen a rövid Facebook-üzenet arra kényszeríti fogalmazóikat, hogy tömören foglalják össze a lényeget. Úgy tűnik, pont ez sikerük kulcsa: mások könnyebben befogadják az így megfogalmazott gondolatokat, mint a hosszú cikkeket. Körbeértünk.

Mindemellett a statisztikákból már azt is tudjuk, hogy a Z generáció tagjai nem igazán olvasnak hírportálokat, csak a Facebookról jutnak el a cikkoldalakra. A kérdés az, és erről McWhorter nem beszél egyértelműen, hogy a korábbi szövegek befogadására hogy hatnak az új trendek. Érdemes még bekezdéseket írni bármiről?