Top 5: ezek lesznek a legfontosabb médiatrendek 2017-ben

2017. március 03. 10:25 - Krázsik Fanni

„Megszoksz vagy megszöksz!” – az ismert kifejezés akár az újságírók vezérelve is lehetne. Ahhoz, hogy a médiaszakemberek és dolgozók lépést tartsanak a technológiai fejlődéssel, nem elég megszokni az új trendeket, hanem elsőként kell felismerni őket, és alkalmazkodni hozzájuk, irányt mutatva másoknak. Fizetős tartalomelérés, augmented reality (AR) és virtual reality (VR), üzenetküldő alkalmazások tömeges elterjedése - többek között ezekre számíthatunk a 2017-es évben.

Kezdjük azzal, hogy melyek voltak a legfontosabbak az előző évek trendjei közül: megjelent a Facebook Live, ahol már nemcsak a híres emberek alakítottak maguk köré rajongói tábort, hanem akár az osztálytársunk vagy rokonunk mindennapjait is megcsodálhattuk – talán olyan részletekbe menően, amennyire magunk sem kívántunk. Bár a drón nem a tavalyi év vívmánya, ez is az utóbbi években terjedt el szélesebb körben, úgy, mint az úgynevezett chatbotok (mesterséges intelligenciára épülő digitális asszisztens) – ami 2016-ban a technológiai ipar új üdvöskéjévé vált. Az Oxfordi Egyetem részeként működő Reuters Intézet jelentése alapján készített alábbi top 5-ös listában a legújabb tendenciákat mutatjuk be.

trend-1202992_960_720.jpg

                                     Forrás: pixabay.com

  1. „Fact checking” – az újságírói tevékenység színvonalának javítása

A 2016-os amerikai elnökválasztás idején rengeteg kamuhír (fake news) terjedt el a Facebookon, ami – egyes elemzők szerint – például Donald Trump megválasztásához is nagyban hozzájárult. A megkérdezettek 70 százaléka szerint az álhírek miatt kialakult aggodalom újra felerősítheti a hagyományos média és a minőségi újságírás iránti igényt. A hírek alaposabb ellenőrzése bár alapvetően az újságírók feladata, megjelennek a tények ellenőrzését lehetővé tevő szolgáltatások. Az egyik ilyen ellenőrzőeszköz – ami már néhány éve népszerű – a DocumentCloud, ahová a felhasználók akár több ezer oldalt feltölthetnek, az év végére azonban a böngésző-bővítmények és üzenetkezelő robotok által felkínált szolgáltatások százainak megjelenésére számíthatunk.

 

  1. Több hang, kevesebb videó

Az Amazon közleménye szerint kilencszer több hanggal aktivált terméket adtak el a karácsonyi szezonban, mint az egész 2015-ös évben összesen. A Facebook egyik új kiegészítése lesz – a live video után szabadon – a live audio elindítása. Egyes szakértői előrejelzések alapján az emberek ki fognak ábrándulni a Facebook Live alkalmazásából, hiszen ez alapvetően egy eredménytelen módja az információk átadásának.

 

  1. Minőségi hírek – nem ingyen és nem bérmentve

A kiadók legégetőbb problémája, hogy hogyan nyújthatnának megfelelő anyagi támogatást a tartalmak előállítóinak. Miközben a Facebook és a Google a reklámbevételekből él, a hírügynökségek sorra bocsátják el alkalmazottaikat. Bizony, az emberek idegenkednek a gondolattól, hogy a hírekért esetleg fizetnünk kell majd, Jon Slade, a Financial Times igazgatója szerint azonban a 2017-es év magával hozza a minőségi tartalmak elterjedését. A megjelent tartalmak egy specifikus közönséget vesznek célba, így nagyobb a valószínűsége, hogy az egyes témák iránt érdeklődő emberek szívesebben fizetnek az általuk preferált tartalomért.

 

  1. Mesterséges intelligencia és virtuális valóság

Steven Spielberg filmje nyomán már mindenkinek lehet elképzelése arról, mit is takar az „A.I.” (Artificial Intelligence), azaz mesterséges intelligencia kifejezés. A robotok elterjedése és uralma az emberi elme felett nem újszerű gondolat. 2017-ben az algoritmusok megbízhatósága, illetve a technológiai vállalatok növekvő hatalma kerül a középpontba, miközben növekszik a virtuális valóság (VR) és a kiterjesztett valóság (AR) szerepe is. Elkerülhetetlen, hogy az ezzel együtt járó etikai és gyakorlati dilemmák is vita tárgyát képezzék majd.

 

  1. Üzenetküldő alkalmazások sokasága

WhatsApp, Facebook Messenger vagy esetleg Snapchat? Nem muszáj csak csevegésre használni ezeket a platformokat, definiálhatjuk őket csatornákként is, amiken keresztül információt szolgáltatunk a felhasználóknak. A zártkörű chatcsoportoknak hatalmas szerep jut az információk terjesztésében. Többé nem furcsa GIF-ekkel, szmájlikkal vagy matricákkal színesíteni egy-egy tudósítást vagy hírt. A WhatsAppnak mára több mint 1 milliárd felhasználója van, innen már csak szimpla matek, és mindenki megsaccolhatja, mekkora esélyekkel indul a célközönség elérésében.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr1712292749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása