Kapcsolat lehet a média és a tömeggyilkosságok között

2015. október 20. 09:23 - _Molnár_Andrea_

Nem elég a hasmenés- meg az influenzajárvány, most már az öngyilkosságtól és a tömeggyilkosságtól is rettegnünk kell? Mennyiben felelős a tömegmédia az iskolai lövöldözésekért? Az emberek másolják egymást a gyilkosságokkal, és a média a hordozó ehhez? Miért csak néhányan kezdenek gyilkolni?

Ragályos lehet az öngyilkosság és a tömeggyilkosság Sherry Towers az Arizona State University oktatója és társai szerint. A fertőzés, mint a tömegmédia egyik hatása már a kilencvenes évektől feltételezett, azonban ennek a tanulmánynak sikerült először számszerűen kimutatni ezt. Szakértők már 1992-95 közt Hustonban egy csoport öngyilkossági kísérlet miatt kezelt és véletlenszerűen kiválasztott fiatal körében végzetek kutatást. Kiderült, hogy azok a fiatalok, akik öngyilkos magatartással találkoztak a médiában vagy barátaik, társaik körében később maguk is reprodukálnak hasonló kísérleteket életük kioltására.

 

 

Towersék a tömeggyilkosságok vizsgálatakor észrevették, hogy bizonyos események egy aránylag rövid időintervallumon belül csoportba tömörülnek, akárcsak a fertőző megbetegedések esetében. Amikor viszont lövöldözések kevesebb mint négy életet követelnek, nem keletkeznek ilyen időbeli eseményfelgyűrődések, mivel gyakori történések miatt általában a helyi médiába sem kerülnek be. (A teljes tanulmány ITT olvasható).

Az ASU Newsnek adott interjúban a fizikus az Aurora színházi lövöldözés elkövetőjének tárgyalását hozza fel ilyen példaként. Az egyik áldozat apja azzal a kéréssel fordult a sajtóhoz, hogy ne tudósítsanak az esetről, mivel attól tart, ez hasonló tettekre buzdít másokat (copycat killings). Az ügy széleskörű médiafigyelmet kapott. Néhány nappal később egy fegyveres férfi tüzet nyitott egy louisianai moziban, egy másik férfi pedig Tennesseeben fejszével támadt a nézőkre.

 

aurora-theater-parking-lot.jpg

Aurora filmszínházi lövöldözés. Forrás: Help to Hope

 

A tömeggyilkosságok és öngyilkosságok nagyközönség elé tárása arra ösztönzi a nézőket, hogy maguk is megismételjék azt. Megbetegedések esetében szükség van egy hordozóra, aki eljuttatja másokhoz a fertőzést. Ebben az esetben ez a hordozó a média közege, ami nagy közönséget érint.

Miért csak néhányan kezdenek gyilkolni? Nagyon ritkák azok az emberek, akik fogékonyak az ilyen jellegű gondolkodásmódra és elszórtan élnek a nagy tömegben. Ezért minél több médium foglalkozik részletesen az adott eseménnyel és minél szélesebb földrajzi térséghez jut el a hír, annál több ilyen ember figyel fel rá.

Kimutatták, hogy Amerikában a tömeggyilkosságok 30 százalékát és az iskolai lövöldözések, 22 százalékát megtörtént események ihlettek. Akárcsak a megbetegedések esetében, itt is maximálisan 13 napon belül jelentkeznek a megfertőződés tünetei, aztán a megfertőződött lecsap. Az idő függ a közvetítő médium fajtájától, mivel manapság a közösségi oldalak nagymértékben felgyorsítják az információáramlást, a tudósítók egymással versengenek, hogy minél rövidebb időn belül közzé tegyék a legfontosabb híreket.

 

 article_twitter2.bmp

 

Bruce Shapiro, a Columbia University Dart Center for Journalism and Trauma ügyvezető igazgatója
Dr. Frank Ochberg, pszichiáter és a trauma tudományának egyik úttörője szerint a riportereknek kiemelt figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy milyen jellegű információkat tesznek közzé, ezek honnan származnak, melléjük milyen képi összeállításokat mutatnak be, annak érdekében hogy ne okozzanak traumát sem az érintetteknek, sem pedig a nagyközönségnek. A tudósítók ne használjanak olyan kifejezéseket, képeket, amelyek hősként ábrázolják a tetteseket. Bizonyos információkat vissza kell tartani a köztől, mint például a gyilkosság pontos helyszínét és módszerét – javasolja a WHO.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr297988861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2015.10.20. 20:20:37

A legutóbbi amerikai egyetemi lövöldözés után rengeteg negatív infót közöltek a lövöldözőről. Lehet, hogy ezek egy része még csak igaz sem volt, de a cél az lehetett, hogy elvegyék a kedvét a következő idiótának, hátha visszatartja, hogy a halála után befeketítik. Nem hozták nyilvánosságra a búcsúüzenetét sem. Ez is helyes. Én azt is jó ötletnek tartanám, ha a nevüket sem közölnék, mert sokakat a híressé válás lehetősége motivál.
süti beállítások módosítása