Változtatna a diákszervezetek kommunikációján egy startup

2015. május 06. 15:25 - Árki Noémi

Az internet már elég régóta elérhető Magyarországon is, a Facebook pedig teljesen átformálta az egyetemi programszervezést, mégis: nem volt egyetlen felület ahol összegyűjtve, rendszerezve, válogatva lehetett elérni az egyetemistáknak szóló szakmai programokat és bulikat. Ezen változtatott az UniBreeze nevű startup.  

Az UniBreeze nevű startup összegyűjti az összes egyetemi, főiskolai programokat, egy helyen listázza a különböző diákszervezeteket. A honlap pedig nem az egyetemi tanszékek egyhangúságát tükrözi, hanem színes, jól átlátható felületen, kifejezetten a célközönségre szabva.

86unibreeze_header_fv_masolata.jpg

A UniBreeze megfigyelt egy diákszervezeteknél nagyon gyakori kommunikációs problémát: gyakran elveszik a szervezetben már felhalmozott információ. Gyakoriak a vezetőváltások, és előfordul, hogy az előző vezetőség nem, vagy nem megfelelően adja tovább a már megszerzett tudást. A startup ezen azzal segítene,hogy összehozza egymással a különböző szervezeteket, hogy azok egymástól tanulhassanak.

A startup szerint sokszor az események szervezése sem profi, talán a fenti problémából adódóan is. Az előkészületek minden terhét ugyan nem veszik le a szervezetek válláról, de az oldalt nemcsak egy szűk egyetemi közösség, hanem a legkülönfélébb egyetemek hallgatói látogatják, így sokkal szélesebb közönség érhető el. Az egyes események után visszajelzéseket és grafikonokat kapnak arra vonatkozóan, hogy kik vettek részt rajtuk.

A diákszervezetek tagjai egyénként is profitálhatnak belőle, előnyt jelenthet a munkakeresésnél. Egyrészt azért, mert az oldalon szereplő szakkollégiumok, körök tagjai megjelölhetik magukat, nevük fényképpel együtt megjelenik a szervezet, így az esetleges érdeklődő cégek is könnyebben rájuk találnak. Ehhez persze az is kell, hogy a cégek egyáltalán tudjanak a portálról és látogassák is azt. Ezen dolgoznak most, az első lépések már megtörténtek, néhány vállalattal már sikerült kapcsolatot kiépíteniük.

Rendszerezik a Facebookot

Jogosan merül fel, hogy egy egységesített oldalon nem veszik-e el a szervezetek arculata és nem olvadnak-e be a szakkolik és körök tömegébe. A függetlenség megmarad, ugyanis az eseményeknél a weblap a Facebook-eseményt emeli át színes buborékokban kiemelve a legfontosabb tudnivalókat (helyszín, időpont, intézmény, jegyár), valamint kedvcsinálót is a szervezetek írják maguknak. A UniBreeze tulajdonképpen csak rendszerezi az információkat, egy kész felületet, sablont biztosít mindennek, na meg egy olyan elérést, amit a szervezet egymaga nem tudna produkálni.

Az események kategóriák szerint vannak csoportosítva, például sport, szakmai vagy utazás, egyesek pedig a kiemelt események közé is bekerülhetnek. Ide többnyire versenyek és nagy részvételi arányra számító rendezvények kerülnek.

Kép

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr477392390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása