Ha perelhető is a Jobbik kampánya, kommunikációs húzásnak bravúros

2017. április 07. 09:11 - Háhner Petra

"Ti dolgoztok. Ők lopnak." - a dolgos állampolgárok vs. bűnöző oligarchák tipikus esete. Egyértelmű az üzenet, hiszen olyan világrendet mutat be, amiben mindenki másodpercek alatt el tudja helyezni magát. A Jobbik rágalmazással vádolt plakátkampánya jól ki van találva, még akkor is, ha egy hiba azért lehet, hogy becsúszott. A Fidesz először perrel fenyegetőzött, de ehelyett valószínűleg ellenplakátokkal reagál. Nehéz lesz hasonlóan ütős kampánnyal előállni, elmondjuk, hogy miért.

Korábban írtunk arról, hogy milyen esélyekkel indíthat pert a Fidesz a Jobbik új, tolvajozós plakátkampánya miatt. Bár nyilvánosan lopással vádolni valakit lehet rágalmazás, de nem egy közszereplő, főleg nem egy politikus esetében, mert ilyenkor közérdeket szolgál annak kiderítése, hogy az illető korrupt-e vagy sem. Az ügy jogi vonatkozásaitól függetlenül is érdemes azonban megvizsgálni ezeket a plakátokat, kommunikációs szempontból ugyanis kiválóan sikerültek.

Ti dolgoztok. Ők lopnak. Ezért rossz nektek.

A plakáton majd kiszúrja az ember szemét a nagybetűs írás: „Ti dolgoztok. Ők lopnak." Utóbbi üzenetnél pedig az Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, illetve a Habony Árpád és Rogán Antal párosok láthatók, rajzszerűen ábrázolva. Az összhatást fokozza a két oldal színe, a világos és a sötét háttér közötti kontraszt. Csak pillanatok kérdése összerakni a fő üzenetet: amiért az állampolgárok keményen megdolgoznak, annak egy részét a képen látható kormánybarát oligarchák ellopkodják. A következmények közül is megjelenik néhány, nehogy valaki azt gondolja, hogy őt nem érinti a probléma: "Ezért nincs pénz az oktatásra" és "Ezért alacsonyak a bérek" - olvasható a jobb alsó sarokban. A plakátokon feltűnő néhány szó és kép tehát komplex üzenetet fogalmaz meg, amit pofonegyszerű befogadni.

Óriásplakátokra ütős tartalmat tervezni különösen nehéz, mert bár nagy a kihasználható felület, ahogy az emberek elsétálnak ezek mellett, a legjobb esetben is csak néhány másodpercnyi figyelmet szentelnek nekik. Tehát a két kulcs a hatékonysághoz:

  • minimális szöveggel szólni a befogadókhoz;
  • mindenkinek azonnal és könnyen értelmezhető üzenetre van szükség.

 

A Jobbik plakátjaira mindkettő abszolút igaz.

 

jobbik1.jpg

Negatív és személyeskedő, de...

Bár a kampány kétségtelenül negatív hangvételű és személyeskedő, mégis különbözik a korábbi hasonló példáktól, mint például a Civil Összefogás Fórum (CÖF) híres bohócos plakátja "Nem érdemelnek több esélyt" címmel, amely Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon baloldali politikusok ellen irányult. A magyar politikai kommunikációt az utóbbi években érvelés helyett a lejáratás (gecizés, buzizás és csicskázás) uralja, ez az üzenet azonban bizonyított információkat tesz láthatóvá.

A Fidesz közeli milliárdosok korrupciós ügyeiről (Habony Árpád luxuséletviteléről, Rogán Antal helikopterezéséről és kétes belvárosi ingatlanügyeiről, valamint Mészáros Lőrinc médiamogullá válásáról és sorozatos szállodafelvásárlásairól) rengeteg cikket olvashatunk a magyar sajtóban napi szinten. A plakátok mindezt tömörítve fogalmazzák meg, és azt is, hogy a korrupció hogyan függ össze az ország és a kisemberek problémáival. Ez üzenet illeszkedik a Jobbik beharangozott programjába is: Vona Gábor ígérete szerint 2018-as győzelmük esetén elsősorban a korrupció ellen vennék fel a harcot.

 

bohoc-molino1.jpg

Én, te, ő, mi, ti, ők

A kampány központi és erős eleme a ti és az ők szembeállítása, de ez az egyik gyengesége is lehet. Felmerül ugyanis a kérdés, hogy a plakátokat jegyző Jobbik hová sorolja magát ebben a felosztásban. Síklaki István szociálpszichológus az ATV Híradójának azt nyilatkozta, hogy bár a kampány alapvetően jól ki lett találva, ez súlyos hiba, mert ezzel a párt kívülre helyezi magát, és nem meri felvállalni a közösséget azokkal, akiket megszólít. Gyanítható azonban, hogy nem hibáról van szó, hanem tudatos döntésről: a Jobbik sem a kizsákmányoltak, sem a kizsákmányolók közé nem sorolja magát, mert inkább a megmentő szerepébe bújna. Erre utal a bal alsó sarokban a "Jobbik. A nép pártján" szlogen is.

Mit üzen a médium?

A kampánnyal kapcsolatban a fentieken és a lehetséges jogi következményeken kívül két kérdést feszeget a közvélemény: mennyibe került a Jobbiknak a kampány, és milyen feltételekkel használhatják a Simicska Lajoshoz kötődő Mahir Cityposter Kft. felületeit? Ez nyilván olaj a tűzre azoknál, akik egy ideje Simicskát sejtik a Jobbik hátterében. Bár azt se felejtsük el, hogy a kormány korábbi, a hazai plakátpiac ellen indított hadjáratának köszönhetően - amit vélhetően pont a Mahir Cityposter Kft. ellehetetlenítésére szabtak - durván leszűkült a piac, tehát nem sok lehetőség maradt kormánykritikus üzenetek elhelyezésére óriásplakátokon. Mégis van annak egy ironikus bája, hogy a korábbi Fidesz-barát oligarcha biztosít felületet az új oligarchák letolvajozásához.

30 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr2012406689

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ima Viktorért másként 2017.04.07. 18:18:45

Egyre többen így imádkoznak Viktorért. Mert érdemes tudni, hogy ez is egy ima, csak kicsit másként.

Trackback: Bírók megfigyelése? 2017.04.07. 18:17:02

Végül is, ha ezt a bírói bűncselekmények felszámolása miatt született az új megfigyelési törvény, akkor még megbocsátható és érthető is. Persze a kameráktól a bírók félnek a legjobban, mert úgy nem tudnának jegyzőkönyveket hamisítani.

Trackback: Jelentenem kell rólad Lajos ... 2017.04.07. 18:16:43

"Jelentenem kell rólad Lajos... " összevág sok más egyéb dologgal is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamedve 2017.04.07. 10:28:57

Egy geci már csak tudja, hogy ha szopatnak vkit, akkor nagyon nem mindegy, hogy a fasz melyik oldalán állunk.

Szilágyi Imre 2017.04.07. 10:47:31

Miért is bravúros? Én egyáltalán nem látom annak. Az például nem derül ki, a jobbikosok mit is csinálnak?
"Ti dolgoztok. Ők lopnak."
A jobbikosok plakátolnak. Ez lenne a kiváló kommunikáció, elvtárs?

Behajtó70 2017.04.07. 16:22:20

Nektek mostanáig a jobbik náci, fasiszta, rasszista, homofób izé volt. Most meg itt tapsoltok neki. Ha veletek csinálja, akkor lázadtok. Ha mással, akkor nekik drukkoltok...

Tudjátok, köpnivaló, mocskos szarházinak tartalak benneteket! Egytől-egyig! Gyomorforgató.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.07. 16:54:41

@Behajtó70: Mi van haver? Visszanyal a fagyi? Csak nem lettél ideges? :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.07. 16:55:55

Amikor megláttam, félre kellett állnom a kocsival, mert képtelen voltam vezetni a röhögéstől. :-))

Weißkopf 2017.04.07. 17:42:05

Végre kimondta (és úton-útfélen láthatóvá tette) valaki, mi folyik itt 2010 óta.

Em.MA 2017.04.07. 17:55:08

Nekem tetszenek ezek a plakátok.
Átlagemberként nem kezdtem el azon morfondírozni, hogy a Jobbik hova sorolja magát, mert számomra egyértelműnek tűnik az üzenet: vannak, akikről tudjuk, hogy lopnak, és vagyunk mi, akiket megszólítottak.

Bafana 2017.04.07. 17:55:18

@hammurabbi: :)
Emberünknek kimaradt a legfőbb fideszes érv: Kovácsbéla!
Hiányolom!

NBarbieReloaded 2017.04.07. 17:59:53

@Szilágyi Imre: "Az például nem derül ki, a jobbikosok mit is csinálnak?"
Egy plakatrol kene kiderulnie, vagy mi?
Arra ott vannak a parlamenti felszolalasok, sajtotajekoztatot, TV szereplesek stb.
Ha ezeket koveted, akkor tudod mit csinalnak. Ha nem, akkor meg talan nem kene ilyen magabiztos velemenyt megfogalmazni az "amirol nem tudok az nincs" felfogasban.

eßemfaßom meg áll 2017.04.07. 18:05:27

Szerintem szuper plakát

- egy fidesz szavazó -

eßemfaßom meg áll 2017.04.07. 18:06:09

@NBarbieReloaded: "Ha ezeket koveted, akkor tudod mit csinalnak"

Igen, tudjuk, alapvetően semmit

poor 2017.04.07. 18:11:21

@Szilágyi Imre:
Az legalább kiderült a fideszesek mit csinálnak, LOPNAK!!!

eßemfaßom meg áll 2017.04.07. 18:12:09

@poor: eddig nem is gondoltad volna de megírta végre a plakát

NBarbieReloaded 2017.04.07. 18:21:12

@eßemfaßom meg áll: Tehat te sem koveted, csak a fentebb irt felfogasban okoskodsz. Koszonjuk Emese :)

eßemfaßom meg áll 2017.04.07. 18:25:55

@NBarbieReloaded: mekkora köcsög vagyok, más a véleményem mint neked.

látjátok feleim szümtükkel 2017.04.07. 20:39:18

@Szilágyi Imre: "Az például nem derül ki, a jobbikosok mit is csinálnak?"

Vak vagy ha nem látod.
A jobbik nem lop, de ha véletlenül elő is ferdül ilyen, akkor is csak kicsiben. NEM NAGYBAN, és általában nem a közpénzből. Ezzel szemben a fidesz a közpénzt köszpénzesítette volna, ha tehette volna.

nick papagiorgo 2017.04.07. 20:55:35

Magam részéről - lehet, én vagyok a hülye - nem sok különbséget találok a CÖF Vonás/Gyurcsányos "egymásra találtak", illetve a Jobbik plakátkampánya között. Sem minőségében, sem hangvételében, sem semmi másban. Ez sem tartalmaz több "bizonyított információt" mint a másik, ez inkább hitvallás kérdése, hogy ki mit tekint "bizonyított információnak".

Egyébként az "ezért alacsonyak a bérek" a legdemagógabb hülyeség, amit valaha is hallottam. Lehet, hogy egynémelyek számára nyilvánvaló, hogy pl. XY multi azért nem ember bért, mert mondjuk Orbán lop, de ezeknek csak annyit szeretnék mondani, hogy az azért a világ egy egészen picit ennél bonyolultabb, és azt sejtem, ezt még a megcélzott szavazók is tudják :)

látjátok feleim szümtükkel 2017.04.07. 20:59:46

@nick papagiorgo:

Persze, hogy tudják, főleg mikor békemenetelnek.:D

látjátok feleim szümtükkel 2017.04.07. 21:03:11

Mellesleg sok éve csináltak egy filmet, amibe bevágtak néhűny kis vizes kockát. Ettől aki nézte, azonnal szomjas lett.
Nem az a lényeg, hogy a szem mit lát, az a lényeg, amit az agy lát.

nick papagiorgo 2017.04.07. 21:23:13

@látjátok feleim szümtükkel: az a gond ezekkel, hogy így azonnal esetleg hatnak, csak később nem (elmúlik a hatás).
Szavazni meg nem a plakát megtekintése utáni 5 percben mennek.

Tehát, ha van idejük belegondolni, akkor rájönnek, hogy "és ezért alacsonyak a bérek" az így nem teljesen igaz, az "és ezért szar az egészségügy" sem (mert az egészségügy már akkor is szar volt, mielőtt Orbán elkezdett volna lopni) stb. stb. Tehát így elsőre jónak hangzik, csak utána elmúlik a hatás :)

Még egy megjegyzés, én a Jobbik helyében nem azzal nyomulnék, hogy a Fidesz hogy lop, hanem hogy a Jobbik mit akar csinálni. Mert erről egy büdös szó se esik a plakátokon ugye. Ennyire erővel ugyanezeket a plakátokat pl. az MSZP is kirakhatta volna, most akkor kit is reklámozunk, ugye. Ezt hívják klasszikusan "melléfogásnak" :)

árnyékgyuri 2017.04.07. 22:20:41

Szerintem is jó a plakát. Egyszerű, ütős. Tényleg a "tovarisi konyec" óta az egyik legjobb. Én azért fideszes maradok, de a plakát, ettől függetlenül 10/10-es politikai plakát.

NBarbieReloaded 2017.04.07. 22:32:24

@eßemfaßom meg áll: Nem kell sajnaltatni magad meg terelni.
Szemmel lathatoan fingod nincs rola, hogy mit csinal a Jobbik. Mert amirol te nem tudsz, az nincs. Igy a Jobbik szerinted nem csinal semmit. Mert te nem tudsz rola.
Errol van szo, nem a mas velemenyedrol.

fugyp 2017.04.07. 22:44:26

Végre valaki kimondta erthetően, hogy a bites fidesz hívők is megértsék. Mert mégis, hogyan lehet valaki egyszerű gázszerelőből 20-30 milliárdos minden államinpályázatot megnyerő párttitkár elvtárs?
Hogy a pofátlanság nem ismer hatarokat!

látjátok feleim szümtükkel 2017.04.07. 23:28:38

@nick papagiorgo:

A tömeget nem az érdekli, hogy a jobbik mit akar majd csinálni, hanem az, hogy most mit csinál. Ez pont jó, mert a plakát nem dumál sokat és feleslegesen, amit közölni akar, azt mindenki megérti.
Nem belőled és belőlem áll a többség, hanem az egyszerűekből, akik nem fokat filoznak, hanem szóból értenek, és ezt ők pont jól tudják fogni.
Éppen ezért nem tudnak a baloldaliak előrébb evickélni, mert ők sokat pofáznak, a népnek az meg nem kell. Kevés szóból is érteni lehet a lényeget. Ez a palkát ezt 100%-osan teljesíti.

Egyébként is van egy régi mondás, mely szerint aki röviden nem tudja elmondani a lényeget, az egyéb más aljasságra is képes.

eßemfaßom meg áll 2017.04.08. 08:18:06

@látjátok feleim szümtükkel: Persze, hogy nem lop, ahhoz kell valamilyen hatalom, pénzek feletti rendelkezés lehetősége.

eßemfaßom meg áll 2017.04.08. 08:18:53

@NBarbieReloaded: te ezt komolyan önsajnáltatásnak értetted? Mondd, hogy csak viccelsz

látjátok feleim szümtükkel 2017.04.08. 20:09:39

@eßemfaßom meg áll:

Na látod, ebben van a lényeg, ezért tudtak a Gyurcsány ellen is akkora cirkuszt kiprovokálni. A hatalommal szemben mindig akad elégedetlenség, még akkor is, ha közben második 2/3-od szerzi meg úgy, hogy a választási törvényt magára szabja. A végtelenségig meg nem megy, miután már a fontos törvényekhez nem is tud hozzányúlni a fidesz. Csauseszku is azt gondolta örök az élet, és tévedett.

Beer Monster 2017.04.08. 23:11:01

Volt az az eset, amikor két cigányt elítéltek ártatlanul évekre. Kaptak 800 000 forint kártérítést. Gondolom majd ők is kapnak nyolcszázezer forint kártérítést rágalmazási perben.

Perelni lehet Magyarországon, csak nyerni nem.
süti beállítások módosítása