Így lett Edward Snowdenből jelkép

2015. december 05. 09:38 - _Molnár_Andrea_

Az amerikai titkosszolgálatok globális szinten figyelik az állampolgárok internetes aktivitását, és hozzáférnek a mobiltelefonokban tárolt adatokhoz, ez alól még az államfők sem kivételek - derült ki az Edward Snowden whistleblower által még 2013-ban kiszivárogtatott dokumentumokból, melyek társadalmi vitát okoztak.  Az USA-ból menekülnie kellett, az Európai Unió több országában is elutasították Snowden menedékkérelmét, 2015 októberében az Európai Parlament mégis megszavazta a menedékjog biztosítását. Az elmúlt években Snowden több díjat kapott munkásságáért, a szólásszabadság jelképévé vállt, Berlinben és New Yorkban is szobrot állítottak neki, életéről több film készült. Mi a sikerének titka? Hogyan épült fel az imázsa?   

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori munkatársa szigorúan titkos dokumentumokat szivárogtatott ki a médiának, melyek bizonyítják a szólásszabadság és a magánélethez való jogok sérülését az ügynökség tevékenysége által. Az első ilyen cikk a Guardianben jelent meg. Glenn Greenwald néhány nappal később nevezte meg Snowdent forrásként. A Washington Post, a New York Times, P Globo, Le Monde, Spiegel és más médiumok is leközöltek a dokumentumokból, és ezt egész évben folytatták. Greenwald 9.000-10.000-re becsülte az átadott dokumentumok számát. Az NSA azonnal elbocsájtotta munkatársát, kormánytulajdon ellopásáért és belső információk szándékos kiszivárogtatásáért vádat is emelt Snowden ellen. A titkos dokumentumok publikálásakor Hong Kongban tartózkodó, később pedig Oroszországban rekedt Snowden 27 országtól kért menedékjogot, hogy az Amerikai Egyesült Államokban elkerülhesse a bíróság elé állítást, mivel nem lett volna módja védekezni a felhozott vádak ellen. Az Európai Parlament 2015-ben megszavazta a menedékjog biztosítását.

 

 

ep-strasbourg-nsa-snowden-masks.jpg

 Forrás: euranetplus-inside.eu

 

Köszönetet vagy büntetést érdemel?

Hillary Clinton hibának tartja, hogy a történtek után Snowden előbb Kínába, majd Oroszországba keres menedéket, ugyanis mindkét országban vannak terrorista csoportok meg hasonlók is, és akarva vagy akaratlanul de rengeteg információt eljuttat hozzuk.

Al Gore amerikai politikus szerint Snowden egyértelműen megszegte a törvényt, de ezzel a tettével sokkal súlyosabb törvénysértéseket leplezett le amelyekről mindenkinek tudnia kellett. Daniel Ellsberg "true constitutional moment"-nek nevezte Snowden tettét, mellyel lehetővé tette a kormány egyik különleges ágának felelősségre vonását a média által, amelyet az igazságszolgáltatásnak nem sikerült. Bernie Sanders Vermont szenátora szerint nem számít szeretjük vagy utáljuk Snowdent, mindannyian köszönettel tartozunk neki, mert fontos társadalmi vitát robbantott ki. Ennek a vitának pedig nem a személyéről kell szólnia, hanem azokról a kérdésekről amelyeket tettei napvilágra hoztak.

 

Forrás: Euronews

 

Snowden által képviselt értékek

A személy imázs fontos szerepet tölt be az emberek mindennapi életében. Tudatos, jól megtervezett, bizalmat ébreszt másokban, ugyanakkor a személy értékrendszerét is tükrözi.  Snowden a következő értékek jelképévé vált:

  • magánélet jogába vetett hit: "Nem akarok olyan társadalomban élni, ahol ilyesmik történnek (állampolgárok felügyelete)...Nem akarok egy olyan világban élni ahol bármit teszek, vagy mondok azt rögzítik. Az ösztönzött, hogy tájékoztassam a nyilvánosságot arról amit a nevükben tesznek ellenük."
  • társadalomba vetett hit: "Már elértem a célomat...Nem akartam megváltoztatni a társadalmat. Egy esélyt akartam adni a társadalomnak, hogy eldönthesse változásra van-e szüksége. Csak azt szerettem volna elérni, hogy az emberek beleszólhassanak hogyan kormányozzák őket."
  • szólásszabadságba vetett hit: az által, hogy nyíltan felvállalta tetteit másokat próbált bátorítani véleményük felvállalására, hogy ők is "lehetnek nyertesek"

 

snowden2.JPG

Forrás: wired.com

 A whistleblower valamilyen törvénytelen, tisztességtelen vagy helytelen szervezeten belüli gyakorlatról tesz közzé információt. Ilyen lehet a korrupció, csalás, a vállalatpolitika megsértése, törvénysértés, a közérdek vagy nemzetbiztonság veszélyeztetése. Első sorban a szervezeten belüli illetékeseknek szokták tudtára hozni a kényes információkat, a későbbiek során pedig a sajtónak ha a problémáról szervezeten belül nem hajlandóak tudomást venni. A helytelen gyakorlat köztudomásra hozása igen kockázatos feladat és komoly következményekkel járhat. Kathryn Bolkovac az Egyesült Nemzetek boszniai rendőrnyomozóját például jogtalanul kirúgták munkahelyéről, mert kényes információkat tárt fel az országon belül működő szex-kereskedelemről. 

 

Közkedvelt előadó a témában

Snowden ihlette az Intelligence Squared egyik New Yorkban tartott vitaestjét, melynek végére a résztvevők több mint fele igazságosnak ítélte meg a történteket. Bár útlevelét érvénytelenítették, így nem hagyhatja el Oroszországot mégis a közvetett kommunikációnak köszönhetően több helyen is előadott köztük a South by Southwest (SXSW) Interaktív technológiai konferencián, a vancouveri TED konferencián, a Kim Dotcom "Moment of truth" gyűlésén és a World Affairs Konferencián. Több elismerésben tiszteletdíjba részesült. Ő mondhatta az Alternatív Karácsonyi Üzenetet 2013-ban.

 

 

Akár Tomb Raider karakterével is felvehetné a versenyt

Akár a '90-es évek óta népszerű Tomb Raider videójáték sorozat főszereplőjével is felvehetné a versenyt a magát videójáték-hősként látó Snowden, az Eddy's Run ihletője. Természetesen saját szuperhős is készült róla, mely nem nyerte el tetszését, de a 99 dolláros játék megvásárlásával a Freedom of the Press Foundation alapítványt támogatják, melynek Snowden is tagja. Életéről eddig három film készült: Killswitch (2014), Citizenfour (2014) dokumentumfilm, melynek felvételeit Laura Poitras még Hong Kongban készítette és 2015 decemberében jelenik meg Oliver Stone: Snowden filmje. A Big Data együttes saját dalt adott ki róla ("Snowed in"). Snowden emlékére két szobrot is állítottal Berlinben és New Yorkban. Ezek után már nem is meglepő, hogy az alig két hónapja Twitter felhasználó, máris másfél-millió követője van. 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr108111032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

selgabor 2015.12.06. 08:44:05

"hogy a történtek után Snowden előbb Kínába, majd Oroszországba keres menedéket...", "Több elismerésben tiszteletdíjba részesült." >> Kínában, Oroszországban, tiszteletdíjban.
Mindhárom szóért 1 egyest kaptam volna középiskolábA :) Az 3 db. egyes..
Nehezebb lett volna kijavítani, mint ezen irományban.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.12.06. 08:48:27

Az imperialisták így akarnak világhatalomra jutni, hogy a tőkepénzes bankárok megvesztegetve a világ korrupt politikusait tudni akarnak az emberek magánéletéről, hogy még jobban kizsákmányolhassák őket. Ehhez a libsik a legnagyobb szövetségeseik. Ezért harcolok én a közíró az interneten a nemzetmentő kormány mellett. Blogom iránymutatás a libsizmus sötétségében tévelygőknek, akiket a homoklobbi is igyekszik megkörnyékezni.
Tegnap is voltunk a Bratovan ulicában gőzfürdőben és rám nyomultak. Gusztustalan libsik!

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.12.06. 09:06:21

Remélem elkapják az ipsét. Hajrá Amik!!!

féregírtó 2015.12.06. 09:08:46

Birkának szép vasárnapi pótlékot fizet a Párt.

Nem ártana nekünk is egy Snowden. Kubatov listák, bérkommentelő hálózat megszervezése, "független" szervezetek megszállása (bíróságok, Alkotmánybíróság), támogatási pénzek elosztásánál "a mieink" listája stb...

Kuntakintekitekinte 2015.12.06. 10:28:12

@maxval bircaman meghízott szerkesztő:

Hülyeségek firkálása helyett inkább azt próbáld az egyszerű agyadnak megmagyarázni, hogy a Kubatov listák ellen miért nem harcolsz. Buta vagy, mint mindig. A kommunizmusért harcolsz, csak túl hülye vagy ahhoz, hogy ezt felfogd.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.06. 16:30:15

@maxval bircaman meghízott szerkesztő:
Bratovan utca? Gőzfürdő?

Az az internet szerint egy felkapott buzi hely! Szóval te ilyenekbe jársz Szófiában?

"Taragon Sauna
(Branche: Sauna's)
Adres ul. Bratovan 10
ул. Братован 10"
süti beállítások módosítása