Puzsér, a kritikán aluli kritikus

2013. április 27. 11:12 - Háhner Petra

Puzsér Róbert Média: a népek ópiuma címmel tartott stand-up estet csütörtökön a Bazaar Klubban. Terítékre került Hajdú Péter, Friderikusz, Tvrtko és Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője is. Kérdés, hogy mennyivel különb náluk a magyar média fenegyerekének kikiáltott kritikus, aki maga is a kereskedelmi médiának köszönhetően vált celebbé. A 90 perces előadás a tökéletes bizonyíték arra, hogy aggasztó a magyar média helyzete: ahol már a médiakritika is tömény fikázás és káromkodás, ott valami nem stimmel.

Puzsér Róbert a Csillag Születik című tehetségkutató zsűritagjaként bukkant fel a semmiből néhány évvel ezelőtt, és szúrós megjegyzéseivel pillanatok alatt a figyelem középpontjába került. A műsor befejezése után a versenyzők helyett kénytelen volt a celebeket célba venni. Azóta Kiszel Tünde, Havas Henrik, Vágó István és Gáspár Győző is rendszeresen megkapják a magukét.

Celebvilág lakói

Az este egy hosszúra sikerült Hajdú Péter-gyalázással kezdődött. Miután Puzsér egy Facebook-bejegyzésben kritizálta azt, ahogy Hajdúék a gyermekeiket nevelik, a Frizbi műsorvezetője felhívta őt, és fizikai aggresszióval fenyegetőzve felszólította, hogy szálljon le a családjáról. Valószínűleg ez a telefonbeszélgetés vágta ki Puzsérnál a biztosítékot, és vitte rá arra, hogy az előadás felét Hajdú Péter ócsárolásának szentelje. Én nem érzek olyan heves ellenszenvet iránta, de mindentől független úgy gondolom, hogy 45 percet nem érdemel meg a kellemes tavaszi estémből.

A következő felvonásban Friderikusznak jutott a főszerep, de ismét előkerült Hajdú Péter neve is. Tvrtko sem maradhatott ki a sorból, akit a Bándy Kata-gyilkossággal kapcsolatos posztjai miatt kritizált. Az ügy stand-up elemként való emlegetése miatt a közönségből többen is elhagyták a termet. Ezután Horváth Ádámnak, a Szomszédok elismert, több szakmai díjjal jutalmazott rendezőjének a szapulása következett. Puzsér a 90-es évek népszerű sorozatát röhejnek, az idén 83 éves rendezőt pedig az ország szégyenének nevezte. Szerinte ő „egy szaros senki”, akit az egész ország gyűlöl. Nos, nagyon kíváncsi vagyok, hogy hány ember él az országban, aki a gyűlöli Horváth Ádámot. Biztosra veszem, hogy nem túl sok ilyet találnánk.

Elismerem, hogy azért intelligens meglátások is becsúszotak. Ilyen volt például az az észrevétel, hogy a bulvár média előszeretettel csámcsog BB Évi romokban heverő életén, de ilyenkor azt is reklámozza, hogy tönkretett egy hús-vér embert. Az utolsó húsz percben a bulvárról, az eldobható celebek kitermeléséről és a reality műfajról volt szó. Az előzőek után ez felüdülés volt, még akkor is, ha olyan dolgok hangzottak el, amikkel a legtöbb gondolkodó ember tisztában van.

b_puzser_tamadast_inditott_a_hajdu_peter-jelenseg_ellen.jpg

„Milyen kurva jól megmondta!”

Amit Puzsér művel az nem kritika, hanem szimpla fikázás. Tény, hogy nehéz fogyasztható kritikát megfogalmazni úgy, hogy az ne legyen okoskodó, sznob vagy unalmas. A kritika elmozdítása a szórakoztatás irányába jó ötlet, de lehetett volna színvonalasan is csinálni.

Azt vallja, hogy szándékosan vetette bele magát a celebek világába, hogy belülről kezdhesse kiirtani a tömegmédia gyomorforgató hülyítéseit, miközben gyakran úgy tűnik, valójában semmivel sem különb azoknál, akiknek beszólogat. Pár napja a magyar stand-upot is jól leszólta. Szerinte a hazai stand-up színvonalának süllyedése Kiss Ádám nagypofájúságának, alpári poénjainak és átlátszó kitalációinak köszönhető. Puzsér szerint a magyar médiában rajta kívül mindenki kretén. Valaki azért mert hiteltelen, valaki azért mert arcoskodó, valaki pedig azért, mert alpári. Joker-kérdés: a fentiek közül melyik nem jellemző Puzsérra?

Ha erről van szó, akkor miért rajonganak érte olyan sokan? Mi emberek szeretjük azt, ha valaki megmondja a tutit, csüngünk a szavain, lájkoljuk és megosztjuk. A megmondóembereknek többnyire elfogult véleményük van, ami hatalmas egóval és hatásvadászattal párosul. A jól megmondásnak általában a töménytelen mennyiségű káromkodás és a semmit sem jelentő, ám hangzatos szavak – mint például média-antikrisztus vagy médiafogyatékos – is nélkülözhetetlen elemei. Nem feltétlenül a mondanivaló tartalma a lényeg, hanem az, hogy utána levonhatjuk a következtetést: „Milyen kurva jól megmondta!”. 

Fotó: www.civishir.hu

151 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr875249010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2013.04.28. 02:02:49

@KopaszMercis:

Akkoriban Bodocs a falusi elet jellegzetes karaktereit figurazta ki, es azt nagyon hitelesen. A barackos poen is valami hasonlo kontextusban hangzott el.

Ugy erzem kicsit kettos mercevel mersz, mert pl. Richard Pryor -aki szemelyes kedvencem- minden masodik mondataban a dugasairol beszelt, meg arrol, hogy hogyan kabitoszerezett, de ugy latszik, az nem uti ki nalad a biztositekot.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2013.04.28. 02:05:38

Ki merem jelenteni, hogy a 'A het nesterlovesze' az utobbi idok egyik legszinvonalasabb radiomusora volt.

tundrazuzmo (törölt) 2013.04.28. 02:20:18

Egy hete írtam, de ma is igaz: "Régen a rendszerkritika Puzsér-féle módszerét udvari bolondnak hívták. A királyi palotában, király mellett játszotta az agyát. Akármilyen bolondságot is mondott, elnézték neki. Hiszen mindenki tudta, hogy a királyi palota tartozéka.

Puzsér is megpróbál rendszerkritikát nyomni, csak éppen beült a szavazósdiba, felvette a nagy gázsit, aztán csodálkozik, hogy most miért nem hiteles. Ezen nem kellene csodálkozni, kívül kellett volna maradni a bordélyházon, és akkor most nem nézné őt senki k...ának."

Önkéntes Véradó · http://arnyekmandatum.blog.hu/ 2013.04.28. 02:36:33

Hát, barátom, ennyire felkészületlenül és alulinformáltan posztot írni, ehhez csak gratulálni tudok. :) Hogy a semmiből tűnt elő? Két rádiónál voltak műsorai évekig, könyvet írt, tévében szerepelt, médiahackeket készített... lehet, hogy te nem találkoztál vele, de akkor minek írsz róla posztot?

reccs 2013.04.28. 03:06:09

Puzsérnak vannak zseniális meglátásai, de mostanában mintha beleszorult volna a saját szerepébe. Többször volt olyan érzésem, hogy mindenáron kell valami nagyot mondania, ha eszébe jut valami, ha nem.

braue 2013.04.28. 06:14:18

Nekem az arc kicsit sem szimpatikus. A műkritikái nagy részével meg vitatkoznék, de ízlésekről nehéz vitázni. Szerintem csak egy átlagos, felfújt celeb.

Patreides · patreides.blog.hu 2013.04.28. 06:57:57

@tundrazuzmo: "Ezen nem kellene csodálkozni, kívül kellett volna maradni a bordélyházon, és akkor most nem nézné őt senki k...ának. "

Sőt, akkor egyáltalán nem nézné senki. :)

kurgan 2013.04.28. 07:03:47

hát ha a posztíró számára puzsér a semmiből tűnt fel, akkor nagyon érthet a média 2.0-hoz...
puzsér egy általa vélt missziót teljesít, 2-3 millió agyatlant próbál kirángatni a hajdópéteri mélységekből, ehhez pedig ingerküszöböt kell átütni. tény, hogy közben jól megél belőle, jól csinálja. inkább ő mondja meg a tutit mint ilyen hajdúpéterek.

dannyrose 2013.04.28. 07:19:55

Háhner Petra mit tett le az asztalra, hogy puzsér róbertet kritizálja? Az érv, hogy "tegyen le előbb valamit az asztalra" azért fals, mert nyilván egy kritikusnak nincs ilyen mérhető tevékenysége. A kritikusnak csak a hitelessége van, amit szerintem Puzsér azért próbál megtartani - az ezzel járó konfliktusok ellenére.

Shopping 2013.04.28. 07:24:28

Puzsérnak teljesen igaza van!!!
Háborúzik az igénytelenség ellen.
A stîlusáról már lehetne vitatkozni,de ha csak csendben modogatná a véleményét, senki sem hallaná meg.

Nem normális, hogy a lakosság 90%-a :
barátok közt, VV, éjjel nappal Budapest, Megasztár, xfaktor,frizbi és egyéb minősíthetetlen SZEMETET néz, és ezen nőnek fel generációk.

Milyen ember lesz abból a gyerekből, aki ezeket a müsorokat látja??? ( volt már körkérdés a gyerekekhez, hogy kik szeretnének lenni ha felnőnek- válasz: VV szereplő)

Egy a lényeg, KELL valaki aki kimondja: a fenti műsorok, a szükségtelen szemét az emberek életében!!!!

lüke 2013.04.28. 07:29:41

véleménye: a magyar atom
(se nem intelligens, se nem szórakoztató, se nem
tartalmas, s még nem is sármos)

waldorfbalcon 2013.04.28. 07:30:07

@Rasszista Eszkimó: Tudod, az úgy van, hogy nem kell tudnod tojást tojni, hogy meg tud mondani, hogy büdös. Meg tudom különböztetni a jó kritikát a rossztól, és ez a csávó bizony egy közhelyhuszár pózer.

lüke 2013.04.28. 07:33:30

kieg: "Ezután Horváth Ádámnak, a Szomszédok elismert, több szakmai díjjal jutalmazott rendezőjének a szapulása következett"
talán nem olvasta a Pál utcai fiúkat
(ti HÀ Molnár F. unokája)

www.youtube.com/watch?v=QEGVpa4HVIY

lobster thermidor 2013.04.28. 07:52:12

@Shopping:

Na akkor te nyilván nem láttad azt a kis videót, amiben Till A. szintén "zenész" kéténű médiaszemélyiségnek megmutatja a lakását.

Ha láttál még igénytele kecót, akkor ez az. Aki ilyen piti körülmények között él, és olyan gagyi szarokkal veszi körül magát, amiket egyébként a vérbe fikáz, az jobb ha nem nyitja ki a száját.
Már hallom, amint egyesek azt mondják, hogy szegénynek nem megy olyan jól, mint a más, történetesen a pont általa kritizált médiasztároknak, de egy lakás kulturált, valamilyen egységes hangulatot kisugárzó berendezése nem feltétlenül anyagiak kérdése.
Ugyebár a jó ízlést nem kilóra mérik.
Arról nem beszélve, hogy környezetünk kultúrája, és a vizualitás pont nem választható el attól, amit ez az ember már-már a gyalázkodás szintjén ostoroz.
Az is egy kérdés, hogy vajon miért nem veszik észre a puzséri "intelligenciától" beájultak, hogy ez a pali képes homlokegyenest ellenkező dolgokat állítani egy körmondaton belül, de komoly értékalapú dolgokat sem láttam, hogy propagált, vagy előállított volna.
Sajátos módon akkor hívják a tévékbe, ha kell egy kis balhé valamilyen sztárcsináló műsor nézettségének emeléséhez, vagy szinten tartásához, ezért bátran állíthatjuk, hogy ő maga is csak a bulvárt színesítő "hígfosgyáros" celebek egyike!

2013.04.28. 07:56:05

„Tenyleg rohej, hogy Magyarorszagon Havas Henrik a 'tanar ur' es Vago Istvan a 'professzor ur"”

Ami azt illet, számomra a Puzsér „tanár úr” vagy a Puzsér „professzor úr” legalább ennyire röhejes.

Szerintem sem azzal nem érdemes foglalkozni, hogy mit mond, sem azzal, hogy hogyan. Cseppet sem csodálkozom egyébként, hogy Puzsér ráállt a celebek elleni harcra, mert valójában ez az ő igazi terepe, a neki való nívó.

Aki munkásságának egyéb területeitől (filozófia, film) annyira el van ájulva, az olvasson néha klasszikus filozófiát és valóban komoly filmtörténetet is, hogy rájöjjön arra, Puzsér „szakértelme” ezeken a területeken igazából kb. a műkedvelő szintjét jelenti.

lobster thermidor 2013.04.28. 07:59:33

@lüke:
@waldorfbalcon:

Gyanítom, hogy ez a fikamanó a már besárgult irigységéből eredő frusztráltságát vezeti le azzal, hogy kontroll, és minden érdemi tartalom nélkül mond trágár dolgokat kritika címszóra azokról, akik egy része annyival magasabb lépcsőfokra jutott fel, ahova ő soha nem fog.

braue 2013.04.28. 07:59:43

@lobster thermidor: Én is éppen azon röhögtem tegnap. Hihetetlen, hogy aki ilyen szövegeket nyom, az ilyen kégliben él. Mondjuk az a két perc is sok volt amit láttam az otthonából. A cigányok kb. ugyanígy élnek, ha a lókupeckedésből egy kicsit megszedték magukat.

Vittore. 2013.04.28. 08:18:21

"Valószínűleg ez a telefonbeszélgetés vágta ki Puzsérnál a biztosítékot, és vitte rá arra, hogy az előadás felét Hajdú Péter ócsárolásának szentelje. Bár én nem érzek olyan heves ellenszenvet iránta, mint Robi, úgy gondolom, hogy 45 percet nem érdemel meg a kellemes tavaszi estémből."

Most megnéztem a szerzőt, mert ez a mondat meg nálam ütötte ki a biztosítékot. Kedves Háhner Petra, maga hülye?? Hajdú Pétert az egész magyar blogtársadalom utálja. Mert mit is ért el ő eddig? Amikor Medgyessy nevelt lányával járt, felbukkant a piacon. Aztán párszor körbement a neten, hogy roki parkolóban parkol a sok milliós autójával. Aztán indított milliárdos költségvetéssel műsort a tv2-n, ami akkorát bukott, mint ide Tokió. Aztán ami miatt az egész netes társadalom felzúdult, pert indított, vagy perrel fenyegetőzött néhány kommentelő ellen, akik beszóltak neki egy hozzászólásban. Aztán még nyilván az sem szimpatikus, ahogy a saját showműsorában játssza az egyetértő, sajnálkozó showmant és mindig az aktuális tragédiákat/baleseteket, illetve azok túlélőit, rokonait használja fel ehhez.

Nos ehhez képes Puzsér már csaj egy jelenség, aki ráadásul sikeresen kihasználta az 5 perces népszerűségét és azóta is megél belőle.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.28. 08:19:02

@Athos64: el tudom fogadni amit írsz. Ugyanakkor a hazai megmondó, vagy kritikai szcéna tagjai között mégis üdítő kivétel.
Érvelései logikusak, érthetőek. Van egy sajátos elvrendszere ,ami mellett következetesen kitart.
Tehát bizonyára vannak nála kifinomultabb filmesztéták, cizelláltabb médiakritikusok, de jelenleg eredetibb, erőteljesebb, szórakoztatóbb, az ingerküszöböt valóban átütőbb nincs.

2013.04.28. 08:25:54

@Shopping:

„Milyen ember lesz abból a gyerekből, aki ezeket a müsorokat látja???”

Olyan ember lesz, amilyenné a kedves szülei nevelik, akik megengedik, hogy gyermekük ilyesmiket nézzen a tévében.

Ha már tévéműsorokról van szó, jómagam nem gondolom azt sem, hogy a nem saját gyártású műsorok – Steven Seagal és tsai által „fémjelzett” akciófilmek, a debilekhez szóló és/vagy altesti poénokkal telezsúfolt „vígjátékok” stb. – különösebben jót tennének gyermekeink szellemi fejlődésének. Furcsamód azonban ezekről nem sok szó esik.

De amikor Magyarországon a gyereknevelést a szülők jelentős része átengedi a tévének és a számítógépnek (internetnek), akkor álszentnek tartom az örökös sopánkodást például a celebek miatt, mert az ő közönségüket pontosan azok termelik ki, akik a legjobban ágálnak ellenük.

lobster thermidor 2013.04.28. 08:29:01

@braue:

Különös tekintettel az előszobában lévő, a hatvanas-hetvenes évek végét idéző kovácsoltvas ruhaakasztóra, és a lámpa gyanánt használt katerdál üveges, hasonló stílusban készített függesztékre.
De a kis üvegezett vitrin, amiben az ereklyének nevezett csetreszeit tartja, az is nagyon ott volt! :)

szellemkor 2013.04.28. 08:31:50

A poszt szerzőjével sok mindenben vitatkozhatnék, de csak egy példát mondok most: "semmit sem jelentő, hangzatos" kifejezésnek titulálja a "média-antikruisztust", holott pont itt van a kutya elásva, ezért vannak a Puzsérnak zseniális jelzői, mert kifejezik egy szóban amihez több bekezdést kellene írni.

A Hajdú Péter például tényleg egy személyben testesíti meg mindannak az ellentétét amit a színvonalas és szakmailag megalapozott, vagy akár csak emberileg szerethető médiáról gondolunk, tehát a kifejezés éppen hogy pontos, találó, nem pedig semmitmondó.

annmbp 2013.04.28. 08:35:53

Nőhöz kéne már jutnia, hogy kicsit lenyugodjon.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.28. 08:39:58

@Athos64: valamit félreértesz. Egy családban nézhet a gyerek sok mindent, ha beszélgetnek róla, és néz értékesebb dolgokat is. Miért kellene szót ejteni b listás filmekről amikor azokról tudjuk hogy azok. Ugyanakkor ahonnan ezek jönnek, ott van esély mást is mutatni a gyereknek. Nálunk nincs. Nálunk Hajdú Péter a tényező, főműsoridő. Ezért erről kell beszélni. Nincs baj a könnyedén szórakozással,a kikapcsolódással. Azzal van baj amikor szinte minden annyira igénytelen hogy már saját stílusában is értékelhetetlen.

Putyilov gyári melós 2013.04.28. 08:45:43

Egyszerű ez a Puzsér, mint a faék.
Tulajdonképpen a politikusokat majmolja, és a másik mocskolásával akarja magát eladni.
Egy celebmocskoló mocskos celeb.

Szavazz rám, majd én fonok neked kolbászból kerítést, ennyi Puzsér mondanivalója.

athenee 2013.04.28. 08:48:13

Puzsért lehet kritizálni, és van is miért, de egy másik szinten. Először a blogolónak utána kellene néznie az adott "target" munkásságának (wiki, youtube, rádió archív, könyvek, cikkek), aztán írkálni. Ja, akinél csak az RTL van bekötve..

Ez a bejegyés olyan volt, mintha Vass Virág kritizálná Hamvas Béla irodalmiságát.

2013.04.28. 08:49:44

@Legelő Őse:

Engem komolyan nem zavar, hogy Puzsérnak vannak rajongói, bár ami azt illeti, engem a Hajdú-rajongók sem zavarnak. Számomra ez a celebtéma és Puzsér szabadságharca a celebek ellen azért nem érdekes és nem komoly, mert igenis van egy jól behatárolható terület, ahol ezek a lények mozognak: kereskedelmi tévék, bulvármédia. Ha az ember kiiktatja az életéből ezeket (nem nehéz, ha valóban akarja), rájön arra, hogy egyesek bolhából csinálnak elefántot.

Számomra egy jó kritikus arról is felismerhető, hogy mely témákat tartja méltónak arra, hogy pro vagy kontra foglalkozzon velük. Ha felvállalom, hogy Hajdú, Kiszel, Gáspár stb. munkásságával foglalkozom, akkor azzal kimondatlanul is elismerem, hogy komolyan kell venni őket, érdemes foglalkozni velük, és odafigyelni rájuk. A negatív reklám is reklám! Mindehhez egy hasonlat: ha valaki úgy gondolja, képes arra, hogy megírja az Örömódát, annak nem Bikicsunájokra kéne ráállnia. Szerintem.

Egyvalamit magam is elismerek: Puzsér valóban őszinte ember. Furcsamód erre éppen akkor jöttem rá, amikor a vele kapcsolatos illúzióimat a személyes találkozások porig zúzták. El kell ugyanis ismernem, hogy ő a civil életben is ugyanolyan idegesítően arrogáns és harsány, mint a médiában, vagyis tényleg nem játssza meg magát, ő olyan, amilyennek a médiában is látod. Ez legalább annyira jó, mint amennyire rossz.

Csucsundra 2013.04.28. 08:51:16

@KopaszMercis:"ennek a lepukkant szar balkán cigány hígfosnak, amivé sikerült válljunk" "ez a szarfos nép"..."nem tudunk" .Gratulálok, most avanzsáltál szarfossá,illetve lepukkant szar balkn cigány hígfossá. ami önmagában nem baj, csak ne hidd azt,hogy veled együtt mindenki más is az :D Ja vagy "nekünk" csak a vállunk szaros, vagy mi? :Dlásd még "válljunk" :D

hot-spot (törölt) 2013.04.28. 08:55:47

Be kéne küldeni a parlamentbe,hátha az feloszlatná önmagát kínjában!:)

hot-spot (törölt) 2013.04.28. 08:57:27

@annmbp: Honnan veszed hogy a nőkre bukik?
A celebek 80% buzi.

Csucsundra 2013.04.28. 08:57:36

@KopaszMercis: ja ,én birkaszar, sem értem a melegházasságot,és vagyunk így egy páran( természetesen legyen nekik megfelelő alternatíva, az összes ezzel járó joggal együtt, ez természetes)... De ha te nem érted,hogy egy csoport miért akar bekerülni egy olyan intézménybe, ami alapvetően vallási alapokon lett megteremtve,majd jóval később lett csak civil formája is. és ugye az megvan,hogy az összes vallás valamilyen szinten elhatárolódik a buzulástól :D Ergo te magadnak kérsz egy intézményt, az összes szimbólumával, és mindazzal együtt,amit jelent, miközben szöges ellentéte vagy annak, amire ez az intézmény ki lett találva: nyugis társadalmilag elismert rendszer a fajfenntartást elősegítendő :D vagy valami hasonló.... Nem mondom, biztos jól nézne ki Béla fehér tüllszoknyában, borostásan, a templomban... Csak nem értem, mit szeretne ott.... :)

KopaszMercis 2013.04.28. 08:59:09

@"the dragon":
Hallod ha nem vagy vicces, miert probalsz egy stand up-os temaban viccelodni? Edes, hogy ugy erolkodsz, hogy majd be kakilsz, de sajnos elegtelen... visszaulhetsz szegeny ember :)

2013.04.28. 08:59:17

@Legelő Őse:

Szerintem az a gond, hogy folyton ott kötünk ki, hogy „RTL és Tv2”, mintha minden családban csak ez a két tévécsatorna lenne (és csak tévé lenne), és muszáj őket nézni. Ennél még az m1, m2 vagy a Duna Tv is jobb, hogy National Geographicról, Spektrumról vagy egyebekről ne is beszéljünk.

Vagy ha már tévé, kapcsoljunk a filmcsatornákra (Filmcafé, Filmplusz, HBO), és B kategóriás filmekkel máris felcseréltük a celebeket, vagyis kiiktattuk a problémát. Ámbár én meg se szólalnék, ha az ezeken a csatornákon futó filmek java legalább a B kategóriát elérné.

Tudom, hogy közhely, de nem lehet eleget mondani: van élet a (kereskedelmi) tévén kívül is. Lehet olvasni, sportolni, kirándulni menni, nyelvet tanulni stb. Nehogy már a kereskedelmi tévék celebműsorai jelentsék a szórakoztatás egyetlen lehetőségét, mert ha tényleg ez a helyzet, akkor viszont Puzsér a széllel szemben óhajt vizelni.

radeon5 2013.04.28. 09:02:22

Temahoz ajanlott film: Idiocracy (Hulyek paradicsoma)

Elb*szott magyar cim...magyarul nem lattam, de nem is hiszem, hogy ugy erdemes lenne.
Maga a film egesz vicces, de sajnos szomoru is egyben, temahoz kapcsolodik.

hot-spot (törölt) 2013.04.28. 09:02:22

Szerintem Puzsér jobb,mint az egész média hatóság együtt véve.)

hot-spot (törölt) 2013.04.28. 09:03:51

@Athos64: Hagyd már!Mostanában mint ha megemberelték volna magukat egy kicsit,egész tűrhető műsorokat csinálnak.Kár hogy azokban is folyton csak a veszekedés meg a visítozás megy és csak még jobban frusztrálják,az amúgy is idegbeteg nézőket.D

KopaszMercis 2013.04.28. 09:05:53

@Rasszista Eszkimó:
Richard Pryort a deliveryje emelte a csucsra, raadasul o egy eredendoen vicces figura... ezek izlesbeli kerdesek, nem minden humoristanal tudom megindokolni objektiv tenyekkel, hogy miert jobbak, mint a magyarok - Carlinnal egyszeru, a XX. szazad legnagyobb gondolkodoja volt, az osszes magyar stand up-os hozzakepest egy szellemi fogyatekos szar tirpak, meg akkor is, ha amugy esetleg akad kozottuk olyan, aki, amugy esetleg az atlagnal intelligensebb. Richard Pryor egyszeruen eredendoen vicces, mar az arcberendezese is olyan pl a vaklarmaban, hogy attol mosolyra all az ember szaja... ilyen volt amugy Hofi Geza is. O zsenialis volt, es ilyen kvalitasu eloadot az amerikaiak kozul nem nagyon lehetne kivalasztani,mert ilyesmit senki sem csinalt ott. O is egy humor isten volt...

KopaszMercis 2013.04.28. 09:16:39

@Csucsundra:
Őőőő ezen az elven, hogy vallás meg szokás meg ilyenek, azt ugye tudod, hogy a poligámia mellett érvelsz, amit totalisan anti demokratikusan a szoci kormány nem engedett népszavazásra...

Itt, hogy mit akarsz belemagyarázni a bibliába, és hogy miféle üres babonákkal jössz nekem, amiket vallásnak csúfolsz az egy dolog... a lényeg, hogy mi (és vezetőink) mindig a fejlődéssel szemben haladunk (legalábbis a Hunyadi éra vége óta)... Kövér "hajléktalan" László is, most áll neki ágálni a melegházasság ellen, amikor végre a világ civilizáltabbik fele kezdi megérteni és elfogadni, a 80-as évekbe szállt be a kommunista pártba a bajuszkirálylány (és töltött be a Gyurcsánnyal alelnöki posztot a kiszben vagy hol a kurva anyjában), amikor a világ civilizált fele, már réges régen kiábrándult a kommunizmusból.

Nem véletlen, hogy állandóan a tápláléklánc aljára kerül a magyar, hiába a sok értelmes tudós és nagy teljesítmény, ha egyszer az akaratformálóink ezek a vér primitív állatok, akik két számot nem tudnak összeadni, és nem értenek semmihez, és mindig mindig a fejlődéssel szembemennek.

Tudod mit csinálna ma Szent Istvánnal a magyar politika? A parlamentbe se jutna be, egy ilyen kampánnyal:
-A kereszténység ideje elmúlt, ideje ateistává válni, ezeket a babonákat betiltani (ezzel fel is lehetne számolni rögtön a szexuális bűncselekményeket), az alkotmányból a vallási referenciákat kiszedni, hogy az ne úgy nézzen ki, mint ha egy jobbikos pamfletát osszekente volna szarral egy bíboros
-Fel kell venni a nyugati értékrendeket (lásd pl melegházasság, szabadság jogok, kis állam, alacsony adók), el kell kezdeni adót fizetni, és meg kell szűntetni a korrupciót, a korrupt politikusokat életfogytig börtönbe kell zárni (magyarul mindenkit, aki az elmúlt 20 évben volt képviselő

Ennél radikálisabb intézkedésekre volt szükség az előző ezredfordulón ahhoz, hogy az országot talpraállítsa, és feltegye a térképre, és nagyhatalom lehessen belőlünk... Persze akkor még tökös nép voltunk akivel számolni kellett, nem ez a tutyi mutyi balfasz balkán cigány hígfos brigád, mint ami most... Ez van, és akkor csodálkozunk, hogy elmúlunk, és fogyunk, és egyre jelentéktelenebbek vagyunk.

Kapaszkodj meg kiscsillag, ennek a posztnak minden szava igaz...

KopaszMercis 2013.04.28. 09:18:51

@Csucsundra:
Jah és még egy gondolat, ha már a szexuális devianciák templombéli jelenlétét analizálod, nem lehet, hogy inkább rá kellene szóljál ezekre a derék szüzességi fogadalmat tett papokra, hogy ne dörgöljék már állandóan a faszukat a ministráns fiúkhoz?

Csak egy kérdés...

Dolgozónép 2013.04.28. 09:23:02

Lehet, hogy pozőr, viszont kurvára igaza van.

morami666 2013.04.28. 09:33:04

A kritika mindig védekező álláspontra kényszeríti az embereket. Ez a zsigeri reakció minden személyünket vagy általunk kedvelt személyt érintő kritikára.

Puzsér legalább ki mer állni és elmondani, hogy gyerekek, Ti szart esztek és mivel a szagát sem érzitek, még vigyorogtok is hozzá.

AbuBakr 2013.04.28. 09:39:16

puzsért a szélsőközép óta ismerem.. egy mondata sincs ami ne lenne a helyén
kb azt és úgy fogalmazza meg, amit én is gondolok

érdemes megnézni az akkor még ismeretlen puzsér gyurbán-orcsány előadását

2013.04.28. 09:45:58

@morami666:

Minekutána ő ugyanazt a szart eszi (hiszen nézi ezeket a műsorokat, részletekbe menően tudja, mi van bennük!), mint a többiek, ráadásul szerinted ő még a szagát is érzi, végképp nem értem, miért is áll ő magasabb szinten az effajta műsorok gyártóinál és fogyasztóinál? Tudatosan szart fogyasztani miért különb dolog, mint tudatlanságból? Azért, mert nyíltan kimondja, hogy milyen a szaga és az íze, utána viszont megy repetázni?

braue 2013.04.28. 09:56:11

@morami666: És mitől biztos, hogy nem ő maga a szar, amit vagy eszünk, vagy nem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.04.28. 10:02:10

"Puzsér Róbert a Csillag Születik című tehetségkutató zsűritagjaként bukkant fel a semmiből néhány évvel ezelőtt, és szúrós megjegyzéseivel pillanatok alatt a figyelem középpontjába került."

Na ez pont nem igaz. És nagyjából eddig is olvastam el a posztot.
Puzsér nem a semmiből bukkant fel. És nem a csiszben debütált.
Már legalább 10 éve vannak/voltak rádióműsorai, nem is akármilyenek.
Persze, vitathatatlan, hogy azok is megosztóak voltak, de az első mondat nyilván valóvá teszi, hogy a téma (jelen esetben a kritizált személy) nem ismerete a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja a véleményalkotást.
Gratulálok.

annmbp 2013.04.28. 10:02:20

@hot-spot: hmmm, jogos a feltevés. Lehet, hogy innen ered a frusztráció, valamit elnyom belül.

SarahConnor 2013.04.28. 10:02:32

Sok mindenben igaza van, és sok mindent tök jól lát. Viszont nekem is visszás, ahogyan alpárian osztja az alpáriságot. Egy kritikus az asztalra letett végterméket díjazza, ne az embereket, akik leteszik azt - ezt maga Puzsér is balkáni vitakultúrának nevezte. Viszont ha valóban igaz, hogy "az idén 83 éves rendezőt pedig az ország szégyenének nevezte. Szerinte ő „egy szaros senki”, akit az egész ország gyűlöl. " - ha tényleg ilyeneket mondott, akkor átlépte az álomhatárt kritikus és fikázó közt. Megtörtént vele már korábban is ez, és nem tetszik az ilyen. Ilyenkor hiteltelenné válik, még akkor is, ha továbbra is ízlésnevelő célzattal teszi.

Szóval Puzsér úr is akkor jó, ha hátrébb fogja az agarakat.

SarahConnor 2013.04.28. 10:03:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): +1

Utálom, mikor olyanok írják a legvérmesebb posztokat, akik szemmel láthatóan nem ismerik teljesen.

vaffanculo 2013.04.28. 10:10:57

Puzsér teljesen rendben van. Hallgassátok vissza a Szélsőközép, Demokrácia Rt és Apokalipszis Rt. műsorait:). Kicsit sok lesz időben, de zseniálisak.
Ahogy már fentebb írta vki, nem a semmiből jött elő, kedves Petra:)
Inkább hallgassatok Puzsért, mint BK-t, VV-t, Pig Brothert, satubbi:)

Politikailag inkorrekt eszkimó 2013.04.28. 10:14:00

@Athos64:

"Ami azt illet, számomra a Puzsér „tanár úr” vagy a Puzsér „professzor úr” legalább ennyire röhejes."

Nem tudom ez, hogy jon ide, mert Puzsert senki nem hivja se tanar urnak, se professzor urnak, es szerintem o lenne a legelso aki tiltakozna az ilyen megnevezes ellen. Havas Henrik viszont koztudottan a 'tanar ur', Vago pedig a 'professzor ur'.

"Aki munkásságának egyéb területeitől (filozófia, film) annyira el van ájulva, az olvasson néha klasszikus filozófiát és valóban komoly filmtörténetet is, hogy rájöjjön arra, Puzsér „szakértelme” ezeken a területeken igazából kb. a műkedvelő szintjét jelenti."

Azt javaslom, ne kezdjunk el sznoboskodni. Nem kell ahhoz filmesztetanak lenni, hogy valaki filmeket elemezzen, kritizaljon. A filmes musora sem az 'esztetizalasrol' szolt.

Amugy pedig nem filmtortenetet kell olvasni, hanem filmeket kell nezni. :)) Van egy reteg Magyarorszagon, akiknek sajat velemenyuk nincsen a filmekrol, ezert inkabb felvesznek egy ilyen gogos pozt, nezik a sok Tarkovsky es Tarr Bela filmet, persze semmit nem ertenek belole, de azert a latszatot fenn kell tartani. Titokban persze hallgattak a musorat, de a filmklubban ezt ciki lett volna bevallani.

reccs 2013.04.28. 10:18:04

@Rasszista Eszkimó:

Havas állítólag utálja a tanár urazást, hogy Vágó professzor úr lenne, most hallom először. De biztosan köztudott.

braue 2013.04.28. 10:22:32

@Fenimore: Tehát, ha nem vagy profi puzsér-rajongó, akkor nem is lehet véleményed róla. Hihetetlen alapokon álltok néhányan.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2013.04.28. 10:22:46

@KopaszMercis:

Nem kell Richard Pryort vedened, mert en is zsenialis humoristanak tartom, az egyik szemelyes kedvencem, megvan az osszes stand-up fellepese, ami megjelent dvd-n (a filmjeit viszont gyengenek tartom). Csupan arra akartam kilyukadni, hogy onmagaban a karomkodas nem baj, de kell hogy legyen mogotte valami.

A magyar humoristakat en is nagyon gyengenek talalom, de ennek ellenere tartom magamat ahhoz, hogy Bodocs Tibor es Kohalmi Zoltan kivetelt kepeznek. Ok nem csupan vicceket meg poenokat sutnek el, hanem komoly tarsadalmi kritikakat is megfogalmaznak.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2013.04.28. 10:25:21

@reccs:

En meg soha nem hallottam, hogy nagyon ellenkezett volna a megnevezes ellen. Egyszer lattam egy musorat, ahol Szijjarto Peter fenyesre nyalta a segget; kb. huszszor hangzott el a 'tanar ur' kifejezes. Nem ugy tunt, mintha zavarta volna.

juan74 2013.04.28. 10:31:27

Csöppet sem vagyok Puzsér-fan, de inkább leszek alpári, mint olyan üres, mint ez a poszt volt. Ha jól értem, a stílussal van a fő problémája a szerzőnek, a mondanivalóról nemigen beszél.

A csúcspontot benne a Szomszédok "bezzegaboldogbékeidők" relativizálása, pedig lássuk be, ugyanolyan szar volt, mint a mai napi szappanoperák (csak akkor még nem álltak rendelkezésre a napi gyártás feltételei), még ha volt benne egy-két tehetségesebb színész is, akiknek nem ez lett a karrierjük csúcspontja - szakmailag nézve. Ne feledjük Csűrös Karola modoros summázatait, ami nem nagyon emeli ki a mai szomszédokköztök világából azt a teleregényt sem. Persze lettek, akik Kulkákká váltak ott is, és olyanok is, akik ábelaniták.

Puzsérnak van egy erős aufklärista, elitista szemlélete, ami a maga módján szintén modoros és olykor tenyérbemászó, de inkább adok neki igazat, mint azoknak, akiket támad. Ha nyersen, akkor nyersen, de akinek ez a fő problémája vele, az járjon inkább VIVA Comet gálákra. Van annak is értelme, ugyanis az trendibb, és lehet az ottani celebekre eső rivaldafényből egy kicsit ellopni.

Erősen érződik, hogy házi feladatnak lett kiadva ennek a blogbejegyzésnek a megírása. Sebaj, majd lesz jobb is, Petrácska. (Ezt a robizásra válaszul.) Ha újságírónak készülsz, akkor ez az irány jó lesz arra, hogy melót találj, de attól még nem leszel zsurnaliszta, csak jól-rosszul megfizetett médiamunkás. Viszont neked kell eldöntened, mi akarsz lenni. És aki kurvának áll, az ugye ne sírjon, ha...

KopaszMercis 2013.04.28. 10:32:39

@Rasszista Eszkimó:
Akár hogy is van, a két csávónak szerencséje van, hogy akad ilyen értelmes rajongójuk mint te, mert azért annyiból amennyit ide leírtál azért világos, hogy van fogalmad a dolgokról, úgy hogy adok nekik esélyt... tudnál dobni 2-3 jutúb linket... ránézek...

SarahConnor 2013.04.28. 10:43:58

@braue: nem ezt mondom, hanem azt, hogy - a negatív véleményt megfejelendő - sok poszt leírja, hogy Puzsér a CSISZ-ben debütált - aláhúzva ezzel a celeb szót. Holott Puzsér sokkal régebb óta van a pályán, minthogy ez a szó talán a köztudatba került :) Szóval ez a kijelentés nem igaz, hamis, és mint ilyen, nem azt a hatást éri el egyáltalán, mint amit a poszt szeretne.

2013.04.28. 10:46:01

@Rasszista Eszkimó:

Tudomásom szerint se Havas, se Vágó nem aposztrofálja magát tanár úrnak vagy professzor úrnak, hanem a közönségük aggatta rájuk ezeket a címeket. (Hogy tiltakoztak-e ellene, vagy sem, azt nem tudom, ugyanis az ő munkásságukat sem ismerem teljes mélységükben.) Számomra viszont jelen blog is azt tanúsítja, közel járunk ahhoz, hogy a közönség egy része effajta címekkel ruházza fel Puzsért is. És ez bizony számomra elég nevetségesen hangzik. Akinek például feltétlenül Puzsér kellett ahhoz, hogy rájöjjön a kereskedelmi tévék vagy a bulvármédia színvonaltalanságára, és megtalálja a távkapcsoló megfelelő gombját, azzal én se tudok mit kezdeni.

Valóban nem kell filmesztétának lenni ahhoz, hogy valaki filmekről mondjon véleményt. De ehhez vállalja azt is, hogy szubjektív véleményt formál, és nem abszolút igazságokat mond ki. Vegyük csak A HÉT MESTERLÖVÉSZÉ-t! Nem a rádióműsort, mert sosem hallgattam. (Ja, és filmklubba se jártam soha.) Elég jól ismerem viszont az azonos című könyvet. Nézzük tehát a tényeket! A könyv alcíme: AZ 50 LEGJOBB FILM. Csak így, kategorikusan kinyilatkoztatva. Nem „Az 50 kedvenc filmem”, vagy netán „50 jó film”, amely könyvcímek teljesen egyértelművé és elfogadhatóvá tennék a szubjektivitást. Nem, a megmondóemberek ellentmondást nem tűrő, kinyilatkoztató stílusában: AZ 50 LEGJOBB FILM.

A kronologikus sorrendet követő kötet egy 1957-es alkotással kezdődik. Tekintve, hogy a filmet a XIX. század végén találták fel, Puzsér úr objektívnak beállított véleménye szerint tehát a filmtörténet első bő ötven évét lehúzhatjuk a WC-n, egyetlen film sem született akkoriban, amelynek helye lenne egy ilyen összeállításban. (Dehogynem született, csak nyilván nem látta őket!) Egy „50 KEDVENC FILMEM” kötetből nem hiányolnám se Chaplint, se Griffitht, se Fritz Langot, se Hitchcockot stb., stb., és nem tenném szóvá Georges Lautner, Harold Ramis vagy Joel Schumacher stb., stb. szereplését, de egy objektív, szakmai (!) hozzáértést sugalló „AZ 50 LEGJOBB FILM” kötetben a kimaradtak és a bekerültek összevetése sok mindent sejtet, de valódi objektivitást és komoly hozzáértést nem igazán. Mindazonáltal ez persze csak a szubjektív véleményem, ellentétben Puzsér objektívnek álcázott kinyilatkoztatásaival.

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2013.04.28. 11:03:10

"Puzsér Róbert a Csillag Születik című tehetségkutató zsűritagjaként bukkant fel a semmiből néhány évvel ezelőtt"

már ebből a mondatból kiderül, hogy a posztírónak foggggalma sincs miről ír

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.28. 11:05:39

@juan74: a szomszédok a retekklub-tévékettő saját gyártású szemeteinek megjelenéséig a bányászbéka seggének színvonalát jelezte. Azóta van lejjebb is, csak annyi eltéréssel, hogy akkor viszonylag neves, jó színészek ripacskodtak és járatták le magukat, most meg noname senkik hozzák a valamivel alacsonyabb színvonalat.

waldorfbalcon 2013.04.28. 11:13:12

Akinek a Puzsér az intelligens filmkritikus, annak, gondolom, Réz András is az, mert látszik a tévében.
Gyerekek, a filmesztétika mondjuk ott kezdődik, hogy Király Jenő. Ja, hogy ő nem látszik a tévében, akkor nyilván nem is érdekes.

juan74 2013.04.28. 11:25:50

@álfirkász: Igen, mindig van lejjebb. Mindig.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.28. 11:35:12

Ugyanolyan ő is, mint a többi celeb, csak "oda szarik ahonnan eszik" mentalitása más...

Arra meg nem kéne büszkének lennie...

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2013.04.28. 11:38:24

Puzsér megmondja? Megmondja.
Igaza van? Már hogyne lenne.
Alpári a stílusa? Kit érdekel?!

Kérdés?

pucros 2013.04.28. 11:48:37

Én nem tudom megítélni, mennyire jogos Puzsér részéről, hogy rászállt Hajdúra meg a bulvár és a média többi szemetjére. Fogyasztóként régesrégen leszarom és kerülöm ezeket, megtalálom másutt, ami nekem kell, azzal jól elvagyok. Eszem ágában sincs kereskedelmi tévéket nézni, csak azért, hogy lássam, min háborog Puzsér.
Azt viszont el tudom képzelni, hogy egy másik nézőpontból, nem fogyasztóként, hanem társadalmi felelősségérzettel bíró közszereplő szemével ("írástudók felelőssége") tényleg nem lehet tiszta lelkiismerettel úgy tenni, mintha ez a szartenger nem létezne - hisz mivel honfitársaink milliói fogyasztják, nagyon is mély nyomot hagy a lakosság kulturális rutinjaiban. Ha a közjó felől nézzük a dolgokat, akkor valójában egyetlen Puzsér még kevés is; egész mozgalmaknak kellene folyamatosan felhívni a figyelmet, ragasztgatni a figyelemfelkeltő címkéket, mint a cigisdobozra a boncolt rákos tüdők fotóit.

Je t’aime Mathilde de la Mole 2013.04.28. 12:20:50

puzser.blogspot.hu/ itt lehet és érdemes is meghallgatni pár Apokalipszis Rt. adást. Puzsér stílusa nekem is ellenszenves, de számomra egyáltalán nem hiteltelen és látszik rajta, hogy gondolkodik, ellentétben a poszt írójával, akinek fogalma sem volt arról, hogy mit csinált Puzsér a CSISZ előtt.

2013.04.28. 12:34:17

@pucros:

Hogy mennyit érnek a cigisdobozokra tett fotók a rákos tüdőkről, azzal kapcsolatban elég az aktuális híreket tanulmányozni: a dohánytermékek forgalmazása még mindig igen jó biznisz, és nyilván az állam sem azért monopolizálta, mert le akarja szoktatni a lakosságot a dohányzásról. Annyit ér az ilyesmi, mint a legális (!!) DVD-k elején látható, általában átugorhatatlan reklám arról, hogy ne lopj filmet: az nem látja, akihez szólna, és az kap tőle idegbajt, aki viszont nem lopta a filmet.

Én sajnos úgy látom a helyzetet, hogy van az országban néhány százezer (néhány millió?) birka, akik számára Hajdú (vagy más hasonszőrű) a vezérbika, Puzsér pedig szívesen átvenné ezt a szerepkört. Jómagam viszont úgy gondolom, nem az az érdekes, hogy ki áll a csorda élén, hanem az, hogy ne vezetésre szoruló birkákból álljon.

Az, hogy Puzsér megmondja a tutit, mi a szar, és mi nem, mi az érték, és mi a vacak, az szerintem csupán az ízlésterror egyik fajtája. Ha Való Világ, Frizbi meg Éden Hotel stb. helyett a tévék minden este Weiner Leó hegedűestjét közvetítenék, vagy vers szólna mindenkihez, a nézők akkor sem néznék tömegével ezeket az új műsorokat, mert nem erre vannak szocializálva.

Hogy az emberek az igényes dolgok iránt érdeklődjenek, arra nevelni kell őket gyerekkortól kezdve. De amíg az iskolák csupán gyerekmegőrzőként funkcionálnak, a szülők pedig a túlterheltség vagy éppen a lustaság miatt nem képesek komoly családi nevelésre, addig mindig is annak lesz keletje, ami a legkönnyebben befogadható: a gondolkodást nem igénylő, tiritarka bóvlinak, Frizbinek, BB-nek, VV-nek stb. Mint mindenben, az ilyesmiben is a személyes példaadás lenne a legfontosabb: aki például alpári stílusban reagál az igénytelenségre, az komolyan azt hiszi, hogy ezzel az igényesség felé tereli a nyájat?

Engem azért bosszant ez az egész celebmizéria, mert magam sem akarom elhinni, de egyesek tényleg úgy tesznek, mintha az RTL Klubtól vagy a Tv2-től ott állna mellettük valaki a tarkójukra szegezett fegyverrel, és úgy kényszerítené őket a celebműsorok megtekintésére. Ezek a tévék azért kereskedelmi tévék, mert a nézettségre épülnek. Ha senki nem nézné az ilyen műsorokat, nyilván nem lenne kifizetődő gyártani őket.

De hát ugyebár mégiscsak kényelmesebb beülni a fotelbe, megnézni valami celebműsort, utána fröcsögni rá az interneten, hogy „nekem ilyeneket kell (??!!) néznem, pedig hogy utálom”, mint tervezni egy közös családi programot, elővenni egy könyvet, vagy megnézni egy olyan filmet (mondjuk a családi gyűjteményből, amely a celebfikázók esetében nyilván nívós opuszokból áll), amelyet nem elég nézni, hanem gondolkodni is kell rajta. Vagy csak beszélgetni egymással, kivel mi történt aznap, minek örül, mi bántja stb. Szerintem nem Hajdú Péter és társai generálják az igénytelenséget, hanem az igénytelen nézők generálják a maguk számára az ilyen műsorokat és sztárokat.

vaffanculo 2013.04.28. 12:39:49

@Athos64: Nálad a pont, tökéletesen egyetértek.
"aki például alpári stílusban reagál az igénytelenségre, az komolyan azt hiszi, hogy ezzel az igényesség felé tereli a nyájat?"
Igen. Legalábbis egy részét igen. Ha képes vagy meglátni az alpári stílus mögötti mondanivalót, akkor igen.

athenee 2013.04.28. 13:22:29

@Athos64: egyet értek. Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy kirántsa a kábelt a falból és könyves polcot húzzon a tv-szekrény helyére.
Puzsér ehhez volt egy löketnyi katalizátor, amikor régebben alternatív fórumokon meg tudta szólítani azokat, akikben van még egy kis remény. A tömeg-elérése után kellett volna folytatni a minőségi tevékenykedést, de érthetetlen okokból ostoba módon megy neki olyan köröknek, ahol nem nyerhet, annak természetéből kifolyólag. A hajdúzással most egyenlőség jelet húz maga és a mainstream media közé, ami darwin-díjas öngyilkosság. Kár érte.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2013.04.28. 13:40:16

@KopaszMercis:

Nem akarom Hofihoz hasonlitani oket, mert o a magyar stand-up szent tehene, de szerintem az eloadasaikban ugyanugy van tarsadalomkritika. Nyilvan nem lehet oket egy Carlinhoz hasonlitani, de szerintem a produkciokat onmagukban kell vizsgalni, nem mashoz viszonyitva. Amugy Bodocs Tibi pl. nagy Carlin rajongo.

www.youtube.com/watch?v=9RgN0YQcLVk

www.youtube.com/watch?v=2hZTIJk-y-I

Mindenestre ezt azert nekik is levetitenem.

www.youtube.com/watch?v=1emc7I7mi8o

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.04.28. 13:41:39

@juan74: +1 :)

külön bekopiznám az utolsó bekezdésedet:
"Erősen érződik, hogy házi feladatnak lett kiadva ennek a blogbejegyzésnek a megírása. Sebaj, majd lesz jobb is, Petrácska. (Ezt a robizásra válaszul.) Ha újságírónak készülsz, akkor ez az irány jó lesz arra, hogy melót találj, de attól még nem leszel zsurnaliszta, csak jól-rosszul megfizetett médiamunkás. Viszont neked kell eldöntened, mi akarsz lenni. És aki kurvának áll, az ugye ne sírjon, ha..."

pontosan.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2013.04.28. 14:09:49

@Athos64:

“Szerintem nem Hajdú Péter és társai generálják az igénytelenséget, hanem az igénytelen nézők generálják a maguk számára az ilyen műsorokat és sztárokat.”

Ez egy hazugsag. Nem a tied, de te is bedoltel neki. Nyilvan, a tehetsegtelen TV-s producereknek egyszerubb a TV-nezore fogni mindent. Vedekezzen a nezo, nehogy a musor keszitoinek kelljen. A media allandoan a nezettsegre meg a szamokra hivatkozik, de a nezoket (es van egy olyan gyanum, hogy a szamokat is) konnyen lehet manipulalni.

Es itt nem csak a TV-rol van szo, hanem a bulvarrol, mint mufajrol.

Hiaba nem nezek en TV-t, nem olvasok bulvarlapokat, mindenhonnan omlik az emberre az informacio, foleg az internet miatt, es ugy erzem ezt nem mindig lehet kontrollalni. A facebook elterjedesevel ez csak meg rosszabb lett. Te sem nezel TV-t, megis tudod ki az a Hajdu Peter, ki az a Norbi, ki az a Kiszel Tunde. Es ez a jelenseg engem zavar, mint befogadot. Ezt nem lehet elintezni azzal, hogy “Ha senki nem nézné az ilyen műsorokat, nyilván nem lenne kifizetődő gyártani őket.”

Barcsak ilyen egyszeru lenne, de a vilag sajnos nem ennyire fekete-feher, mint amilyennek te leirod.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2013.04.28. 14:29:21

@Athos64:

Rendben, te mondtad, akkor nezzuk a tenyeket. A konyv cime ez:

A hét mesterlövésze - Az 50 legjobb film
Puzsér Róbert rádiós beszélgetései

Az ismertetoben pedig ez all:

"Puzsér Róbert – nagy sikerű rádióműsora, A Hét Mesterlövésze nyomán – ezúttal az elmúlt évtizedek filmtermését teszi szigorú kritikája tárgyává."

Allitasod szerint eleg jol ismered a konyvet, megis elkerulte a figyelmedet az az apro reszlet, hogy az elmult evtized filmtermesebol valogattak. Ha ismerned a musor tematikajat, akkor ez nem okozott volna meglepetest. A kony cime eleve utal arra, hogy a lista szorosan kapcsolodik a radiomusorhoz. Ugy tunik, hogy teljesen felreertelmezted a konyvet, szo sincsen az 50 valaha keszult legjobb filmrol.

2013.04.28. 14:59:33

@Rasszista Eszkimó:

Valóban nem vásárolok bulvárlapokat, de látom a főcímeiket, amikor egyéb újságokat veszek. Na bumm, tudom, ki az a Kiszel Tünde meg Hajdú Péter stb., de egyáltalán nem határozzák meg az életemet és a gondolkodásomat. Felütök például egy verseskötetet vagy megnézek egy Tarkovszkij-filmet (ja, bocs, ez sznobizmus), és garantáltan se ezekkel a nevekkel, se ezekkel az arcokkal nem fogok találkozni bennük. :))

Hogy mindenhonnan kikerülhetetlenül a celebek zúdulnak ránk, ez szerintem egy urban legend: azok mentsvára, akik valahogy meg akarják magyarázni maguknak és a külvilágnak, hogy miért foglalkoznak ilyen érdektelen dolgokkal és emberekkel. Az én életem és gondolkodásom viszont nem a celebek körül forog, ezért nem érzem lelki traumának azt sem, ha éppen valami bulvárhíradóba futok valamelyik tévéadón.

Semmi gond azzal, ha valaki kinyilvánítja, hogy mit gondol a celebekről és a róluk szóló műsorokról. A naivitás és a fekete-fehér látásmód viszont szerintem éppen az, ha valaki komolyan azt hiszi, hogy ezeket a műsorokat egytől egyig manipulált, félrevezetett, valójában szépre-jóra, magas kultúrára szomjazó emberek nézik, és főleg kényszerből nézik. Persze lehet ezzel a magyarázattal ámítani magunkat, de a pucér valóság szerintem az, hogy a nézők többsége önként és dalolva nézi ezeket, és valószínűleg belehalna, ha megszűnnének a valóságshow-k, vagy jövőre nem jelenne meg új Kiszel Tünde-naptár. Az ilyen embereknek ugyanis ilyen a világképük, erre fogékonyak akár tudatlanságból (iskolázatlanságból?), akár szimpla lustaságból. Ezek az ő témáik. És ez nem(csak) az ő hibájuk, hanem azé a társadalomé, azé a makro- és mikrokörnyezeté, amely ilyenné formálta őket az iskolai és a családi nevelés keretében.

Nem győzöm eleget mondani: NEM IGAZ, hogy a celebműsoroknak és a bulvármédiának nincs nívós alternatívájuk, de az viszont IGAZ, hogy az emberek igénytelenségből és/vagy kényelemszeretetből nem keresik meg őket. És ezt használják ki a bulvármédia dolgozói. Szerintem nekik tökmindegy lenne, hogy X Faktort csinálnak-e, vagy Röpülj, pávát, de a közönség inkább az előbbit nézi, és ők abból élnek, hogy kiszolgálják a közönséget.

Tudomásul kell venni, hogy mindenkinek mások az igényei. Van, aki például a Pink Floydnál alább nem adja, másnak inkább Lagzi Lajcsi a kultúra netovábbja. A funkcióját mindkettő betölti, és a Lajcsi-rajongó csak azért nem kap rá a Pink Floydra, mert arrogánsan közlöm vele, hogy az ő kedvence igénytelen, az enyém viszont igényes. Ízlések és pofonok. Nem lehet a magunk ízlését rákényszeríteni másokra, és azért harcolni, hogy tiltsanak be mindent, ami nekünk nem tetszik. Bizonyos dolgokat persze büntetni kell, de ez más téma.

Ha Puzsér valóban a népet akarja nevelni, akkor ezzel az egész celebdologgal szerintem nagyon rosszul kezdett hozzá, bár a maga szempontjából jól: a neve forog, például róla is tudok, pedig nem nézem, és nem hallgatom. :)) De legyünk realisták, nézzünk már körül ebben az országban!

Akár az általános műveltségi szintet nézve is tényleg ez a legnagyobb, legfontosabb és azonnal megoldandó probléma, hogy Hajdú Péter kikerüljön a médiából? Minek? Jön helyette Tóth Töhötöm vagy bárki más. Továbbra is úgy gondolom, nem X ember(ek) ellen kéne harcolni, hanem a befogadói réteg szellemi felemelését kéne felvállalni. Az viszont egyrészt nehéz feladat, másrészt a hírekbe sem lehet vele bekerülni. Marad tehát a Hajdú-fikázás, és az is lehet, hogy egyszer Puzsér ül majd Hajdú helyére. Hogy ez olyan nagyon jó lesz, és ezzel automatikusan beindul majd a magas kultúra iránti tömegigény, arról én nem vagyok meggyőződve, pedig állítólag én vagyok a naiv romantikus.

平八 2013.04.28. 15:19:29

@KopaszMercis: Andrew Dice Clay? Tényleg? Arról az ADC-ről beszélünk, akinek egyetlen sikere egy bukott kisregény (Ford Fairlane) főkarakterének megformálása, ami szintén megbukott, hogy aztán forgasson belőle egy filmet, ami akkora szar lett, hogy effektíve derékbe is törte a karrierjét. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi 20 évben az egyetlen említésre méltó megmozdulása a helyi Celeb Rehab reality showban való szerepeltetése volt.
Ha neked ez a magas mérce, akkor már értem, miért szar itt minden stand-upos.
Ja, arról nem is beszélve, hogy ADC is szkeccseket adott elő, nem stand-upot, szóval ezzel az erővel Mr. Bean is meghatározó stand-upos lehet...

2013.04.28. 15:21:40

@Rasszista Eszkimó:

Ismerős az on-line könyvismertetőből származó idézet. Túlságosan is, talán ezért nem tekintem korábbi állításom komoly cáfolatának. Ha érdekel, privát üzenetben megmondom, hogy miért nem, bár szerintem sejted.

KopaszMercis 2013.04.28. 17:20:51

@平八:
Pl szerintem Jeff Dunham is kurva jó, és bármennyire is hipster vagyok ettől ezt már 10 éve mondom, és ő sem a klasszikus stand up-os, és nem kell kibaszottul kirobbanóan sikeresnek lenni ahhoz, hogy valaki jó legyen, vagy legyenek jó megnyilvánlásai, pl Rachel Feinstein sem egy ismert stand up-os mégis voltak tök jó pillanatai, meg van akiket ideje korán elvitt a sors pl Mitch Hedberg, de Dunát lehetne rekeszteni azokkal akik kibaszott jók, és nem feltétlen amerikaik, pl Jim Jeffries, Russle Peters vagy Eddie Izzard, és egy csomó akinek a neve eszembe sem jut... ezekkel is nyugodtan lehetett volna jönni hogy jajj de nincsen igazam, hogy az amerikai stand up-osok. Sokkal nivósabb érvelés lett volna... ADC kipécézni gáz volt, de mindegy.

Lehet, hogy te valami kurva nagy szakértője vagy, és te vagy az aktuális izlésrendőrség itt most stand up-ból, de pl Carlin halála előtti utolsó előtti előadásán hiába néztem körbe és kerestelek nem láttalak sehol... mondjuk mentségedre legyen mondva az első sorban ültem, és nem láttam hátra, hogy az Olcsó Jánosok hol foglalnak helyet... lehet ott voltál.. :D

waldorfbalcon 2013.04.28. 17:27:51

@vaffanculo: "Ha képes vagy meglátni az alpári stílus mögötti mondanivalót, akkor igen."

Bocs, de ilyen nincs. Nincs külön stílus meg mindanivaló. Azt is elsüthetjük itt nyugodtan, hogy a stílus maga az ember.

Ha annyit mondasz, hogy Kiszel hülye, vagy Tarkovszkij hülye, azzal egyaránt ugyanazt mondod: "hülye vagyok". A fröcsögős fasz, az egy fröcsögős fasz. Olyan nincs, hogy én a szent művészet nevében vagyok bunkó, és ilyen jogsival fröcsögök. Fröcsög, mert bunkó, na ilyen van.

KopaszMercis 2013.04.28. 17:37:52

@waldorfbalcon:
"Bocs, de ilyen nincs."
De igenis van.. Hegyeshalmon túl.

waldorfbalcon 2013.04.28. 17:41:12

@KopaszMercis: Ez esetben, félek, nem érted az állítás lényegét. Aki köpköd, az köpködő lesz, attól függetlenül, hogy hova hullik a csula. Capisco? Amikor valaki anyázik, akkor nem kritikus, hanem egy anyázó fasz. És ez tényleg ilyen egyszerű.

KopaszMercis 2013.04.28. 17:42:04

@Rasszista Eszkimó:
Hát meghallgattam... őszinte leszek, még mindig nem tetszik. Bár tény, hogy egyszer egyszer azért nagyot mosolyogtam... de még mindig kicsit gyengusz, még önmagukhoz képest is, de meg tudom érteni, hogy tetszik, az pl hogy "disznóvágás a csengőhangja" az kifejezetten kreatív és tetszett, mind a "70 évesen nem kanosan készülni az érettségire" is... szal már vannak pillanataik, de azért sajnos szerintem még mindig nem férnének be semmilyen top 1000-be vagy 10.000-be sem...

Elmentem egyszer New Yorkba egy kicsike stand up estre, a Time Squaren nyomultak ilyen vócserrel ilyen sales-esek és $20-ban benne volt 2 ingyen pia is.. nos New Yorkban $10-ert alig alig kapsz egy koktélt így elmentünk, és mind a 4 ott fellépő senki ezerszer jobb volt, mint ezek a fiúk, de igazad van: tényleg fejlődnek és rááadásul jó irányba... ki tudja, lehet itt is lesz a jövő században már stand up...

KopaszMercis 2013.04.28. 17:45:17

@waldorfbalcon:
Igy kifejtve még nagyobb baromság.. attól függ, hogy az a bizonyos valaki azt állítja, hogy a zsebében van-e a bölcsek köve vagy sem... van olyan, aki egyszerűen csak leírni akarja azt, hogy mi a baj és nem pedig a megoldást akarja felkínálni, mert nincsen semmilyen önös érdekeit szolgáló napirendje... akiről itt éppen sokat beszélünk Puzsér stand up-os szösszenete kapcsán - George Carlin - ilyen ember volt. És ezerszer intelligensebb és nagyobb gondolkodó, mint bármelyikünk valaha is lesz... Fura lenne ha valami jött ment tufa szar az interneten megaszondaná róla, hogy azért mert csúnyán beszélt ő egy anyázó fasz, és nem egy gondolkodó kritikus... ugyanis TÉNYSZERŰEN tévedne az illető tufa szar

waldorfbalcon 2013.04.28. 17:53:58

@KopaszMercis: Nem, akkor még mindig nem ment át, amit mondok. Pont az nem mindegy, hogy ki "hogyan" adja elő azt a bizonyos harsh language-et. Carlin például zseniálisan, a Puzsér meg nem. Éppen ebben áll a különbség.
Röviden: ha valaki az igénytelenségről igénytelenül beszél, akkor ugyanott tart, csak még beképzelt leveliként fel is fújja magát. Ha viszont valaki ezt szellemesen teszi, na attól az ember bármit megallgat, még azt is, amivel egyébként mondjuk nem ért egyet. Az általam fentebb emlegetett Király Jenő pl. szinte csak zs-kategóriás horror-pornó anyagban utazik, és tszi ezt zseniálisan. Más hiába ír a legnagyobb művészekről, ha egyébként egy vizesnyolcas. Puzsér az én szememben egy gyenge, nem túl szellemes, és a legkevésbé sem eredeti pozőr (a kereskedelmi média olcsó tömegszórakoztatásban utazik? wow! ez igen, rendkívül éles szem kell hozzá). Ez csókolom, semmi, illetve a semmi reciproka.

KopaszMercis 2013.04.28. 18:07:08

@waldorfbalcon:
"Bocs, de ilyen nincs. Nincs külön stílus meg mindanivaló."
Ezt irtad, erre en azt reagaltam, hogy van ilyen nyugaton, erre elkezded magyarázni, hogy én milyen hülye vagyok, hogy én nem értem, majd leírod te is, hogy ilyen van nyugaton.

Ezt így hogy?

A semmi reciproka ráadásul a végtelenbe tart... de mindegy. :D

waldorfbalcon 2013.04.28. 18:14:13

Nem vagy hülye, csak másként illesztjüka fogalmakat: a kármkodás vagy a beszéd tárgya önmagában még nem pro vagy kontra érték/telenség, a szellemesség vagy szellemtelenség teremt értéket.
Nekem Puzsér szellemtelen, neked meg bejön, ez pedig már ízlésbeli kérdés, azon meg ugye nem vitatkozunk :)

平八 2013.04.29. 13:39:37

@KopaszMercis: Mikor szidtam Carlint vagy Izzardot? Attól, mert igazam van, meg hagy ne kérjek bocsánatot. Én is hipszterkedhetek Andy Kaufmannal, CK-vel vagy akár Jeffrey Ross-szal, egyedül ADC-be kötöttem bele, mert ő sajna tényleg szar, ANNAK ELLENÉRE, hogy a Ford Fairlane kalandjai az egyik kedvenc filmem (akkor tényleg hipszterkedek: Nagy Feró magyar hangja miatt). Ez van. Ez köbö. olyan, mintha valaki belekötne abba, hogy zenei sznobként előhozok olyan neveket, mint a Tool, Led Zeppelin, The Beatles és mellé beírnám Csonka "Pici" Andrást. totál jogos lenne, ha valaki beszólna emiatt. :)
Szóval, kár erőlködni, egy dologba kötöttem bele, de ha ez ennyire fáj...

TGabi 2013.04.29. 13:53:39

Ambivalens érzéseim vannak P-vel kapcsolatban. Egyrészt okos és szórakoztató, másrészt neurotikus is kicsit.

Harmadrészt: nem kicsit röhejes ám, amikor olyan csávó óhajtja jó ízlésből, magas és nem magas kultúrából, igényességből, esztétikából harsányan oktatgatni a lakosságot, akinek olyan kéglije van, hogy a Macskajaj díszlettervezői meg a Tangó kacatárusai vonítva könyörögnének az ott fellelhető portékákért. :))) Ez nem anyagi kérdés: nem kell ahhoz millionaire-nek lenni, hogy valaki ne kacsintós Krisztussal meg vásári, vallási katyvász motívumokkal pakolja tele a lakását:D

KopaszMercis 2013.04.29. 14:16:00

@平八:
Nem azert nem tudsz bocsanatot kerni mert igazad van, hanem mert nem volt gyerekszobad...
Izlesen leallni vitatkozni, es megszakerteni a szamitogep mogul a stand upot nivos dolog, amikor meg angolul sem tudsz normalisan. Igen igen tudom, a kulfoldi barataid mind azt mondtak, hogy "jeee ha nem tudnank rolad,mhogy magyar vagy azt hinnenk hogy nativ beszelo vagy"... Ugye milyen udvariasak ezek a nyugatiak..? Sokkal kellemesebb ez, mint az igazsag, hogy az akcentusod alapjan egy karpataljai melegprostinak tippelnenek teged...

Hagyjuk mar. Raadasul Tool meg Beatles... Maynard es csonka pici kozott en nem latok hude sok kulonbseget... Egyik sem mozgat kulonosebben.. Igaz meg csonka picit nem lattam eloben, es a vendeg listara sem irt fel soha, Maynardekkal ellentetben. Biztos monitor mogul nagy a kulonbseg, azt viszont en nem tudom ;)

érték.blog · http://ertek.blog.hu/ 2013.05.02. 21:40:50

Bárki bármit gondol, még több ilyen emberre lenne szüksége ennek az országnak.
Üdv érték.blog

平八 2013.05.09. 12:07:35

@KopaszMercis: Ha nincs igazam, akkor miért nem cáfoltál meg és miért csak a sértődöttségedet bizonygatod? :)

ADC sajnos tehetségtelen, ez van. Ha ez olyan szinten bántja a lelkedet, hogy személyes támadásnak ítéled meg, akkor tudod mit: bocsánat, tessék.

Esetleg nem ADC vagy személyesen? :)

KopaszMercis 2013.05.09. 16:35:15

@平八:
Most neztem Louis CK Howard Stern interjujat, es termeszetesen az egekig magasztalta ADC-t... De hat o mit ert ehhez a sztendaphoz... Bezzeg a te Fabryn nevelkedett fejed :D

Biztos azert nem erted, mert magyarorszagon nottel fel.. ne busulj, attol mert veget er hegyeshalomnal a vilag meg egyszer talan fogsz netto 300-at keresni :)

平八 2013.05.11. 16:39:15

@KopaszMercis: Nettó 300 pályakezdőként is sértés lenne, ne vicceljünk már!
Viszont amit írtál, teljesen jogos, hiszen ha pl. Mick Jagger ajánlaná a Megkocsonyásodott Májdarabkát, akkor az is egyértelműen azt jelentené, hogy a legendás hazai gore-grindcore zenekar megéri a pénzét, igaz? ;) Legalább miután csak én látom a válaszaidat, itt ne röhögtesd már ki magad. :D
Fábryn nevelkedett fej? Inkább Fábry, mint ADC. Viszont tetszik, hogy még mindig úgy próbálsz tetszelegni, mintha valami hatalmas komédialexikon lennél, pedig az igazság... :D Tudod: fő az igényesség és a szerénység! :)

KopaszMercis 2013.05.12. 12:14:44

@平八:
Várjál segítek, hogy értsd:
Louis CK tud angolul
Te nem tudol angolul
Louis CK-nek igényes humorérzeke van
Te próbálsz úgy tenni, mintha az lenne
Louis CK egy autentikus és ismert arc
Te egy balfasz vagy az interneten.

Szerinted kinek hitelesebb a véleménye arról, hogy ki ér valamit stand up kapcsán?

A balkán cigány higfos kultúrájú anonim majom, akinek véget ér a világ hegyeshalomnál, vagy a világ (talán) legjobb (de top 5 tuti) amerikai stand up ikonja...?

Szerinted 100-ból hány olyan ember fog inkább a te véleményedre adni, akinek már 3 számjegyű az IQ-ja szegényember? :)

平八 2013.05.15. 07:08:52

@KopaszMercis: Ejj, a mocskos faszszopó férges kurva anyádat, hát nem elkezdtél személyeskedni?
Na, hát ezért nem lehet téged semmilyen formában komolyan venni. Ha az én szintemmel Balkán vagyok, akkor te valami kazak paraszt lehetsz. Ott milyen a stand up? Vagy csak kecskék lépnek fel?
Most hadd ne keljen bebizonyítanom az angol nyelvkészségemet neked, de szerintem ezt te is érzed, hogy mellényúltál (maradjunk annyiban, hogy 18 évesen Eddie Izzard már nem tudott olyat mondani, amit nem értettem volna meg elsőre). Az, hogy LCK jó stand-upos vitathatatlan, de az, hogy ADC szar, ugyanúgy tény. Nem tudom miért nem tudod felfogni: ez a faszi MEGBUKOTT.
Érted? Pont úgy, ahogy te érettségin minden tantárgyból.
Ez a faszi évekig (karrierje közepénél) nem volt SEHOL, a szar filmje is megbukott (Metascore: 24/100, ne vicceljünk már), az a két sitcom, amiben főszereplő volt, szintén megbuktak és az első évad felénél levették mindkettőt (Bless This House, Hitz ajánlom mindegyiket aztán meglátjuk mi a vicces és mi nem) és nem egy oldalon és magazin worst 10-15-20 SU listáján szerepelt.
Az, hogy népszerű és jó VOLT, nem vitatom, de az, hogy mi lett belőle az más kérdés. Ezeken a tényeken az sem változtat, hogy LCK szereti (és akkor ne is menjünk bele abba ki kinek a haverja, mert ugye stand up lexikon vagy és ezt alapból tudod, ja nem, csak ugyanúgy egy névtelen balfasz vagy az interneten, mint mindenki más).

JediL 2014.09.21. 23:19:49

Puzsér nem színvonalas, Puzsér színvonal fölötti. Legalábbis bőséggel azon színvonal fölött fejti ki áldásos hatását, ahová a kommunikáció- és médiatudomány PR szakmunkásainak intelligencia hányadosa még létrával sem ér fel...

SapkásLány 2015.09.30. 09:59:15

@athenee: tetszett ez a Vass Virágos hasonlat :) és nagyon igaz is

erkölcsi hulla 2017.12.20. 15:07:53

Mióta egy vita szerűségben az egyik műsorban szarrá alázta a feminista kövér buta picsa vezetőt, azóta én kedvelem.
süti beállítások módosítása