Büfészakos egyetemistát díjazott a Telekom

2013. szeptember 18. 18:56 - Hegedűs_Márk

Nívódíjat adott egy kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató szakdolgozatának elismeréseként a Magyar Telekom. A Szegedi Tudományegyetem hallgatója, Csizmadi Csilla kutatása azt vizsgálta, hogy az óvodás korú gyerekek hogyan viszonyulnak a modern mobilkommunikációs eszközökhöz: táblagépekhez, okostelefonokhoz, számítógépekhez és televíziókhoz - írja a SzegedCafé.

szegedcafemobilkomm.jpgA díjátadó (Fotó: SzegedCafé / Kuklis István)

„A Kommunikáció- és Médiatudományi tanszék célja az volt, hogy valamilyen formában a diplomán túl el tudja ismerni azokat a hallgatókat, akik valamilyen mobil- és/vagy közösségi kommunikációs témában kiváló szakdolgozatot írnak. Olyan dolgot szerettünk volna tenni mellé, amit más egyetemen nem kaphat meg a hallgató” – mondta el Balogh Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója.

Végre! - nekem ez volt az első gondolatom a Nívódíjról, és ugyanezt éreztem akkor is, a mobilappot fejlesztő szegedi kommunikáció szakos hallgatóról olvastam. Mert hogy, a kommunikáció szakos hallgatókat mindig büfészakosnak gúnyolják, és az egyetemi karok és szakok közötti élcelődés első számú célpontjai ők: a „kom szakosok". (Ha már Szeged: érdemes megjegyezni, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán szó szerint a büfé mellett vannak a kommunikáció szak termei. Ez gyakran csak olaj a tűzre, ha civódásról van szó.)

Vélhetőleg a Magyar Telekomot nem ez motiválta abban, hogy  200 ezer forintos mobilnet-előfizetéssel ismerjen el egy, a mobilkommunikáció területén szakmai munkát végző egyetemistát. De mindenképpen előremutató az, hogy akkor, amikor jóformán kiszállít az állam a kommunikáció- és médiatudomány szakok finanszírozásából, megjelenik egy multi a kommunikáció szektorból és ösztönzően áll be egy-egy egyetem képzése mögé.

kommunikacios_szak_nivo_dij_07.jpg Ő az első, aki az Alfa-generáció mobilozási szokásait kutatta
(Fotó: SzegedCafé / Kuklis István)

Más egyetemi szakoknál ez már korábban és aktívabban elindult, de talán a kommunikáció szakoknál is láthatunk majd több efféle támogatást, elismerést. Igény lenne rá.

(x) A cikk elkészülését nem támogatta a T-csoport.

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr485522597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jpmjpm 2013.09.19. 11:57:47

állást miért nem ajánlottak neki egy ilyen kiemelkedő munka után?

Tomasz_a_gozmozdony 2013.09.19. 12:03:30

Gondolom jó sok haszna van egy ilyen tanulmánynak :-D

K7654321 2013.09.19. 12:05:18

Kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató és papíron mutogatja a grafikonokat? Nem kellett volna azért egy powerpoint-os bemutatót csinálni hozzá?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.19. 12:39:38

Ha egy kommunikáció szakos véletlenül elér valamit, akkor máris hír, hogy mégse hülyék a büfészakosok.
Ha egy nem büfészakos elér valamit, akkor az nem hír, hiszen természetes dolog :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 13:03:42

Bunkó Barnabás vagyok. A békéscsabai Békés Csaba Tudományegyetemen végeztem bakterológia-balneológia szakon, majd kommunikáció-ebédjegy szakirányon specializáltam. Szakdolgozatomat “A vasúti dolgozók és a nagyméretű tengeri emlősök ebédelési szokásainak összevetése” címmel írtam. Bár brumma brummarum cum urso minősítéssel végeztem, sehol sem tudtam munkát kapni, kiderült: ez a nyomorult ország nem akarja alkalmazni a magasan képzett bakterológus-balneológus szakembereket!

Végül elhelyezkedtem az M217-es autópályán, a büdöspasztfalvai leágazásnál egy gyorsétteremben, mint junior konyhamenedzser (én vágtam félbe a mirelit zsemléket). A fizetés nagyon kevés volt, csak az volt jó, hogy járt a pénz mellé napi egy zsemle, egy műanyag pohárnyi ásványvíz és korlátlan kecsap-fogyasztás.

Öt hónap után hányingerem lett a kecsaptól, így eldöntöttem: külföldön próbálok szerencsét. Nyelvtudásom volt: a diplomához eleve kellett két nyelvvizsga. Én eszperantó és cigány nyelvből tettem le a középfokút. Így hát derűvel gondoltam az elkövetkezendő boldog külföldi létezésemre.

Bár még sosem szavaztam – mert hülyeség -, magamat eleve politikai menekültnek tekintem, mert iszonyúan utálom a Gyurcsányt és az Orbánt és mindenki mást, akinek a pofáját a tévéhíradóban gyakran mutatják. Tulajdonképpen mindenki mást is utálok, akinek nálam több pénze van. Ez még nagyobb erőt adott, hogy határáttörő legyek.

Először Genfbe mentem, a Genfi-tóban állítólag vannak édesvízi minibálnák, így biztosan kell nekik balneológus is. Majdnem alkalmaztak is, de kiderült, tudni kell Svájc valamelyik hivatalos nyelvén vagy angolul. Ezt én iszonyú diszkriminációnak éreztem! Dühömben elhagytam Svájcot és azóta is bojkottálom a svájci csokit.

Szerencsére kapóra jött egy norvégiai ajánlat. A neten olvastam egy hirdetést, hogy nyelvtudás, szaktudás és munkatapasztalat nélkül keresnek betanított munkásokat egy norvégiai olajtoronyra, havi 15 ezer eurós fizetéssel. A munka marha nehéz és veszélyes: napi másfél órát kell dolgozni, s közben az ember majdnem megsüketül a hullámzástól, ezért fizetnek ilyen sokat. Az egyetlen feltétel az volt a hirdetésben, hogy a küldjem el a CV-met és 500 eurót a balekatveres@gmail.com címre, ez az olajfúró világcég magyar képviselőjének a személyes email-címe! Elküldtem, azóta se szóltak. Arra gondolok sírva, szinte biztos, hogy átvertek!

Végül amikor már szinte minden megtakarított pénzem elfogyott, egy haverom kisegített. Ő évek óta Angliában él, East Sheepshire megyében, Shitborough városkában egy ottani gyorsétteremben dolgozik mint senior takarító menedzser. Mondta, hogy lenne állás nekem, különösen, hogy van már gyorséttermi tapasztalatom.

Azóta itt élem dolgos napjaimat. A környék békés, csak kéthetente vannak zavargások, melyeken a helyi karibi muszlim közösség tagjai összeverik a helyi közép-afrikai hindu közösség tagjait és fordítva, közben leamortizálva a városközpontot. Sikerült jó lakást találni, hatan bérlünk közösen egy szükséglakást a várostól alig 150 km-re.

A legnagyobb problémám, hogy a mai napig nem tudok bankszámlát nyitni. A bank csak U785-ös igazolás ellenében nyitna bankszámlát, az U785-höz viszont F532 kell, aminek pedig a feltétele az R412, csakhát R412 meg nem váltható ki U785 felmutatása nélkül.

Időnként kínoz a honvágy, ezt csak az enyhíti, hogy telefonom háttérképén egy kuvasz van, szájában egy túrórudival.

A hirdetés, amire jelentkeztem: maxval1967.files.wordpress.com/2013/01/olajmunka.jpg

GNandor 2013.09.19. 13:40:08

Helyes. Támogassa csak a kommunikációs szakosokat a Kommunikációs szektor. Ebben semmi kivetnivalót nem látok.

Ettől függetlenül ez tényleg egy büfé szak. Nyilván ott is akad egy-két értelmes ember, csak az a gond, hogy az onnan kikerültek 90% semmire nem használható, a maradék 10% meg a kommunikációs diplomája nélkül is is ugyanúgy használható lenne, csak valamiért nem a közgázt választották, vagy nem jutottak be oda.

élhetetlen 2013.09.19. 13:58:48

@Tomasz_a_gozmozdony: A Te szakdolgozatod biztosan alapjaiban változtatta meg a magyar gazdaságot…
Egyébként miért ne lehetne haszna is! Tudod, rendes helyen a fejlesztési irányvonalak meghatározásához figyelembe szokták venni a felhasználói igényeket is, és az óvodások a leendő felhasználók.
(Off. Lehet másként is persze, hasraütve, pl mint nálunk a törvényhozás. Mikor bevezették a tranzakciós adót, az első gondolatom az volt, hogy aki teheti, elhúz máshova bankolni. Megtörtént. Nem baj, akkor kifizettetjük a bankokkal, amit az elüldözött ügyfeleik már nem fizetnek be. Aki nem tudott elmenni, az nem tudott elmenni, most sem fog, neki emelhetjük duplájára az adót, és majd adunk két ingyenes pénzfelvételt, és megint minden rendben lesz. Más, az új szabadságdíj számítása. Mi lett volna, ha a szuper ötletet valakik át is nézik, készítenek egy tanulmányt a következő évi várható problémákról? Nem kellett volna fél év, hogy helyrehozzák a bakit, és nem kellett volna minden cégnek módosíttatni a bérszámfejtő redszerét, ráadásul kétszer, mármint oda és vissza. Na, elég.)

élhetetlen 2013.09.19. 14:05:56

@K7654321: Elég régen végeztem, és nem igazán figyelem ezeket a dolgokat, de még ezen a tavaszon is láttam „diploma bekötést 24 órán belül vállalok” típusú hirdetéseket. Lehet, hogy a szakdolgozatot/ diplomamunkát még mindig fűzve-kötve kell beadni?

Tomasz_a_gozmozdony 2013.09.19. 14:15:13

@élhetetlen: nekem nincs különösebb bajom ezzel a dologgal, csak van egy ilyen "nem támogatja már az állam szegény büfészakosokat, mégis mekkora királyok vagyunk, hogy az évi 1000 (?) végzett áltudományos zagyvaságunkból fel tudunk mutatni 1(!!!!) értelmesre sikerült szakdolgozatot" utánérzése. Hát ez valóban csodálatra méltó.

jpmjpm 2013.09.19. 14:16:16

nívódíj = 200 ezer forintos mobilnet-előfizetéssel ismerjen el ...

eszükbe nem jutott felvenni a legjobb szakdolgozatot írót. vajon a többi végzősnek milyen esélyei vannak ezek után?

egyébként ez a 200 ezer forintos előfizetés is nevetséges. a T-nek ez egy fillérjébe nem kerül. cserébe viszont ingyenreklámot kapnak.

élhetetlen 2013.09.19. 14:28:47

@Tomasz_a_gozmozdony: Szerintem egy díj/első helyezés stb. nem arról szól, hogy a többi „évi 1000 (?)” szakdolgozat szar, csak az az 1(!!!!) sikerült értelmesre, de ne vitatkozzunk ezen.

Bellagio 2013.09.19. 14:31:47

Mennyivel jobban hangzana, ha allast ajanlottak volna a holgyemenynek

élhetetlen 2013.09.19. 14:50:56

@jpmjpm: Másodszor jössz ezzel az „eszükbe nem jutott felvenni” szöveggel. Nem minden pályakezdő kezdi munkanélküliként. Két közeli ismerős. Az egyik ugyan tanárként végzett, de nincs diploma, mert nincs nyelvvizsga. Nem ugrik neki rögtön a tanulásnak, először „kipiheni” a három év fáradalmait. Nincs munka ősszel. Azt mondom, ne is legyen ilyen hozzáállással. A másik már egyetem alatt gyakornokoskodott, majd, mivel bevált, félállásban dolgozott egy NAGY cégnél, Nem kellett neki semmilyen állásajánlat, köszöni, van jól fizető állása.
Lehet, hogy Csizmadi Csillának is van.
A másik: „egyébként ez a 200 ezer forintos előfizetés is nevetséges. a T-nek ez egy fillérjébe nem kerül” szöveg elég béna, mert nem gondolhatod, hogy egy eladható szolgáltatás előállítása egy cégnek semmibe sem kerül. Egyszerűsítek. Új pékség, a századik vásárlónak ad húsz kenyérbónt. Hússzor ingyen vihet el kenyeret. Megérheti a reklám, a termékismertetés, de attól, hogy ők kenyeret sütnek, attól ez még nincsen nekik ingyen, van bekerülési költsége.

Laciii 2013.09.19. 14:59:27

@élhetetlen:
Megsúgom, hogy tcom ajánl állást olyanoknak is akiknek már van.

élhetetlen 2013.09.19. 15:09:24

@Laciii: Hú, nagyon megleptél! (de lehet, hogy a cikk csak nem erről szólt.)

Sadist 2013.09.19. 15:14:17

Egy normális mérnöki diplomával meg olyan állást kapott volna, ahol csak a cafeteria 200 ezer :D

Tomasz_a_gozmozdony 2013.09.19. 15:20:13

@élhetetlen: nyilván, ahogy a mérnöki, orvosi szakokról kikerültekből meg nyilván mégtöbb, aminek valszeg gyakorlati haszna is van. Csak az nem hírértékű. Csak nem te is ruhatárszakos vagy/voltál?

élhetetlen 2013.09.19. 15:47:15

@Tomasz_a_gozmozdony: Nem, nem „ruhatárszakos” voltam. Számítástechnika szakos, akkor még főiskola, majd estin a 6 év (tudod, estin volt egy plusz év a diplomamunkára, mert dolgozunk is) ELTE matematika. Annyi a különbség köztünk, hogy én ettől függetlenül hiszem, hogy szükség van könyvtárosokra, kommunikációs szakemberekre stb. Reál, humán szakmában is vannak jók, és vannak semmitérők. És egy kicsit off, de azt sem tudom elfogadni józan ésszel, hogy egy IT szakember hatszor annyit keres, mint egy három műszakban dolgozó diplomás ápoló. Nem „értékesebb”! (Én már nyugi, de 630 eft bruttó volt az utolsó fizum, az ápoló száz alatt visz haza. Barátnőm, ápoló pszihiátrián (neduddki, Rejtő után szabadon, időnként kék, zöld foltokkal, mikor meg kell küzdeni egy pácienssel), kapott 10 eft bruttó emelést, elvették a túlórapénzt, ugyanúgy, ahogy a tanároknál, de szükség van a túlórára, igy havi öt óra ingyen kötelező.)
Tudsz erre is valami lekezelő választ?

sanyix 2013.09.19. 15:54:59

"Nem a tudás a lényeg, hanem a diploma!" ;)

Mr. Rocketfinger 2013.09.19. 15:59:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: köszi, ez nagyon kiadta. sajnos a monitorom kicsi ahhoz, hogy kitakarja amit a "Shitborough" kiváltott belőlem.

jpmjpm 2013.09.19. 16:05:43

@élhetetlen:"...hogy egy eladható szolgáltatás előállítása egy cégnek semmibe sem kerül...".

az előállítása kerül. de a már meglévő infrastruktúra ilyen módon való használata a T-nek 0-hoz közeli költséggel jár havonta.

jpmjpm 2013.09.19. 16:07:58

@élhetetlen: "Másodszor jössz ezzel az „eszükbe nem jutott felvenni” szöveggel."

mert érthetetlen a nagy hozsannázás. ez csak egy PR akció a T részéről, ami pontosan látszik abból, hogy a 2 fényképen mi a leghangsúlyosabb elem.

Vincenzo90 2013.09.19. 16:09:36

KoMédia. Még ők maguk is így hívják. A realistábbja, tájékozottabbja. Amúgy meg biztos igazatok van, csak a büfé, a többi meg mind egy nagy szar. Többet nem jövök!

élhetetlen 2013.09.19. 16:13:45

@jpmjpm: Feladom, bár ennyire nem lehetsz hülye, „de a már meglévő infrastruktúra ilyen módon való használata a T-nek 0-hoz közeli költséggel jár havonta.” A karbantartás, a dolgozók fizetése, stb semmibe sem kerül. Szerinted. Legfeljebb ezt értem, hogy szerinted.

Laciii 2013.09.19. 16:21:30

@élhetetlen:
Tessék: úgy volt, hogy kapitalizmust akar a nép az pedig ezzel jár.

élhetetlen 2013.09.19. 16:28:33

@Laciii: Nos, ezt nagyon nem értem, nem tudom mire válaszoltál, és nem tudom, mit akartál mondani. Te tudod? Miről beszélsz?

Laciii 2013.09.19. 16:29:00

@élhetetlen:
Ha tényleg azzal foglalkozol és annyiért ahogy írtad akkor illene tudni, hogy van némi ráhagyás kapacitás a rendszerben ami nem egy fő, szóval ebből az egy esetből plusz költség nem lesz.

Laciii 2013.09.19. 16:30:52

@élhetetlen:
Ráböksz a linkre megmutatja a hozzászólásodat a kérdéssel, na arra válaszoltam.

Laciii 2013.09.19. 16:34:29

@Laciii:
De ha elmeséled, hogy hol szerepel ez az összeg költségként elszámolva, bizonylatolva akkor elhisszük.

jpmjpm 2013.09.19. 16:42:33

@élhetetlen: "A karbantartás, a dolgozók fizetése, stb semmibe sem kerül. Szerinted. Legfeljebb ezt értem, hogy szerinted."

a meglévő infrastruktúrához hozzátartozik a dolgozók fizetése. az a múlt hónapban is annyi volt és a jövő hónapban is annyi lesz. +1 elő(nem)fizető miatt nem lesz több költsége a T-nek. valószínűnek tartom, hogy akár +100.000 ügyfelet is elbír úgy a jelenlegi rendszerük, hogy azon egy plusz csavart nem kell becsavarni külön emiatt, csak a jól megszokott karbantartásokat végezni, ami a +100.000 ügyfél nélkül is meglett volna.

de felesleges neked magyarázni látom. el sem bírom képzelni, hogy milyen számítástechnika szakon végeztél, ha ezt nem érted meg.

jpmjpm 2013.09.19. 16:45:25

egyébként ha nem jött volna le én a T álszentségén vagyok kiakadva. előadják a nagylelkűt és beszélnek arról, hogy itt mekkora dolog történt, mekkora diplomamunkát láttunk. csak a cselekedetükön nem látszik, hogy ezt tényleg így gondolják. az ingyen reklám pedig jól jön.

élhetetlen 2013.09.19. 17:19:48

@jpmjpm: „Tudsz erre is valami lekezelő választ? Tudtál.
Hát, sajátságos eset vagy. Ott, a pék hasonlatnál leírtam, hogy beleférhet, nézd vissza, csak azt írtam, hogy nem ingyen van. Persze, hogy belefér reklám céllal egy ajándék előfizetés, de az a szöveg, hogy „meglévő infrastruktúrához hozzátartozik a dolgozók fizetése. az a múlt hónapban is annyi volt és a jövő hónapban is annyi lesz”, azért be kellene látni, hogy a szerinted még plusz 100.000 előfizetőhöz nem kell plusz befektetés, és a mínusz százezer is hozza még a havi fizetéseket, mert ez szerinted így működik…necces. A végzettségemet ne minősítsd, a Kandó, és az ELTE negyven éve még jó név volt. Te jobb helyeken végeztél? Komolyan?

MechanicGod 2013.09.19. 19:22:55

@GNandor: alapvetően egyetértek veled de azért nézd meg mennyi felvételipont kell most vagy akár az elmúlt 7-8 évben ahhoz hogy bekerülj kommunikáció szakra. Normális egyetemeknél több, mint például az orvosira vagy bármelyik közgáz képzésre. Az már egy másik kérdés, hogy elvégezni jóval könnyebb is.
süti beállítások módosítása