Lépett a MÚOSZ a botrányos Origo-cikk ügyében

2017. március 27. 07:18 - srd

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a Média Önszabályozó Testületnél kért vizsgálatot a március elején óriási visszhangot kapott Origo-cikk miatt. Hargitai Miklós elnök nem a levegőbe beszélt, a MÚOSZ valóban új irányt vett.

Március 7-én címlapon hozta a kormányzati szócső zászlóshajója, az Origo, hogy Hajnal Miklós Momentum-alelnök hogyan tüntetett el 12 millió forintot. Habár a címe is erre utalt, az anyagban több hajmeresztő állítás is helyet kapott. Mondanunk sem kell, a propagandagépezet azonnal ugrott, Kovács András oknyomozása már-már szentírásként söpört végig a kormánypárti sajtóban.

Természetesen a ferdítésekkel teli és az újságírói etika íratlan szabályait mellőző cikkről az új elnökével irányt váltó MÚOSZ-nak is megvan a véleménye. A cikk megjelenését követő második napon hivatalos állásfoglalásban jelentették be, hogy a cikk miatt a Média Önszabályozó Testülethez fordulnak, és médiaetikai vizsgálatot kérnek.

„Igen, megtörtént az ülés, egy háromtagú tanács elé került az ügy" – mondta a Média 2.0-nak Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke. "Mivel a cikk szerzőjének a neve végül lekerült, ezért a szerzőt nem érheti baj, csupán elvi állásfoglalást szeretnénk.”

Hargitai elmondta, bár sok hasonló cikk jelent meg, a szerzőket nem tudják felelősségre vonni, ez csak akkor történhetne meg, ha tagjai lennének a MÚOSZ-nak. Arra, hogy a hírek szerint itt a szerző külön dicséretben részesült, megjegyezte: „Ha igaz, akkor nagyon érdekes, mert másnap már nem volt ott a cikk szerzőjének a neve. Mi történhetett?”

55 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr1712363963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzorok réme 01 2017.03.27. 13:38:56

Tehát a ballibek meghatározzák hogy ki a jó újságíró és ki a rossz.

Eddig is így volt, csak mostmár hivatalosan is kimondták a ballib tetvek.

dunántúli gyerek 2017.03.27. 13:50:14

Soros gyuri cége meg arra készül, hogy a FB-on eldöntse, mi a hír és mi az álhír.

Ballib cenzorok réme 01 2017.03.27. 13:55:14

@dunántúli gyerek:

A ballib véleménydiktatúra bekeményített.

Már nem csak megbélyegzik azt, aki mást ír, vagy gondol a világról, hanem meg sem jelentetik majd, cenzúrázzák.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.03.27. 14:04:09

Ez az amuosz akik között hemzsegtek a pártállam újságírói? Mint pl Aczel ettas?

Terézágyú 2017.03.27. 14:13:37

A momentum rossz! aki védi, az komcsi, értve vagyok??!!!

roxxtar 2017.03.27. 14:57:27

Ez olyan ordas szar cikk volt mint az Index napi három oroszfikázó szarjai.

jaap 2017.03.27. 15:20:08

@Ballib cenzorok réme 01: A világért meg ne zavarjon, hogy már a cikk címe ordas hazugság volt, a többi "tényről" nem is beszélve...

Krutzifix 2017.03.27. 15:31:37

@Ballib cenzorok réme 01: Igen, agyhalottkám! Elvégre ők vannak kormányon.

Ballib cenzorok réme 01 2017.03.27. 15:47:14

@Krutzifix:

A MÚOSZ tagjai edidg is megfogalmaztak újságírok ellen kritikákat, de a szervezet eddig kimaradt a politikából javarészt.

Úgy látszik mostantól aki nem felel meg Soros Gyuri ízlésének azzal csúnyán elbánnak.

Hányinger, hogy ezek a cenzorok nevezik magukat újságírónak.

Skankhunt42 2017.03.27. 15:50:29

múosz :)) múúúúúú

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 16:27:15

@Ballib cenzorok réme 01:

Nem, egyáltalán nincs így.

A ballibek nem határozzák meg, hogy ki a jó újságíró és ki a rossz, főleg, hogy itt nem is ballibekről hanem az újságírók szervezetéről van szó. Ha valaki "újságírót" játszva valótlan rágalmakat ír meg, majd pedig suttyomban még a nevét is leveszi a cikkéről, arról egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy rossz újságíró, ezt bárki képes eldönteni, pártállástól függetlenül.
Bár ezesetben az újságíró megnevezés erős túlzás, hisz itt valójában propagandistáról van szó. Annak nyilván tökéletes az a bizonyos kovács andrás.

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 16:29:22

@dunántúli gyerek:

NANA! Soros Gyurbácsiról csak tessék leszállni, mert:

"A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata - Soros Alapítvány

1992. szeptember 28., hétfő - Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.

Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog.

FIDESZ, 1992"

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 16:34:15

@Ballib cenzorok réme 01:

Jó lenne ha tényekkel is alátámasztanád az állításaidat. Bár tudom, ez az alternatív tények világában nem divat, de azért mégis.

Amíg gondolkozol, addig mondok én pár tényt:

1. A magyar média legnagyobb része Fideszes oligarchák kezében van. A közmédia teljes egészében a Fidesz propagadnáját közvetíti.
Milyen ballib véleménydiktatúráról beszélsz akkor?

2. Sem a MUOSZ, sem a "ballibek" nem bélyegeznek meg senkit, azért mert mást gondol a világról, ez pont a Fidesz szokása. Az érintett cikkel sem az volt a baj, hogy mást gondol a világról, hanem az, hogy VALÓTLAN RÁGALMAKAT TARTALMAZOTT! Ezt pedig a világon sehol nem nevezik újságírásnak.

3. Senki nem korlátozta a kormányszócsőként működő Origót, hogy bármit megjelentessen, senki nem cenzúrázza az Origót, még a feltevés is teljes képtelenség. Azt viszont igenis kimondják és ki is kell, hogy mondják, hogy a valótlan rágalmakra építő propaganda tevekénység amit az Origo és a kormányzati média folytat, nem fér bele az újságírói etikába.

Ezek a TÉNYEK!

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 16:37:57

@FILTOL:

A pártállam újságírói a Fidesznél hemzsegnek mint pl Kerényi elvtárs, Bencsik elvtrás, Bayer elvtrás.

Bencsik "Békemenet" András volt pl. az, aki a Népszabadság 1986. október 17-i számába írt, "Érzelmi kötődés" című cikkében a Magyar-Szovjet Baráti Társaságról és a magyar fiatalok szovjetbarát ideológiai nevelésének fontosságáról írt.

Most meg ők a nagy jobboldali hazafik, akik huszon-harmicéveseket kommunistáznak, hazaárulóznak.

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 16:41:43

@roxxtar: Nem, ez egy teljesen jó cikk volt.

Az Indexen nincsenek "oroszfikázó szarok" csak olyan cikkek, amik teljes joggal kritizálják a diktatórikus és brutálisan korrupt orosz vezetést, különösen a volt KGB tiszt Valgyimir Putyint.

Soha nem olvastam még az Indexen olyan, oroszokat kritizáló cikket, ami ne lett volna teljességgel megalapozott.

Egy dolgot viszont nem értek: ha ennyire utálod az Indexet, minek olvasod? Főleg, hogy a kormány több tucat saját médiát üzemeltet, ahol egész biztosan nem fogsz oroszokkal szemben kritikus cikkeket olvasni, ellenben egy az egyben veszik át az orosz propagandát és simán közölnek bármekkora kamu hírt, amit az oroszok gyártanak. Szerintem te eltévedtél a 888 felé félúton.

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 16:46:25

@Ballib cenzorok réme 01: Tudnál mutatni BÁRMILYEN, KONKRÉT, BIZONYÍTÉKOT, TÉNYT, FORRÁST, ami alapján kijelented, hogy Soros Gyögy ízlése szerint működik a MUOSZ?

Persze ez csak költői kérdés volt, nyilván semmi ilyet nem tudsz mutatni, hisz mindketten tudjuk, hogy Soros Györgynek semmi köze a MUOSZ-hoz, te csak követed a Fidesz propaganda irányvonalát ami alapján két nézőpont létezik a világ minden kérdésében: Orbán Viktoré és Soros Györgyé. Aki tehát nem Orbán Viktor véleményét szajkózza az CSAKIS Soros György embere lehet, Soros Györgyöt szolgálja, hazaáruló, stb.

Ha tehát egy újságíró szervezet kritizálni meri a kormányszócsőként működő Origót, ami VALÓTLAN RÁGALMAKBÓL ÍRT CIKKET, akkor az nem azért van mert az Origó VALÓTLAN RÁGALMAKBÓL ÍRT CIKKKET, hanem azért mert Soros György emberei.

Ezek szerint az a helyzet, hogy Orbán Viktor nézőpontja szerint a VALÓTLAN RÁGALOM az jó dolog. Mert ugye azt még egy félmondat erejéig se cáfoltátok meg, hogy az Origo valótlanságokat írt volna, pusztán az zavar titeket, hogy van egy szervezet, ami ezt ki meri mondani.

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 16:47:32

@Skankhunt42: Sokat gondolkoztál ezen az okos érvelésen? Vagy csak nem reagált időben A Stáb?

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 16:48:12

Olyan kár, hogy a Fideszisták "érveit" három másodperc alatt ízekre lehet szedni. Nem kihívás.

NBarbieReloaded 2017.03.27. 17:24:42

Aha, vilagos.
Az, hogy a habony-media honapok ota ordas nagy hazugsagcunamit inditott a Jobbik ellen, botranyos, ordito hazugsagokkal (peldaul Vona lebuziztatasa), na ezekkel nem volt gondja a muosz nevu gittegyletnek. De most, hogy a frissen alakult kis liberos partocska egyik hulyegyerekere fogtak ra valamit, na akkor rogton szukseget ereztek, hogy megszolaljanak.
De erdekes. Ja, nem.

Ballib cenzorok réme 01 2017.03.27. 17:28:28

@NemVoltKözgyűlés!!444:

Folyamatosan bizonyíték nélküli rágalmazást fogalmaz meg az index, hvg, népszava, és a többi agynélküli Soros bérenc egyaránt.

Hisz nyilvánvalóan Mészáros nem Strómanja pl Orbánnak, nem kezelték Grázban, és nem vigány.

Mégis olyan evidenciaként írja le minden ballib firkász, mintha hinne benne.

Azaz ballib propagandisták hírhamisításairól bveszélhetünk ezen esetekben.

Az meg külön röhejes, hogy ezen ballib hírhamisítók lépnek fel mások bizonyíték nélküli véleménycikkei ellen.

Ballib cenzorok réme 01 2017.03.27. 17:30:10

@NemVoltKözgyűlés!!444:

A kérdés az, hogy a ballib MÚOSZ miért kezd politizálni holott edidg nem tették ?

Miért jó, ha egy újságíró szervezet a ballib hírhamisítók nevében a jobboldali hírhamisítókat kritizálja majd ?

Ballib cenzorok réme 01 2017.03.27. 17:31:28

@NemVoltKözgyűlés!!444:

Folyamatosan VALÓTALN RÁGALMAK-ról írnak cikket a ballib hírhamisítók, akik a MÚOSZ vezetőségét alkotják.

Csak te azt beszopod csont nélkül és örülsz neki.
Mások esetén meg a véleményért is akasztanál.

MErt ilyen agyatéan Soros toleráns birkák vagytok pont.

NBarbieReloaded 2017.03.27. 17:34:12

@NemVoltKözgyűlés!!444:
"a "ballibek" nem bélyegeznek meg senkit, azért mert mást gondol a világról"

Jaa, hogy ok nem belyegeznek meg senkit?
Akkor biztos a perui indianok szokasa, hogy a langyos, hugymeleg semmittevesbol kitorni akaro, es az evtizedek ota tabunak szamito temakrol beszelni mero partot es annak szimpatizansait nacifasisztarasszistahomofobgyulokodozik. Eszervek hianyaban mondjuk nem meglepo.

"Most meg ők a nagy jobboldali hazafik, akik huszon-harmicéveseket kommunistáznak, hazaárulóznak."

Mennyivel jobb is az, amikor szemkiloveto kivenhedt komcsik kinevezik magukat demokrataknak es valami felfoghatatlan okbol maguknak erzik a jogot, hogy onnantol ok dontsek el, hogy ki demokrata meg ki nem.

Ballib cenzorok réme 01 2017.03.27. 17:38:58

@NBarbieReloaded:

Sixx szakmányban mást se tesz, meg a Sajó nevű Soros csika, csak folyamatosan megbélyegzi a másként gondolkodó újságírókat, és lejárató cikkeket írnak szakmányban.

Úgy látszik a MÚOSZ-t is utolérte a ballib gyűleltgyárosok szakmaiatlan nívótlan szervilis Soros seggnyaló mentalitása.

Elkerülhetetéen volt ez ha jobban belegondolunk, és beleilleszkedik a ballib véleményterrorba.

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 17:39:43

@NBarbieReloaded: Ha elolvastad volna a cikket és nem csak zsigerből liberóznál, akkor feltűnhetett volna, hogy a MÚOSZ irányváltása március 9-én törént, ezt megelőzően más politikai ügyekben se foglaltak állást, nem csak Vona Gábor ügyében nem.

Elég szánalmas amúgy, hogy a Jobbik simán buzizik, zsidózik, cigányozik úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, de ha a Jobbikkal szemben csinálja ezt valaki, akkor azt már felháborítónak tartjátok és mindenféle, egyébként "liberónak" titulált szervezettől várjátok, hogy kiálljon melletetek.

Érdekes, hogy amikor mások jogainak sárbatiprásáról van szó, azzal semmi bajotok, sőt, de ha titeket ér sérelem akkor már hiányzik az a sokat szidott demokrácia és jogállamiság. Ja, nem is érdekes, inkább szánalmas.

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 17:45:42

@Ballib cenzorok réme 01:

1. Bizonyítottan "Soros csicska" csak egy van ebben az országban, őt pedig Orbán Viktornak hívják.

2. Sem Sixx, sem Sajó nem bélyegzett meg SOHA, SENKIT aki másképp gondolkozik, azt viszont megírják, nagyon helyesen, ha valaki hazudik. Ez nem megbélyegzés, hanem tényközlés, másnéven újságírás.

3. Sem Sixx, sem Sajó nem írt egy darab lejárató cikket sem, SOHA, SEMMIKOR. Ha valaki hazudik, ferdít, azt megírni nem lejáratás, hanem megintcsak, tényközlés.

4. A MÚOSZ-t semmiféle ballib mentalitás nem érte utol, csak teszik ami a dolguk, kiállnak az újságírói etika védelmében, amit már rég meg kellett volna tenniük.

5. Sorosnak semi köze a MÚOSZ-hoz, ami nem mondható el sem a Fideszről, sem Orbán Viktorról, mivel mind a Fideszt, mind Orbánt egyértelműen és bizonyítottan pénzelte Soros.

6. Nincs semmiféle ballib véleményterror. Már a kifejezés is teljes önellentmondás, de ha figyelembevesszük a TÉNYT, hogy a magyar média legnagyobb része a Fidesz kezében van és totálisan egyoldalú Fidesz szócsőként működik - a közmédiával egyetemben - akkor egyenesen nevetséges az állításod.

paveway 2017.03.27. 17:52:41

Ballib cr01, nálad elgurult a gyógyszer. Te el is hiszed ezt az elképesztő mennyiségű eszetlen baromságot, amit leírsz vagy csak megfizetnek érte?

NBarbieReloaded 2017.03.27. 18:11:23

@NemVoltKözgyűlés!!444: Aha, ertem. Tehat az uj iranyvonal elso dolga egy frissen alakult part tagjat vedeni, holott marcius 9 ota is megjelent ugy napi 1-2 lejarato hazugsag a Jobbikrol is, de akar Botkarol is. Akkor hogy is van ez?

"Elég szánalmas amúgy, hogy a Jobbik simán buzizik, zsidózik, cigányozik úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, de ha a Jobbikkal szemben csinálja ezt valaki, akkor azt már felháborítónak tartjátok és mindenféle, egyébként "liberónak" titulált szervezettől várjátok, hogy kiálljon melletetek.

Érdekes, hogy amikor mások jogainak sárbatiprásáról van szó, azzal semmi bajotok, sőt, de ha titeket ér sérelem akkor már hiányzik az a sokat szidott demokrácia és jogállamiság. Ja, nem is érdekes, inkább szánalmas"

Ertem, ha egy buzirol megmondom, hogy buzi, az buzizas, ha egy zsidorol, hogy zsido, az zsidozas stb. De erdekes, ez az osszes libsi muszo mint valami ostor van hasznalva naponta, de ugyanezen szeplelkeket nem zavarja a magyarozas, az rendben van. Es akkor ki is a szanalmas.
Olyan bonyolult dolgot mar nem is irok, hogy van nemi kulonbseg akozott, hogy valakit a neven nevezek, vagy lejarato szandekkal hazugsagot akasztok ra es mondjuk azert buzizom.

Na, meselj. Kik azok a szerencsetlenek, akiknek a jogai a sarba lettek tiporva? Hmm?

ÜljleBélámszeggyélevest 2017.03.27. 18:14:29

Nem, de ha neked az origo az ujsagiras csucsa, akkor tok mindegy, csak az szamit amit a marcipan putyin megmond neked.

NBarbieReloaded 2017.03.27. 18:14:53

@NemVoltKözgyűlés!!444:
"Sem Sixx, sem Sajó nem bélyegzett meg SOHA, SENKIT aki másképp gondolkozik"

Ez az ev vice oreg. Az a Sixx mondjuk, aki jo szelsoliberaliskent azonnal nacizik mindenkit aki nem az o vilagszemleletet tolja.
Nezd meg pl. a kis blogocskajat. Aki vele ert egyet, az irhat barmilyen tragar, magyarozo hozzaszolast, nem torli, aki viszont ellent mer mondani, legyen bar kulturalt hozzaszolas, azonnal repul. Mint pl. en is, tobbszor is.

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 18:29:36

@NBarbieReloaded: A vallási, nemi, etnikai hovatartozás magánügy, tehát teljesen lényegtelen, hogy valaki "buzi", zsidó vagy cigány-e valójában, amikor a Jobbik szitokszótként használja ezeket a kifejezéseket a politikai ellenfeleire, akkor pontosan azt csinálják amit a Habony média.

Mi az a "magyarozás"? Mutass kérlek pár példát, hogy hol, ki, és mikor "magyarozott". Ja, és főleg, hogyan?!

Azt kérdezed ki a szánalmas? Egyértelműen a Jobbik.
Azt kérded miért? Hát azért, mert baromi kemény gyerekek vagytok, amikor bele kell kötni zsidókba, cigányokba, "buzikba", vagy bárkibe, de a Habony médiával szemben csak annyira futja a nagy keménységetekből, hogy elsírjátok magatokat, amiért a MÚOSZ nem véd meg titeket. A Jobbikosok 2006-ban még tudtak TV-t foglalni, 2010 óta viszont egy komolyan vehető tüntetésre se futotta.

Még most is, amikor elvileg az a bajod - jogosan - hogy a Habony média rágalmazza Vonát, inkább támadod a MÚOSZ-t amiért nem véd meg titeket, mint magát a Habony médiát ami valójában bántott.

Szerintem ez rikta szánalmas.

Úgy csináltok, mintha ellenzék lennétek, de valójában inkább belesimultok szépen a NER-be.

NemVoltKözgyűlés!!444 2017.03.27. 18:39:44

@NBarbieReloaded:

Ismerem a "kis blogocskáját", napi szinten követem, de sose láttam, hogy bárkit is nácizott volna, pusztán azért, mert valaki nem az ő "világszemléletét tolja".

A nácizmus viszont nem faj, nem etnikum, nem egy nemi identitás, tehát teljes joggal lehet nácinak nevezni, azt aki náci nézeteket vall, terjeszt. Ilyenre számtalan példát láttam különböző blogokon, jellemzően Jobbik és Fidesz szimpatizánsok részéről.

Tisztázzuk azért, hogy mi a nácizmus: "A nácizmus ideológiájának fő jellemzői a pángermán sovinizmus, rasszizmus és antiszemitizmus, kiindulópontja a szociáldarwinizmus volt, az az elképzelés, miszerint az emberi fajok közötti versenyben a legrátermettebbnek kell fennmaradnia, a többieknek pusztulás vagy alávetettség a sorsa."

Tehát aki olyan véleményt fogalmaz meg, ami egybeesik a náci ideológiával, az bizony náci és annak is kell nevezni. Nem tudom, miért kell ezen megsértődni. Aki nem vall és nem terjeszt náci ideológiát, azt senki nem fogja nácinak nevezni, ez ilyen egyszerű.

2017.03.27. 19:01:56

@paveway: "Te el is hiszed ezt az elképesztő mennyiségű eszetlen baromságot, amit leírsz vagy csak megfizetnek érte?"

Tudod, egy darabig én is azt hittem, hogy ezek megélhetési trollok. De nem azok. Ezek ingyen csinálják, meggyőződésből. Persze meg lehet nekik bocsátani, mert az értelmi képességeik nem elegendőek ahhoz, hogy felfogják a valóságot.
Nem is az a baj velük, hogy trollkodnak, hanem ezek embert fognak ölni, ha Orbánt egyszer legyőzi valaki.

Skankhunt42 2017.03.27. 19:28:19

@NemVoltKözgyűlés!!444: nem gondolkodtam sokat, nekem zsigerből megy a humor.

dunántúli gyerek 2017.03.27. 20:07:04

@NemVoltKözgyűlés!!444: Sixx és Sajó egyértelmüen magyargyülölő, és ezt nem is titkolja.

A kritikát sem viselik túl jól, azonnal törölnek mindenkit, aki nem vonalas liberó.

Persze semmi baj ezzel, olvassa őket aki szereti. A kormánypropagandát meg olvassa az aki azt szereti.

Az tény hogy támogatottságához képest a ballib média nagyon erős, hiszen ők a 2. vagy a 3. erő az országban ehhez képest őket tolja a legolvasottabb netportál és a legnézettebb TV is úgyhogy nincs okuk panaszra. A hasonló súlyú Jobbik médiája sokkal karcsúbb, mégsem sírnak annyit a diktatúra miatt.

A fidesz sajtó kihízott, ahogy a fidesz párt is. Na és?

6.Lenin 2017.03.27. 20:15:11

Nincs ballib véleményterror!

A ballibák mindig TÉNYEKET írnak-állítják ők-ez TÉNY.

Aki mást állít az hazudik, ez is Tény-állítják megint ők.

Tehát az TÉNY, hogy nincs véleményterror-állítják a ballibák, mert, ha nem így lenne, akkor hazudnának, de ők soha nem hazudnak, ez TÉNY.

ulpius66 2017.03.27. 21:00:24

A "híres" liberális sajtó- szólás- és vélemény-nyilvánítási szabadság!

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.03.27. 21:14:50

A ballib MÚOSZ mindenkit aláz aki nem eléggé ballib újságírásügyileg.

Ez van ha véleménynácik egyhelyre szabadulnak be MÚOSZ, és látnak valamit ami más.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.03.27. 21:17:40

@Ylim:

Ha Orbánt legyőzik azzal nincs baj.

Gond akkor lesz, ha a ballib elkúrók kerülnek újra hatalom közelébe.

A ballib véleményterror már most se nagyon tűr mást, ahogy látjuk pl a MÚOSZ esetén.

Belegondolni is rossz mi lesz ha a beazonosíthatatlan rendőrökkel ellenzékieket verető elkúrók győznek !?

Peterpapo 2017.03.27. 21:27:46

@Ballib cenzorok réme 01:

Szerintem meg az a hányinger, ahogy a kormányhoz közel álló médiumok hazudnak, de hát mit várunk tőlük, ha a gazdájuk is egyfolytában hazudik? Így is elég nagy baj, hogy ennyi szar ömlik belőlük.

2017.03.27. 22:00:44

@Legeslegalja: Tehát az a véleményterror, ha valakire rászólnak, hogy ne írjon hazugságot?
Kicsirigó, a gazdád nem rendőrökkel, hanem biztonsági őrnek álcázott focidrukkerekkel vereti az ellenzéket. A nagy különbség az, hogy ez az ellenzék nem veri szét a várost, nem gyújtogat autókat és tv székházat, nem dobál követ és molotov koktélokat a rendőrökre.

Amúgy meg nem csoda, hogy magadra vetted, mert a magadfajta csököttagyúról írtam.

miketbeszéltek 2017.03.27. 23:02:25

@Ballib cenzorok réme 01:
Keresztény konzervatívként én mélységesen elítélem, ha valaki egy ibizai lokálban láthatólag betépett állapotban stírolja a kurvákat. Roppantul érdekelne, hogy Te, és a dunántúli gyerek, akik folyamatosan söpredékezitek és tevezitek a "libbantakat" (közöttük Nálatok sokkal különb embereket), a fenti magatartást vajon példaadó keresztény nemzeti erkölcsként ítélitek meg??????

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.03.27. 23:02:48

@Ballib cenzorok réme 01:
@Legeslegalja:
Szóljatok már a pszihiátereteknek, hogy lökje tovább a tűt a lemezeteken, mert fennakadt a balliben!

miketbeszéltek 2017.03.28. 00:10:25

Az Origo sajnos a rákosista
propagandakiadványok szintjére silányult le. Ezért aki a védelmére kel (pld. dunántúli gyerek, Legeslegalja, Ballib cenzorok réme) az a kommunizmussal szimpatizál....De hogy közben miért komcsiznak, az felfoghatatlan:-)

2017.03.28. 03:44:55

@Ballib cenzorok réme 01:
A magyar sajtó:

Az igazságtól, valóságtól: független
Hazugság közlésében: szabad!
Gazemberek iránt: elfogult!
Torzításban: felülmúlhatatlan!
Félrevezetésben: utolérhetetlen!
Szemérmetlenségben: egyedülálló!

„írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez.” Michael Bakunyin

Jossarian 2017.03.28. 05:21:38

Hat eddig eszemben nem jutott Origot olvasni, de ha ennyire kiverte a biztositekot nalatok akkor csak jo lehet. Koszi a tippet!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.28. 08:58:08

@Ballib cenzorok réme 01: Ezt a fidesz is meghatározza. A rosszak még a Parlamentbe sem léphetnek be. Vagy tévedek?

Ballib cenzorok réme 01 2017.03.28. 09:03:09

@Ylim:

Foylamatosan hazudnak a ballib szarháziak, és bérreettegnek jó pénzért.

jelenleg épen azt hazudják 3 blogban, az RTL híreiben, és még vagy 10 helyen, hogy a kivándorlás a Fidesz kormány miatt ilyen magas.

Holott nálunk a legalacsonyabb az egész régióban a kivándorlás mértéke, azaz éppen az ellenkezője igaz a hazugságaiknak.

De persze a ballib véleménydiktatúrát pártoló MÚOSZ a ballib hírhamisítókra (mint Index, HVG, 444, RTL ...) nyílván nem szól rá.

Ócska ballib szarkupaccá züllesztette magát a MÚOSZ is.

Ballib cenzorok réme 01 2017.03.28. 09:06:42

@Felchutty Bugrisch:

A pártok eddig is meghatározták ki a számukra hiteles hírforrás, és média.

Pontosan lehet tudni, hogy mi a koormányközeli sajtó (M1, TV2, Origó, Magyaridők, 888, ...), és mi a ballibek által lefedett bérrettegő halmaz( Index, Hvg, RTL, 444, ....).

Ami változás történt az annyi, hogy az újságírókat tömörítő hivatalos szervezet lezüleesztette magát a ballibek seggnyalójává az új elnökség alatt.

NBarbieReloaded 2017.03.28. 12:31:24

@megamedve: Huha, ki is daralt be es mivel is? :DD

NBarbieReloaded 2017.03.28. 13:04:39

@NemVoltKözgyűlés!!444: Nagyon nincs kedvem tetelesen megcafolni a szokasos semmitmondo, hatasvadasz libsi lozungokat, igy cask egy parat emelek ki.

"Mi az a "magyarozás"? Mutass kérlek pár példát, hogy hol, ki, és mikor "magyarozott". Ja, és főleg, hogyan?!
"

A magyarozas pont olyan, mint a ciganyozas peldaul, annyi kulonbseggel, hogy a "ciganyozas" valos problemakat erint, a magyarozas meg ordas negy hazugsagokat.
Pelda. ha en azt mondom, hogy a ciganyok donto tobbsege nem dolgozik, tanulatlan, es a tobbsegi tarsadalomhoz kepest hatvanyozottan tobbet bunoznek, az egy teny.
Ha a Jobbik mondja, akkor is teny. Az nem a Jobbik hibaja, hogy a (bal)libak szamara kellemetlen, szamukra mindig is tabukent kezelt dolgok emlitesekor, hozzad hasonloan, a valasz a semmitmondo "ciganyozol". Tehat egy sulyos, valos problemara a valaszuk, az, hogy ne beszelj ezekrol, mert akkor ciganyozol. Ugyanigy, attol, hogy ezen problemakat valaki elmondja, barhogy is probalja ezt sulykolni a vitakeptelen ballib, az nem rasszizmus. Hasonlo logikaval, nem a Jobbik hibaja, hogy a ciganyok barnabb boruek, mint ahogy az sem, hogy lusta, bunozo banda.
A legszanalmasabb dolog ilyen sulyos problemak emlitesekor a problema kitargyalasa helyett a csuklobol nacizas, rasszistazas.
Na nem azert, nem lep meg, ez a legkonyebb, ehhez nem kell esz. Ezert hasznalod te is.

Hasonlokeppen, ha a buzimenetrol elmondja a Jobbik, hogy nem valo a varosba, az arra jaro gyerekeknek a tuturuhaba vonaglo vagy egymas oklozeset imitalo ferfiak latvanya, attol sem naci.
Ismet, te nevezheted annak, mert mast nem tudsz, de attol meg nem lesz igaz.

Szoval akkor varnek konkret! peldakat a Jobbik nacisagara meg rasszizmusara.
De konkretat, nem ilyen altalanos hulyesegeket, hogy "ciganyoznak".
Ezt mar kitargyaltuk.

Remelem erted mirol beszelek egyaltalan.
Arrol, hogy ordas nagy hazug jelzoket aggat a Jobbik-ra a balliba, cask mert szamukra kellemetlen temakban nyilatkoznak.

A nacizmus jelentenek beillesztesevel meg csak tovabb vagod a fat magad alatt. Egyetlen ismerve sem all meg, igy ez egy igen nagy bukta.

"Tehát aki olyan véleményt fogalmaz meg, ami egybeesik a náci ideológiával, az bizony náci és annak is kell nevezni. Nem tudom, miért kell ezen megsértődni. Aki nem vall és nem terjeszt náci ideológiát, azt senki nem fogja nácinak nevezni, ez ilyen egyszerű. "

Pont errol beszelek. Senki nem fogalmaz meg "naci ideologiaval egybeeso" velemenyt. Csak nektek konnyebb a kinos kerdesek elol nacizasba menekulni, mert ahhoz igen keves esz is eleg. Annyi meg meg a ballibaknak is van.
Es meg te kerdezed, hogy miert kell ezen megsertodni.
Marmint azon, hogy valaki annak hiv, ami nem vagy?
Ez olyan, mint ha en innentol anyagyilkos pedofilnak hivnek minden ballibet. Igaz, hogy egyik fele sem igaz, de jol hangzik. Na ilyen a nacizasotok meg rasszistazasotok.
Egy izzadtsagszagu, szanalmas vagdalkozas, mikor kinos dolgokrol kene beszelni, akkor ennyi a valasz, naci vagy. Nevetseges.

"Még most is, amikor elvileg az a bajod - jogosan - hogy a Habony média rágalmazza Vonát, inkább támadod a MÚOSZ-t amiért nem véd meg titeket, mint magát a Habony médiát ami valójában bántott."

Ujabb ordas nagy hazugsag. En nem mondtam ilyet. A kutyat nem erdekli, hogy egy gittegylet kit ved meg, vagy kit nem. En a muosz kettos mercejerol beszeltem.

"Ismerem a "kis blogocskáját", napi szinten követem, de sose láttam, hogy bárkit is nácizott volna, pusztán azért, mert valaki nem az ő "világszemléletét tolja"."

Aham, tehat azt mondod, hogy napi szinten koveted, de eddig meg nem tunt fel, hogy az o felfogasaval ellentetes kommentek es gazdaik szisztematikusan repulnek? Na ne rohogtess. Innentol irhatnek en barmit erre, felesleges, ha eddig nem akartad eszrevenni akkor ezutan se fogod.

miketbeszéltek 2017.03.28. 16:32:53

@Ballib cenzorok réme 01: Ismét kérdezem: Keresztény konzervatívként én mélységesen elítélem, ha valaki egy ibizai lokálban láthatólag betépett állapotban stírolja a kurvákat. Roppantul érdekelne, hogy Te, és a dunántúli gyerek, akik folyamatosan söpredékezitek, tevezitek és szarháziazzátok a "libbantakat" (közöttük valószínűleg Nálatok sokkal különb embereket), a fenti magatartást vajon példaadó keresztény nemzeti erkölcsként ítélitek meg??????

sixx · http://comment.blog.hu 2017.04.25. 09:58:44

@dunántúli gyerek: a kurva anyád a magyargyűlölő, te hülye faszszopó geci, én csak az ilyen véglényeket darálnám bele orbán reggeli briósába, bazdmeg.
süti beállítások módosítása