Az újságíróknak eddig kellett félniük a Twittertől

2015. december 23. 10:07 - _Molnár_Andrea_

Hogyan lehet megközelíteni és hitelessé tenni a közösségi médiából származó forrásokat? Milyen szerepet játszhatunk a pletykák és becsapások megfékezésében? Hogyan lehet mindezt kivitelezni úgy, hogy gazdaságilag is versenyképes legyen a megoldás? Ezekre a kérdésekre kínál választ az újságíróknak létrehozott First Draft News honlapja, mely a közösségi média problematikus talaját próbálja áttekinthetőbbé tenni a média munkatársainak.

Megbízható információforrás a közösségi média?

A tudósítás egyik új, igen kritikus területének tekinthető a közösségi média használata információforrásként. Ezt példázza a májusban futótűzként elterjedt álhír Snowden haláláról. Tommasso Debenedetti olasz újságíró egy kamu Twitter-felhasználót hozott létre, Vladimir Kolokoltsev, Ororszország belügyminiszterének adva ki magát. A több mint nyolcezer követővel rendelkező felhasználó több hivatalosnak látszó bejegyzésben közölte, hogy Snowdent alig néhány perce holtan találták otthonában. A bejegyzéseit rengetegen megosztották, majd Debenedetti hamarosan bejelentette, hogy az egész csak kamu, ezzel csupán azt szerette volna demonstrálni, mennyire megbízhatatlan lehet a közösségi média mint információforrás.

hoax.jpg

Forrás: @LudWitt

 Információgyűjtés, ellenőrzés

First Draft News a First Draft Coalition jóvoltából létrejött startup. Ez az újságíróknak "egy idegenvezető mely segít tájékozódni a szemtanúk által megosztott információk (eyewitness media) világában, a felfedezéstől az ellenőrzésig". Korszerű erőforrások összekapcsolásával megkönnyíti a Facebookon és Instagramon terjesztett információk összegyűjtését, hitelességének ellenőrzését és a teljes történet bemutatását. A Facebook továbbra is arra törekszik, hogy elcsábítsa az újságírókat a Twittertől. A First Draft News elődje a Facebook adatbányászoknak szánt elődje a Signal volt, amelyről korábban már írtunk

"A jó újságírás alapkövei változatlanok, de ez egy új világ, és nem mindig egyszerű feladat ehhez alkalmazkodni." 

-Alastair Reid, a First Draft News felelős szerkesztője

Tényleg hasznos?

A Google által támogatott eszköz segít az elsődleges információforrásoktól tájékozódni: cikkek és esettanulmányok gyűjteménye mutatja be a leggyakorlatiasabb módszereket, irányelveket és tanácsokat a szemtanúk által megosztott információk kezelésére vonatkozóan. Az ingyenes hozzáférésű weboldalon cikkek és esettanulmányok mellett többek közt megtalálhatók hírek, útmutatók, különböző eszközök, újságírók számára összeállított képzési útmutatók, az újságírás és közösségi média átfedéseire rámutató interaktív és multimédiás funkciók. Minden oldal egyenként menthető, vagy hozzáadható egy saját "csomaghoz", amely megosztható kollégákkal vagy diákokkal.

First Draft Coalition partnerei 

 

  • Bellincat - az állampolgárok által gyakorolt oknyomozó újságírók által az ilyen újságírókért működtetett honlap. A megjelenő cikkeket jelenleg négy újságíró állítja össze aktuális események után kutatva, nyílt-forrású információk felhasználásával. 
  • Eyewitness Media Hub - a szemtanúk által létrehozott tartalmak előállításának, megtalálásának, ellenőrzésének és nyilvánosságra hozásának támogatója.
  • Emergent - valós idejű szóbeszéd nyomonkövető felület
  • Meedan - új eszközöket állít elő a globális tudósítás és fordítás érdekében, a kutatás, tantervfejlesztés és a digitális történetmondás új műfajainak támogatója.
  • Reported.ly - közösségimédia-hírszolgálat
  • Storyful - olyan felhasználók által létrehozott tartalmak ellenőrzője és megosztója, amelyek közösségi médián keresztül terjesztett hírekhez kapcsolódnak
  • Verification Junkie - ellenőrzésre, tényfeltárásra és szemtanúk által megosztott tartalmak hitelességének ellenőrzésére használható eszközök folyamatosan bővülő jegyzéke.

 

A félrevezetések és hamisítások felismerése is fontos szempont

A First Draft útmutatást kínál az újságíróknak, hogy jobban megismerhessék és átláthassák a közösségi média általi információgyűjtést, ellenőrzési technikákat, az etikát és a törvénykezést, mélyre ható vizsgálatokat, felismerjék a félrevezetéseket, hamisításokat és más kérdéseket, melyek egy modern szerkesztőségben felmerülnek.

Tartalmai közt olvashatunk cikkeket arról miként használhatnak szerkesztőségek chat appokat és zárt hálózatokat információgyűjtésre, az online források nem is annyira eltérőek az offline forrásoktól, útmutató fényképek és videók eredetiségének ellenőrzéséhez, hogyan tudósítsunk gyorsan és pontosan és egyebeket. Egyik legújabb esettanulmányuk a párizsi merényletek elkövetőinek felkutatására irányult a közösségi média világában.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr148174320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása