BrandAlex, avagy így kell felépíteni magunkat

2013. május 22. 21:57 - Pintér Dániel Gergő

Nem várt eredményeket hozott az Eurovíziós dalfesztivál: a magyar könnyűzene „fekete bárányának” kikiáltott Márta Alex sajátos hangzásvilágú produkciójával az utóbbi idők legnagyobb hazai sikerét érte el előkelő tizedik helyezésével. Bár az ellentmondásos médiavisszhang már jó előre hangsúlyozta: a „Kedvesem”-et a döntőbe sem várják a szakértők, ám Magyarország mégsem sült bele abba a sapkába, amit választott magának! Miközben a bulvárvilág levegő (és színes-szagos pletykák) után kapkod, eláruljuk: kommunikációs szempontból semmi meglepő nincs ByeAlex sikerében, hiszen egy niche piacot célzó tudatos brandépítésnek lehetünk tanúi.

Korábban már több kislemeze megjelent, mégis az Eurovíziós Dalfesztivál  magyar nemzeti válogatójáig, A Dalig senki sem tudta, hogy Miskolcon él egy 28 éves magyar filozófus, aki pár hónap múlva 84 pontjával megelőzi majd a britek színeiben induló klasszist, Bonnie Tylert a 2013. évi dalversenyen. Márciusban találkoztunk először kedvenc kokárda-hipszterünkkel, aki rögtön fel is kavarta maga körül az állóvizet: bár a hazai fordulóban a zsűri neki adta a legkevesebb pontszámot, a közönség mégis őt küldi nemzetközi porondra.

A slam poetry-rehajazó előadást puritán színpadkép, groteszk látványelemek, elvont szöveg, középszerű vokalitás és faék egyszerűségű dallamvilág jellemzett. A végeredmény rendkívül megosztotta az embereket, és szokás szerint felélénkültek a magyar kereskedelmi televíziózás konzervsztárjai is, akik kontraproduktív tiltakozásukkal valójában felgyorsították a „Kedvesem” köztudatba kerülését. Érdektelen koncertje után megjelentek az első paródiák, internetes mémek, s az újságírók is komolyan támadták az énekest, aki a maga csendes és visszafogott stílusában dolgozott tovább fellépésein. És itt a magán van a hangsúly, hiszen felmerül a kérdés: Márta Alex esetében vajon nem egy személyes márka tudatos piaci pozícionálásáról beszélünk-e?

ByeAlex(650x433).jpg

Egyértelmű, hogy üzleti, anyagi és diplomáciai okokból a personal branding ez esetben kifizetődő volt, főleg hogy nem önmagában állva próbált meg élményként hatni a médiafogyasztókra, hanem egy országos szintű küldetés részeként. A jó személyes márkához a makroprogramba való illeszkedésen kívül kulcsfontosságú a jól csengő márkanév is (kevesen tudják például, hogy a Tom Cruise-brand mögött egy eredetileg Thomas Mapother nevű ember áll), a megkülönböztethetőség, a megjelenés és az externális kommunikáció.

Márta Alex és stábja a Black PR eszköztárát professzionálisan, minőségi proaktivitással szinkronizálta, a bulvárvilágot saját hasznára tematizálta, és nemcsak az online felületeken került a közéletbe, hanem személyesen is. Végül Wolf Kati és a Compact Disco dala után egy kissé abszurd, de igazán eredeti produkcióval indultunk Malmőbe, mely minden szempontból kilógott a kommersz előadók évtizedes sorából.

A pesszimista előrejelzéseket cáfoló végeredmény és a rajongói körök ugrásszerű bővülése jól mutatja: „a brand mindig erősebb, mint aki viseli”. A lassan, fáradtságos munkával kiépített hírnévre azonban nem árt kínosan vigyázni (Bill Clinton, Tiger Woods, Elvis, stb.): tudni kell, mit bír el a márka, s ez az óvatosság gyakran meghatározza a magánéletet is. Márta Alex esetében úgy tűnik, hogy tökéletes alanya az előre egyeztetett forgatókönyveknek: a rá épített imázs nyilvános arculata könnyen összeegyeztethető a személyisége kommunikációs homlokzatával és azzal a szerepegyüttessel, amelyet a társas érintkezésben alkalmaz.

A koncepció szerint magyarul elénekelt barkácspopdal mellett megjelent introvertált külső introvertált belsőt is takar, mely az egyik alappillére lett ByeAlex sikerének. A hirtelen sokszorosára nőtt médiaérdeklődést a színpadon is mutatott egykedvűségével fogadó énekes úgy tűnik, elbírja azt a terhet, hogy értékrendjének hitelessége garanciát jelent zenei minőségére is.

Természetesen ez nem egyszemélyes műsor, hiszen éppolyan tudatosan kell összehangolt csapatot tervezni, mint amilyen letisztult a marketing-kommunikáció: a „Kedvesem” munkatársai a vokalistával kezdve a gitároson át a menedzsmentig jutva egységes arculatba illeszkednek. A Márta Alexet terelgető CLS Musicnak széleskörű tapasztalata van a területen: Fábián Julit, a Compact Discot, Kowalskyt és még számos hazai könnyűzenei szereplőt menedzsel.

20130517-sztraok-byealex-majdnem-elajultam-szinpadra.jpg

Magyarországon brandépítésre a humor az egyik elsődleges fegyver, és a közízlés egy kaptafára gyártott slágereit megkerülve ByeAlex megtanította, hogyan ne vegyük komolyan a malmői csillogó celebalbumot és a tűzijátékos nemzetközi felhajtást. A megdöbbentő tizedik eredménnyel csípőnadrágja zsebében az énekes hazatért, elejtett egy-két Canossa-járásra emlékeztető félmondatot a sajtótájékoztatón, hangsúlyozta, hogy „az utca embere”, majd az újságírók áldozataként pihenni tért.

A számadatok és jövőbeli felkérések könnyű álmát igazolják: a videómegosztókon amatőr rajongók szép számmal készítik a különböző nyelvű feldolgozásokat, szeptemberre kész lesz szólólemeze, s az előválogató zsűritagjaként még legalább egy évig meghatározó eleme lesz a magyar mainstreamnek, a nézettségi rekordokról nem is beszélve. (Az idei döntőt félmillióval többen nézték a tavalyinál, de még a 2011-est is meghaladta. Az Eurovízió estjén hosszú idő után újra az M1 volt a legnézettebb csatorna, s a fiatalabb nézők is kikapcsolták egy pillanatra a Facebook-ot.)

Megosztó dalából zh-feladat készült, stílusa divatot teremtett, hírességeink zöme nem győzött gratulálni az eredményhez. Az énekes szimpatikus egyszerűsége azt is feledteti velünk, hogy miközben az MTVA állami pénzből csengeti a nevezési és felkészülési költségeket, ő dobbantott egyet az ugródeszkán, és az ingyenreklámot felhasználva kaszálja be az előadói és dalszerzői  jogdíjakat. Megérdemli a sikert, hiszen a választott imázsstratégia ötletesen felismert egy olyan réspiacot, ahol a speciális műfaji igények, az egyre erősödő kulturális apátia és megreccsenő nemzeti lojalitásunk kapcsán megfogalmazott érdekek évtizedek óta kielégítetlenek.

A tudatos pozícionálás azonban csúszós, akár a banánhéj: a személyes márka építése egy termék esetében csak egy köztes fázis lehet: hamarosan kiderül, hogy a „Kedvesem” megállja-e önállóan a helyét a kulturális iparágak piacán. Jól látszik, hogy Márta Alex kifejezetten értelmes, autentikus, szerény és tehetséges fiatalember, akinek nem célja, hogy megkérdőjelezhető cirkuszi bohócot faragjon magából, és ez – művészi teljesítményétől függetlenül – önmagában is becsülendő.

A körülötte kialakuló ambivalens helyzetet azonban csak akkor lehet maximálisan feloldani, ha a menedzsment felismeri, hogy egy személyt jóval élesebben és kritikusabban, szubjektívebben ítélnek meg a fogyasztók, mint magát a kontextust, s sürgetni fogják az énekes „márka mögé” húzódását! Az időzítés kulcsfontosságú, hiszen ha a közélet túl későn mond "bye Alex"-et  akkor a túlértékelt selfbrand könnyedén maga alá temetheti mind a CLS Music-ot, mind a szép jövő előtt énekest is, az ország nemzetközi megítéléséről nem is beszélve.

36 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr675313122

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogy is állunk azzal az összeurópai leégéssel? 2013.05.23. 11:00:59

Több minden miatt is különleges volt a tegnapi este. Először is soha nem gondoltam volna, hogy egyetértőleg meg fogom osztani Trutyi egyik bejegyzését a Facebook-on, de most, még a műsor legeleje alatt, ez is meg történt. Pár mondat belőle: A labda...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Naib 2013.05.22. 22:25:18

Azért a "banánhély"-ért nagyon kár volt...

Gyulus 2013.05.22. 22:26:22

Nagyon jó kis elemzés, bár egy "banánhély" az egészet hiteltelenné teheti.

villamos alóli kacaj 2013.05.22. 22:32:10

@Pintér Dániel Gergő:
Hallgatom By Alex dalát, semmire se gondolva,a konyhában, vezetés közben és időnként vele éneklem a refrént.
Szar lehet amikor az ágyban a barátnőddel lazán el akarsz jutni a "csúcsra" és közben:
lejátszódik elötted az egész evolúciós folyamat, a törzsfejlődés.....majd a kis pajzán farokcsóváló sejtecskék elindulnak a petevezeték felé...
Végül is nem nagy ügy!
A természet jól "felépítette" ezt az egészet.
Igyál egy sört, és engedd el magad!

Rodolfo63 2013.05.22. 22:32:16

oké, hogy a fülbemászó egyszerű dallam segítette eddig, de hogyan tovább?

Laza Bálint · http://media20.blog.hu 2013.05.22. 22:36:20

@Naib: @Gyulus: néha mindenki elcsúszik egy banánhéjon, most ketten is. Javítva, köszi.

valerio 2013.05.22. 22:40:24

Sajátos hangzású produkció... LOL

dr kíváncsivagyok 2013.05.22. 23:38:42

Se leírni ,..se felmagasztalni nem kéne .
Majd ha ír még egy hasonlóan sikeres dalt,...akkor érdemes beszélni a kvalitásáról....

zsoltix 2013.05.23. 00:13:06

Mifelénk má a rigók is asztat fütyölik, ojjan fülbemászónak monták a rádijóba. Azóta mán több fülbemászót is esznek a rigókok, bejony ám.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2013.05.23. 00:37:23

nagyon nagyon nagyon túl van ez gondolva így. egy vérmes, túlspirázott marketing-konteó.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.05.23. 02:13:46

Bár se az stílus amit képvisel, se a dal amit írt nem tetszik különösen, amatőr zenészként kifejezetten nagyra tartom ahova eljutott. Viszont hallva az új számát, szinte teljesen biztos, hogy egyslágeres, egynyári csoda lesz. Egyszerűen erről, ezzel a hanggal nem lehet több bőrt lehúzni, több nagylemeznyit meg kizárt. Valószínűbbnek tartom, hogy belőle is valami műsorvezető lesz végül, csak hogy "életben" tartsák...

2013.05.23. 05:35:41

Ez a különbség Mo. és a világ nagyobb országai között.
Nálunk ha egy BájAleksz ír egy jó/sikeres dalt, akkor jön a visszhang hogy oké, írjá egy másikat és akkor aztat mondom hogy jó vagy.
Más helyeken ha valaki ír egy sikeres dalt, akkor 1: Azonnal dúsgazdag lesz. 2: Mindenki isteníti, mintha egy egész életmű állna mögötte.
Ott van ez a Michel Telo, csinált 1 jó sz*r számot, és kb meg van oldva minden az életében.

Vizilabda 2013.05.23. 06:37:48

A nóta unalmas, primitív és gagyi.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.05.23. 07:12:50

@Vizilabda: Én leginkább középszerű sz@rnak mondanám.

2013.05.23. 07:30:28

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:
+1
---
valamint szerintem kissé túl van misztifikálva az egész, nem hinném, hogy a csávó ilyen mélyen "építené" magát.. ránézésre sokkal egyszerűbb és nem volt benne ebben a közegben sokat ahhoz, hogy "profimód", tudatosan csinálja azt amit csinál.

valamint az egész cikk kissé magyarázó, modoros.. (nem akartam médiageciset írni XD)

valerio 2013.05.23. 07:42:40

Jaja, a média tehetetlenségi ereje, még van 1-2 hírre való energia benne, esetleg még a 7i7-ben, és a kabaréban fél mondat, aztán delete...

kvadrillio 2013.05.23. 07:45:49

OK... hjogy lefordítják őt svédek, dánok...egyéb északiak, DE ! NEM ÉRTEM, HOGY OLÁH IBOLYA TÉLLEG PROFI LEMEZÉT, PROFI DALOKKAL, HANGSZERELÉSSEL, ELŐADÁSSAL MIÉRT NEM ?!TALÁN A CLS MUSIC NEM SZIMPATIZÁL VELE ? VAGY MÁS FAJÚ A LEMEZE ?????!

...hmmm.......

Mrs.Columbo 2013.05.23. 08:04:48

@kvadrillio: mert az Eurovízióra nem feltétlenül profi zene, sokkal inkább megjegyezhető előadó, velemiért szerethető előadás kell. Profi előadóból volt legalább egy tucat most is, hányra emlékszel? Na így voltak anno Oláh Ibolyával is.

öt görög 2013.05.23. 08:41:33

te jó ég, mi ez a szájtépés?

[megmondoember] 2013.05.23. 08:44:31

ByeAlex tökéletes iskolapéldája annak, hogy ha megvan a pénz és a szándék, akkor egy kalap szart is viszonylag magas szintig el lehet tolni. Azt ugyanakkor nem értem máig, hogy miért volt erre szükség. Lehetett volna az extrém szar helyett egy közepesen szart / elég jót is választani, és akkor abból akár még világsiker is lehetett volna. Mert ugyan nem a tehetség meg a minőség az első, hanem a pénz meg az, hogy nyomják -e a disznófejű médiaurak, de ha valami ennyire szar, mint ByeAlex, akkor egy bizonyos ponton túl minden erő és pénz ellenére sem lehet már eltolni.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2013.05.23. 08:45:31

@Rodolfo63: Szerintem nincs hogyan tovább. Bye Alex lesz itt hamarosan, egyslágeres énekes, láttunk már sok ilyet. Tartom ezt úgy, hogy gratulálok neki és üdvözlöm, hogy nem tucattermékkel álltunk elő a dalfesztiválra, ezt tükrözi is az elért eredmény.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2013.05.23. 08:50:01

@dr kíváncsivagyok: Pontosan. Egy dal nem dal. Két dal egy dal :) Vagy...egy sör nem sör?! :O

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2013.05.23. 08:54:09

Ám egyébként: "És itt a magán van a hangsúly, hiszen felmerül a kérdés: Márta Alex esetében vajon nem egy személyes márka tudatos piaci pozícionálásáról beszélünk-e?" Na akkor mi van? Más nem tenne hasonlóan ha pofáncsapná a lehetőség?

irotzsáp 2013.05.23. 09:02:29

Én nem hinném, hogy ez a fiú tudatosan építi ilyenné magát! Akkor hiteltelen lenne! Elvei vannak és egyszerűen ilyen!!!Ilyen az értékrendje! Az ő világa más, mint a manapság megszokott sztár,celeb mentalitás ,ezért nehezen fogadja el a másra járatott, máshoz szokott média világa!

Jolka40 2013.05.23. 09:29:35

Öreg vagyok, azt sem tudom, mi az a hipszter. De ez a produkció valahogy nagyon rendben volt: a hétköznapi férfihang, a hangszerelés, a látvány, minden. Az is tetszik, hogy ez a kimondottan jóképű fiú szándékosan előnytelenné teszi a megjelenését. Üdítő kivételt jelentett a mostani popzenében.

nnnnnnnn 2013.05.23. 09:49:26

@Jolka40: hallgass Slayer-t, az is ilyen csak ezerszer jobb.

Fejesrob 2013.05.23. 10:10:44

Van benne pár gonosz mondat.

A műcelebek is állami pénzből dobbantottak, az más dolog, hogy nem sikerült, gagyiból nem lesz szalonna.

Azzal együtt ez a srác se egy nagy szám, inkább a pónemre buknak az emberek mint a dalra.

A többiekhez képest jelent újdonságot.

2013.05.23. 10:39:38

Lehet szidni, köpködni Alexet, de már mindenkinek tele van a töke, a Caramell, a Radics Gigi, a Kállay Sanders féle "sztárokkal és csillagokkal "!
Ez valami más, ami ha nem is rock, vagy beat, de ujdonság és ez most jól hangzott.

2013.05.23. 10:52:42

@$$$=$$$: :D

RAINING BLOOOOOOOD!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.05.23. 11:52:24

Felesleges arról eszmefuttatást tartani, hogy tényleg a nem megcsináltsága megcsinált-e. A belinkelt cikkekből nagyon jól kiderül az igazság: az emberek unták már azt, hogy mindig mindenhol ugyanazokat a cölöpöket tolják a képükbe, hát csakazért is egy antisztár mellett döntöttek.

A neurovizilón meg ezzel néha nagyon is jót lehet kaszálni, lásd a tavalyi orosz bábuskák jó helyezését, vagy amikor a Lordi nyerte meg az egészet. A külföldi közönség se tökhülye, akármilyen pocsék produkciók is kerülnek ki a nemzetközi slágerlistákra. (A német helyi változatban is már többször nyert vagy legalábbis jutott dobogóra metal előadó...)

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2013.05.23. 12:11:43

@jános515: Ezek a tucat"sztárok" az agyamra mennek. U.azt tudja mindegyik, majmolják a nyugatot az eredeti helyett. A rádióból meg ömlik "minőség".

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.23. 12:32:09

hát a slam poetryhez nem sok köze van...

avionics 2013.05.23. 12:42:08

Sajnos a blogíró és sok hozzászóló abba a hibába esik hogy saját korlátolt világához igazítja Byealex egyértelmű sikerét. Az a baj, hogy a "Zeneipar" ellenérdekelt minden olyan megnyilvánulással szemben amit nem tud magába szippantani. Alex csillaga addig fog ragyogni, amíg dalai nem válnak ipari termékké. Amíg ilyen cikkek jelennek meg, biztosak lehetünk abban hogy ez még nem történt meg. Az, hogy Alex kiadója érte el hogy a világ sok táján magyarul akarnak tanulni az emberek, hogy meg akarnak ismerni minket, az országunkat a "Kedvesem" miatt, egyszerűen nevetséges. Alex csendes, szinte krisztusi természete, a dal nyugodt ugyanakkor borzongató hangulata ami megragadja az embereket.

SemBoga 2013.05.23. 13:08:40

@avionics: szerintem kizárólag a dallam az, ami miatt bejön az embereknek, emiatt meg nem kell többet belelátni ebbe, mint ami

ha a szövegre nem figyel az ember, akkor egész jól rá lehet állni a dallamra

avionics 2013.05.23. 13:11:43

@SemBoga: ízlés dolga az hogy kinek mi tetszik... a siker adja magát
süti beállítások módosítása