Hová "fajulhat" egy gasztroblog? Mi kell egy sikeres bloghoz, egyáltalán miben mérhető egy szakblogger sikere? Honnan indult a magyar sörforradalom? Milyen az a Jézus ízü sör? Mennyiben igényel speciális szakértelmet az ételek vagy italok kommunikációja, mint más termékeké? Ezekről is hallhattak az érdeklődők kilencedik alkalommal megrendezett meetupunkon december 2-án a Kuplungban.

A Média 2. 0 "A gasztronómia és a kommunikáció találkozik" címmel meghirdetett eseményen először Jancsa János, a Burger Blog alapítója és szerzője, a Street Kitchen gasztromagazin videobloggere tartott előadást "Burgerkommunikáció nullától külföldig" címmel. János 2005-ben indította az első blogját, amikor ez még korántsem volt olyan egyszerű, hiszen nem voltak blogszolgáltatók, így normál weboldalként rajtolt el a mostanra már az internet bugyraiba süllyedt ego-blog. 2008 tájékán ugyanis a szerző rájött, hogy hosszú távon unalmassá válik, ha egy blog csak arról szól, hogy valaki bemutatja, mivel is telik egy-egy napja. Ekkor elkezdett tematikus blogokkal próbálkozni, de csak 2011 táján talált rá a burgeres vonalra. Önszorgalomból, saját pénzét és rengeteg idejét rááldozva elkezdte végigjárni a budapesti burgeres helyeket. Kóstolt, majd megírta a véleményét. Mindez persze nem esett nehezére, hiszen már akkor is rajongott a burgerekért, és azt is tudta, hogy hosszú távon nem az eredeti szakmájában - pénzügyi vonalon - szeretne érvényesülni, hanem a gasztronómia és a gasztrokommunikáció világában.

Tanulságként ki is emelte, hogy csak olyan tematikájú bloggal érdemes foglalkozni, ami valóban szenvedélyesen érdekel bennünket, mert egyrészt ez "átjön" a blogon, másrészt mivel áldozatokat kell hozni a blog fenntartásárt, igazi elhivatottság nélkül a blog gyorsan elhal.Szerencsére elkezdtek jönni az első sikerek, amik először az egyre sűrűbb index.hu címoldali megjelenésben nyilvánultak meg, amit nagyban segített az is, hogy az első 1-2 évben a szerző szó szerint ontotta magából a posztokat. János tanácsként meg is fogalmazta, hogy induló blog esetében az a szerencsés stratégia, ha posztcunamival árasztjuk el a felületünket. Ez meg is hozta az eredményt, mert a blog egyre olvasottabb lett, de így is két évbe telt, mire először pénzt is hozott a házhoz: a Dining Guide kereste meg a szerzőt, hogy írjon nekik egy burgerező helyekről szóló útmutatót.

Jancsa János (fotó: Deák Vera)

Hogyan neveld a trollodat?

A nagyra duzzadt olvasótábor persze elhozta minden blogger körömtüskéjét, a trollok megjelenését. Természetesen a szerző is átment az összes fázison, ami a negatív kommentek kezelésére vonatkozott. Először nagyon bántotta, hogy ismeretlenek fikázzák a blogját, a posztjait, a véleményét és őt magát is, így különböző stratégiákat próbált ki a trollokkal való kommunikációban. Egy időszakban még a véleménynyilvánítási lehetőséget is kikapcsolta, de aztán rájött, hogy nem érdemes foglalkozni a valódi hozzászólást nem tartalmazó, személyeskedő karakterbetyárokkal. Jancsa szerint a 6-8 hangoskodó hülye mögött több ezer csendes, de értékes olvasó van, akiknek a megtartása sokkal fontosabbak. Más bloggerekkel is beszélgetve ma már inkább megpróbál közösséget építeni a brandje köré, mert egyrészt a közösség helyette is helyre teszi a trollokat, másrészt a bevonással könnyebb megbékíteni ezeket a zsigerből utálkozókat.

Mindig vannak zsákutcák

Mivel alkalmanként már ő is csinált egyre jobb videós posztokat, 2013-ban megkereste Fördős Zé, az akkor még teljesen ismeretlen gasztroszakember, hogy Street Kitchen néven csináljanak közösen egy videoblogot, hiszen már akkor látszott, hogy mind a videoblog kategória, mind a gasztronómiás tematika óriási felfutás előtt áll Európa-szerte. Ez aztán olyan sikeressé vált, hogy hamarosan tévéműsor született belőle, meglovagolva azt a trendet, hogy főzni egyre menőbb dolog lett. Jancsa próbálkozott podcasttal is Háj Fájv néven, amit ugyan nagyon szeretett csinálni, de mivel nem lehetett monetizálni, kénytelen volt elengedni ezt az ötletet, annál is inkább, mivel egy új kihívás tűnt fel a láthatáron.

A TV Paprika felkérésére idén csapatával elkészítette a Pasta Mánia sorozatot, ami a várakozásaik ellenére csak 20 részt ért meg, majd teljes ismeretlenség mellett kimúlt. A kudarc okaként a szerző a műsor kommunikációját nevezte meg, amely sem elég erős, sem elég jól targetált nem volt. Minden rosszban van valami jó is: a műsor készítése kapcsán olyan tapasztalatokra tett szert, amelyeket remekül be tudott építeni következő projektjébe.

(fotó: Deák Vera)

Akasztják a hóhért

Amikor valaki kritizál valamit, mindig megkapja válaszul: ha te tudsz jobbat, akkor csinálj! Jancsa Janinak is sokszor mondták ezt, de kérdésként is megfogalmazódott, hogy miért nem nyit egy burgerező helyet, ha annyira jól tudja, milyen a tökéletes burger. Mivel azonban nem szerette volna az életét a sülő húspogácsák mellett tölteni, ezeket a felvetéseket mindig elutasította. Egyszer azonban olyan ajánlattal találták meg, amire nem lehetett nemet mondani. Egy megnyitás előtt álló burgerező bevette társnak, hogy az étterem étlapjáért és kommunikációjárt felelve segítsen fellendíteni a helyet. Most már négy hónapja működik a Bamba Marha nevű burgeres az Oktogonon, úgyhogy ha valaki burgerkritikus blogot szeretne indítani, akkor oda mindenképpen menjen el tesztelni!

A kínai kaja a piaci rés

A szerző szerint burger blogot indítani már nem nagyon éri meg, mert egyszerűn nincs kifutási tere. Szerinte például a gyros és a kínai kaja azok a vonalak, amik például piaci résként még betölthetők a gasztroblog világában, noha sok sikerrel nem kecsegtetnek. Kérdés persze, hogy mi tekinthető sikernek egy blognál. Jancsa például hatalmas sikernek élte meg azt is, amikor egy posztja először került ki az Index címoldalára, és aztán a fejlődés minden további lépcsőfokát is. Szerinte fontos, hogy amikor valaki elkezd bloggolni, akkor határozza meg, hogy mit szeretne vele elérni, mi az, amit sikernek tekint, amik arra ösztönzik, hogy tovább csinálja, különben célok nélkül nem lesz sikerélménye és a blog előbb-utóbb elhal, rossz emléket hagyva maga után.

Receptblog vagy videóblog?

Mindenesetre, ha valaki gasztroblogot szeretne csinálni, akkor jelenleg három út közül választhat: receptblogot, tesztblogot vagy videoblogot indíthat. Ezekből egyértelműen a videoblogok állnak a legnagyobb robbanás előtt. Egyrészt mert egyre kevésbe szeretünk olvasni, jobban szeretjük a vizuálisan érdekes tartalmakat, másrészt pedig a hagyományos főzőműsorok túlságosan hosszúak és modorosak. Akármelyik utat választjuk is azonban, készüljünk fel arra, hogy rengeteg időnket fogja elvinni a tartalom elkészítése. Szöveges posztjaival legalább 2-3 órát kell foglalkoznia naponta, de egy 3-5 perces videós poszt elkészítése akár 4-5 órát is elvihet.

A blog monetizálása kapcsán nem hisz az automatizált hirdetési rendszerekben, mert egyszerűen nem hoznak annyi pénzt, ami a fáradtságot megérné. Sokkal fontosabbnak tartja, hogy együttműködő partnereket találjon, akik a kölcsönös haszon reményében besegítenek a blog finanszírozásába. Ahhoz persze, hogy ilyen partnerek jöjjenek, el kell érni bizonyos eredményeket, fel kell építenia magát a bloggernek, hogy hiteles szakemberként tudjon feltűnni a megszólítani kívánt közönség szemében.

Bart Dániel (fotó: Deák Vera)

Könnyű elfelejteni, hogy milyen az igazi sör

A meetup második előadója Bart Dániel, az Élesztő tulajdonosa, a Főzdefeszt egyik főszerezője, a Folyékony kenyér blog szerzője volt. "Kézművessörmarketing és sörforradalom" címmel arról beszélt, hogy mi kell ahhoz, hogy egy kézműves sör sikeres legyen. Elöljáróban annyit, hogy nem csak a jó íz. Először egy kis sörtörténeti áttekintést hallhattunk arról, hogy az amerikai szesztilalom 13 éve, majd annak feloldása, hogyan vezetett a ma látható bődületes mértékű söripari koncentrációhoz, amelyben az óriási sörmamutok, irtózatos mennyiségben gyártják a nagyüzemi kommersz sört. A 13 év ugyanis pont elég volt ahhoz, hogy az emberek elfelejtsék, milyen is a valódi sör, így amikor újból engedélyezett lett az alkohol-, így a sörfogyasztás is, a vizes, gyenge ízhatású, de könnyű és frissítő sörök terjedtek el, az erős, karakteres sört előállító sörfőzdéket pedig felvásárolták az új hullámra jobban felülő versenytársak.

Rossz sör százmillióknak

A felvásárlásokkal és a nagyüzemi sörök elterjedésével ráadásul egybeesett az USA-ban a nagy nemzeti médiacégek kialakulása, amiknek a segítségével ezek a nagy sörcégek már országos kampányokat tudtak csinálni a frissen alakuló tömegmédiumokon, mint az óriásplakát, rádió, majd a tévé. Ezek a cégek mindezt finanszírozni is tudták, míg a megmaradt kisebb, életben maradásért küzdő főzdéknek erre nem volt lehetőségük. Így alakult ki az a modell, amelyben irtózatos mennyiségű, gyenge minőségű sört, hatalmas médiaerő segítségével adnak el százmillióknak, és amelyben a kicsi sörfőzdék, és az általuk gyártott jó minőségű sörök nem is tudnak megjelenni a fogyasztók előtt. Ez a modell aztán az egész világon elterjedt, a söripari koncentráció nem állt le, ezekben a hónapokban is a szemünk előtt zajlik egy gigantikus méretű sörbirodalom kialakulása a világ két legnagyobb sörgyártójának összeolvadásával.

(fotó: Deák Vera)

A kockás ing elengedhetetlen

Az amcsi mélylélekben azonban ott van a kézműves sör, ami az amerikai hagyományokban gyökerezik. Ezek a kézműves sörök testesítik meg a tipikus, hagyományos amerikai telepes férfit, aki erejével, talpraesettségével minden problémát megold. Aki individualista, kicsit lázadó, kísérletező és bármiből tud sört főzni. Mellesleg kockás inget hord és szakállas. De miért fontos ez, amikor mi itt egy sörről beszélünk? Azért, mert miközben ezt a személyiséget leírjuk, pontosan azt tesszük, amit a nagy márkák márkaszakemberei. Pozicionáljuk a sörmárkát, meghatározzuk a márkajegyeit, karaktert adunk neki. Az előadó szerint pedig pont ez lehet a siker kulcsa egy kézműves sörnek.

Egy kézműves sörfőzde - már csak méretéből, és a méretgazdaságosságból következő magasabb árakból fakadóan is - nem akar sok hülyének sört eladni, csak a kevés, "vájt" ízlelőbimbójú fogyasztónak, akik egy hullámhosszon vannak a sörfőzővel. Amikor az előadó arról beszélt, hogy egy kézműves sör esetében ugyanannak az izomnak kell kezelni a sörgyártót, gurítani a hordót, vezetni a teherautót, intézni a marketinget, a beszerzést vagy a számlázást, akkor nem azt értette ez alatt, hogy mindent a tulajdonosnak kell csinálnia, hanem azt, hogy egységes és karakteres márkaélményt kell nyújtania a fogyasztójának. Az az alap, hogy a sör jó legyen, de akkor sikeres egy kézműves sör, ha együtt dobban a sörfőző és a sörfogyasztó szíve, hiszen a kézműves söröknél a sörfőző személyisége határozza meg, hogy milyen lesz a sör.

A sörgyártás porlevese

Honnan ered Bart Dániel - láthatóan - szenvedélyes kézművessör-szeretete? Az egész a Folyékony kenyér című bloggal indult, ami eredetileg a Gösser felkérésére elindított szponzorblog volt, mint a tartalommarketing úttörője. Ahogy a Burger blog szerzője, Bart is posztdömpinggel indított, és hozott össze hatalmas olvasótábort, meg az ehhez szükséges Index-címlapos megjelenéseket. Viszonylag hamar jelentkeztek azonban a témaínség tünetei, mígnem egy kommentelő azt javasolta a szerzőnek, hogy a nagyüzemi sörgyárak látogatása és termékeik kóstolgatása helyett, menjen inkább el egy házi sörfőzdébe, és kóstolja meg az ott készült italokat.

Az előadó azóta is hálás ezért a kommentért, mert ez mindent megváltoztatott, gyakorlatilag annak a kommentnek köszönheti, hogy megismerhette az igazi sörök világát. Az első ilyen kóstolásnál ugyanis "lerobbant a feje" attól az ízorgiától, amit a nagyüzemi sörök semleges, vizes ízéhez szokott ízlelőbimbóit érte, és ekkor jött rá arra, hogy mekkora átverés az, amit a nagy sörgyárak sör néven a nagyközönség elé tolnak. Ahogy ő fogalmazott a nagyüzemi sörök az ételkészítés porlevesei, és ugye mindenki szívesebben eszi a nagymama húslevesét. A hasonlat szerinte csak ott sántít, hogy míg a porlevesről bevallják, hogy az butított leves, a nagyüzemi sört viszont igazi sörként adják el nekünk.

(fotó: Deák Vera)

Facebook nélkül nincs magyar sörforradalom

Ez az élmény és felismerés olyan haragot okozott aztán nála, hogy onnantól azt tekintette missziójának, hogy erre az átverésre rávilágítson. Járta a sörfőzdéket, kóstolta a söröket, és a közösségi média - gyakorlatilag a Facebook - segítségével igazi evangelista módjára terjesztette az igét. Bár a "hívők" tábora szépen gyarapodott, látszott az is, hogy egy fecske nem csinál nyarat, kellett valami nagy durranás, de visszajelzésre is szükség lett volna, hogy hol tart most a hazai sörkultúra. Ez inspirálta az első Főzdefeszt megrendezését, ami minden képzeletet felülmúló siker lett, és megmutatta, hogy igenis van igény minőségi sörökre. Az előadó szerint a sikerben, a latogatók nagy számában kulcsszerepe volt annak, hogy mi módon pozicionálták a Főzdefesztet, karaktert adtak neki, érthetően megfogalmazták, hogy mi a célja a rendezvénynek, azaz márkát csináltak belőle, és mindezt olcsón, de nagy tömegeket elérve el is tudták mondani a Facebook segítségével.

A Főzdefeszt sikere után logikus lépés, szinte kötelező gyakorlat volt, hogy nyitnak egy saját vendéglátó egységet, ahol kézműves söröket lehet kapni. Az Élesztő azonban nem csak egy kocsma vagy egy sörbár lett, hanem egy gasztropláza, ahol a sör mellett más gasztronómiai élvezeteknek is hódolhatunk, sikerének kulcsa tehát megint az volt, hogy egy egyedi és karakteres ízt vittek a vendéglátó helyek világába, megalkotva az Élesztő márkát. Szó volt még a minden porcikájában saját fejlesztésű Black Mamma elnevezésű sörről, amely már profi, de organikusan épülő és fejlődő marketingtevékenység eredményeként született sörmárkája az Élesztőnek.

Kérdésekre válaszolva azt is elárulta az előadó, hogy ha egy olyan boltban kellene vásárolnia, ahol nem lehet kézműves sört kapni, akkor a Pilsner Urquell a legjobb választás, mert az még nagyüzemi szinten is jó minőségben előállított sör. A szezonális sörök közül a nyári, friss, gyümölcsös ízű kézműves sörök között vannak kedvencei, de a téli, fahéjas, szegfüszeges, "Jézus ízű" sörök nem az ő világa.