Gumicsont az állóvízbe a kommszakok megszüntetése

2015. április 17. 09:00 - Média 2.0

Egy kommunikáció szakon oktató véleménye arról, miért téma a kommunikáció szakok megszüntetése. Egy hallgatói vélemény ide kattintva olvasható.

Megszüntetik a kommunikáció szakokat, aztán mégse. De mi a fene egyáltalán ez a képzés? A témával foglalkozó cikkek alatti kommentcúnami intő jel: a kommképzésnek nincs önvédelmi fegyvere. Ez a cikk se ad neki olyat. Viszont – Kassák Lajos-i képzavarral – újabb gumicsontot dob az állóvízbe, amin aztán a mocsárban fuldokolva lehet továbbrágódni. (Diszklémer: a saját véleményemmel való mindennemű egyezés csakis a szándékosság műve.)

Hagyjuk a trollkodást. „A kommunikáció nem büfészak.” – „De az.” – „De nem.” – „De de!” Építő párbeszéd, nem mondom. Évek óta mást se hallani, amikor szóba kerül a kommunikáció- és médiaképzések sorsa. Rendre fellángolnak az érzelmek. A kívülálló rögtön a szőke cicababákra gondol, akik „be akarnak kerülni a médiába”, eközben a szakot hallgató védeni próbálja a mundér becsületét – valljuk be, kevés sikerrel.

Ez a diskurzus pontosan ugyanazt a mintázatot követi, mint a több évtizedes ellenségeskedés a mérnökök társadalmában: a gépész utálja a drótost (értsd: a villamosmérnököt), a villanykaros meg utálja a gépészt, mert az csak ahhoz ért, aminek fogaskereke van. Az informatikus lenézi a számvitelest, a közgazdász semmibe veszi az informatikust, az újságíró a „píárost”, a marketinges meg a HR menedzsert. „That’s how it’s done” – mondja erre a művelt angolszakos – akit persze bölcsészként mindenki más egyöntetűen lenéz. Nemtelen, parttalan, méltatlan és értelmetlen konfliktus ez, mint a Júdea Népe Front és a Júdeai Népfront között (gy. k. Brian élete).

Tanulságok?

Egyrészt: a kommunikáció nem tudomány. Nem, kedves hölgyeim és uraim, tisztázzuk, hogy nem az. Tudomány például a biológia, tudomány a matematika és a fizika, tudomány a csillagászat. Mindezek elméleti ismeretekre épített kutatásokat és kísérleteket végeznek, amelyekből aztán kisülhetnek különböző alkalmazások is. A kommunikáció egy szakma. Mint a gazdaságinformatika, a statisztika, a növényorvoslás (igen, ilyen is van), meg mint a logisztika, a villamosmérnöki tevékenységek és az informatika. Ezek konkrét és elvontabb problémákra alkalmazott megoldásokat nyújtanak.

Horányi Özséb, a magyar kommunikációkutatás egyik megalapozója sem szokta tudománynak nevezni a kommunikációkutatást, tudván tudva, hogy a sokféle terület ismereteit magába foglaló „dolog” inkább egy szemléletmód, amellyel a való élet jelenségeit lehet leírni és talán kicsit megérteni is. (Érzékletesen elkülönül benne egyébként a média és a dialóguskommunikáció: e kettő tanulmányozói sokszor késhegyig menő vitákat folytatnak a kétféle szemléletmód hierarchiájáról – alig merem leírni, hogy nagyjából értelmetlenül –, de ennek részletezése itt lényegtelen. Ami most fontos: akár társadalmi kommunikációs folyamatokat, akár médiajelenségeket tanulmányozunk, a pszichológiából, a szociológiából és egy sor más alkalmazott ismeretanyagból merítünk.) Ahogy a könyvtártudomány sem bizonyítottan tudomány, úgy a kommunikáció szakok nevében is ott a „tudomány” szó, de ez bizony félrevezető.

Nyíri Kristóf filozófus ezért hasonlítja a kommunikációs képzést a filozófiához, mint alapozó, szemléletformálásra alkalmas tartalom – amely egyébként sokkal több, mint szép beszéd és helyesírás. Van benne retorika, beszédelemzés, rábeszélési (manipulációs) technika, szociálpszichológia, hogy ne említsen a gyakorlati képzést (videó- és hangvágás, stúdiómunka, kiadványszerkesztés és így tovább), de ezeket egy helyre gyűjtve a kommképzésen kívül nemigen lehet megtalálni.

Tanulság kettő: a kommunikáció szakok sokat tettek önmaguk címkézéséért, s nem bizonyosan pozitív irányban. Tény, hogy akad vidéki főiskola, amelynek diákrádiósai egykoron abból készítettek díjnyertes(!) műsort, hogy Ambrus Attila alias „Viszkis Rabló” hozzájuk iratkozott be egyéni tanrendes kommszakos hallgatónak. A rádióműsor hangminősége, vágása és kivitelezése tökéletes volt, a beszédtechnika gyenge közepes. A tartalom és a témaválasztás pedig? Nos hát, előbb a tematizáció és a public relations alapismereteit kellett volna megtanulnia a készítőknek… A példákat tetszőlegesen lehet továbbsorolni, de a bejegyzés eleje épp a trollkodás ellen szólt, úgyhogy hagyjuk is. Tény az is, hogy a politikusokat sokszor veszik egy kalap alá a kommunikációs tanácsadóikkal, s e két faj szinergiáiból hajmeresztő dolgok sülnek ki. Igaz, ami igaz…

Tanulság három: a kommunikáció szakos hallgatók között sok-sok lébecoló akad. És ugyanakkor legalább ugyanannyi csillogó elméjű tehetség, mint más szakokon, gyógypedagógiától informatikáig. A populáció összetétele, már ha intelligenciáról és szorgalomról van szó, nagyon hasonló. Akárcsak az oktatói állományé: szakmájáért élő-haló példaképektől a megélhetési docensekig.

Tanulság négy: az oktatók nagy része vagy szakmából érkező óraadó, vagy más szakokon szocializált egyetemi oktató. Következésképpen maguk is keresgélik a szak identitását, sokfelé húzzák a szekeret, míg szét nem esik. Eközben az arra fogékony hallgatók meglógnak a kiskapukon keresztül, s a büfében csücsülve röhögnek a markukban. A tétel igazolódott, a gép forog, a troll pihen.

Volna mit tanulnunk a külföldi egyetemi képzések projektszemléletéből, meg a tízkredites tárgyakból és a kritikus olvasásba való belegebedésből. A 60-80 fős évfolyamok sem tesznek jót a differenciát pedagógiának, az odafigyelésnek – meg a színvonalnak. Éljen a fejkvóta, vegyünk fel minél több embert, party in da house! Az sem a képzési színvonal mellett szól, hogy jelenleg Magyarországon 19 helyen létezik ilyen jellegű szak. A szelekció nyilvánvalóan elkerülhetetlen lesz, de addig is tessék kérem félreállni, nincs itt semmi látnivaló.

Tanulság öt: olyan iparágak képezik a kommképzésen végzettek felvevőpiacát, amelyek összességében idehaza évente tízmilliárdos nagyságrendű bevételt termelnek, médiaügynökségektől a kreatívügynökségeken át az online és offline médiumokig. (Tudom, ne is mondjátok: pfuj, pfuj, vesszenek a multik, romoljon a karvalytőke, éljenek a nemzeti kisvállalkozások!)

Ha a profession.hu meg a jobline.hu adatbázisában keresgélünk, igen, ezek valóban nem dúskálnak a bölcsészeknek és médiaszakosoknak szóló hirdetésekben. Ennek két oka van: egyrészt ezek a portálok túlnyomórészt az IT-szektor és a marketing-, illetve pénzügyi szféra hirdetéseit tartalmazzák, így a humán végzettségűek ezeken legfeljebb HR-es állásokat találnak maguknak. Másrészt a médiaszak, a kommunikációs végzettség sokféle „helyi érdekű” állás betöltésére képesít (pl. települési sajtóreferens, kis cégek tanácsadói pozíciói, kisvállalkozások marketinges munkái, stb., nem beszélve az egyéni vállalkozói létről) – ezek azonban nem az említett karrierportálokon jelennek meg, hanem legfeljebb helyi médiumokban vagy személyes kapcsolati hálókban. Vagyis: kommszakos nem egyenlő országos médium hírolvasója, műsorvezetője.

A lista tetszőlegesen bővíthető, de szívesebben látnék párbeszédet arról, például miért nem vállalkozni tanítjuk meg a komm-médiásokat a sok szép elmélet mellett. Mert az erősebb szelekción és a következetesebb követelményeken kívül bizony arra is nagy szükség lenne, ha jövőt akarunk – s akkor is, ha csak értelmet a szaknak.

Andrássy Gergely

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr947355376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása