Már egy évtizede rebesgetik, hogy jön-jön, aztán idén tényleg megjelent a piacon a virtuálisvalóság-sisak és hozzá a tartalom is, vagyis eljött a virtual reality (VR) ideje. De beelőzve a videojátékokat, először az újságírás új trendjévé szeretne válni a műfaj. Ezt az irányt olyan nagy médiumok támogatják, fejlesztik és népszerűsítik, mint a New York Times vagy a BBC. Előbbi a múlt héten dobbantott, előfizetői VR-sisakot kaptak a reggeli újság mellé. A magas gyártási költségek és a korlátozott hozzáférés miatt valószínűleg még egy ideig kuriózum marad a VR-videó, de az biztos, az újságírókat újfajta kihívások elé fogja állítani.

Eddig lényegében az volt a legnagyobb bajunk a virtual reality (VR) technológiával, hogy eszméletlenül drága. Igaz, ahogy szaladtak idén a hónapok, úgy lehetett olvasni egyre kedvezőbb árakról, de még így is valahol 100 dollárnál ragadtunk le. Ezeknél persze jóval egyszerűbb típust csomagolt a New York Times az olvasóinak, a kartonpapírból készült, pár tíz dollárért elérhető Google Cardboard különkiadása volt az ajándék. A használata ugyanúgy néz ki, mint a jövőre ígért, komolyabb Samsung VR Gearnél: megfelelő méretű okostelefont becsúsztatjuk a két speciális lencse mögé, majd szemünk elé vesszük vagy felcsatoljuk a dobozt és kezdődhet a 3D-s mozizás. 

Forrás: Wikipédia

A 3D-mozi működési elve követi a normál látásét, azaz a tárgyak térbeli alakját és az egymáshoz viszonyított térbeli elhelyezkedésüket a szemünk az agyunk segítségével két képből tudja összerakni. Ezt nevezzük térlátásnak, tudományosabb nevén sztereoszkopikus látásnak. A VR-videók ezen felül a fejünk mozgását is követik, 360 fokban mindent megnézhetünk, csak a testünk marad ki a buliból. A műfaj még képernyőn nézve, sisak nélkül is jó. Igaz a kép ilyenkor nem olyan éles, de a kis nyilak segítségével itt is folyamatosan tudjuk állítani, hogy mit akarunk épp látni. Mesterséges sztereoszkopikus megoldások egyébként már jóval korábban is ismertek voltak (ld. az anaglif kép), a VR viszont minden eddiginél teljesebb élményt ígér.

Jönnek a felturbózott történetek

Erre az élménypluszra buktak rá persze az újságírók is. Hogyan lehet a sztorikat még több emberhez eljuttatni? És hogyan lehet ezzel esetleg új olvasókat is bevonzani? Saját tapasztalatból is ismerhetjük az érzést, hogy ha valamiben jobban elmerülünk, akkor az a jelenlét-élményünket is felerősíti. Mintha tényleg benne lennénk a történetben, ilyenkor az események minden öröme és fájdalma intenzívebben átélhető. A Tow Center for Digital Journalism – ez a Columbia Egyetem újságírói iskolájának egy részlege – nemrég egy nagy tanulmányt írt a VR műfajáról. A felkért VR-szakértők, újságírók és médiakutatók mellett a PBS, az USA közszolgálati televíziójának nagy presztízsű dokumentumfilm-sorozata, a Frontline-nek a csapata is beszállt a tesztelésbe. Ők már készítettek filmet ilyen technikával: szeptemberben jött ki a telefonra külön letölthető, az ebolajárvány kiindulóhelyével foglalkozó munkájuk (Ebola Outbreak).

A tanulmány készítőinek az újságírásra vonatkoztatva az elmerülés–jelenlét párosnál az volt a hipotézisük, hogy ahogy zsugorodik a távolság a közönség és a hírek tárgya, témája között (azaz minél jobban benne vagy), úgy lesz az adott cikknek is egyre nagyobb politikai és szociális ereje (vagyis annál jobban hat).

Ebbe az irányba mutat a témaválasztását tekintve a New York Times-nak az első nagy VR-munkája is: a Displaced („Kitúrt”) című cikk és VR-videó három menekült, egy dél-szudáni, egy libanoni és egy ukrán kisgyerek szívbemarkoló történetét mutatja be. A megjelenése után a VR-formáért rengeteg, korábban a virtuális valóságnak még a gondolatától is berzenkedő olvasó is oda volt. Így a Gothamist szerzője is, aki azért minden lelkesedése mellett megjegyezte, hogy a 360 fokos videó az írott szöveg ismerete nélkül nem ütött volna akkorát.

(A videókban a bal felső sarok kis nyilaival, illetve a képet az egérrel megragadva és elhúzva lehet navigálni.)

Módszertani ajánló is van már

A Tow Center for Digital Journalism kutatásának összefoglalójában épp ilyen részletekre hívják fel a szerzők a VR-videózást fontolgató újságírók figyelmét. Egyrészt megállapították, hogy az új narratívatípusnak mind a technikai, mind a stilisztikai normái még gyerekcipőben járnak. A legnagyobb problémát jelenleg még az okozza, hogy a gyártás meglehetősen nehézkes és drága. Emiatt az újságíróknak állandó kompromisszumokat kell kötniük: mi a fontosabb, az idő, a pénz vagy a minőség? Természetesen azt a szerzők is elismerik, hogy az interaktivitás és a felhasználói navigálás sokat hozzáadhat az újságírói munkához. Másfelől, teszik hozzá, a technológia bűvöletének csapdájába is lehet esni, ha a forma inkább a történet átadásának a rovására megy.

Ezeket a nehézségeket szerintük két módon lehet jelen pillanatban kiküszöbölni. Az egyik kézenfekvő módszer, hogy a kamerát olyan helyre kell tenni, ami körül az események zajlanak. Erre egy szép példa a BBC videója, amelyben a párizsi terrortámadás fő helyszíne, a Bataclan klub előtti megemlékezés látható, a VR-kamerának köszönhetően minden szögből és irányból:

A másik megoldás a tanulmány készítői szerint, ha a történetet támogató utómunkára (grafika, akár CGI) helyezi a stáb a hangsúlyt. Erre, a videojátékok képi világát idézve, el lehet képzelni egy bűntény-rekonstruáló videót. Ugyanígy a szerkesztők döntésén múlik, hogy egyszerűbb minőséget akarnak (ez persze olcsóbb) vagy sokkal jobbat, de horribilis összegért. Utóbbinál viszont azzal kell számolni az újságíró-csapatnak, hogy a megtekintéséhez nem minden fogyasztónak lesz megfelelő eszköze.

Rákaptak a nagyok

Az utóbbi években a történetmesélés formai megújulásának lehettünk tanúi az online médiában, amiben persze a vizualitásnak központi szerepe volt. Most nagyon úgy tűnik, hogy a VR veszi át hamarosan a stafétabotot, a szerkesztőségek legalábbis nagyon magas fokozatra kapcsoltak az ügyben. Nemrégiben az Associated Press (AP) jelentette be, hogy a Los Angeles-i RYOT céggel karöltve a következő hónapokban több VR-történetet is publikálni fog.

Optimisták a VR-ral kapcsolatban a Wall Street Journalnél is, a médium vizuális tartalmakért felelős vezetője, Jessica Yu így nyilatkozott: „Nyilvánvalóan ahhoz, hogy a VR fősodorbelivé váljon, még sok akadályt le kell küzdenünk, de én biztos vagyok benne, hogy a jövőben a történetmesélésnek ez lesz az egyik nagy formája”. Legutóbbi VR-videókjukban az Amerikai Balettszínház szóló táncosának, Sarah Lane-nek egy napját mutatták be.

Aki kíváncsi, hogy készül egy ilyen videó, nézze meg a BBC rövid bemutatóját:

 A hardcore VR-rajongók pedig ide kattintva arról is olvashatnak, hogyan lehet VR-adatvizualizációt készíteni.