Speciális alakváltó képességük van Orbán Viktor gyerekeinek: néha közszereplők, néha nem. Ha Orbán Gáspár foci vb-n szurkol Merkel és Putyin között, Ráchel pedig a Balaton Soundon táncol, akkor például nem. Akkor azonban, amikor a miniszterelnök keresztény-konzervatív politikusi imidzsét kell fenntartani, a család gőzerővel mosolyog a kamerába disznóvágáson, díjátadón vagy akár a Story-magazin hasábjain. A politikai kommunikációban végtelen viták tárgya az a bizonyos láthatatlan vonal, amely a magán- és a nyilvános élet között húzódik. Meddig mehet el egy újságíró? Mi számít tabunak? Ki közszereplő és ki nem? Mikor beszélhetünk a magánélet megsértéséről?
Míg korábban az adott ideológia, a kétezres évektől inkább a személyek határozzák meg egy-egy párt sikerét. A politika mediatizálódásának köszönhetően ma már minden társadalmi ügynek van arca, aki megtestesíti a pártprogramot, leegyszerűsíti az összetett dolgokat. Szimbólum ő, aki értékrendeket képvisel, eladhatóvá teszi a politikai üzeneteket, azonosulási lehetőséget és életstílust kínál a választóknak. Orbán Viktor is ilyen karizmatikus szavazatgarantáló, aki tengerentúli mintát követve, családját is gyakran kampányeszközként használja céljaihoz. Mi a baj ezzel? Az, hogy nem következetesen teszi.
Az emberközeliség nem jelent szakpolitikai megfelelést
Szögezzük le, ha állampolgári oldalról nem is, a hatalomgyakorlás részéről mindenképpen kifizetődő a megszemélyesített információra épülő tömegmanipulálás. A közszereplők sikeres önábrázolásuk érdekében rendre igazodnak a média figyelem-felkeltési kritériumaihoz is – amelyek egyben a szórakoztatás-orientált publikum kritériumai is – és ez következményekkel jár a demokráciára nézve.
A politikusok közösségimédia-jelenléte, a velük készült bulvár riportok nem szolgálnak más célt, minthogy látszólag csökkentség a választások átláthatatlanságát és érzékeltessék a közember és a hatalomgyakorló elit közötti távolságtalanságot. A közbeszéd ilyen mértékű tematizálása ugyan szemléletessé teszi a politikát, de közben elsilányítja a valós, reflektorfénytől távol álló társadalmi problémákat.
Közszereplő-e a közszereplő fia?
Jogilag nem az, mivel a 2003. évi III. törvény alapján „közszereplő: az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította." Orbán Gáspár tehát alapból maximum egy ismert focistaceleb, akit a labdarúgó világbajnokság VIP-páholyában szurkolva lefényképeztek néhány jelentős közszereplő társaságában, a kép pedig bejárta a világsajtót.
Nem érdemes ezen csodálkozni: egy sportesemény illusztris vendégei mindig fontosak a médiának, ráadásul erre legtöbbször a jegy megvásárlásakor fel is hívják az ember figyelmét. Ő volt az egyetlen hozzátartozó, még ha saját pénzen utazott is ki. Ha Gáspárunk csöndben marad, akkor néhány nap alatt elfelejti mindenki, hogy ő némileg több kiváltsággal rendelkezik, mint egy átlag magyar állampolgár.
Ehelyett ír a 444.hu-nak, s ezzel ha nem is a politikai közvéleményt, de a társadalmi nyilvánosságot hatáskörén kívül irányítani próbálja. Vagyis ahogy a Patacsi Pilvax írja: önmagát teszi közszereplővé, és így már visszamenőleg is elszámoltathatóvá. Ezen aztán a kormány és magyar média kiélezett konfliktusának árnyékában többen kapva kaptak, s a mémgyár is beindul. Reméljük, hogy a Puskás FC színeiben ekkora öngólt többet nem rúg. Streisand-hatás, ugye.
Nem tanítják viselkedni a politikusok gyerekeit
Nem kell protokollszakértőnek lenni ahhoz, hogy megértsük: ha valaki egyszer bekerült a figyelem középpontjába, nehéz kikerülni onnan. A magánéletet nem lehet eltitkolni, ha az hatással van a nyilvános életre, de kezelését érdemes szabályok közé szorítani. Az otthon, a család, a gyerekek szerepeltetése nemcsak a reklámpszichológia szerint fontos, hiszen egy politikus alapvetően emocionálisan kíván hatni a választókra, s ezáltal erősíteni a hitelességét, mint imázsfaktort. A Gresham-törvény értelmében kis mennyiségű személyes információ ki tud szorítani nagy mennyiségű személytelen információt, éppen ezért érdemes az adott párt kommunikációs stratégiájába illeszteni a népszerű politikuscsaládok nyilvános megmozdulásait.
Az önmagában természetesen nem hiba, ha egy államfő gyermekei szórakozni mennek, de érdemes odafigyelni arra, hogyan viselkednek és hol, mi módon nyilvánítanak véleményt. A vb kapcsán írt levél éppen olyan kontraproduktív, mint amikor a kormányfő legidősebb lánya publikusan osztja ki volt tanárát apja politikai szerepvállalása miatt, vagy amikor Gáspár a Facebookon segít eligazodni a világ dolgaiban.
A probléma legfőbb oka, hogy Magyarországon – néhány külszolgálatra utazó diplomatacsemetét leszámítva – nem oktatják a politikusok gyermekeinek, hogy miként kell viselkedni nyilvánosan, ezt csak a szüleik vagy a párt kommunikációs szakemberei magyarázhatják el nekik. A következmények beláthatatlanok lehetnek: Tony Blair fiát például a 2000-es években részeg ámokfutása közben fotózták. Apjának rosszkor jött az ügy, mivel épp akkor tett javaslatot arra, hogy a rendőrség keményebben lépjen fel az utcai randalírozók és ittas személyek ellen.
UPDATE: A hvg.hu értesülései szerint befejezi a hivatásos labdarúgást a miniszterelnök fia. Bár a Puskás Akadémia nem kommentálta a hírt, a lap úgy tudja, a döntést mögött az elmúlt napok eseményei állhatnak.
Érdekel a média? Gyere!
A kommunikációszakosok sokszor nem tudják, mire lesz jó, amit tanulnak. A szakma egyelőre nem igazán segít a választásban egyetem után. Mi szeretnénk. Találkozó kommunikációszakosoknak, pr-osoknak, médiásoknak, marketingeseknek, egyetemistáknak, szakmabelieknek és érdeklődőknek. Egy sör mellett.
Meghívott előadók:
Varga Attila (Sixx), az Index újságírója, blogger
Hogyan zabolázzuk meg Közbiztonság Szilárdot, avagy a trollnyelv rejtélyeiTanács János, a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének oktatója
A Challenger-katasztrófa konfliktuskezelési tanulságaiIdőpont: 2014. szeptember 9.
Lájkold a Facebookon, hogy ne maradj le!
A helyszín Budapesten lesz, a belépés ingyenes. Részletek hamarosan.