Lopott kecskével ne lőjj selfie-t!

2014. február 10. 10:50 - Pintér Dániel Gergő

Facebookozó kékkabátok, posztoló ittas vezetők, vérszomjasan kattintgató károsultak - ma már a közösségi oldalak is meghatározó szerepet játszanak a bűnüldözésben. Az információforgalom elemzése nemcsak a vállalatoknak, de a közszolgálatnak is érdeke: a rendőrség egy-egy online profil alapján akár azonosíthatja is a feltételezett bűnelkövetőt, megtudhatja tartózkodási helyét, de kapcsolati hálózatát is feltérképezheti. Felmerül a kérdés: megéri-e a jelentős befektetés és a jogi bonyodalmak?

Januárban újabb Darwin-díjas bűnöző került rács mögé a Facebooknak és saját agyatlanságának köszönhetően. Anthony James Lescowitch csaknem fél évig bujkált sikeresen a hatóságok elől, míg véletlenül meg nem osztotta üzenőfalán az ellene irányuló körözési felhívást. Természetesen a rendőrség tüstént kapcsolt, s létrehozott egy csinos hölgyet ábrázoló kamu-profilt, majd találkozót szervezett a gyanúsítottal. Láss csodát, 45 percen belül Anthony már robogott is egy kies cella felé. A történet nem egyedülálló: a tizennyolc éves amerikai Jacob Cox-Brown az oregoni Astoriában ült részegen a volán mögé, amiről közösségi oldalán is beszámolt. A végeredmény hasonló, hisz a fiatalembernek nemcsak vaskos kártérítést kell fizetnie, de valószínűleg börtönbe is kerül. Magyarország ennél egy jóval tragikusabb esettől volt hangos a közelmúltban: a 2012. október 29-én meggyilkolt, mindössze 11 éves Szita Bence nevelőanyja is Facebookon csalta tőrbe áldozatát.

Gyors, olcsó, hatékony

Az elmúlt években több olyan bűneset is komoly nemzetközi médiavisszhangot kapott, ahol a nyomozóhatóság az internet segítségével bővítette meglévő információik körét, majd kapta el az elkövetőt. A médiatechnológia fejlődésének hála a 2010-es években már magánszemélyek is könnyen a nyilvánossághoz fordulhatnak eltűnt szeretteik vagy ellopott vagyontárgyaik megtalálása érdekében. Elég egy fénykép, egy jól megszerkesztett felhívás, néhány adat és ha a károsultnak szerencséje van, megosztásról megosztásra nő az esély a bűnügyi akta sikeres lezárására. Míg a felhasználók a közösségi oldalak segítségével fejezik ki felháborodásukat vagy együttérzésüket a károsultak családjának, addig a rendőrség is egyre gyakrabban használja az online platformot direkt kommunikációra. Az Eagle-Tribune cikkében több amerikai nagyváros rendfenntartó szerve is arról számol be, hogy a Twitter jelentősen megkönnyíti az útlezárásokkal kapcsolatos tájékoztatást, a gyorshajtók lefülelését. de a körözött személyek kézrekerítését is. 

social-media-infographic-police-600_1.jpg

Törvényes?

Köztudott, hogy beépített ügynökök olykor a gyanúsítottak rokonainak, ismerőseinek adják ki magukat, hogy lebuktathassák a feltételezett tetteseket. A közösségi szájtok, mikroblogok értékes bizonyítékokkal szolgálnak a nyomozati munka számára, de felmerül a kérdés: egy szövetségi nyomozó büntetlenül megszegheti-e a felhasználási feltételeket, s kiadhatja-e magát másnak, mint aki valójában. Azzal az FBI szakértői is tisztában vannak, hogy a tárgyalótermek és közösségi hálózatok olykor veszélyes elegyet alkothatnak, így mindenkit óva intenek az adatvédelmi beállításokkal való visszaéléstől!

A rendőrség módszerei nem feltétlenül törvényesek, de hozzásegítik a nem publikus információkhoz is a nyomozókat, akik így alibik cáfolatához, bűncselekmények felderítéséhez, bandatagok megfigyeléséhez használhatják új személyazonosságukat. Bár az jogi és etikai problémákba ütközik, a hatóság mégis bármikor elkérheti adatainkat az internetszolgáltatótól, vagy a közösségi oldalak szervereiről. Az Anonymus hackercsoportnak köszönhetően azt is tudjuk, hogy ilyenkor mit tudnak meg rólunk: 2011-ben ugyanis kiszivárogtak a legnagyobb cégek nyilvánosan nem publikált, ún. „law enforcement guidelines” dokumentumai.Ebből többek között az is kiderül, hogy a Microsoft az IP logokat 60 napig, az AOL, ICW és AIM logokat 90 napig, az egyéb felhasználói adatokat pedig hat hónapig tárolja. A Facebook is minimum 90 napig minden adatot megőriz rólunk, az IP címünkkel kezdve a sütiken keresztül, egészen szörfölésünk útvonaláig.

165902694.jpg

Nemcsak értünk, ellenünk is

Nem szabad elfelejteni, hogy a közösségi oldalak a zaklatókat, fenyegetőket és féltékenységből nyomozgatókat is vonzzák, akik képesek egész nap azt figyelni, hogy az általuk kiszemelt személy mikor jelentkezik be, mit csinál, hol van. Mostanában egyre gyakoribb eset, hogy egy Facebook-adatlapot feltörve valaki más nevében posztol, vagy más személy nevében regisztrál. Ennél jóval veszélyesebb, amikor a felhasználó koktélt-szürcsölgető képeivel tudatja ország-világ számára, hogy ő bizony nyaral, miközben pár nappal korábban még őrizetlenül hagyott, új kocsijával pózolt. Az egyre sokasodó betörések és személyiséglopás mellett egyéb számítógépes bűncselekménynek is ki vagyunk téve, így érdemes megszűrni a magunkról közzétett információt, s betartani néhány egyszerű szabályt!

3.jpg

Imázsépítés tányérsapkában

A rendőrség tájékoztatáspolitikája az utóbbi években jelentősen megváltozott, s a közvélemény informálása, vészhelyzetekre való felkészítése mellett PR-szempontok is egyre inkább helyet kapnak a külső kommunikációban. A rejkjaviki rendőrség Instagram profilja például olyan szórakoztató módon tesz eleget a transzparencia társadalmi igényének, hogy rövid időn belül a felhasználók egyik kedvence lett. A kétségkívül menő izlandi egységnek csaknem 9 ezer követője van a fotómegosztón, Facebookon pedig több mint 47 ezer rajongót gyűjtöttek közvetlenségükkel.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr725800110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belekotty 2014.02.11. 09:39:02

Aki felteszi magát a netre, meg is érdemli.

Rocko- 2014.02.11. 10:03:48

"Januárban újabb Darwin-díjas bűnöző került rács mögé "
majd hivatkozol a wikipediára, ami ezzel kezd: "A Darwin-díj egy olyan „kitüntetés”, amelyet azoknak az elhunyt embereknek ítélhetnek meg"
aki meghalt, azt nem rács mögé teszik, hanem koporsóba.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.11. 15:34:31

A Facebook a Darwin-díjasok gyűjtőhelye.

Fanka40 2014.02.11. 15:54:11

Nálunk a rendőrség a Darwin-díjas. Ugyanis van egy olyan csúnya rassziszta oldal, ahol szép számban össszegyűjtötték a kompromittáló profil fotókat a facebookról, amiken szamurájkarddal/fegyverrel/Kalasnyikovval/ 10-20 kg húszezressel pózolnak bűnözők, de még egy esetről sem hallottam, hogy ezek nyomán hivatalos rendőrségi/NAV eljárás indult volna.... Talán ideje lenne lépni nálunk is a szerveknek!!

szmoker (Homo Trollicus) 2014.02.11. 19:37:14

@Fanka40: már próbálkoztak, anno még Drazsé kezdte, de a csúnya rasszista oldalt még nem tudták leállítani pár napnál hosszabb időre :)

Amúgy meg nálunk a bűnözőknek mindenféle jogaik vannak. Minél nagyobb gazember, annál több. Igazán advanced maffiózókat meg maga a rendőrség véd.
süti beállítások módosítása