Hallotta bárki a rádióban beolvasott pontokat?

2012. december 18. 02:36 - Hegedűs_Márk

Hétfőn este a Magyar Rádió épületéhez vonultak a felsőoktatás átalakítása ellen tüntetők. A több ezres tömeg spontán módon, egy hangosbemondós felhívás nyomán indult el a Bródy Sándor utcába. Vajon hányan hallották egyáltalán a pontokat? Hallgat még bárki rádiót?

A tüntetők azért vonulnak egy-egy médiumhoz, azért szeretnék beolvasni követeléseiket, hogy minél több embert elérjenek. Felmerül a kérdés, miért pont a rádióhoz mentek. Történelmileg teljesen érhető, hiszen ezt tették 1956-ban a forradalmárok is, bár követeléseik végül nem értek el a hallgatókhoz. 1956-ban a Magyar Rádió volt a vezető tömegmédium. A Magyar Televízió adása csak 1957-ben indult el, a széleskörű elterjedésére pedig még éveket kellett várni.

Azóta eltelt több mint öt évtized. Ugyan még ma is közel négy órát rádiózik egy átlag magyar, a médium pedig 6 millió 200 ezer embert ér el naponta, a rádió szerepe egyértelműen átalakult. Felfutott a televízió és megjelent  az internet, utóbbi mára ott lapul akár a zsebünkben is. A tüntető hallgatók mégis a Bródy Sándor utcai stúdió felé vették az irányt.

radiohallgatottsag_6-10_15-29.jpg
Kattintással nagyítható. (Forrás: Ipsos-Gfk)

A statisztikák szerint szinte értelmetlenül. A rádiós főműsoridő ugyanis nagyjából reggel 6 órától 10 óráig van, ekkor az emberek többsége valóban rádiózik. Az Ipsos októberi felmérése szerint a csúcsidő az MR-1 Kossuth Rádióban azt jelenti, hogy ezer főből 63 hallgatja ezt az adót a diáktüntetők célpontjának tekinthető 15-29 éves korosztályból.

Este kilenckor viszont a lakosság kevesebb, mint öt százaléka választja ezt a médiumot, ráadásul ez a kis szelet még eloszlik a rádiók között. Így a Kossuth Rádió este kilences híradója, benne a tüntetők pontjaival, a lakosság elenyésző részéhez juthatott el. Ilyenkor a televízióé a főszerep: milliók csücsülnek az éppen akkor futó Barátok Köztöt figyelve. A fiatalok pedig, ha nem is a tévé előtt ülnek, az interneten böngésznek. Nem is bírta a rohamot a rádió honlapja.

napiradiohallgatasistatisztika.jpg
Kattintással nagyítható. (Forrás: Ipsos-Gfk)

Nem érdemes ugyanakkor elfelejteni, hogy a 21. században élünk, a felolvasott pontokat valaki felvette, felrakta az internetre, és Facebookon is rengetegen osztják, így közvetve sokakhoz eljuthatott. A statisztikák alapján azonban legközelebb érdemes valamelyik tévészékház, esetleg internetszolgáltató elé vonulni.

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr634970851

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A diákok üzenete nekünk: ébresztő! 2012.12.19. 01:01:36

Tegnap este újra tizen- és huszonéves diákok vonultak a Fővárosban, tüntettek, kiabáltak, megmutatták az elégedetlenségüket és az erejüket.  Megmutatták, hogy van Magyarországon egy olyan generáció, amelyik nem része annak a kádári posványnak, ami...

Trackback: Besokallt a pizzafutár a tüntető diákok miatt 2012.12.18. 23:52:29

“A sok faszkalap itt tüntet, vágod, és én meg azé’ nem bírom a retkes pizzát vinni a sok gyökérnek, mer’ a sok bunkó itt tüntet.” – nyilatkozta a Parlament előtt a pizzafutár. * * Nos, ezért kell taníttatni, iskoláztatni a...

Trackback: Beletört Orbán foga az egyetemistákba 2012.12.18. 23:42:19

Fogműtéte miatt nem beszél a diáktüntetések második hetének első napján a Parlament rendkívüli ülésén Orbán – írja az Index. A portál szerint a miniszterelnök a hétvégén komoly fogászati műtéteken esett át, ezért nem tud beszélni. Mi történhetett...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2012.12.18. 23:23:02

és az internetszolgáltatótól követelni, hogy minden oldal kezdőlapjának a 6 pont legyen berakva?

Mária 2012.12.18. 23:25:20

Az internetszolgáltató elé minek vonulnának?

HomicideWatch (törölt) 2012.12.19. 00:12:53

Mondjuk mehetnének A TV2 székházhoz.

király vagyok 2012.12.19. 00:21:13

nincsis rádjóm köcsögök csak romazenet halgatok mp3ró villáma fejetikbe

Inoffensus · http://inoffensus.blog.hu 2012.12.19. 01:10:43

Azért kellett a Magyar Rádióhoz vonulniuk, mert ennek van hagyománya, ez képvisel egyfajta szimbólumot, és ez egy olyan akció, ami be tud kerülni a hírekbe, és meg tud ragadni a polgárok fejében. Főleg úgy, hogy az MR ostoba módon még okot is adott a helyszíni elégedetlenkedésre, ezáltal még jobban emlékeztetve a korábbi Rádióhoz vonulásokra, ahol a Rádió még nagyobb befolyást, hatalmat jelentett.

A többivel egyetértek, összehasonlíthatatlanul többen ismerjük a pontokat, meg a diákok mondanivalóját egyéb forrásokból.

Hegedűs_Márk 2012.12.19. 05:09:09

@Cigiző: @Mária: A magyar jog szerint internet szolgáltatónak minősül az a természetes személy vagy szervezet, aki internet hozzáféréssel elérhető, (szolgáltatásokat nyújtó) tevékenységet végez.

Ennek értelmében három kategória van:
- Köznyelvi értelemben vett internet szolgáltatók: Digi, UPC, T-Home stb.
- Tárhely szolgáltatók: fw, uw, stb.
- Tartalom szolgáltatók: akik saját adatokat adnak közre, ilyenek a hírportálok is, pl.: az Index.

Utóbbihoz akár vonulhatnának is a tüntetők.

felcsutisuttyo 2012.12.19. 05:52:48

Remélem a fiatalok (kibővülve szüleikkel és az elégedetlen és sértett emberekkel)hamarosan megmutatják a Nemzeti Gonosz Törpének, hogy mi az igazi FORRADALOM.

minafoto · http://www.minafoto.hu 2012.12.19. 06:42:04

Politikai játékszer lett a fiatalokból . Professzionális technikával videónyilatkozatok és rádió elé vonulás. Aha, majd maguktól, és pont ezeket, pont így. Szerintem a mai fiatalok ezt teljesen máshogyan csinálnák. Megmosolyogtatóan régimódi próbálkozások...

nu pagagyí 2012.12.19. 06:58:04

A TV már csak azért is jobb lett volna, mert ott csapódik le a Fidesz tájékoztatás politikája, a retusálás napi gyakorlata. Másrészt támogatást nyújthattak volna a sztrájkoló tévéseknek, akik értünk sztrájkolnak, a mi tájékozódáshoz való jogunkért, a hírhamisítások, hazugságok ellen.

zolij 2012.12.19. 07:08:59

@nu pagagyí: ja, csak a Magyar Rádió székháza a belvárosban, a Magyar Televízióé pedig kint Budaörsön van, távol kb. mindentől.

Megfigyelo 2012.12.19. 07:18:51

Adott egy kis 56-os feelinget a diáktiltakozásoknak.

nu pagagyí 2012.12.19. 07:19:19

@minafoto: Régimódi, régimódi. Nyilván nem érnek fel a 2006-os szuperprodukcióhoz, ahol korlátlan büdzsé és statiszták serege állt rendelkezésre, hogy egy félmondatot megzenésítsen.

Nyilvánvaló, hogy jelenleg spontán diákmegmozdulásokról van szó, konkrét intézkedésekre reagálnak. Az ellenzék sem tudja, hogyan kezelje egyelőre a dolgot, őket is meglepték. Már az csoda, hogy a HÖK és a HaHa összefogott, ez is mutatja, hogy elemi a felháborodás. Lehet próbálkozni, de nem lehet ilyen cinikusan lesöpörni, ahogy szeretnéd, csak magadról állítasz ki bizonyítványt. Ezek a mi gyerekeink, eddig nem politizáltak, de a kormány reakcióját látva, fognak. És jól teszik.

Nem tudom egyébként nem észrevenni, hogy retteg a hatalom. Nem csoda, hogy frissen aktivizálódott trollok lepték el a blogokat is, Te is közéjük tartozol, ttc-vel együtt. Ne húzd a szád! Tudom, hogy tudod, hogy igazam van. Add vissza a megbízást Kubatovnak, rossz ügyet szolgálsz, saját gyerekeid jövőjét teszed tönkre.

nu pagagyí 2012.12.19. 07:25:05

@zolij: Vidéki vagyok, nem tudom, mi hol van. Talán meg kéne próbálni buszokat igényelni a békamenetes civilkurátortól. Végül is az a dolga, hogy segítse a civil mozgalmakat.

lost hope 2012.12.19. 07:30:18

@minafoto: "Professzionális technikával videónyilatkozatok" - azt a videót 1db negyvenezer forintos digitális fényképezőgéppel és 1db ingyenes editálószoftverrel elő lehet állítani.

Lehet, hogy mégsincs összeesküvés, egyszerűen csak baromi dühösek, hogy hülyének nézik őket (is)?

minafoto · http://www.minafoto.hu 2012.12.19. 07:38:42

Tévedsz, a diákoknak drukkolok. Csak irányítottnak tűnnek, ennyi. A diákok teljesen más módon kommunikálnak a netes térben, és óriási lehetőségeik van az internettel, a mobilkommunikáció korában, amit ez a csapat nem használ ki. Az a diák, akinek nincs pénze tandíjra, honnan vesz profi videótecnikát kampányolni? Miért nem a mobiljával forgat? Kvázi a valódi diákok valahol máshol járnak... Kubatov meg a trollok ide vagy oda, nekem ez a buli nem hiteles.

Egyébként időnként elgondolkozom, hogy a tizmillió diplomás országában ki fog mondjuk majd vízcsapot szerelni akárhány év múlva, és azok után az x a negyediken diplomás munkanélkülit ki fogja tudni itt valaha megfizetni... és legfőképp ez a rakat diplomás vajon kinek lesz a főnöke. Szép dolog hogy mindenkinek a kezében lesz diploma, csak akkor már nem sokat fog érni. Valahogy el kéne találni az egyensúlyt, de úgy tűnik mi még mindig a rendszerváltás utáni csodavárás időszakában élünk, hogy majd valaki megoldja ezeket a kérdéseket helyettünk, és a rendszer csak adjon, adjon, adjon... (szociális támogatást, iskolázottságot, munkát, kenyeret, békességet, kubatovot, stb..) Az bszogatja leginkább a csőrömet, hogy mindenki az aktuális kormánytól várja a megváltást, miközben inkább a saját életében kéne kotorászni, és azt rendbe tenni... Szerintem hiába próbáljuk kiforgatni a világot a saját szájunk ízére, az sokkal nehezebb, mint a közvetlen környezetünket rendbe rakni. És ezt nem a diákokra értettem, hanem a kubatovozásra, meg a trollozásra.

minafoto · http://www.minafoto.hu 2012.12.19. 07:41:37

Az én minősítésemet meg hagyjuk egy olyan távlatból, hogy amíg én jól azonosítható és elérhető vagyok, addig neked az egybejegyzéses anoním blogod mennyire kubatov? :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.19. 08:19:47

szigorúan szimbolikus volt a rádióban beolvasni, ezt szerintem ők is tudták/érezték.
A kutya nem hallgat rádiót, pláne nem este 10kor.

ÉS pláne nem az államit.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.19. 08:48:52

@minafoto: A videónyilatkozat kézenfekvő, hiszen a legtöbb egyetemen a kollégiumi/kari/egyéb versenyeken feladat egy film készítése. Ezek a filmek sokszor jelentős digitális utómunkát igényelnek.

A rádió valószínűleg a 18 évesek érettségi előtti évében tanultak alapján jött, lásd 1956.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.19. 08:50:29

@zajos1: Az szerinted nagy hír, hogy nem megy jövőre csődbe az ország, ha végrehajtják a tervezett megszorításokat?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.19. 08:53:04

@nu pagagyí: A tévénél esélyük sem lett volna. Mondjuk a rádiónál sem értek el semmit, a beolvasott hír a minimálkis tájékoztatással egyenlő.

Gulyáslikőr 2012.12.19. 09:16:15

@minafoto: gyere el egy hallgatói fórumra, nézd meg hogy működik! látni fogod, hogy bárkinek joga van felszólalni, szavaz mindenki, akár te is alakíthatod a továbbiakat...
nagyon eltérő döntéshozói mechanizmusokkal operálók küzdenek itt egymás ellen (diákok és fidesz)
hát csak találtunk egy kamerát a színművészeti egyetemen, nem? :D
ha jól tudom 30% az EU felé tett vállalásunk a diplomások arányára a teljes népességen belül. de amíg sokkal magasabb a munkanélküliség a szakmunkások körében, mint a felsőfokú végzettséggel rendelkezőek közt, addig indokolt utóbbiak számát növelni. btw a 8 osztályt végzettek kárára kéne több szakmunkást csinálni, nem abból, akinek megvan az esze hozzá, hogy diplomás legyen.
nem kell megváltás, de ami eddig jól működött azt ne basszuk el, ha meg eddig is szarul működött, ne basszuk el még jobban... legalább ennyit egy kormánytól, pls..

gmihaly@citromail.hu 2012.12.19. 09:50:34

De legalább megmutatták, hogy nem kell a rádió székházát felgyújtani és a Kossuth téren vizelni ahhoz, hogy valami eredményt elérjenek.

Mária 2012.12.19. 09:51:50

@Hegedűs_Márk:

Az internet szolgáltató az, ami az internet hozzáférésedet biztosítja. Vagyis azt a technikát, azt a "vezetéket" amihez kapcsolódva eljuthatsz azokig a szerverekig, amikről a téged érdeklő tartalmakat le tudod kérni.

A tartalomszolgáltató meg a tartalom szolgáltatója, aminek a munkatársai megírják, megvásárolják, közzéteszik, stb. vagyis szolgáltatják a tartalmat, amit le akarsz tölteni.

Két külön dolog.

Szerintem ha már médiablogot kezdtél írni, nem lenne szabad ennyire pongyolán fogalmazni.

losik 2012.12.19. 10:18:53

Amúgy ha már hagyományok, mehettek volna a Landerer nyomdához is....

Sumdraxx 2012.12.19. 10:30:50

@losik:
:-DDD

vagy körbehordozhatták volna a véres kardot az országban ....