Repülő békák és mutáns újságok lepték el a konferenciát

2015. március 22. 11:13 - Kovács Izabella N.

Vajon zombimédium vagy újraéledő print műfaj lesz a jövő mutáns újsága? Ön fizetne olyasmiért, amit ingyen is megkaphat? Nem is gondolná, hogy hányszor teszi. Persze nem csak ezek a kérdések merültek fel az idei Médiapiac konferencián, hanem még sok-sok olyan dolog, amik mélyen beágyazódtak az életünkbe, olyan mélyen, hogy észre sem vesszük. Médiapiac konferencia, második rész. Az első részt itt olvashatja.

Hallgatóként még nehezebb volt egy olyan konferenciára elutazni tudósítani, ami tulajdonképpen a szakmabeliek belsőkörös találkozójaként funkcionál. Az előadások között emiatt alig lehet elcsípni olyat, ami egészében nem óriási általánosságokról, vagy éppen túlságosan specifikus területről szólt volna. Azzal, hogy találkozási pont, persze nincsen baj, főleg mert így tényleg jól működik az esti networking: majdnem mindenki ottmaradt az első nap végi vacsorára. Az előadásokon megjelenő emberek száma viszont annál dinamikusabban változott,mindenki ki-be mászkált a szekciók között válogatva, ami persze annak is köszönhető, hogy a legérdekesebb prezentációk gyakran ütöttén egymást. Ezen kívül a szervezésre nehéz lenne rosszat mondani, a helyszín hangulata, a technika, az apró részletek és a programsorozat is szépen egybesimultak.

A plenáris ülések izgalmairól, köztük a boldog pénzről előadást tartó Baritz Sarolta Laura közgazdász és szerzetesnőről itt található több információ is. Az állásponttal nem volt nehéz azonosulni, sőt más környezetben kifejezetten hatásos lett volna a mondanivaló, viszont a nővér által viharos gyorsasággal felvezetett, kitárgyalt, lezárt információk és a később elhangzott, kissé más irányú  előadások kontrasztja inkább jellegtelenséget kölcsönzött ennek a nyitánynak.

Ki fizet ma azért ami ingyen is kapható?

Bár a tartalom és minőség problémakörét boncolgató szekció kezdetén még nem hangzottak el világraszóló újdonságok, Urbán Ágnesnek mégis sikerült rendet tenni az újságírást legjobban fenyegető témában. A megoldást rögtön az első diában el is árulta: szerinte jelen pillanatban az egyetlen esélyt a crowdsourcing jelenti. A fizetős modellek hiába tűnnek jó válasznak elsőre, be kell látnunk, hogy ez igazából csak a nagy lapokat húzza ki a slamasztikából, akinek nincs mire építkezni, vagy még nem volt lehetősége bizonyítani, az hiába próbálkozik ilyesmivel. Az első dián egyébként egy találó karikatúra mutatott rá, hogy ami a gyakorlatban tulajdonképpen hétköznapi koldulásnak számít, az milyen hatásos lehet, ha ügyesen kommunikáljuk.  A non-profit újságírással kapcsolatban az előadó szerint tévhitek közt élünk: ez a stratégia ugyanis halálra van ítélve ha néhány lelkes önkéntesről van szó, inkább akkor működőképes ha már eleve neves szerkesztők hozzák létre.

7-crowdfunding-websites-for-getting-money.png

A crowdsourcingnak sem csak egy fajtája létezik, elég csak a folyamatosan adományt gyűjtő Átlátszót és a kampányszerűen építkező Direkt36-ot megnézni, így hát mielőtt azonnal az üzenetet gondolkozna valaki, nem árt itt is egy jól kidolgozott stratégiát kiagyalni kezdésnek. Egyrészt fontos a tájékoztatás: ha a fogyasztó nem finanszírozza a minőséget, annak az lesz a következménye, hogy előbb-utóbb megjelennek mindenféle átláthatatlan érdekek. A nagy szponzorok számára sem mindig fontos, hogy a tartalomban ne legyen kivetnivaló, nem is beszélve a szinte teljesen átláthatatlan tulajdonosi rendszerekről. Az sem utolsó szempont, hogy az olvasónak is megérje a pénzadományozás: például ki kell találni egy olyan módszert, amivel megkülönböztethetjük őt az egyszerű fogyasztóktól - anélkül, hogy esetleg tulajdonosi igénnyel lépne fel, mint egy szponzor tehetné a helyében.

Mindent kutató kutatók kutatásai

A soron következő két előadások egy-egy kutatás eredményeit tárták elénk, amiben minden, de minden benne volt, tényleg csak a következtetés és felhasználhatóság hiányzott. A közönség Nehéz Viktóriától, a Maxus Hungary képviselőjétől választ kapott rá, hogy aki még mindig print médiumok vásárlására adja a fejét, az vajon azért teszi-e, mert az ilyet jó kézbe venni és finom az illata? – Nem. Mennyi időt bírunk ki Facebookozás és Youtube nélkül? – Keveset. És akkor fizetnénk-e értük? – Nem.

Hasonló volt Székely Levente (Kutatópont Kutatási Iroda) prezentációja is, ám ebből már viszonylag ritkábban emlegetett dolgokra is fény derült, például arra, hogy a magyar felhasználók nagy része kifejezetten elégedett a szolgáltatóival, legyen szó a TV-ről, rádióról, internetről. A fogyatékkal élőkön kívül nagyjából mindenki elégedett a panaszkezeléssel is, bár ők is úgy érzékelik, hogy ha problémájuk akad, akkor általában próbálnak segíteni nekik. Kevesebb örömre ad okot, hogy ez az elégedettség inkább a tájékozatlanságnak köszönhető, hiszen nem nagyon vagyunk tisztában más lehetőségekkel.

Kockák, háromszögek, gömbök hozták az áttörést

Bíró Gábor (IPG Mediabrands) a reklám és tartalom közötti határokat próbálta meg helyretenni, ezzel egyidőben pedig minél jobban elhomályosítani. A látszólagos paradoxont mindjárt egy szemléletes példával oldotta fel, amit ábrákkal szemléltetett. Annak, hogy a reklám jól befészkelje magát a tartalomba, amit egy médium közvetít, három típusa lehet: a szegregáció, az integráció és a tényleges beágyazás. Előbbit úgy kell elképzelni, mintha egy nagy kockára (ami a tartalmat szimbolizálja), rátennénk egy üres gömböt. Nagyjából úgy, hogy már messziről látni lehet, hogy azok nem tartoznak egymáshoz – akárcsak a tévében a reklámblokkok. Integráció akkor jön létre, ha a reklámot legalább a tartalmat szimbolizáló ábrába rakjuk (ami itt most legyen háromszög alakú), beágyazódásról pedig akkor beszélhetünk, ha egyáltalán nincsenek határok: a reklám elegyedik a tartalommal és mi csak a tartalom határait észleljük. Ezt csinálja példának okáért a Monster. Találkozott már bárki Monster hirdetéssel mondjuk tévében? Naugye. Legtöbben onnan tudják mégis, ha kijön egy új íz vagy színvilág, hogy az energiaital márka minden releváns sporteseményen és rendezvényen megjelenik.

A következő felvetődő kérdés az volt, hogy vajon lehet-e a reklám maga is tartalom, a válasz pedig nem meglepő módon az volt, hogy lehet. A Vénusz étolajról például a gyártói semmi mást nem tudtak elmondani, csak hogy jobb lesz tőle az étel. A probléma az volt, hogy ez az összes többi, árban jóval olcsóbb étolajnak is legalább ilyen meghatározó tulajdonsága. A cég végül azzal a trükkel élt, hogy a tévéreklámjait (amiben továbbra is pontosan annyit mondtak el, hogy az étel jobb étolajjal), mindenféle sütés-főzéssel kapcsolatos reklámok közé ékelték. Így vált tartalommá például a Frosta vagy az Iglo halrudacskák reklámja.

VoD, szárnyas békák, párhuzamos előadások

Miközben Sági Ferenc (NRC) érdekes előadásban boncolgatta, hogy a Netflixre miért nem költenek az emberek, és hogy a látszat ellenére a jóval kényelmetlenebb torrentezés még akkor is népszerűbb, ha az online videotéka csak fillérekbe kerül, én már hevesen lapozgattam a programfüzetet. Nem azért, mert az előadás cseppet is unalmas lett volna, sőt, üdítő színfoltja volt ez a téma a korábban hallottaknak, viszont a nap közepére a 4 párhuzamos szekcióból már alig lehetett kiválasztani, hogy melyikre érdemesebb elmenni. Mindenhol hangzatos címek, érdekes előadók szerepeltek. A „Médiapiac egészsége” nevűn például többet is kinéztem magamnak, aztán végül Soós Gergely (Neo Interactive) Start-up előadására sikerült beesnem, ami leginkább a start-up kultúrával kapcsolatos ábrándok eloszlatásáról szólt.

A prezentáció tanulsága szerint a legnagyobb nehézséget például az okozza, hogy amikor egy ilyen projekt elindul, lehet hogy előnyös tulajdonságokat fedezünk fel rajta – akár egy szárnyakkal rendelkező békán, aki nagy valószínűséggel könnyebben el tud kapni egy szúnyogot -, de közben nem tudhatjuk, hogy ezekért „mivel fizet” a szóban forgó konstrukció. Nincsenek-e belső mutációi is a különlegességéből adódóan? Nem válik-e életképtelenné ezektől? A másik problémát pedig a felfújt varanggyal szemléltetett, pénzzel telepumpált életképtelen ötletek jelentik (pl. a német Zalando, ami az Amazon klónja lett volna), amelyek ráadásul elnyomják a kisebb támogatói forrásokkal rendelkező, esetleg sokkal nagyobb lehetőségeket rejtő vállalkozásokat.

logoground.jpeg

Visszatérve a VoD témára (ami egyébként a Video on Demand rövidítésből származik), megtudhattuk azt az egyébként annyira nem is meglepő tényt, hogy az emberek több mint fele még mindig igényli a magyar szinkront és inkább vár a megtekintéssel fél évet (vagy többet), csak hogy ne kelljen feliratokkal szenvedni. Az egyik ok, amiért Magyarországon nem fog a közeljövőben elterjedni a digitális tévén vagy az online pénzért válogatható videók használata, az pontosan ez. A szinkron ára miatt ugyanis így már sokkal magasabbak a relatív árak közti különbségek egy angol nyelvű országhoz képest. Az sem mindegy, hogy a VoDon belül milyen típust választunk, létezik ugyanis SVOD, amire havonta kell előizetni és létezik TVOD is, ami tranzakciónkénti videóelérést biztosít a fogyasztók számára. A magyar ember viszont az NRC felmérései szerint hallani sem akar a fizetésről, így nem csoda, hogy nálunk a VoD szolgáltatások háromféle verziójából legnagyobb esélye az AdVOD-oknak van. Ez utóbbi a legolcsóbb, lényege, hogy a választott film előtt meg kell néznünk egy reklámot.

Miután hosszú perceken át a legkülönfélébb bizonyítékokat tárták a közönség elé az előadók arról, hogy nem vagyunk képesek a zsebünkbe nyúlni, Szaniszló Csaba (AMC Networks International) könnyed mosollyal vágott bele mondandójába: "Na ezt torrentezd!" felütéssel. A téma a sport volt, ami ugyan rétegműsornak számít, a csatornák mégis súlyos tízmilliárdokat fizethetnek 1-1 jogdíjért. A sport azért képez kivételt, mert exkluzív, megismételhetetlen és élő. Exkluzív attól lesz, hogy a kedvenc csapatát mindenki a legjobb HD minőségben, a legjobb barátaival szereti nézni, tehát ha lehetősége van rá, hogy ehhez vegyen egy tévét és előfizessen egy csatornára, akkor biztos, hogy nem fog az akadozó streammel bajlódni. 

Támadnak a mutánsok is

Meg akarja reformálni a nyomtatott újsággyártást Dobricza Gabriella (Geomédia), Horváth Balázs (Lapker Zrt.), Miklós Imre (MMS Kft.), Szalai István (Canon Hungária Kft.) és Tálosi Péter. Méghozzá úgy, hogy online újságot szeretnének csinálni belőle – vagyis nem azt, csak ahhoz hasonlót. A Canon ugyanis már rég kifejlesztette azt a nyomdatechnikát, amihez nincs szükség nyomtatóformákra. Sőt, a konferenciához kapott Médiapiac magazint is azzal nyomták: valóban nem látszik minőségi különbség sem szabad szemmel. Na de ez önmagában még nem jelentene semmi különlegeset, ha nem arról lenne szó, hogy elképzelésük szerint mindenkinek saját ízlése szerint összeállított újsága lehet, melyeket ugyan meghatározott témákból kellene összeállítani (pl. 15 téma gazdaságtól kezdve a környezetvédelemig, bármiről), így ezek a lapok egymás mutációi lennének, mégis hasonlóak. Korábban Weyer Balázs próbálkozott hasonlóval, de ez lényegében egy sajtószemlére hasonlított jobban, azaz online tartalmak felhasználásával készült volna. 

wnsn.jpg

Az „intelligens újság”, amiről az előadás szólt, kis szerkesztőséggel készülne, akik ugyanúgy írják a rovatokat, mint egy normál újságnál, csak éppen előre kiválasztott témák kapcsán. Felvetődött bennem a kérdés, hogy vajon tényleg lenne-e erre igény, és nem pont az-e a hírek szépsége, hogy rajtunk kívül mások is hallják, meg lehet őket vitatni stb.? Mindenesetre a kezdeményezés biztosan érdekes alakot ölt majd, ha eljut a megvalósításig.A tervek mindenesetre magasra céloznak, a reklámvideó alapján az előfizetés évi 40 euró körül lesz, és heti háromszázezer példányban, 480 mutációt képesek majd eladni. A jelenleg fennálló probléma az elosztással van, ezt kell még tovább finomítania a tervezőknek. Melyik terjesztő tenné fel a kezét, ha megkérdeznék tőle, ki szeretne akár csak 30 darab különböző újságvariánst kiosztani a címzettnek? Természetesen nem csak személyre szabott lapokat, hanem mondjuk régiókra, vagy egészen kicsi lokális területekre kiosztott hirdetéshelyekkel is járna az új médium bevezetése. Ugyanazt a hirdetéshelyet például el lehetne adni A városban az Aldinak, B városban a Lidlnek, méghozzá úgy, hogy nekik is jobban megérné, hiszen csak a releváns helyekért kéne fizetni. 

 KKV-k és Königsberg felesleges hídjai

Másnap a KKV és marketing szekció már inkább szólt olyan speciális kérdésekről, mint például hogy milyen esetekben érdemes Call Centert bérelni, vagy éppen olyan nagy általánosságokról, hogy mi a közös egy kis és egy nagyvállalat marketingkommunikációjában. Utóbbi előadásban Molnár-Bánffy Kata (Salt Communications) egy régi logikai rejtvénnyel magyarázta, mire érdemes figyelmi: Königsberg hídjaihoz hasonlította a vállalkozási hálózatok struktúráját. A legenda szerint a königsbergiek hosszasan vitatkoztak rajta, hogyan lehetséges úgy végigmenni a város összes hídján, hogy mindegyiken csak egyszer megy át az illető. Mint később kiderült, ez nem lehetséges. Állítólag ez annyira felbosszantotta a lakosokat, hogy építettek egy újabb, felesleges hidat, ami megoldja a problémát. Ahogyan ebben az esetben is, a vállalkozásoknál sem érdemes olyasmit erőltetni, amit a vállalkozás kialakítása, alapvető funkciói nem tesznek lehetővé és felesleges megoldásokba invesztálni sem érdemes, jobb racionálisan feltérképezni a problémákat.

A szekciót Gyurácz Németh Iván (M27 Absolvo Consulting) zárta a külpiacra lépés kockázatos lehetőségeit boncolgatva. Az előadás őszinteségét egy saját példa fejezte ki legjobban: miután a diákon sorra feltűnt az összes szempont, hogy mi mindent kell feltérképezni egy idegen piacon, a fogyasztók mindennapjaitól kezdve a versenytársak életmódján keresztül a felhasználható forrásokig, kiderült, hogy sok esetben ez sem garancia. Megesik, hogy mégis egy olyan piacon köszönt ránk a szerencse, ahol úgy tűnt, eleve kudarcra van ítélve a tervünk, és még mindig nagyot lehet bukni akkor is, ha minden jónak tűnik elsőre. 

Kép: 1, 2, 3

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr187287629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.