#Metoo,#JeSuisCharlie: nyomot hagy egy hastag az offline világban?

2017. november 18. 17:25 - Háhner Petra

A #metoo a zaklatási botrányok szimbólumává vált, és sosem látott comingout-hullámot indított el az áldozatok körében. De vajon hagy-e jelentősebb nyomot egy ilyen hashtag az offline világban? Mik a hasonlóságok és a különbségek a 2015-ös #JeSuisCharlie-val összevetve? E kérdések mellett az ügy jellegzetes magyar vonásairól, az ország vezetőinek reakcióiról és a magyar közbeszédben annyira jellemző áldozathibáztatásról is szó volt a szerdai "Metoo és digitális aktivizmus - mire képes egy hashtag?" című beszélgetésen.

A szexuális zaklatás témája hetek óta uralja a közbeszédet a világ számos országában, az Egyesült Államokban a Weinstein-ügy, hazánkban a Marton-ügy robbantotta ki a botrányt. A sorozatos előbújások egyik eredménye, majd további katalizátora volt, hogy a #metoo posztok elárasztották a közösségi médiát. De milyen nyomot hagy egy ilyen hashtag az offline világban, és mik a potenciális következményei? Többek között erről volt a szó az ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpont szerdai beszélgetésén, amelynek résztvevői voltak:

  • Kulcsár Rebeka (újságíró, 444)
  • Labanino Rafael Pablo (politológus, publicista, Transindex)
  • Zanin Éva (társadalomtörténész)
  • Moderátorként pedig Nagy Zsófia (Digitális Szociológia Kutatóközpont, ELTE TáTK)

Mi is pontosan a #metoo? Kampány? Mozgalom? Divathullám? Erre a jelenlévők nehezen tudtak válaszolni, de az lett a konklúzió, hogy ez egy erős comingout-hullámmá nőtt, és mivel nem áll mögötte konkrét szervezet, mozgalomnak nem igazán tekinthető. Ennek a hullámnak széles körben lettek a következményei, és nemcsak az, hogy olyan embereket vesztették el a pozícióikat, akik valószínűleg azt hitték, hogy soha sem kell majd viselniük a tetteik következményeit. Zanin Éva társadalomtörténész például egy multinál dolgozik, sokszínűségi és esélyegyenlőségi szakértőként, és felkérést kapott, hogy írjon egy anyagot a szexuális zaklatásról a cég belső felületére, amelyben tisztázza a fogalmat, és felhívja a dolgozók figyelmét a problémára. Valószínűleg több szervezetnél zajlanak hasonló folyamatok, még ha csak egyénileg vagy informálisan is, de széles körben önvizsgálat kezdődött, amelynek köszönhetően megkérdőjeleződnek bizonyos viselkedési normák. Hasonlóról számoltak be nemrég a Zoom.hu-nak Máté Gábor és Mácsai Pál színházigazgatók egy közös interjúban.

metoo_1.jpg

Forrás: melegfilmfelirat.hu

Elszigetelt esetek összekapcsolódása a közösségi médiában

Szintén offline következménynek tekinthetők a magyarországi előbújások is, hiszen ha nem robban a Weinstein-ügy, akkor Sárosdi Lilla sem áll elő a történetével, és Marton László vagy Kerényi Gábor Miklós sem buknak le. De vajon miért pont most kaptak figyelmet ezek az évtizedek óta lappangó események? Kulcsár Rebeka szerint főleg azért lett a hollywoodi ügynek nagy visszhangja, mert híres emberekről van szó, vagyis egy gyakori női tapasztalat vált prominens szereplők által, nagy mennyiségben láthatóvá. Labanino Rafael Pablo hozzátette, hogy szintén fontos katalizátor lehetett, hogy a hastagnek köszönhetően sok egymástól elszigetelt nő tudott kapcsolódni, egymásba kapaszkodni egy közös trauma kapcsán.

Eközben hátránya is van annak, hogy most sokan a színházakkal és a filmipari közeggel azonosítják a szexuális zaklatást, pedig más iparágakban is jelen van a probléma, illetve a társadalom alsóbb rétegeit is érinti. Az utóbbi esetekben ráadásul az érintett nők nem is tudják megtenni, hogy arccal, névvel kiállnak a nyilvánosság elé, hiszen sokan még mindig függő viszonyban vannak a zaklatójukkal, vagy tartanak a bosszútól, akár az egzisztenciájuk is veszélybe kerülhet. Kulcsár Rebeka újságíróként szívesen foglalkozna a társadalom alsó rétegeit érintő szexuális zaklatási ügyekkel, de kevés esélyt lát arra, hogy a szegénységben élő – és ezáltal nagyon kiszolgáltatott – nők ezt felvállalják. Zanin Évának is az a véleménye, hogy áttörést hozna, ha a showbizniszen kívül is fény derülne ezekre a történetekre. Például szerinte az egészségügy is megérne egy misét, és a hírhedt lúgos orvost hozta fel példának, persze nem árt hozzátenni, hogy például az oktatásban is voltak már ügyek. 

Hírverseny, bulvár és áldozathibáztatás

Újabb és újabb áldozatok vállalják fel, hogy zaklatás áldozatai voltak, ezzel kapcsolatban Kulcsár Rebeka a közönség kérdésére elmondta, hogy a téma állandó feldolgozása lehet kontraproduktív olyan szempontból, hogy az olvasóknál egy idő után nem érik el az ingerküszöböt ezek a hírek. A terrorizmussal kapcsolatban is látható egy ilyen változás: amióta gyakoribbá váltak Európában a támadások, vannak olyan olvasók, akik már rá sem kattintanak egy ilyen témájú hírre, ha az egy távoli ország eseményeiről számol be. Ennek ellenére szerinte a médiának kötelessége az új fejleményekről beszámolni, és foglalkozni a témával, mert rendszerszintű társadalmi problémáról van szó, amire válaszokat kell adni. Ami kihívást jelent ezzel kapcsolatban, hogy mivel a Facebookon coming outolnak a hírességek, a média nehezen veszi fel a versenyt gyorsaság szempontjából, hiszen a sajtótermékek nem vehetnek át ellenőrzés nélkül ilyen nagy súlyú bejelentéseket.

Zanin Éva a bulvár szerepét emelte ki, hiszen a szexuális zaklatás rendkívül „bulvárbarát” téma, és ezáltal tud kommunikációs buborékok között mozogni. Egy kommunikációs elmélet szerint az emberek buborékba zárják magukat azzal, hogy előnyben részesítenek bizonyos tájékozódási csatornákat, míg másokat teljesen kizárnak az életükből. Mivel a bulvárlapok széles rétegeket szólítanak meg, sokakhoz ezeken keresztül jutottak el a szexuális zaklatásokról szóló hírek – akár a társadalom alsó rétegeihez is.

Fontos, hogy a magyar közvéleményben a zaklatások kapcsán rendszeresen megjelenik az áldozathibáztatás. Mi okozza ezt? Nagy Zsófia moderátor szerint ez az utóbbi időben széles körben kutatott kérdéssé vált, de egyelőre nehéz rá választ adni. Feltételezések szerint a legtöbb esetben az igazságos világba vetett hit az oka, empirikus kutatások is alátámasztják, hogy ez a fajta világnézet korrelál az áldozathibáztatással. E nézet szerint rossz dolgok csak azokkal történnek, akik rászolgálnak, így a logika része, hogy ha mi nem teszünk olyasmit, amivel rászolgálunk (például nem öltözünk kihívóan), velünk nem történhet ilyesmi.

metoo2_v.jpg

Forrás: Doaneline

Hashtag-aktivizmus: #JeSuisCharlie és #metoo

Az egyik első eset, amikor világszerte használni kezdtek egy hastaget, az a 2015-ös párizsi terrortámadást követően a #JeSuisCharlie volt. Ekkor a jelige használata szolidaritást fejezett ki az áldozatokkal és hozzátartozóikkal, miközben egyfajta összefogást is szimbolizált, így olyanok is használták, akik előtte nem ismerték a Charlie Hebdót, vagy nem feltétlenül azonosultak a szatirikus francia hetilappal. A #metoo posztolása azonban inkább egyfajta coming out.

Labanino Rafael Pablo szerint a #metoo-t az amerikai #blacklivesmatter mozgalommal is érdemes összevetni olyan szempontból, hogy mindkettő bizonyos egyenlőségi törekvések megvalósulásának a hiányával szembesít. Az egyik a rasszizmusról, a másik pedig a szexizmusról szól, az amerikai társadalomban pedig mindkét téren jelentős emancipációs törekvésekről beszélhetünk évtizedek óta. A #metoo-nál viszont fontos, hogy nem amerika-specifikus problémát jelenít meg: transznacionális jelenségről van szó. (Tekintve, hogy az Egyesült Államok sokáig rabszolgatartó társadalom volt, a rasszizmus ott kicsit mást jelent, mint Magyarországon). Érdekes egyébként, hogy ha beírjuk a Google-be, hogy #metoo, akkor körülbelül a világ fejlett országait helyezhetjük el a hashtag megosztását ábrázoló képzeletbeli térképen.

A magyar társadalom alapvetően passzív és önmagát szívesen infantilizáló közeg, ezért Zanin Éva nem látja túl optimistán a jövőt. Márpedig szerinte az, hogy egy ilyen hullám hova vezet, nagyban függ attól, hogy mit kezd vele az adott társadalom. Hazánkban senki – sem a kormány, sem egyes intézmények – nem vállalta fel, hogy felkarolja az ügyet, esetleges konfrontációkat felvállalva, vagy vállalva azt a következményt, hogy felborul egyfajta status quo.

 

jesuiuscharlie.jpg

Forrás: cnn.com

Hol vannak ilyenkor a politikusok?

Kulcsár Rebeka arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország vezetői - más országokéval ellentétben - szó nélkül hagyták az eseményeket. Nem volt a magyar állam részéről semmiféle állásfoglalás vagy közlés a téma kapcsán, legalábbis önként nem. A 103. Kormányinfón ugyan Lázár Jánost megkérdezték a zaklatási botrányokról, ő először azzal reagált, hogy „Magánviszonyokban a kormánynak sem helye, sem keresnivalója nincsen”, majd kötelességtudóan hozzátette, hogy elutasítják a zaklatás és a hatalommal visszaélés minden formáját.

Érdemes észrevenni, hogy a világ fejlett társadalmaiban, ahol hasonló figyelmet kapott az utóbbi 1 hónapban a téma, a politikusok – különösképpen a női miniszterek – nagy számban szólaltak fel, és fejezték ki szolidaritásukat az áldozatok felé. Persze nálunk már a női minisztereknél megbukik a dolog… Ezen a ponton felmerült Eszenyi Enikő, a Vígszínház jelenlegi igazgatójának (Marton László a Vígszínház korábbi igazgatója) reakciója is, akinél láthatóan bekapcsolt egyfajta önvédelmi reflex, és közleményében a szolidaritás szikrája sem jelent meg.

Bár a beszélgetés minden résztvevője egyetértett abban, hogy fontos előrelépés, hogy párbeszéd indult a témáról, de azért sok következmény elmaradt, ami kulcsfontosságú lenne. Ilyen például Labanino Rafael Pablo szerint az Isztambuli Egyezmény ratifikálása Magyarországon. Az Európa Tanács által megalkotott átfogó nemzetközi egyezmény a nők elleni erőszakkal és családon belüli erőszakkal szemben született 2011-ben, ratifikálást hazai nőjogi szervezetek évek óta szorgalmazzák.

Emellett azt is problémának tartja, hogy egy idő után megosztóvá vált a #metoo-kampány, és sokan már túlzásnak érezték a nagy figyelmet, amit a téma kapott. Többen még mindig egy egyszerű legyintéssel tudják le a szexuális zaklatások ellen felszólaló hangokat, de régen ugyanígy nem vették komolyan a nők oktatással vagy szavazati joggal kapcsolatos törekvéseit, ma pedig ezek elfogadott dolgok. A politológus elképzelhetőnek tartja, hogy idővel a szexuális zaklatás témakörében is eljutunk odáig, hogy mindenki a helyén kezeli, vagyis a szexuális zaklatást nem fogják a női lét természetes velejárójaként tekinteni.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr5213293741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.11.19. 22:17:41

A jelenséggel való passzivitás vagy semmibe vevés nem a társdalom elfogadása a nőkkel szembeni erőszakra, hanem a a női társdalom "szavahihetőségének" a megkérdőjelezése és abban való kételkedés mindazon viselkedési formák miatt, amit a nők a jóléti társadalmakban az elmúlt pár évtizedben megmutattak.

A helyzet ez, ha tetszik, ha nem...

sdani 2017.11.20. 02:09:39

"Az első eset, amikor világszerte használni kezdtek egy hastaget, az a 2015-ös párizsi terrortámadást követően a #JeSuisCharlie volt."
És a "#BringBackOurGirls" mond valamit? Nem. Ebből is látszik, hogy a hashtag aktivizmus micsoda egy üres nagy nulla.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.20. 06:20:12

Nyomot hagy a humorban. A liberálisok ismét vesztettek egy csatát, magukat lejáratva.
süti beállítások módosítása