A lejárató hadjáratból is építkezik a Momentum

2017. január 27. 07:00 - Média 2.0

Még nincs egy éve, hogy új politikai közösségként útjára indult a Momentum Mozgalom, a néhány hete aktívan kampányoló szervezetnek máris sikerült kivívnia a kormány ellenszenvét, rátámadt a kormányzati propagandagépezet. A Momentum ezt első nyilvános akciójával, a NOlimpia nevű kezdeményezéssel érte el: népszavazást írnának ki a budapesti olimpiai pályázatról. Amit biztosra vehettünk, hogy a kormány és az azt kiszolgáló médiabirodalom gyorsan lecsap arra, aki nem az ő kottájukból muzsikál. A magyar politikai életből kiábrándultakat célzó mozgalom, amely a későbbiekben párttá alakulna, nem hagyja magát lesöpörni a politikai színtérről, hanem inkább saját előnyére fordítja a támadásokat.

A Momentum Mozgalom a múlt héten indított aláírásgyűjtést az budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról szóló népszavazásért. A szervezet, úgy tűnik, igen népszerű a fiatalok körében és népszerűtlen a kormányzati körökben, mivel első nagyszabású akciójuk a kormány szívügyének számító tervet húzna keresztbe. Lássuk, hogy robbant be az új mozgalom a magyar politikai színtérre, hogyan helyezkedik a piacon, és hogy fordítja előnyére a szinte már forgatókönyvszerűen működő lejáratókampányt, amelyet a fideszes propagandagépezet zúdít rá.

Rés a piacon: "politikai árvák"

A Momentum Mozgalom a Facebook-oldalán található leírás szerint 2016 tavaszán alakult, olyan fiatalok részvételével, akik tenni szeretnének a hazai problémák megoldásáért. Olyan résre próbálnak lőni a magyar politikai piacon, ahová már régóta nem célzott senki - vagy legalábbis nem sok sikerrel. Ez a politikailag inaktívak, és a Fideszből vagy az ellenzékből kiábrándultak tábora, akiket nem képvisel senki. Ehhez olyan hangzatos motívumokat, kifejezéseket kapcsolnak, mint a "politikai árva" vagy a fotelpolitizálásra utaló idézet, "Apu, ökölbe szorított keze vagyok", ami egyébként a Harcosok Klubjából lehet ismerős.

Más politikai pártokkal nem szeretnének közösködni, mivel egyiket sem tartják vállalhatónak, nem szeretnének egyikhez sem csatlakozni. Népszerűségük gyorsan növekszik, már több mint 20 ezren kedvelik a közösségi oldalukat. A frissen alapított mozgalom első nagy, a nyilvánosság felé politikai üzenettel bíró akciója a NOlimpia kampány, amellyel a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról szóló népszavazás kiírásához gyűjtenek támogatókat. 

Kudarcba fulladt népszavazási kezdeményezések

A budapesti olimpia megrendezése ellen egyénként már több próbálkozás is volt az elmúlt évben, de eddig nem sikerült senkinek sem népszavazási kérdést benyújtani. 2015 végén az Átlátszó újságírója, Erdélyi Katalin kezdeményezett fővárosi népszavazást az olimpiáról, a  a Kúria viszont januárban elkaszálta, így el sem indulhatott az aláírásgyűjtés. Erdélyi később még egy országos és egy fővárosi népszavazást is kezdeményezett, de végül nem indult el az aláírásgyűjtés. A harmadik - egyébként Erdélyi esetében is átengedett -helyi népszavazásra vonatkozó kérdést adta be decemberben a Momentum, 

Szinte berobbantak a politikai színtérre

Az aláírásgyűjtés múlt héten csütörtökön kezdődött, az aktivistáknak összesen 30 napjuk van arra, hogy 138 ezer érvényes aláírást gyűjtsenek össze a budapestiektől. A szervezet kommunikációjára jellemző, hogy új belépőként a politikai színtérre először főleg a Facebook-oldalukon szólították meg az embereket: napi szinten posztolnak a sajtóban megjelent őket vagy a kampányt érintő anyagokról, és videóüzeneteket tesznek közzé. Rendszeresen tartanak szakpolitikai témájú beszélgetéseket, amelyek ugyancsak a közösségi oldalukon szerveződnek, illetve az aláíró pontokon is próbálják megszólítani az embereket: eddig 5 nap alatt 50 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük.

 

15894461_255097241588015_2203638221441377788_n.pngForrás: https://www.facebook.com/nolimpiabp/

 

Most a népszavazás kiírása a fókusz, de nem titkoltan az a cél, hogy a későbbiekben politikai párttá alakuljanak, hosszútávú célkitűzésük pedig a jelenlegi politikai elit leváltása. Ehhez azonban szükséges az országos hálózat kiépítése, amely egyelőre hiányzik, de a vezetők szerint egy országjáró kampány is várható a szervezet vidéken való népszerűsítése érdekében. Az erős online kommunikáció miatt egyelőre valószínűleg nagyrészt az internethasználók közül nyertek meg maguknak támogatókat.

Akciójukkal nemcsak sikeresen tematizálják a közbeszédet, hanem egy makroprogram (olimpia) menten építik fel a pártosodást, és közben felhívják a figyelmet több égető problémára is, mint a korrupció, a szélsőségesen propagandista magyar pártok és az alantas eszközök, amelyeket a kormány az ellenzék ellehetetlenítésére használ. A Magyarországon jelenleg uralkodó pártkommunikációs mintákkal szembenő, fontos újítás az is, hogy nem ideológiák mentén határozzák meg magukat, hanem szakpolitikai kérdéseket állítanak a középpontba.

nolimpia2.jpgForrás: mandiner.hu

A kormánypropaganda már forgatókönyvszerűen működik

Ha veszély fenyeget egy olyan témát, mint a kormány számára rendkívüli érzékenységgel bíró budapesti olimpia, akkor várható a már jól bevált fideszes lejárató-médiakampány bevetése. A kormány médiabirodalma az ilyen karaktergyilkos kampányokat már bevett forgatókönyv szerint kezeli, ahogy láthattuk a Spéder Zoltánt, korábbi FHB-vezérigazgatót célzó lejáratásnál, de akár a Vona Gábort is említhetjük példaként.

A műfaj lényege, hogy ellenzéki vagy más, a kormány szemében kellemetlenné - szakszóval élve: kegyvesztetté  váló - célszemélyek ellen különféle kormányközeli propagandacsatornákon szinte egyszerre indul be a sárdobálás. A Momentum Mozgalom már a NOlimpia indulása előtt biztosra vette, hogy hamarosan számíthatnak ilyen típusú hadjáratra, és pár napra rá be is bizonyosodott, hogy nem tévedtek."Ha belemennek a karaktergyilkosságokba, ha belénk kötnek, az nagyon össze fogja zárni a közösségünket. Ha üzenhetek a kormánynak, azt üzenem, hogy, na, gyertek nekünk!" - üzente a mozgalom elnöke, Fekete-Győr András a 444.hu-n.

Elsőként a Pesti Srácok írt a Momentumról, az olimpiai kampány elstartolásának napján. Cikkükben egy névtelen forrásra hivatkozva a szervezet több tagját korábbi MSZP-s, SZDSZ-es háttéremberekhez kötik, és megkérdőjelezik a szervezet függetlenségét. Nem sokkal később, az ugyancsak Fidesz-közeli Magyar Idők is beszállt a lejáratásba, Függetlenek és nem Soros áll mögöttük. Valóban?  - című szintén megkérdőjelezi a szervezet függetlenségét,majd azt állítja, hogy valójában Soros György áll a háttérben.

Az ország egyik legnagyobb hírportálja, a mostanra már a kormányközeli sajtóbirodalom részévé vált Origo is cikket közölt le a témával kapcsolatban: bukott balliberális politikusokat sejt a szervezet hátterében, a cikk szerint civil mozgalomnak álcázva akarják megbuktatni a budapesti olimpia pályázatát.

Ezután a Habony-média tavaly indított ingyenes napilapja, a Lokál folytatta a lejáratást egy tényfeltáró cikkel, amiben összefoglalás jellegűen megírta, hogy balliberális civil szervezeteknek álcázva, hogyan akarják a budapesti olimpiát megvétózni a háttérből volt szocialista kormányközeli emberekkel. A Lokál a cikk utolsó részében tényfeltárásnak állítja be, hogy a NOlimpia tulajdonképpen a Momentum Mozgalom, csak más néven. (Ez korábban is egyértelmű volt, mivel a kezdettől a Momentum kezdeményezése a NOlimpia kampány.)

Azóta is minden nap nyomul valamivel a kormánypárti politikusi kör és az ehhez tartozó médiabirodalom, hogy lejárassa a szervezetet. Néhány a legfrissebb agymenések közül:

  • Aki aláír, hazaárulást követ el - hangoztatta Bencsik András az Echo tévében
  • Los Angeles áll a háttérben, vagyis a NOlimpia kampányt a másik pályázó városok egyike, Los Angeles vagy esetleg Párizs finanszírozza
  • Vidékizős vád: Az egyik tag direkt félreértett, néhány évvel ezelőtti vidékizős posztja, amit természetesen a médiabirodalom nagy része lehozott, és persze elsőként a 888.hu.

 

Nem riadnak meg, sőt

A Momentum vezetői már kezdettől világossá tették, hogy állnak bármiféle lejáratási kísérlet elébe, tartani fogják a hátukat. Hamarosan reagáltak is a lejárató kampányra, és kijelentették, hogy minden menetrendszerűen zajlik, és sikernek tartják, hogy le akarja járatni őket a Fidesz-közeli média.

A szervezet Facebook-oldalán vasárnap közzétett közleményből is sejthető, hogy valóban nem lepte meg őket az ellenük irányuló propaganda, és megköszönik az álhírgyárnak, hogy növelik a mozgalom ismertségét, saját magukat pedig újra és újra lejáratják. Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a Momentum Mozgalom és a NOlimpia kezdeményezés még a lejárató hadjáratból is építkezik.

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr5812149853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2017.01.27. 10:59:09

Minek ez a nagy hajcihő???
(mán azon kívül, hogy elterelje a ballibsi kormányok, Budapest vezetés 167 milliárdos lopását a 4-es metróról...)

Még egy fél év, 2017. szeptemberében dönt a NOB a helyszínről.....

Budapest teljesen sansztalan....

168óra.hu

"– A fogadóirodáknál jelenleg Párizs a legesélyesebb, a második Los Angeles, Budapest 20 százalékkal csak a harmadik helyen áll – mondja a 168 Órának Szabados Gábor sportközgazdász."

Bárdos Lilla 2017.01.27. 16:22:38

@ulpius66:
Senki nem akar terelni senkit semmitől - legfeljebb az, aki titkosította a 4-es metróval kapcsolatos OLAF jelentést.
Az Olimpiáról elfelejtették megkérdezni az embereket. Nem mindegy, mire költik az ország éves nemzeti jövedelmének megfelelő összeget, amelyet nagy valószínűseggel baráti cégek túlárazott szolgáltatásai révén kerülnek magánzsebekbe -ld. úszó vb. a tervezett ár ötszöröséért.

A Momentumról többet itt:

www.youtube.com/watch?v=12MBIWkprZo

Skankhunt42 2017.01.27. 18:15:40

@Bárdos Lilla: ez egy rém ciki vieó rém ciki emberekkel

kheiron 2017.01.27. 21:35:08

@Bárdos Lilla:

"legfeljebb az, aki titkosította a 4-es metróval kapcsolatos OLAF jelentést."

Aki titkosította, abbizony maga az OLAF.

:-)

pamut 2017.01.27. 21:38:39

Ide züllesztette ezt a szép országot Orbán....

Élete munkájával felépítette a talán az egész EU legnagyobb és legaljasabb karaktergyilkos-gépezetét, ezt a Goebbels-i óriás-fegyvert, és működteti.

Ez most az ország: jöjjön bárki aki nem fideszes és szeretne egy kis demokráciát, és Orbán életműve, Goebbels-i gépezet, Orbán vérebei üzembiztosan a torkuknak ugranak, és indul a lejáratás.

Vlagyimir Putyin is büszke kedvenc magyar tanítványára.

pamut 2017.01.27. 21:42:10

@ulpius66:
Tényleg semmi esély, ezt mindenki tudta már az első perctől 20-as IQ felett. Szóval minek szórja el a maffiakormány a milliárdokat az olimpia előkészítésére, ha úgyis tudja mindenki hogy nem nyerünk? Ja hogy pont azért hogy a sok milliárd haverok zsebébe menjen, értem.

(kár terelned hogy az orbánmaffiával együtt loptak a szocik a metróból, tőlünk magyaroktól...)

Janossz 2017.01.27. 21:56:26

Megtartotta alakuló ülését csütörtökön a Parlamentben az Olimpiai Pályázati Bizottság - Olimpiai Védnökök Testülete, amely az Országgyűlés által a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat megvalósításának támogatására létrehozott egyeztető, véleményező és javaslattevő testület.

A bizottság elnöke Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke lett.
2016.01.14.

Neve több, mint áruvédjegy...

Balt 2017.01.27. 23:00:15

Mécs János, (jogász, Mécs Imre fia) elnökségi tag, Budapest:
cink.hu/igazabol-ezt-gondoljak-a-budapestiek-a-videkiekrol-1492167970

conchita wurst 2017.01.27. 23:04:46

Finoman kimaradt, hogy a Momentum főnök Mécs Imre fiacskája.

Larry Silverstein 2017.01.27. 23:09:54

Elvileg van benne valami, hogy a fiatalok nemigen politizálnak, és esetleg nem szavaznának egyik oldalra sem, és ők a piaci rés, csak hát nem ilyen egyszerü...

- akire a fiatalok nem szavaznak, az a BALoldal.

- a legfiatalabb párt meg a Jobbik, a legfiatalabb táborral. Egyben a Jobbik az egyetlen párt ami 90 után alakult és egyáltalán tartósan megmaradt a parlamentben....

- miben más a Jobbik, mint a 30 párt ami 90 óta megszünt? Nem Budapesti párt

Mivel a Momo egyértelmüen tisztán budapesti mozgalom, valószínüleg oda kerül ahova az SZDSZ, LMP, PM, MoMa, 1 millióan a sajtószabadságért stb.

Larry Silverstein 2017.01.27. 23:13:26

@Bárdos Lilla: 'Az Olimpiáról elfelejtették megkérdezni az embereket. Nem mindegy, mire költik az ország éves nemzeti jövedelmének megfelelő összeget, amelyet nagy valószínűseggel baráti cégek túlárazott szolgáltatásai révén kerülnek magánzsebekbe'

- ezt akár Gyurcsány is mondhatta volna, semmi új nincs benne.

De te reméljük nem MoMo-sként hazudozod a 2700 mrd-os összeget Mo. 'éves jövedelmének', mondjuk ez inkább a böszme éves deficitjének felel meg, és arról sem éppen kérdezték meg a zembereket.

De én népszavazáspárti vagyok.

pamut 2017.01.27. 23:14:09

Hogy jönnek egyszerre a fideszes karaktergyilkosok, vezényszóra a sok féreg :DDD

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.01.27. 23:17:11

@conchita wurst:
Te meg a koncsita virslije vagy!
A Kisvasutas meg egy párttitkár KISZ titkár fiacskája.
Ezek is kimaradtak.
De nem finoman.

pamut 2017.01.27. 23:19:41

@Balt:
Orbán Viktor: jogász, Orbán Győző (MSZMP tag, majd, KISZ-patronáns, később propagandista) fia. Eleinte antkiommunistának és liberálisnak hazudja magát, még a Liberális Internacionálé alelnöke is volt, később inkább antiliberális putyinista faszfej lett.
Linket kérsz?

szepipiktor 2017.01.27. 23:58:11

Én momentum arra lennék kíváncsi, hogy egyáltalán mit akartok?
Mert egy sokadik neo-szdsz nem kell senkinek. Az lmp is kamu módszerekkel alakult meg, látjuk hova jutottak...
Az a cél, hogy "fiatalként" elnyerni a emberek bizalmát és bekerülni a parlamentbe? Értem, a ciklusért több mint 40 milló + költségtérítés jó ok.
Szóval emit eddit tettetek, mondtatok, az pontosan olyan, mint amikor az szdsz vezetésébe a karrieristák kerültek, a kókafélék, a gusztosok.
Szerintem a passzív 60% megnyerésére nem elég a leningyerekes-stílusú, forradalmi indulat.
Nézzétek meg Jancsó Fényes szelek remekművét és gondolkozzatok el.
Én is a börtönben, bitón látnám a mai uralkodó gennyeket, de ezt nem egy mai terndi "mobilnemzedékre" bíznám.
De sok sikert, kell még egy pár megosztó párt, az biztos jól jön a csúti g.-nek!

2017.01.28. 00:25:09

@szepipiktor: osszál már el pár száz ember közt 40 milliót... annyiért mészáros elvtársad a cipőjét se köti be.
Ennél sokkal egyszerübben kereshetnének pézt.

Larry Silverstein 2017.01.28. 00:29:40

@okostojas007: 'osszál már el pár száz ember közt 40 milliót... annyiért mészáros elvtársad a cipőjét se köti be.'

- oszt építenek-e stadiont? Mert egy budit sem nézek ki belőlük.

- a 40 milla + ktgtérítés a parlamenti képviselői illetmény, fejenként.

'Ennél sokkal egyszerübben kereshetnének pézt.'

- főleg ha lenne állásuk.

2017.01.28. 00:44:12

@kheiron:
"Aki titkosította, abbizony maga az OLAF."

Le vagy maradva. Amióta a jelentés a kormánynál van, azót a kormány a titokgazda, tehát feloldhatta volna a titkosságot és nyilvánosságra hozhatta volna. Csak ugye akkor kiderül, hogy a fidesz is nyakig sáros az ügyben.
Most meg Polték kotlanak a jelentésen, ami azt jelenti, hogy meghurcolnak mindenkit, akinek az elmúltnyolcban köze volt a metróhoz, de úgy 4-6 év múlva felmentik az összeset, de közben valahogy megsemmisül a jelentés, vagy legalább 90 évre titkosítja a fidesz.

2017.01.28. 00:45:13

@Larry Silverstein: nekem az a buli, ha ők nem építenek stadiont, aki épít, és nem magánpénzből, az számomra egy gerinctelen féreg, aki homokozónak használja az országot. Nagy ívben teszek a vezír hobbijára, nekem is van, de azt nem várom el, hogy a többiek fizessék.

2017.01.28. 00:45:51

@Larry Silverstein: a 40m hogy jött ki 1 évre? érdekelne.
10m-t meg egy normális munkával meg lehet keresni akár itthon is (na jó, akkor érteni is kell valamihez)

ja, legközelebb ne felejtsd el visszaváltani a neved, ha már bérkommentelsz a fityisznek, legyél következetes :)

Larry Silverstein 2017.01.28. 00:46:51

@okostojas007: Senki sem beszélt 1 évről, tanulj meg olvasni.

Larry Silverstein 2017.01.28. 00:48:09

@Ylim: Nyugi, majd a választási kampány előtt fel lesz oldva a titkosítás.

2017.01.28. 01:29:47

@Larry Silverstein: dolgozz szépen serényen, vagy nem lesz közmunkád :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.01.28. 08:48:19

@ulpius66: Ha sansztalan, akkor meg kell keresni a már elköltött közpénzmilliárdok felelőseit. Ugye?

Tamas975 2017.01.28. 09:53:22

@ulpius66: A Fidesz kormány sokkal többet lopott csak az első négy évében, mint a balos kormányok 1949-1990, 1994-1998 és 2002-1010 között. A metrófelújításból is ők gazdagodtak, nem az MSZP.
Pont az a célja a az aláírásgyűjtésnek, hogy egy ennyire elszegényített ország ne rendezzen azért olimpiát, hogy a haverok még inkább megszedjék magukat. Meg nem is örülnék, hogy a 2014-es budapesti olimpia a minden idők legkorruptabb olimpiája címmel vonuljon be a sporttörténetbe. Márpedig ez lesz, elég megnézni az idei vizes vb-t.

gmihaly621 2017.01.28. 10:03:24

Jobb lenne kivárni a "napok hordalékát" és újragondolni a dolgokat. Lesz még meglepi. Az Eddigi 2 HaHa (Hallgatói Hálózat, Haza és Haladás) "életciklusának" rövédsége azért figyelmeztető jel, még ha Barabás Ricsi ellenzéki politikusnak állt is.

Balt 2017.01.28. 10:59:17

@conchita wurst: Az még hagyján, de milyen emelkedett humora van!
@Balt:

Balt 2017.01.28. 11:07:33

@Skankhunt42: Nyilván arra gondol, hogy attól félsz-e, hogy így a maszopszadesz nem jut be. :) Ebben lehet is vmi, mert koordinált indulásnál is 27 képviselőjelöltet kell állítani 9 megyéből a saját listához. Tehát van némi esély rá, hogy addig tornásznak, amíg kiesnek a küszöb alatt, mert a közös listának viszont el kell érnie a 15%-ot. :)) Az azért tényleg baj lenne a kormánypártoknak, ha MSZP/Gyurcsány & fiai kiesnének. :)

Balt 2017.01.28. 11:11:13

Egyébként szurkolok nekik, hogy összejöjjön a szükséges aláírás ék akkora maflásba szaladjanak bele, amekkorát megérdemelnek. :) Ne feledjétek: az olimpiarendezés támogatottsága ugyan Budapesten a legalacsonyabb országosan, de így is 2/3-közeli, és növekszik. :)

Balt 2017.01.28. 11:13:40

Ettől persze még egyáltalán nem biztos, hogy nekünk ítélik Limában a rendezés jogát (bár soha nem volt meg lesz jobb esélyünk), pláne, ha sikerül a döntéshozókban a kétség magvait egy sikeres antikampánnyal. Mondjuk az nagy "siker" lenne, újabb nyílt hazaárulás, mint dec. 5.

sőőtnagyonis 2017.01.28. 11:31:02

@Balt: Neked jó ez a sz@r ami most van?

VaradiJanos 2017.01.28. 11:49:53

Vicces amilyen kétségbeesetten kapaszkodik az indexes bagázs ebbe az új szalmaszálba.

Janossz 2017.01.28. 15:14:03

A NOB ügynökei már itt settenkednek a kertek alatt, kezdik ők is a saját kis külön közvélemény-kutatásuk.
Sok jóra ott se számíthat rendező-aspiráns társulat...
Egyébként országos népszavazás talán jobb lett volna, hiszen nem Bp., hanem az ország pénze a tét az All In-ben.
De talán jobb ez, hogy így alakult, a vidék népe nagyon fásult, és könnyen manipulálható.

BiG74 Bodri 2017.01.28. 15:45:26

A momentum ha párttá alakul, és sikeresen kilép vidékre is, simán tarolni fog a választásokon.

gmihaly621 2017.01.28. 22:15:12

Lehet, hogy mégis Párizsban lesz az olimpipi, de hol lesz már akkor a MoMO? Igaz, a Charlie Hebdot, Bataclant, Nice-t fel lehet hánytorgatni, de a foci-EB akkor is zökkenőmentesen zajlott le. Majd meglássuk - akkor.

Szilárd vélemény 2017.01.29. 00:11:25

@Balt: Te ne hazaárulózz le senkit. A népszavazás alkotmányos jog. Más is itt él ebben az országban nem csak te és az elvtársaitok. Nehogy már mindent ti mondjatok meg.

Szilárd vélemény 2017.01.29. 00:12:50

@VaradiJanos: Ha szalmaszál, akkor miért ne lehetne népszavazás. Ha az az igaz, amit te mondasz és gondolsz, akkor úgyis azok nyernek, akik olimpiát szeretnének. Akkor mi ezzel a baj?

VaradiJanos 2017.01.29. 00:18:44

@Szilárd vélemény: miért ne lehetne? Felesleges pénzkidobás, de legyen! Kit érdekel?

VaradiJanos 2017.01.29. 00:19:43

@BiG74 Bodri: ja, vidèken rajonganak a kis hipszter buzi bankárivadékokért....
süti beállítások módosítása