A népszerű képmegosztó szolgáltatás kezdi kinőni magát a cicás és kajafotók birodalmából. Új trend hódít: egyre többen élnek a 2200 karakteres szövegdoboz használatával és indítanak naplószerű miniblogot Instagram-oldalukon. Úgy tűnik, hogy ez a funkció a Tumblrnél is alkalmasabbá teszi a történetmesélésre, és egyre több újságíró is használja erre a célra. Így veszi át a hatalmat egy alkalmazás felett a felhasználói közeg, és így alakul most át az Instagram valami olyanná, amire eredetileg egyáltalán nem tervezték.
A kifejezetten képek megosztására létrehozott Instagramot a szavak kezdik uralni. Magánszemélyek, hírességek és újságírók egyaránt sorra fedezik fel a felületben rejlő lehetőségeket és használják azt naplóként, vagy éppen rövid történetek közlésére. Ezekben a posztokban a kép már szinte másodlagos, illusztráció, a lényeg a maximum 2200 karakter hosszú szövegben van. Érdekes példája annak, amikor a felhasználók alakítják egy felület sorsát és kezdik egyszer csak valami olyanra használni, ami nem hogy nem volt szándéka a készítőknek, de kifejezetten ellentétes is azok céljával.
A Facebook már túlnőtte magát
A jelenségnek számos oka van, de a legfontosabb talán az, hogy a Facebook a maga másfél milliárd felhasználójával már nem képes betölteni az egyén őszinte megnyilvánulásra vonatkozó igényét. Személytelen és túl zajos lett – az információk és emberek tömkelegében egy személyesebb poszt közzététele már olyan, mintha világgá kürtölnénk azt. A Facebook mostanra inkább használható címjegyzékként és hirdetőtáblaként, mint az ilyen jellegű kommunikáció eszközeként.
Az Instagram ezzel szemben – a szintén gyorsan növekvő felhasználói szám mellett is – még mindig inkább privát térnek számít. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy Facebookon minden ismerős fent van és szinte kötelező jelleggel ismerősnek is jelölik egymást. Instagramon nincs meg ez a fajta kényszer a kapcsolatfelvételre, jobban megválogatja a felhasználó, hogy kiket követ. Az Instagram valamiért azzal együtt is személyesebb légkört tud biztosítani, hogy gyakorlatilag bárki elkezdheti követni minden megnyilvánulásunkat, hacsak nincs kapcsolva, hogy ezt engedélyhez kötjük. És mivel az alkalmazás lényege a hashtagekkel együtt valahol pont ez, a többség nem használja az engedélykérés beállítását. Ebből a szempontból éppen sokkal nyilvánosabb, mint a Facebook. A kulcs mégis az lehet, hogy az Instagramon viszonylag könnyen és gyorsan lehet állandó közönséget kialakítani, ami mégiscsak azt az érzést adja, mintha egy legalábbis intimebb közösségben osztaná meg az egyén az élményeit.
Az Instagramon vezetett napló további jellegzetessége, hogy nincs vita. Csak megosztás van, esetleg kommentelés, de komolyabb diskurzusok nem jellemzők. Ezt sem a limitált karakterszám, sem a kommentelés szerkezete nem teszi lehetővé. Meg persze a kényelmetlen mobilos billentyűzet/érintőképernyő is nehezíti a hosszabb vélemények begépelését.
Van, aki mindennapjainak pillanatairól mesél az Instagramon, mint Natasha Japanwala londoni író:
Natasha Japanvala ebben a posztjában arról ír, hogy egy újonnan megjelent irodalmi folyóirat bemutatóján járt, ahol számos, általa nagyra becsült író jelent meg. A szám, és így egyben a velük folytatott beszélgetés témája is a megérkezés volt. Mit jelent megérkezni, visszatérni egy olyan helyre, melyet korábban jól ismertünk? Mit jelent megérkezni egy olyan helyre, amit ugyan jól ismersz, de sosem volt igazán a tiéd? Kamila Shamsie írónőtől azt a tanácsot kapta, hogy először mindig a történetre koncentráljon, majd hagyja, hogy a képzelete maga szülje meg a helyet, ahol annak játszódnia kell.
Az olyan lifestyle blogok is lassan átköltöznek a Facebook kitestvérére, mint Cate Butleré:
Ő Rene Denfeld The Enchanted című könyvéről ír. A regény a börtönlakó Ardenről szól, aki a könyvek és az olvasás segítségével éli túl a bent töltött éveket és képzeli újra életét. A fő üzenet az emberségesség fontosságát hangsúlyozza, és azt, hogy a szeretet és a csoda még a legrosszabb körülmények között is felütheti fejét. Bíztatja közönségét a könyv elolvasására, akik olvasták, azokat pedig arra, hogy kommentben osszák meg véleményüket.
Újságírás 2200 karakterben
Az újságírók is elkezdték felfedezni a fotóval illusztrált, rövid sztorikban rejlő lehetőséget. A National Geographic írója, Neil Shea figyelemre méltó oldalt vezet, jól használja a történetek tömörségében rejlő erőt. A limitált karakterszám persze nem teszi lehetővé az elmélyülést, de a figyelem felhívására éppen tömörségéből adódóan nagyon is alkalmas. A hírportálok szerepét ugyan várhatóan a közeljövőben nem veszi át, de kiegészítő felületként roppant hatékony lehet.
Neil Shea posztjának első mondatai a képen szereplő fiúhoz szólnak. Ő bátrabb volt, mint a többiek, a többiek elrohantak, távolságot tartottak. Ő közelebb lépett, és megfogta a kezét. Személyesen meséli el a kép történetét, mely az Omo folyónál élő Kara törzsnél készült. Arra a boldogságra koncentrál, ami a fiú arcán ül, és eszébe jut róla az a gyerekkori történet, amikor a nővére kapott egy kutyát, de mivel még túl kicsi volt ahhoz, hogy megértse a különbséget ember és állat között, ugyanúgy kezdte el kezelni. Ennél a posztnál a fotót ráadásul nem is Shea, hanem fotóriporter társa, Randy Olson készítette.
