Elnézést kért a H&M a rasszista felirat miatt

2018. január 09. 17:08 - Drávucz Renáta

A közösségi média felrobbant a H&M egyik fotója láttán, amelyen egy fekete kisgyerek egy „a legmenőbb majom a dzsungelben” feliratú pulóvert viselt. Többen is nemtetszésüket fejezték ki, a vállalatot rasszistának bélyegezve, míg mások a feliratban nem találnak kivetnivalót. Nem ez az első eset, hogy a céget rasszizmussal, vagy legalábbis etnikai érzéketlenséggel vádolják.

ds_rsm-wkaacyan_jpg-large.jpeg

A képre a New York Times szerzője, Charles M. Blow hívta fel a figyelmet a Twitteren: 

A tweetre rengetegen reagáltak, az esetet általános felháborodás követte az ízléstelennek és rasszistának tartott felirat miatt. Egyesek azt is kiemelték, hogy a kollekció egy másik darabján – amelyet egy fehér kisgyerek visel – ezzel szemben az a felirat található, hogy „túlélésszakértő”. 

A H&M azóta egy közleményben elnézést kért és közölte, hogy a fotót minden online felületükről eltüntették, a termék további árusítását pedig felfüggesztik az Egyesült Államokban. Hangsúlyozták, hogy a vállalat támogatja a sokféleséget, a jövőben pedig felülvizsgálják a belső szabályzatot, hogy a hiba a jövőben ne ismétlődhessen meg. Mindamellett meg kell említeni, hogy nem ez volt az első eset amikor a svéd céget rasszizmussal vádolták: 2015-ben számos kritika érte őket, amiért Dél-Afrikában kizárólag fehér modellekkel dolgoztak, hogy – ahogy ezt egy tweetben sejtették – pozitív képet sugározzanak.

A H&M esete nem egyedülálló, 2017-ben a Zarát vádolták rasszizmussal, miután először egy „a fehér az új fekete” feliratú felsőt dobtak piacra, majd pedig egy olyan csíkos felsőt, amelyet a koncentrációs táborokban kellett viselnie a raboknak, rajta egy sárga csillaggal.

zara-2014-unintentionally-offensive-holocaust-shirt-hm-racy-perfume-campaign-660x330.gif

Egyenruha a koncentrációs táborokban és a Zara felsője
Forrás: http://londonyodeller.ca

Számos más céget is rasszizmussal és érzéketlenséggel vádoltak 2017-ben: a rasszizmus vádjával nézett szembe a Dove, a Nivea, a Kellogg’s és a Pepsi is.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr1813561997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.09. 21:43:05

az a rasszista, akinek a fekete kisgyerekről egy majom jutott eszébe.

werecke 2018.01.10. 08:09:02

Pár éve volt valamelyik újságban hogy valamelyik nagy sportszergyártó cég CIKLON márkanevű edzőcipőt dobott a piacra. Aztán nemzetközi zsidó szervezetek tiltakozni kezdtek hogy rossz emlékeket ébreszt bennük a szó. Csoda hogy nem égették még el Rejtő Jenő A szőke ciklon című könyvét és nem indítottak ellenünk eljárást a ciklon- anticiklon kifejezésekért amit a meteorológusaink használnak ! Saját baromságuk áldozatai ezek a szupertoleráns ökrök !
süti beállítások módosítása