Férfiként élt az első magyar újságírónő

2015. május 23. 12:25 - Árki Noémi

Ma 97 éve halt meg Vay Sándor, az első magyar női újságíró, aki férfiként élte az életét. A Vay Sarolta néven született grófnő különös élete regényt is ihletett, sőt, különféle – köztük külföldi – oldalak próbálják felfedni történetét. A rejtélyes újságírónőt legendák övezik, egyes elbeszélések szerint kilenc felesége volt.

Vay Sándor gróf, D’Artagnan, Vayk – ezeken az álneveken jelentek meg írásai az első magyar női újságírónak, Vay Sarolta grófnőnek. Az álnév nem véletlen, a hölgy ugyanis egész életét férfiként élte.

unnamed_2.jpg

Vay Sándor 1859-ben született, és a történetek szerint későn jött gyerek volt. Mivel édesapja, gróf Vay László fiúgyermekre, egy örökösre vágyott, édesanyja – és mindenki más is a háznál – színjátékba kezdett. Senki sem árulta el a gróf úrnak, hogy gyermeke nem fiú. Saroltát tizennégy éven át fiúként nevelték: nadrágba öltöztették, horgászni és vadászni tanították, sőt, még megkeresztelve is Sándor néven lett. A lebukás akkor jött, amikor született egy második gyermek is, egy fiú, így a különbség nyilvánvalóvá vált. Ekkor viszont már hiába próbálkoztak a szülők, hogy lánnyá neveljék Saroltát, ő eldöntötte, hogy férfiként folytatja életét, és amint lehetősége volt rá, elköltözött és önállósult.

Felbukkant Bécsben, Prágában, Pesten, számos nővel folytatott viszonyt. Valódi nemére csak akkor derült fény, amikor csalása miatt bebörtönözték. Ugyanis férfinek kiadva magát feleségül vette Marie Engelhardtot, egy gazdag hadnagy lányát, de nem sokkal az esküvő után kiderült a titka. A történet érdekessége, hogy a lány a börtönből szabadult Vay Sándorra a legnagyszerűbb nőként tekintett, csodálattal kísérte őt végig életén. Az író-újságíró 1918. május 23-án halt meg Bécsben tüdőgyulladásban. A személyét körüllengő mítoszok szerint a  kilenc felesége is volt és hat különböző nő élt Bécsben Vay grófnő özvegyeként.

Írásai jórészt korképek; a vidéki nemesi kúriák világát ragadta meg. Kezdetben verseket, később prózákat is írt, emellett rajzokat készített a nemesi családok életéről. Szülővárosa önálló kötetet jelentetett meg verseiből, Rakovszky Zsuzsa pedig VS című regényében elevenítette meg alakját. Vay Sándor nemcsak egy írói álnév, hanem egy férfiként élt női élet kifejeződése.

Vay Sándor versei és írásai itt olvashatók: http://mek.oszk.hu/10300/10344/10344.htm

Kép

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr397483542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2015.05.23. 23:45:36

Itt egy írás arról, hogy milyen összetett dolog a nem, hogy több fajtája van (biológiai, mentális, társadalmi nem, nemi identitás), illetve, hogy ezek hogyan tudnak kombinálódni, adott esetben meglehetősen egzotikus módokon:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid050

(Kép teteje, "A szexualitás összetettsége" doc, pdf)

keményen drogozó kisemberek 2015.05.24. 03:33:16

@Szalay Miklós:
Összefoglalom röviden, jó?

Már akkor is voltak buzik, csak nem csaptak nekik ekkora reklámot, mint mostanában illik.

user friendly 2015.05.24. 13:08:23

@keményen drogozó kisemberek: tömören bemutattad, hogy vannak akik a világból semmit nem akarnak megérteni. nekik marad a szimpla buzizás.

Alick 2015.05.24. 14:08:07

@keményen drogozó kisemberek: ez nem hétköznapi eset, a szülők teljesen kifiúsították...
süti beállítások módosítása