A Tinder jót tett a magyar társkereső oldalaknak

2017. február 25. 17:06 - Háhner Petra

Ha szerelemről és a randizásról van szó, a legtöbb ember szemérmes, a társkereső szolgáltatásoknak mégis minél több embert el kell érniük, és új felhasználókat kell toborozniuk a sikeres működéshez. Miben speciális marketingkommunikációs szempontból egy ilyen szolgáltatás? Mely célcsoportok megszólítása jelenti a legnagyobb kihívást? Mit lehet kezdeni a társkeresőkkel szembeni előítéletekkel? Ezekről volt szó szerdán a Média 2.0 első idei meetupján, ahol Király Szilvia, a Randi-másképp vezetője és László Gergely, a Csajok és Pasik és a Lovebox vezetője voltak a vendégeink.

A Randi-másképp olyan programokat szervez, ahol a társkeresők személyesen találkoznak, ismerkednek olyan programok keretében, mint túrázás, társasjátékozás, borkóstoló vagy házibuli. A Csajok és Pasik az iWiW-en indult játékos ismerkedő alkalmazásként, innen nőtte ki magát és ma már önálló oldalon és mobilappok formájában érhető el.  A Lovebox pedig 2002-ben indult, 2015-ben a Csajok és Pasik csapata átvette és megújította azzal a céllal, hogy az oldal visszanyerje korábbi népszerűségét. A fenti szolgáltatásokat nyújtó cégek vezetői, Király Szilvia (Randi-másképp) és László Gergely (Csajok és Pasik, Lovebox) voltak a Média 2.0 februári meetupjának vendégei, akik a társkereső szolgáltatások magyar piacáról, kommunikációs kihívásairól és bevált marketingmegoldásairól beszéltek.

 img_8958_k.jpg

A Tinder újra felpörgette a piacot

Nagy a verseny a társkereső szolgáltatások magyar piacán, főleg az online szolgáltatások terén, a legtöbb ember életében először ezeken a felületeken találkozik a társkereséssel. Király Szilvia szerint a személyes társkeresésre Magyarországon egyelőre jóval kevesebb a szolgáltatás, mint az online ismerkedésre, ezért mondják többen, hogy hiánypótló a kezdeményezésük. Folyamatosan figyelik a külföldi a trendeket, más országokban változatos és izgalmas randitípusokat látnak, de a magyar társkeresők többsége egyelőre túl zárkózott azokhoz: nehezen vállalnak be új, extrémebb dolgokat és nem igazán merik megmutatni magukat.

László Gergely szerint sokat fejlődött a piac az elmúlt években, de hozzá kell tenni, hogy nincs jó recept: valakinek bejön az online társkeresés, valakinek pedig nem. Az viszont észrevehető, hogy egyre magasabb elvárásokkal érkeznek a felhasználók ezekre az oldalakra. A magyar társkeresők piacának fejlődéséhez az elmúlt években a Tinder megjelenése is hozzájárult: többen lettek kíváncsiak az ilyen szolgáltatásokra. Most a Tinder a legmenőbb, de a sikeréből más szolgáltatások is profitálnak, főleg mert a legtöbb ember egyszerre több felületen próbál ismerkedni. Persze ettől mindenkinek versenytárs a népszerű randialkalmazás, és nehéz megfejteni, hogy pontosan minek köszönhetően tudta átvenni az uralmat a piacon.

img_8991_k.jpg

Kik azok, akik társat keresnek?

A Loveboxon és a Csajok és Pasikon többségben vannak a férfi regisztrálók, de a napi aktív felhasználók között fele-fele arányban vannak a nők és a férfiak. A többség egyedülálló, de mindenféle státuszú ember előfordul, olyan is van, aki csak beszélgetni jár fel az oldalra, és nem is társat keres. Egy oldalt 2-3 hónapig használ egy átlagos felhasználó, ezért nagy kihívás, hogy folyamatos legyen a megújulás az adatbázisban.

A Randi-másképp iránt érdeklődők között a nők vannak többségen, a célközönség pedig a 30-40 éves korosztály. Férfiak között a harmincas korosztály kiemelkedően aktív, viszont van egy jelentős női réteg, akit nem tudnak kiszolgálni: ők a 45-50-60 éves hölgyek, a hozzájuk korban illő férfiak valamiért egyáltalán nem mutatnak nyitottságot az élmény alapú társkeresésre.

img_9001_k.jpg

Nem találja ki, mikor akarnak párt találni a legtöbben

A társkereső szolgáltatások mindegyikénél fontos, hogy folyamatosan új emberek kerüljenek a vérkeringésbe, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni az új felhasználók, ügyfelek bevonzására. Mindkét szolgáltatás vezetője elmondta, hogy a leghatékonyabb hirdetési eszközöknek a Facebook- és a Google-hirdetéseket látják. Ezeknél a hatékonyságot is sokkal könnyebb mérni, mint más, esetleg hagyományosabbnak számító hirdetési módszerek esetében (pl. plakát, újsághirdetés, szórólap). A bannerhirdetésekkel mára mindketten felhagytak, mert nagyon drága, és ahhoz képest minimális a megtérülése.

A Lovebox mostanában kültéri plakátokkal kísérletezik, a Randi-másképp esetében pedig erős marketingszerepük van a barát, ismerősi ajánlásoknak, illetve ajándékkuponokkal vonják be egymást a rokonok, barátok. A Csajok és Pasik esetében ismert a Csajok és Pasik című blog, amit brandépítő eszköznek indult, de a tapasztalatok szerint ennek minimális hatása volt a regisztrációk számára. A felület ettől függetlenül sikeres, hiszen napi több mint 20 ezren olvassák. Fel van tüntetve, hogy tartozik hozzá egy társkereső oldal, sőt a tartalom döntően a felhasználói levelekből áll össze, de nincs mérhető marketingértéke.

Az este előadói egyetértettek abban, hogy a társkeresésben az újév, vagyis a január a csúcsidőszak: látszik, hogy szilveszterkor sokan megfogadják, tesznek valamit azért, hogy végre megtalálják a párjukat. Ezenkívül még a tavasz és a nyár számít erős időszaknak, ami sok más szolgáltatásnál uborkaszeszon, de az év elejét ezek sem múlják felül.

img_8977_k.jpg

Kihívások: előítéletek, cikiség faktor, intimitás

A társkeresők marketingjében külső szemmel a bizalmatlanság tűnik a legnagyobb kihívásnak, illetve, hogy sokan szégyellik, hogy aktívan párt keresnek. Király Szilvia szerint a Randi-másképp kommunikációjában a legnehezebb, hogy magát a szolgáltatást definiálják. A társkereső szóról mindenkinek a társkereső oldalak jutnak az eszébe, ha pedig elhangzik, hogy ez nem online, akkor a legtöbben értetlenül néznek, hogy miről van szó.

László Gergely szerint sem a cikiség faktor a legfőbb nehézség a marketingkommunikációban, hanem az intimitás. A legtöbben ugyanis nem szívesen teszik közzé a párkapcsolati státuszukat, azt pedig végképp nem teregetik ki, hogy épp boldogok-e szingliként vagy társra vágynak. Nehéz nem átlépni egy határt intimitásban, hiszen ha valaki interaktál egy ilyen oldal hirdetéseivel például a Facebookon, azt látják az ismerősei is.

Ezenkívül nehezítő tényező, hogy a Lovebox és a Csajok és Pasik is általános oldalak, amelyek mindenkihez szólnak, szemben a niche oldalakkal, amelyek bizonyos érdeklődési kör szerint egymáshoz közel álló embereket szólítanak meg. Utóbbiaknál valószínűleg könnyebb olyan üzenetet és hozzá illő felületet találni, amivel hatékonyan érik el a célcsoportot.

Mi a társkeresés jövője?

Király Szilvia szerint a jövőben egyre természetesebb lesz az, hogy valaki társkereső szolgáltatásokon keres magának párt. Ahogy arra is egyre többen jönnek rá, hogy a társat keresők is olyanok, mint az összes többi ember, tehát nem a maradék vagy a „lúzerek”.

Külföldön vannak olyan oldalak, amelyek olyannyira esemény központúak, hogy a felhasználók arról írnak, milyen randit képzelnek el, és akinek szimpatikus, az csatlakozik, majd együtt megvalósítják az elképzelt randit.

László Gergely elmondta, hogy Nagy-Britanniában minden ötödik kapcsolat online indul, akár valamilyen társkereső szolgáltatáson, de ott egész más ennek a kultúrája, és ebben szerinte hazánk is fejlődni fog. Egyre többet olvasni arról, hogy milyen online társat keresni, és hogy kell ügyesen csinálni, illetve egyre több az erre szolgáló eszköz. Sokkal felkészültebbek a felhasználók is: jobban tudják, hogy mit akarnak, már csak azt kell megtanulniuk, hogy hogy néz ki egy jó adatlap. A társkereső mint szolgáltatások pedig mindig is jelen lesznek valamilyen formában, hiszen a pártalálás problémája örök.

A fotókat készítette: Karvaly Bence

61 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr8912292937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2017.02.26. 01:11:02

"A legtöbben ugyanis nem szívesen teszik közzé a párkapcsolati státuszukat, azt pedig végképp nem teregetik ki, hogy épp boldogok-e szingliként vagy társra vágynak. Nehéz nem átlépni egy határt intimitásban, hiszen ha valaki interaktál egy ilyen oldal hirdetéseivel például a Facebookon, azt látják az ismerősei is."

Ez kulcsfontosságú gondolat szerintem. A laza. természetes "bélyeg nélküli" kapcsolódás lehetősége könnyebben tud felhasználói bázist növelni.
A Tindernek meg szerintem az a baromi nagy előnye, hogy
(1) olyan ujdonság volt, ami elég korán elég nagyot szólt
(2) a "snapchat"-jellegű pillanatba oltott feelinget kombinálták egy jó interakciós protokollal.

Csetepaté márki 2017.02.26. 07:51:42

"van egy jelentős női réteg, akit nem tudnak kiszolgálni: ők a 45-50-60 éves hölgyek, a hozzájuk korban illő férfiak valamiért egyáltalán nem mutatnak nyitottságot az élmény alapú társkeresésre"

46 éves mérnök vagyok, a helyzet a következő: ezeknek a nőknek már nem ketyeg a biológiai óra, egzisztenciálisan stabilak, ezért már semmiféle kompromisszumot nem kötnek: a legjobb jár. A madárijesztő vagy kisbálna kategória kivételével 35 milliós ház, 5 milliós autó és havi 200.000 Ft éttermezésre meg fitness-hétvégére elszórni való pénz nélkül teljesen felesleges találkozni velük, esélytelen a dolog. A pasik azért nem teljesen hülyék, tisztában vannak vele, hogy ebben a korosztályban a nők 80 százalékát a top 10százalék pasi kefélgeti, a többi 90százalék meg le van tojva.

carrot cake 2017.02.26. 08:27:02

@Csetepaté márki: Ha ezek a nők stabilak egzisztenciálisan akkor miért kell nekik 35misis ház, 5 misis autó meg +200 hétvégére. Meg tudják venni maguk is, nem ?
Én abban láttam a problémát hogy vagy van gyereke és azzal "remekül" elvan, és inkább egy második gyerekként kezeli az embert, vagy nincs neki akkor meg ott van valami hiba eredendően, vagy képtelen alkalmazkodni és kompromisszumot kötni. A menopauzás hullámvasutat meg ne hagyjuk ki az akadályokból, ami egy 20 éves boldog házasságot is megpróbál. Szóval ide pasi kell de nem akármilyen. Aki tűrni is tud... vagy épp fogja magát és odébbáll csuklóból ha valami nem tetszik. Hiszen a "piac" nagy.

Szabolcs1010 2017.02.26. 08:41:45

Az "ingyenes" társkeresők mindenért pénzt kérnek, ami nem baj, csak ne állítsák magukról, hogy ingyenesek. Én a Singlemap-ot javaslom, mert az tényleg ingyenes, akár chatelsz, vagy profilt nézel. Mivel még új, kevesen vannak rajta, bár egyre többen. Gyertek ti is!

2017.02.26. 09:16:11

"van egy jelentős női réteg, akit nem tudnak kiszolgálni: ők a 45-50-60 éves hölgyek, a hozzájuk korban illő férfiak valamiért egyáltalán nem mutatnak nyitottságot az élmény alapú társkeresésre"

Az mennyire élményalapú, amikor egy változókorú nővel randizol? 45-60 éves nőkhöz ki illik korban? Szerintem senki, vagy akárki, csak nem tartós kapcsolatra, pl. egy 20 éves srác is kikormol egy 48 éves nőt titokban, diszkréten, de hogy nem fogja cukrászdában a kezét fogni, meg nyaralni vinni, az fix. Ha ilyen előrehaladott korban valaki nőként szingli, akkor ott komoly baj van. 60 évesen életük párjával az oldalukon unokázni kell hölgyeim!
Jó, vannak az özvegyek, akiknek fele vastagon benne van abban, hogy az ura korán meghalt, meg az elváltak, akiktől Isten óvjon.

@Csetepaté márki: egy 46 éves mérnök, ha nem teljesen leharcolt, nem igénytelen, és rendelkezik az említett házzal, autóval, jövedelemmel, akkor 30-35 éves nőket hajthat, miért is érné be egy 45 évessel? Vagy ha jót akar, akkor hozat egy thai, filippínó, vietnami lányt. Szűzet, 20 év alattit.

Németországban, Dániában, Svédországban, USA-ban ez teljesen normális. Mivel a nyugati nők elsárkányosodása egy generációval előbb kezdődött, ezért ott az ázsiai lányok népszerűsége is előbb futott fel.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.26. 09:18:32

Nem jó hogyha valami jót tesz az animátorokkal, és botokkal kamuműködtetett kamufelhasználókkal, és töröletlen inaktív felhasználókkal teli társkeresőknek. Ezek szerint több balek dőlt be nekik...

GiaMarie 2017.02.26. 09:22:46

@carrot cake: Igen, de! :D A probléma ezekkel a nőkkel az, hogy a fiatalabb társaikkal ellentétben vannak igényeik. Nem, ők már nem lehúzni akarnak anyagilag, ők már azt várják, hogy a párjuk tudjon késsel-villával enni például. Tehát: randi helyszín nem a McDonalds, kultúrális program nem a Multiplex mozi, stb...és innentől hoppon maradnak, mert a piac teli fiatalabb egyedülálló anyákkal, akiket simán le lehet nyűgözni (sic: meg lehet dugni) ha elviszed a gyerekével egy meki-multiplex kombóra. Meg itt válik el élesen a két nem: a nők sokszor ilyenkor összekapják magukat, míg a férfiaknál két kategória van: aki jól néz ki, jó egzisztenciával, de ők 20-30-as csajokkal futnak, meg a fogatlan pocakos a pöriszaftos trikóban (többség) amiből meg a társkereső nők köszönik, nem kérnek, mivel valószínűleg épp egy ilyen kapcsolat megszakításával váltak szinglivé.

carrot cake 2017.02.26. 10:05:13

@GiaMarie: Hát igen kinek mire van igénye... mondjuk érdekelne hogy a 45-50 es hölgy korosztály mit keres arányaiban különéléses függetlenséget, alkalmankénti levezetéssel, vagy párt akar találni.
Mondjuk 50 felé nem tudom mit kezd egy egzisztenciálisan megalapozott, intelligens nem pörispólős férfi 20-as nővel, vagy import portékával. Nem tartós kapcsolatot az biztos.
Egyébként hiányzik a 45-50 körüli sportos vagy nem szilikonozott, szedett szemöldökű intelligens nő is a kínálatból.

GiaMarie 2017.02.26. 10:13:15

@carrot cake: Itt a hangsúly azon van, hogy a 40+ -os egzisztenciálisan megalapozott nő nem talál társat, mert a hozzá illő férfi példányok a jóval fiatalabb nőket kajtatják. A 40+ nő leginkább színházba, borkóstolóra meg múzeumba járna, ezt egy huszonéves gyári melós pasival nem igen lehet. A 40+ pasi meg másodvirágzását éli, vagy a pöriszaftos trikós kategória. Fiatalabban is áll amúgy. Az ember nem azért keres társat, hogy cseléd legyen a saját otthonában (megint!) az ilyen korú pasik neveltetése meg ezt diktálja. És valóban: a pasik úgyy érzik, 45 évesen "megint fiatalok" miközben a nőknél 50 körül indul az elnénisedés. Aztán 60 tájékán megint találkoznak az igények a lehetőségekkel. De az említett nőtipus tipikusan az a réteg, akinek a gyerekei felnőttek, rájön, semmit nem akar már a férjétől, és ott marad egyedül. És nem tud keresgélni a hason ló szétbomlott párok másik fele között, mert ebben az életszakaszban nő és férfi nem ugyanott tart :)

GiaMarie 2017.02.26. 10:33:40

@carrot cake: Tényleg nem tudod? Mert ez volt a szerencsétlen generáció. Akiktől már elvárták, hogy dolgozzanak 8 órát, és még elvárták, hogy utána meg menjenek haza, és nyalják fényesre a lakást zokszó nélkül, miközben a ház ura a tökét vakargatva sörözik a kanapén (tisztelet a kivételnek). A gyerekek kiröppenése után végre megszabadulnak ebből a szituból, és eszük ágában nincsen visszamenni! Én ezt anyámon végignéztem...reggel 7-kor elindult munkába, este hatra hazaért, és várta még 2-3 óra sikálás, mosás, vasalás, főzés... minden napra jutott valami. Mikor olyan korba léptem, hogy be lehetett fogni, én is két éven belül leléptem otthonról, mert nem igazán éreztem perspektívának, hogy a család férfi tagjainak cselédje legyek. Végül anyám megözvegyült, és csodálkoztak az emberek, hogy esze ágában nincsen senkivel összebatyuzni. Én nem csodálkoztam, kicsit sem.

solo 2017.02.26. 11:24:24

,,Persze ettől mindenkinek versenytárs a népszerű randialkalmazás, és nehéz megfejteni, hogy pontosan minek köszönhetően tudta átvenni az uralmat a piacon''
Segítek: nem kèrnek pènzt minden szar lèpèsèrt a honlapon! (A magyar oldalakon az adatlap nèzès, kèp nèzès, elèrhetôsègek, lassan màr a regisztràciò is ,,prèmium felhasznàlòt" igènyel!)

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.26. 11:58:15

@solo: + mivel facebook profil kell hozzá, kevés a szórakozó kamuprofilt létrehozó hülye
+++ mivel elég nagy nemzetközi cucc, az üzemeltető sem tudja kamufelhasználókkal megtölteni, amit csicskák, és botok működtetnek, ellentétben a magyar társkeresőkkel.

Köldök_szösz 2017.02.26. 12:09:43

Gondoltam olvasok pár kommentet hogy még jobban megijesszem magam a társkeresés terén.
Sikerült.
Köszönöm emberiség!

carrot cake 2017.02.26. 15:47:27

@Köldök_szösz: Ne hagyd magad ! Van remény. Azért a dologhoz hozzátartozik hogy nem árt ha valaki olyannal hozza össze a sors az embert akiért hajlandó magába nézni és meglátni hogy mit rontott el. Mert ugye az hogy csak a másik a hibás az eleve nem igaz, tehát azt lehet is ejteni. Aki panaszkodik az előzőre meg hogy mennyire hülye volt azzal ott kell abbahagyni.

carrot cake 2017.02.26. 15:52:46

@GiaMarie: Azért aki lehúzott 20 évet valaki mellett és a második után nem nyomott gombot, hogy állj Lajos, mert nekem ez így nem tetszik... szeretnél e változtatni mert ha nem akkor Isten veled.

Köldök_szösz 2017.02.26. 16:51:02

@carrot cake: Én nem azt mondtam hogy nincs nekem való ember a világon.
Biztosan van, több is de fogalmam sincs hol keressem.

odamondó 2017.02.26. 17:10:15

@Csetepaté márki: "a nők 80 százalékát a top 10százalék pasi kefélgeti"

Ez minden korosztályra igaz.

Csetepaté márki 2017.02.26. 18:11:50

@carrot cake: "Ha ezek a nők stabilak egzisztenciálisan akkor miért kell nekik 35misis ház, 5 misis autó meg +200 hétvégére. Meg tudják venni maguk is, nem ? "

Kicsit naív felfogás. Még egyetemista koromból volt egy nőismerősöm, akivel aztán hellyel-közzel 20 évig nagyon jó(beszélő) viszonyban voltunk. Nagyon jól keres, elvált, nagy ház, két lakás, pl több mint 50 télikabátja (női átlag kb 3)van, de az az alap, hogy a pasi fizet mindent. Egyszer összehozott a válásom után az egyik barátnőjével, nevezzük Mónikának. Szóval Mónika mondta neki, hogy kifogott valami leárazást és vett 2db nagyon extrém márkás fehérneműt, úgyhogy már van neki 6db. A régi ismerősöm nem rontotta el a kedvét, csak nekem mondta ezt a nagy hírt elmesélve, hogy neki meg több mint 100 van, és egyet sem ő vett.
Szóval csak a hülye költ arra, ami ingyen is van, akármennyit is vehetne egyébként, sőt még az is, amit magának nem venne meg egyébként. Ahogy egy német kollégám mondta egyszer Brandenburgban, amikor a főnök meghívott minket ebédelni, hogy az az ebéd esik a legjobban, ami ingyen van.

carrot cake 2017.02.26. 18:23:11

@Csetepaté márki: Na igen, pl ez az a kapcsolat ami nekem nem kell. "Mónika" inkább érdekelne. És nem azért mert csóró vagy zsugori vagyok. 50 télikabát és 100 márkás fehérnemű mellé nem akarok 51.-et és 101-et venni.
"Ismerős" jól érzi magát a kabátjaival és a fehérneműivel, vagy van esetleg mellé egy kiegyensúlyozott kapcsolata is a bugyis fiók felett ?
Vagy csak bugyiban és kabátban kapta meg a szexuális szolgáltatása árát ?

Csetepaté márki 2017.02.26. 18:26:38

@odamondó: Kivétel a családot, gyereket akaró nők, mivel nyilván nem minden nőnek jut sármos pasi, pénzes pasi, vagy lehetőleg sármos-pénzes pasi. Amikor már nincs efféle kényszer, lehet válogatni, visszatér a természet a normális evolúciós kerékvágásba, azaz minden nőstény párosodhat alanyi jogon, a hímeknek viszont csak a töredéke nagy küzdés árán.

Csetepaté márki 2017.02.26. 18:45:26

@carrot cake: Azért a témához némi plusz információ, mert részemrő onnan indult, ha minden ingyen van, akkor a pénzes nő is az ingyenes opciót választja.
Szóval Régi Ismerős vs Mónika: a Régi ismerős valószínűleg az egyetlen nő, akit ismertem, és aki élvezetből szexel. Sok csóróval is, de persze vannak elegen a lóvésok is. Szóval ez a burkolt lekurvázás nem igazán állja meg a helyét.
Mónika második férje egy impotens pasi volt, akihez egy hónap után hozzáment, de két hónap után elvált, mert a pasi folyamatosan féltékenykedett meg cirkuszolt.
Szóval melyik "érdekelne"?

carrot cake 2017.02.26. 18:55:11

@Csetepaté márki: Mónika még mindig :)
Télikabátraktártól elmondásod szerint a folytatást kapnám, ha fizetek, ha nem, lesz másik, nem fog megállni. Persze ha csak a menet kell akkor jöhet. Lehet hogy előtte elküldeném a gondozóba, azért akárkivel nem cserélek testnedvet.
Mónika beleválasztott az impotens pasiba, nem mondom hogy nem az ő hibája. Rövid leírásból úgy tűnik hogy az impotens férjnek vannak problémái nem Mónikának.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.26. 19:10:23

@Csetepaté márki: miért nem állja meg a burkolt lekurvázás a helyét? Éppen csak megerősíted.

carrot cake 2017.02.26. 19:32:07

@Csetepaté márki: Egyre jobban tetszik Mónika. Az ex férjnek nagy valószínűséggel komoly személyiségzavara van. Nem lehetett könnyű felismerni. Mónika 2 hónap alatt ki tudott lépni a kapcsolatból.

Drednaught 2017.02.26. 19:55:16

Én nem értem, ki a fasz akar bármit is 45-60 éves nőktől??
Ember, de tényleg!
Ha majd én 45-60 éves leszek, akkor is inkább tartok majd kis garzont, hogy kis főiskolás lányokat szopassak a lakbérért, esetleg kurváznék, járnék masszázsszalonba.
Fasz se érti, hogy mit gondolnak a nők, mitől érzik magukat ennyire felsőbbrendűnek.
Azt hinné az ember, hogy 45 éves korukra azért már jól átlátják a helyzetüket.

agarik 2017.02.26. 23:57:56

Látom nagyon leragadt a téma. Fókuszáljunk arra hogy a nő - mindegy melyik korosztály - 2 dologra bukik: ha a pasi min. 170-180 cm (minél magasabb annál "jobb"), illetve a kövér bankszámlára.
Ha alacsony vagy, pláne csóró, akkor lehetsz te bármennyire jólápolt, meg igényes, meg művelt, az utolsó csöves se áll szóba veled.
Ha magas vagy, akkor akár még lehetsz csóró is.
Wazz, emlékszem egész reality volt belőlehogy magas nők/csajok mennyire nehezen találnak maguknak párt. MERTHOGY NEHEZEN TALÁLNAK MAGUKNÁL MAGASABB PASIT. Ha esetleg emlékszik más is a TLC újabb remek műsorára a "kövér vagyok de akkor se vallom be hogy szar nekem" sorozata mellett (mondjuk ha annyit keresnék vele én se igyekeznék fogyni, khm).

Drednaught 2017.02.27. 00:21:16

@agarik: Jó, érdekes téma.
Számomra a legszánalmasabb az ilyenkor, hogy a nők az 170 alatti pasasoknak azért adnak ajánlásokat(tudod, légy tisztességes, udvarias, nagylelkű, táncolós, humoros, nyalós, csinos, gyúrós, autós,stb.), mert hogy akkor... na... akkor se, de legalább szolgálhatják vele a többi, kevésbé szerencsés nőtársaikat, akik talán majd örülni fognak egy ilyennek is, ha már egy kezükön meg tudják számolni a maradék petesejtjeiket.
Ugyanis egy 170 magas palira akkor sem vetemednének, ha már csak azok volnának a Földön. Szóval a nőket inkább zavarja, hogy ilyen férfiak is vannak, mert hogy többet is akarnak, mint hogy GDP-t termeljenek a nők kényelméért. Holmi szexet, tiszteletet,stb.
Ezek az ajánlások soha nem is szóltak arról, hogy így majd kompenzálsz és kelleni fogsz. Ez soha nem az illető férfi érdekeit szolgáló ajánlás ilyenkor.

A másik nagyon idegesítő dolog, hogy mindez a nők magasságától teljesen függetlenül igaz.
Pl alapvető női felszólalás, hogy hát vannak alacsony lányok is, mintha nem tudnák, hogy egy 150 magas nő még kevésbé képes elfogadni egy mondjuk 165 magas férfit, mondván hogy ő pici és neki jól esik a védelem,stb.
Szóval a nők küldenék az ilyen férfiakat az alacsony nőkhöz, akik szó szerint a legkevésbé képesek emberszámba venni őket.

És akkor ezt az egész jelenséget helyezd a netes társkereső közegbe.
Érdekes a cinkos hallgatás is, mert erről a témáról és hogy a nőknek elvakult magasságfétise van, erről soha senki nem beszél. Sem a terapeuták, sem a társkeresők vezetői, sem a társközvetítők.
Ez egy ilyen elhallgatott és elfogadott dolog.
Mindeközben a dagadt, a büdös, a szőrös, az öreg nők védelmében irgalmatlanul erős lobbi van jelen minden felületen.
A nőket kötelező elfogadni smink nélkül, mell nélkül, narancsligettel a combjaikon, betonköténnyel a hasukon,stb.
A férfiak?
A férfiak közül csak azok ügyével foglalkoznak, akik elég magasak, elég képzettek, elég jól állnak anyagilag ahhoz, hogy jó partik legyenek.
A jó partik (nem)házasodási hajlandósága jelenik meg a statisztikákban, mert rájuk kíváncsiak.
Vagy hallott bárki olyanról, hogy egy kőművessel is szívesen ismerkedne egy nő?
hah..
A nők fejében ez úgy áll össze, hogy ha és amennyiben gyúr, izmos, van háza, jóképű, mély a hangja, erős a karja, akar gyereket, de még független, akkor esetleg "nem baj ha" kőműves.
A nők fejében kéne rendet tenni, mert amíg ugyanaz a pár ezer szerszám viszi körbe a HPV-t a faszkörhintára szóló örökös jegyével, addig a nők hiába reménykednek benne, hogy bármelyikük a maga csodálatos egyediségével majd megzaboláz egyet a tökéletes alfák közül.

Beengedlekhu · http://beengedlek.hu 2017.02.27. 06:26:41

Mi azt tapasztaljuk, hogy társkereső felhasználóink elsősorban találkozni akarnak (és gyorsan, kissé talán túl türelmetlenül is), s hogy milyen élmény követi azt, másodlagos. Randialapú szolgáltatásunk jellemzően a 30 feletti korosztály veszi igénybe, a komoly kapcsolatot keresők, mert jelenleg a laza témában valóban verhetetlennek tűnik a tinder.

Void Bunkoid 2017.02.27. 07:59:36

@Beengedlekhu: interneten, csetfelületeken azt mond bárki, amit akar. Van idő gondolkodni, javítani, azt írni, amit a másik látni AKAR.

Élőben ez nincs meg, ott kénytelen az ember - még ha meg is játssza magát, de mégiscsak önmmaga lenni, és jóval spontánabb, kevésbé álságos. Na ezért akar mindenki találkozni hamar.

Amúgy a cikkhez:

"A Loveboxon és a Csajok és Pasikon többségben vannak a férfi regisztrálók"

Ez természetes. Már sokan írták az arányokat. Alapvetően egy nőnek nem is igazán van szüksége társkereső alkalmazásra, elég ha _megjelenik_ valahol.

A társkeresőkön többségben levő férfiak nagyrészt az a 90 százalék, akiket a nő amikor "megjelenik", észre sem vesz.

Igaz, a társkeresőkön sem szokta észrevenni őket, ha netán írnának, akkor a standard "ne haragudj, mást keresek" lekoptatás, vagy egyszerű leszarás, blokkolást-tiltást megengedő oldalaknál-appoknál meg a válasz nélküli blokkolás szokott lenni a válasz.

MutánsJane 2017.02.27. 12:47:35

@Void Bunkoid:
"Alapvetően egy nőnek nem is igazán van szüksége társkereső alkalmazásra, elég ha _megjelenik_ valahol."

Adott esetben ez elég nyomasztó élmény is lehet nőként, te ezt pl. el sem tudod képzelni? Mondjuk, mert éppen NEM keres társat, és jobban szeretné, hogy inkább ne vegyék észre.

Továbbá ennek a nagy "nő-túlkultiválásnak" az okai között nem lehetséges, hogy az is ott van, hogy kb. az ezredforduló óta egy komplett nemzedék nőtt föl pornón "szocializálódva", és ennek köszönhetően a "párkapcsolati kultúráját" illetően kb. az állatokkal van egy szinten. Beleértve többek között azt is, hogy alig vagy egyáltalán nem tud magán uralkodni. És esetleg ennek járulékos következménye a vele szemben megjelenő tiltás - blokkolás.

"ne haragudj, mást keresek"

Ez a "standard lekoptató szöveg" pedig legalább őszinte és korrekt. Nem igazán értem, mi a baj vele, az, hogy visszautasító?

Drednaught 2017.02.27. 13:27:29

@MutánsJane:
"Továbbá ennek a nagy "nő-túlkultiválásnak" az okai között nem lehetséges, hogy az is ott van, hogy kb. az ezredforduló óta egy komplett nemzedék nőtt föl pornón "szocializálódva", és ennek köszönhetően a "párkapcsolati kultúráját" illetően kb. az állatokkal van egy szinten"

Ez egy elég csúnya férfiellenes belemagyarázás.
Egyrészt a pornót nem a 90-es években találták fel, másrészt te szépen leállatozol minden férfit en bloc, harmadrészt a "vele szemben megjelenő" tiltás szinte minden esetben hamarabb jelenik meg, minthogy ő bizonyíthatná "állat-mivoltát".

Amúgy rosszul látod az egész ok-okozati viszonyt.
A nők változása váltotta ki(és nem tegnap kezdődött), hogy a férfiak a pótlékok felé fordultak és ezek között a pornó csak egy.
A nők megváltozása és szerepeik egyoldalú elutasítása indukálta változásokról beszélünk, nem pedig a pornó váltotta ki a változást.

És ha már elítéled a pornót(ami szerintem inkább dicsőíteni kéne), ejthetnénk pár szót a női megfelelőjéről, a női pornó elterjedéséről.
No ne hidd, hogy az egymást kinyaló csajok explicit képsoraira gondolok, hanem a célját, hatásmechanizmusát tekintve pornóval ekvivalens női pornóra, ami hasonlóan nagy fogyasztóréteget tud magáénak: Twilight, Szürke ötven, Sötét ötven,stb.
Az analóg dolgok teljesen felismerhetőek:
- a másik nem ledegradálása, szellemétől, egyediségétől, akaratától való megfosztása, lebutítása, klisévé redukálása
- a másik nem egyede csak a Te kiszolgálásodra van tervezve, megcsinálva és mindezt látszólag saját akaratából, örömmel teszi
(gondolj csak bele, hogy mennyire valós, életszerű a lehetősége, hogy egy C.Grey kaliberű izmos, okos, gazdag, szuperpasi majd pont egy jellegtelen szűz lánynak rendel alá mindent és mond le bármiről, csakhogy őt megkaphassa?)
- abszurd elvárások a másik külsejét tekintve
- mindeközben te, vagy a téged szimbolizáló kiszolgált alak teljesen szürke, jellegtelen, aki a való életben soha nem kaphatná meg az ilyen kaliberűek figyelmét, nem hogy a rajongással telített altruista önkiszolgáltatását

Az egyetlen különbség, hogy míg a férfiaknak szóló explicit pornót üldözik, több helyen tiltják, addig a női pornóért díjakat osztanak, mozik tűzik műsorukra, de senki nem veszi a fáradtságot és mondja ki, hogy abszurd szintre növeli a nők férfiakkal szembeni elvárásait.
Ja, és ne mondja senki, hogy a nők képesen ezt különválasztani vagy mondja azt is, hogy a férfiak képesek a pornót ugyanígy különválasztani a valóságtól.

És itt vissza is kanyarodhatunk a te mondatodhoz, ugyanis kicserélve az alanyokat egész furcsa mondanivaló jön ki: tulajdonképp a romantikus/mamipornó filmeken szocializálódott nők elvadult igényeik, amiken nem tudnak uralkodni, okozzák, hogy a férfiak skippelik a mai "tipikus nőt", mint potenciális társat és csak mint a lyukat hordózó egyedet látják meg őket.
A tipikus nő, mivel a Cosmo megmondta neki, ha egyedül van, akkor ő nem szánalomra méltó és magányos, hanem tudatos szingli, aki erős, jól képzett, kemény, határozott, többre hivatott, blabla...
Csak épp arra nem kérdez rá véletlenül senki sem, hogy a férfi vajon mit akar, mire vágyik?
Mert ha nem volna tiszta, elárulom neked, hogy nem erre.

Ha viszont nincs olyan, amire vágysz, akkor férfiként tovább kell lépned és limonádét kell csinálnod a citromból.
A prostitúció, a pornó, a játékok, a sport,stb. mára jól kiépített (nőpótló) rendszert alkotnak.
És ez a rendszer fejlődik ám rendesen. Hamarosan meg fognak jelenni a szexet még olcsóbbá, még közönségesebbé és még jobban elérhetővé tevő szolgáltatások.
Csak példa, de a Fellatio Cafe-féle megoldások, a keleti, rosszabb sorsú népek leányainak behozatala mind-mind a nőket kiváltó szolgáltatáscsomag részei lesznek.

Hasonlóan a nyugati országokhoz, itt is hamarosan nagyon távoli népek "szelídebb" lányait fogják elvenni a férfiak.
Pár hete volt egy munkavacsorám egy Dél-Angliai kisvárosban az anyavállalat székhelyén, ahol több brit kolléga is elhozta a párját.
Mindegyik férfi kolléga(öten voltak) külföldi feleséggel bírt. Volt perui, maláj, thai, lengyel és portugál, de egyik sem bennszülött angol.
Nem hoztam szóba a témát, ugyanis a hölgykollégákat talán érzékenyen érintette volna a válaszuk, de végig a levegőben volt akkor is.

Ezt csak ezért tettem hozzá, mert elég jól le lehet követni a mi kis KK-Európai eljövendő sorsunkat a tőlünk nyugatabbra lévő országokon, mert cca. 10-20 évvel járnak előttünk az ilyen folyamatokban.
A brit srácok ide járnak szopatni, a magyarok pedig majd kb. ennyivel keletebbre fognak hamarosan.
A brit srác a magyar csaj szemében az isten, a magyar srác majd a bolgár-azeri-stb. csaj szemében lesz az.
A jelek szerint ennek így kell lennie.

fq 2017.02.27. 14:15:25

@MutánsJane: pornó káros? Hát egyeseknek lehet hogy káros, csak úgy mint a cosmo-s hülyeségek, az irreális romantikus filmek, a divatos női filmek, és egyszerűen az, hogy ma a társkeresőkön olyan szinten válogathatnak a nők, hogy szépen lassan senki sem lesz elég jó nekik.

De a pornóra visszatérve, én férfiként elég sokat nézek, mégse fajultam el, annyira nem, hogy az pornóban orrba szájba (szerencsére eddig még csak képletesen) nyomatott análszex konkrétan taszít, olyankor beletekerek, kivágom. Ugyan ez a helyzet az erőszakos mélytorkoztatással, szadizós témákkal, dominanciás dolgokkal.
Pornóban pontosan azt szeretem amit a valóságban: csókolózást, puszilgatást, érintést, szenvedélyes szeretkezést, ahol nekem a legfontosabb, hogy a nő jól érezze magát, mert engem az izgat a legjobban.
És tényleg, ha nem nézem, hanem csinálom jó visszajelzéseket kapok szóban is, és egyéb jelekben is. (Kár hogy ettől én nem tudok elszállni, és egy a nők számára vonzóan nagy arcú "húúdeférfi"-vá válni...)

MutánsJane 2017.02.27. 15:46:56

"másrészt te szépen leállatozol minden férfit en bloc"

Már hogy tenném? Meg sem fordult a fejemben, hogy MINDEN férfi pornófogyasztó lenne. Vagy szerinted igen? És persze minden férfi "en bloc" heteró is, ugye? És 25-50 éves is, naná, hehehe.

Egyébként meg hülye általánosításokon alapul az érvelésed. Hogy csak egy példát mondjak: én heteró nőként szörnyülködve hüledezem a szürke50-es divathullámon, és egy ótvar fosnak tartom. C. Grey-t bottal sem piszkálnám meg. Le tudom vezetni, hogy sok más nő (és távolról sem az ÖSSZES) miért rajong érte, viszont azonosulni egy pillanatig sem tudok velük, érzelmileg infantilisnek tartom őket, az egész jelenséget pedig rettentően károsnak. Rengeteg női blogger emelt szót szintén ez ellen, az Origón a sötét50-ről egy női kritikus írt lehúzó értékelést. Sztem minimum ugyanannyi nő ellenzi, mint amennyi rajongója van.

"addig a női pornóért díjakat osztanak"

Kik? Hol? Mielőtt hülyeségeket írsz, nézz már utána:

www.rottentomatoes.com/m/fifty_shades_darker

www.rottentomatoes.com/m/fifty_shades_of_grey/

(Zárójelben megjegyezném, hogy mint ahogyan a fönti %-os értékelések is tükrözik, eme fércmű-trilógia első két részén külföldön is csak fanyalogtak a kritikusok, amin én személy szerint csöppet sem csodálkozom. Jamie Dornan pedig jól megjárta, egy élet sem lesz elég, hogy ezt a szégyenbélyeget lemossa magáról.)

"A prostitúció, a pornó, a játékok, a sport,stb. mára jól kiépített (nőpótló) rendszert alkotnak."

Legyenek boldogok vele. Kit érdekel? Aki keleti nőt választ, az meg azzal. Egyébként nem azt írtam, hogy a pornó káros, hanem azt, hogy aki azon nő(tt) föl, az ne csodálkozzon rajta, ha hús-vér nők "skippelik" őt, meg a nagyszerű, pornón iskolázott képességeit (és igényeit).
A másik pedig, amire rá akartam mutatni, az az, hogy a pornó miatti tömeges fölhergeltség az EGYIK (és nem "az") oka annak, hogy nőkből "alulkínálat" van, férfiakból meg "túlkínálat".

MutánsJane 2017.02.27. 15:54:30

@Drednaught: És láttam női pornót. Egyszer. Elég is volt. Nekem nem jött be.

Drednaught 2017.02.27. 16:23:30

@MutánsJane:
na, akkor azért pár dolgot pontosítsunk.
Ezt írtad:
"Továbbá ennek a nagy "nő-túlkultiválásnak" az okai között nem lehetséges, hogy az is ott van, hogy kb. az ezredforduló óta egy komplett nemzedék nőtt föl pornón "szocializálódva", és ennek köszönhetően a "párkapcsolati kultúráját" illetően kb. az állatokkal van egy szinten."

Te egy komplett nemzedékről írtál.
Egy komplett nemzedéknyi férfi van szerinted az állatokkal egy szinten.
Ezt nehéz ám szépíteni...

Aztán az, hogy te személy szerint bottal sem piszkálnád meg C.Greyt, még nem menti fel a nőket, aki a filmtörténelem nők körében legnézettebb filmjévé tették azt a szart.
Te egymagad nem fogod tudni feloldozni az női nemet.
Szóval a nézettség az lábbal szavazást jelent.
A nők többségére igenis igaz, hogy szarnak ők a túlemlegetett, romantikára, egyenlőségre, ki-nem-szolgáltatottságukra, tiszteletre, ha a pasi gazdag. Ennyi a fő üzenet.

Másképpen mondva nem az ma a fő bajuk a férfiakkal, amit te mondasz, hogy bunkók, pornón szocializált perverzek, esetleg erőszakosak, hanem hogy nem elég gazdagok emellett.
Ezt sem lehet sajnos szépíteni.

MutánsJane 2017.02.27. 16:37:35

@Drednaught: Jogos. Oda kellett volna írnom, hogy "tisztelet a kivételnek". Úgyhogy ezt a kijelentésemet vissza is vonom az említett nemzedék azon tagjaira vonatkozóan, akik nem rendszeres pornónézők.

MutánsJane 2017.02.27. 16:38:31

@Drednaught: Nemcsak én nem piszkálnám meg C. Greyt, hanem még jelentős számú más nő sem.

Drednaught 2017.02.27. 16:40:39

@MutánsJane:
ÉS itt is komoly tévedésben vagy:
"A másik pedig, amire rá akartam mutatni, az az, hogy a pornó miatti tömeges fölhergeltség az EGYIK (és nem "az") oka annak, hogy nőkből "alulkínálat" van, férfiakból meg "túlkínálat"."

Amiről szó van, az a relatív túl- és alulkínálat és ez fontos részlet.
A társadalmainkban egész jelentős a nőtöbblet, még ha ezt sokan el se hiszik. A nőtöbblet azonban az 50+ korosztályban van szinte teljes egészében, csakhogy azok a nők tényleg senkit nem érdekelnek már.

A társkeresőkön is relatív férfitöbblet van, aminek az oka az, hogy a nők, akik használják is, csak a so called "ego-boosting" a célja.
Abba is könnyű belegondolni, hogy ha egyetlen csúszkával el lehetne intézni, hogy ki láthasson engem, akkor nincs az a nő, aki ne zárna ki bizonyos csoportokat csípőből.
Ezek a csoportok a nők 99%-ánál ugyanazok, vagyis akik bent maradnak, azok is pont ugyanazok lesznek.
Ez vezet a már fentebb említett faszkörhinta-jelenséghez.

A népszerűség, amit a 15-30 közötti nők természetesnek vesznek, az nem nekik, a személyiségüknek és egyediségüknek szól, hanem a koruknak. Ez nem egy érdem, hanem egy veleszületett dolog, amit akkor is megkapnak ebben a korban, ha történetesen szar a személyiségük.
A nők tragédiája abból fakad, hogy mind elmúlnak 30, majd 40 és szép lassan az enyészeté lesznek párkeresési szempontból és ez is független a személyiségüktől, de nem tudnak adaptálódni a gyorsan változó helyzethez.
Nem ismerik, mert nem ismerhetik fel a helyzetüket, miszerint 30 éves korukig kéne maguk mellé LEFELÉ választani valakit, aki mellett boldogok, mert ők fognak jóval hamarabb megöregedni és nem a férfi.
Sajnos kissé természetellenesnek tűnik számukra, hogy "nem felfelé" válasszanak bármilyen esetben, így viszont indokolatlan kockázatnak teszik ki a saját és gyerekeik életét is.

Az a férfi, és valljuk be, hogy egyetlen típus az, amitől minden tanga nedvesedik manapság(magas, széles váll, szimmetrikus arc, barna haj, barna szem, konfekcióméret,stb.), egyszerűen hozzászokik a népszerűségéhez és hülye lenne lehorgonyozni bármilyen átlagos nőnél.
Soha nem is értettem honnan ez a nagy önbizalom a mai nőknél, hogy majd "pont ő fogja megfogni az alfát és jól megváltoztatni, betörni, megzabolázni".

Az a baj a nőkkel általánosságban, hogy nincs meg bennük a képesség az önreflexióra. Pl. mikor mond olyat egy nő, hogy ez a pasi túl nagy falat nekem?
Soha.
Soha semmi nem mondja meg a nőknek, hogy hol vannak a határaik, így viszont nem csoda, ha elhiszik, hogy nincsenek is határaik.

Vagy ha nem értesz egyet, kérlek mutass bármilyen női cikket, ami azt mondja meg, hogy az 150 magas lányoknak meg kéne elégedni az 170 magas férfiakkal is, esetleg a kőműves, a mozdonyvezető férfi is lehet elég jó férj-alapanyag...

Drednaught 2017.02.27. 16:45:50

@MutánsJane: "Jogos. Oda kellett volna írnom, hogy "tisztelet a kivételnek". Úgyhogy ezt a kijelentésemet vissza is vonom az említett nemzedék azon tagjaira vonatkozóan, akik nem rendszeres pornónézők."

Figyu, el kéne már szakadni ettől, hogy démonizálod a pornónézőket.
Elhiszem, hogy könnyebb így kezelni minket, de azért hidd el, hogy sokkalta árnyaltabb a kép.
Még csak azt sem vagy hajlandó szétbontani, hogy miféle pornót néznek egyesek, mert rohadtul nagy ám a szórás.
Ha esetleg valami szociológuspalántát érdekel a téma, érdemes lenne kérdőíves kutatást végezni a témában és konkrét pornók linkjét bekérni és utána tipizálni, statisztikát készíteni.
Persze nagy csalódás lesz, ha egyetlen bélkilógós nő sem lesz köztük, sem pedig 120D-s mellek, hanem csupa kedves arcú, szomszédlány-típus, mert még a végén kiderül, hogy nem is túlzóak a férfiak vágyai, csak kedvesebb, odaadóbb, női viselkedésre gerjednek, nem pedig az önimádó feminista nőietlenségre.

MutánsJane 2017.02.27. 17:53:59

@Drednaught: Hát akkor az általad említett női csoportnak én garantáltan nem vagyok a tagja. Azt viszont erősen kétlem, hogy az ő csoportjukból bármelyik is rá lenne szorulva a te álságos "jóindulatodra" meg "segítőkész tanácsaidra". Egyet azonban jegyezz meg: semelyikük sem köteles soha igent mondani olyannak, aki neki nem kell. Az a feltételezésed pedig, hogy "a nők" "férj-alapanyag"-ot keresnének, enyhén szólva is röhejes. Ez itt nem a 19. század.

MutánsJane 2017.02.27. 17:58:05

@Drednaught: Ami pedig a pornóval kapcsolatos általad feltételezett véleményemet illeti, enyhén szólva is elnagyolt. Pontosan szólva pedig: messzebb nem is állhatna a valóságtól.

Void Bunkoid 2017.02.27. 18:46:27

@MutánsJane: má' megírták előttem is, úgy látom, de főleg az a baj a "visszautasításban", hogy nem visszautasítás, hanem egyszerű finnyáskodó válogatás, gyakorlatilag egy büdös szó kétoldalú kommunikáció nélkül, csuklóból elzavar általában az összes _átlagos_ nő mindenkit, aki nem Ryan Gosling klónja.

Pedig - ezt is írta már fent a kolléga - majd akkor ácsingózzatok Ryan Goslingra, ha ti vagytok az Eva Mendes.

Amíg csak Jutka vagytok a Szomszédokból, illik megelégedni a Vágási Ferivel is.

MutánsJane 2017.02.27. 18:56:40

@Void Bunkoid: Aha, tehát az a fő gond, miszerint "hogy jönnek ők ahhoz, hogy visszautasítsanak".

Void Bunkoid 2017.02.27. 19:07:34

@MutánsJane: mondjuk fogjuk rá, hogy körülbelül igen. Mint már említettem (meg már sokat fent is), általában _átlagos_ nőkről van szó. Nem gumilabdaseggű 180 centis szőke fitneszmodellekről. Hanem tök átlagos felnőtt nőről.

Az más kérdés, hogy - főleg tinderen amúgy :) - majd minden átlagos nő megpróbálja magát gumilabdaseggű fitneszmodellnek beállítani, meg azt is, hogy igazából egy végtelen nyaralás az élete. Oké, valamivel el kell adni az embernek magát, de ha valóban az átlag irodista Mariskák is csak narancslevet szürcsölgetnek a tengerparton, egész nap a konditeremből posztolgatnak az instagramra meg harcospóz ászanába merevedve pózolnak a jógamatracon, akkor vagy rossz szemüveg van rajtam és igazából ez nem is Magyarország, hanem egy 93 ezer négyzetkilométeres Beverly Hills, vagy valaki itten csúnyán többnek hazudja magát :)

Ha a férfiak képesek egy átlagos nőt jobbra húzni a tinderen, vagy ráírni egy társkeresőn, és nem csak önérzetesen azt várni, hogy na majd a palvin barbi meg a jennifer lawrence ír, akkor annak hajlandó vagyok válaszolni, akkor fordítva sem kellene magatokat ennyire túlértékelni.

Főleg, mert - ezt is említette valaki - az óra nektek ketyeg, idővel tényleg megöregszetek, elvész a termékenység, és a végén már nemhogy a hercegnek a fehér lovon, de a százhatvan centis pocakos, hiányos fogazatú, alkoholproblékákkal küzdő autófényezőnek sem fogtok kelleni, mert nem nők lesztek, hanem nénik.

Na ekkor jöhet az első macska beszerzése, tetszőleges időközönként eggyel bővítve a parkot :)

Void Bunkoid 2017.02.27. 19:19:36

@MutánsJane: sőt, azt is elfelejtik az átlag nők számításba venni, hogy amikor 25-35 között gyakorlatilag megkaphatnátok bárkit, akkor ugye általában csak a nagyon-helyes-alfahímekkel kokettálnak. A baj pedig az, hogy ugye ez a férfiak kb jó 10 százaléka, aki szintén megkaphat bárkit, és ők bizony nem az átlagos nőt fogják választani, hanem a gumilabdaseggű csodacsajt. És őket is gyakran cserélik - sajnos ez generál bele van kódolva a férfiakba :) egy ilyen helyespasi körülbelül késő negyvenes korára nyugszik úgy le, hogy képes megállapodni, de még AKKOR is valami nagyon csinos fiatal későhúszast fog vinni, és nem a középharmincas, valami másik helyespasi által levetett, esetleg gyerekes anyukát.

Persze, hogy én is legyek korrekt, tisztelet a kivételnek.

Drednaught 2017.02.27. 19:24:01

@MutánsJane: "Ami pedig a pornóval kapcsolatos általad feltételezett véleményemet illeti, enyhén szólva is elnagyolt. Pontosan szólva pedig: messzebb nem is állhatna a valóságtól."

Ejh, mindjárt gondoltam, hogy kifejtve nem lesz, hanem "mert csak"...

MutánsJane 2017.02.27. 19:34:08

@Void Bunkoid: Na de ők végső soron számodra vadidegen emberek, nem? Ha pedig egyértelműen visszautasítottak, akkor onnantól kezdve mi dolgod velük? Az ő életük, azt kezdenek vele, amit akarnak, a tévedés jogát is beleértve.
Ja, ami a biológiai órát illeti: távolról sem mindenki akar ám gyereket. Csak ezt bevallani sok helyen még mindig azt jelenti, hogy az illető támadások össztüzének teszi ki magát.

Drednaught 2017.02.27. 19:35:18

@MutánsJane: "Egyet azonban jegyezz meg: semelyikük sem köteles soha igent mondani olyannak, aki neki nem kell. Az a feltételezésed pedig, hogy "a nők" "férj-alapanyag"-ot keresnének, enyhén szólva is röhejes. Ez itt nem a 19. század."

Dehogynem keresik, max nem vallják be szemtől szembe, mert ma nem sikk az "évődés", mert lealacsonyítónak hiszik.
Mindazonáltal ha odakeverednek egy izmos alfa oldalára, azonnal kibukik mindegyikből a fészekrakó ösztön és a "bárkinek kikaparom a szemét, ha rád mer nézni"-féle vadmacska.
Ez következik a nők so called relatív-erkölcseiből.
Ugyanez az oka, amiért a nő képes írni egy blogbejegyzést a CSBE elleni kirohanásként, majd lendületből bemenni a moziba és elélvezni C.Grey kínzókamráját nézve.
Ugyanez a relativizál erkölcs ezernyi ponton jö még elő a nőkből.
Pl. ismerős lehet az, hogy az elválni készülő dühös nő számára semmi se szent. Ekkor érdekes módon kerül egymással szembe a feleség anyja meg a férfi anyja, mert míg előbbi azt mondja, hogy "nagyon helyesen teszi a lányom, vegye csak el attól a semmirekellőtől, ami neki jár", addig az anyósa így fakad ki: "Jaj az a szegény fiam, az a szemét ócska ribanc volt felesége mindenéből ki akarja forgatni..."

Amiket most elmondtam, sajnos csak a saját bőrén tanulja meg a legtöbb férfi, pedig mennyit spórolhatnának pénzben és időben, ha tiniként elmagyarázzák nekik, hogy a nő a szélkakashoz képes kutya fasza.
A manipuláció terén viszont Dr.House is csak egy naiv kiskutya hozzájuk képest.

MutánsJane 2017.02.27. 19:36:28

@Drednaught: Ha érdekel az ok, hogy miért nem: mert ez ügyben kvázi saját magaddal beszélgetsz egy teljesen zárt kört képezve. Az én véleményem csak annyiban érdekel, hogy ellenvélemény, más minősége a te szemedben nincsen.

MutánsJane 2017.02.27. 19:38:57

@Drednaught: "Ugyanez az oka, amiért a nő képes írni egy blogbejegyzést a CSBE elleni kirohanásként, majd lendületből bemenni a moziba és elélvezni C.Grey kínzókamráját nézve."

Na ezt pl. erősen kétlem. Még a net legaljának számító life.hu-n is lehúzó kritika jelent meg a legutolsó filmről, egy olyan valaki tollából, aki a regényeket saját bevallása szerint amúgy szereti (mondjuk ezzel is érdekes bizonyítványt állított ki magáról, de ez most mindegy).

MutánsJane 2017.02.27. 19:40:34

@Drednaught: "Amiket most elmondtam, sajnos csak a saját bőrén tanulja meg a legtöbb férfi, pedig mennyit spórolhatnának pénzben és időben, ha tiniként elmagyarázzák nekik, hogy a nő a szélkakashoz képes kutya fasza."

Dehogyis, most már garantáltan megússzák, elvégre azok a nők, akikkel jól befürödhetnének, manapság már az első közeledési kísérletükre kategorikus nemet mondanak nekik. Én mondom, mindenkinek egyre jobb világ lesz ez... :-)

MutánsJane 2017.02.27. 19:43:13

@Drednaught: "Dehogynem keresik, max nem vallják be szemtől szembe, mert ma nem sikk az "évődés", mert lealacsonyítónak hiszik.
Mindazonáltal ha odakeverednek egy izmos alfa oldalára, azonnal kibukik mindegyikből a fészekrakó ösztön és a "bárkinek kikaparom a szemét, ha rád mer nézni"-féle vadmacska."

Egyre inkább az az érzésem benneteket olvasva, hogy én nem is vagyok nő.

agarik 2017.02.27. 19:55:39

"Az a feltételezésed pedig, hogy "a nők" "férj-alapanyag"-ot keresnének, enyhén szólva is röhejes. Ez itt nem a 19. század."

Már elnézést, de MIÉRT NEM?
Az egész lényege nem az lenne hogy lehetőség szerint összehozzunk egy (igény és lehetőség szerint több) gyereket és segítsük egymást a túlélésben, kényelmesebbé téve az életet?
Hogy biztosítsuk a fajfennmaradást ha úgy tetszik, így kicselezve a halált?

A házasság lenne az, ami írásbeli bizonyíték rá hogy ha összehoztunk egy gyereket, akkor azt közös erővel fel akarjuk nevelni, kitaníttatni, átadni a saját legjobb tudásunkat a világról, és így jobbá tesszük a következő generáció életét. Azaz együtt fogunk tölteni 18-20-30+ évet hogy az utód biztonságban felnőjön és ne dögöljön meg valami pestis miatt, vagy kerüljön "rossz társaságba", vagy haljon éhen hajléktalan munkanélküliként.

Nem erről szólna az egész? Függetlenül kortól, századtól, ezredtől, milliótól?

Mer' jó, tegyük föl "nem a 19.- században élünk".
Akkor mégis SZERINTED mi az "életpálya"? A férfiak dugjanak meg mindent ami él és mozog, a nők meg csináltassák fel magukat aztán boldoguljanak ahogy tudnak, esetleg babázzanak le és majd a Kommunista Kibuc Kommuna (KKK) felneveli, ő meg visszamegy belőni a következő adagot?
Komolyan kérdem. SZERINTED MIT keres ma egy nő, és mit egy férfi, és hogyan kéne működjön ez az egész amit Társadalomnak hívunk?

agarik 2017.02.27. 20:01:43

@MutánsJane: Te jó ég, hallod te magad?
Tehát szerinted az illetőnek "természetesen negatívan ítéli meg a BDSM-et" (ha azt jelenti itt a "CSBE"), mégis
- a Szürke 50 árnyalata film
- és mindhárom 50 árnyalat könyv
tetszik neki, és itt semmi ellentmondás nincsen.

Pedig a) a BDSM-el semmi gond b) az 50 árnyalat cuccokkal viszont megannyi (az ugyanis nem BDSM, hanem kapcsolaton belüli erőszakj)!
De természetesen az ellentmondás a gondolatodban fennáll.

MutánsJane 2017.02.27. 20:25:41

@agarik: Micsoda??? Egy szót sem írtam a BDSM-ről, főleg, hogy nem is értek hozzá.
Úgyhogy azt hiszem, visszaolvasnod inkább neked kellene saját magadat. Azt követően, hogy még egyszer átolvasod a hozzászólásomat úgy, hogy azt látod, amit odaírtam.
A CSBE-t pedig nem én hoztam szóba, én csak reagáltam. Konzultálj a téma eredeti felvetőjével.

MutánsJane 2017.02.27. 20:26:30

@agarik: "Akkor mégis SZERINTED mi az "életpálya"? A férfiak dugjanak meg mindent ami él és mozog, a nők meg csináltassák fel magukat aztán boldoguljanak ahogy tudnak, esetleg babázzanak le és majd a Kommunista Kibuc Kommuna (KKK) felneveli, ő meg visszamegy belőni a következő adagot?"

Megbocsáss, de minek teszel föl kérdést, ha te magad adsz rá választ helyettem?

Void Bunkoid 2017.02.28. 12:18:02

@MutánsJane: igen, sokan nem akarnak gyereket. Amúgy én nem támadok senkit ilyesmi miatt, csak kicsit furának tartom abból a szempontból, hogy alapvetően az élet primer drive-ja (bocsi a pszichológiai szakkifejezésekért), tulajdonképpen az "élet értelme" elsődlegesen - és ez minden élőlényre vonatkozik, a legprimitívebb sejtmagnélküli bacitól a paradicsomon át az emberig - az, hogy reprodukálja önmagát, és terjedjen. Hogy miért, azt senki sem tudja, de attól még ez tényleg elsődleges ösztön, és abban is megvan, aki nem akar gyereket, csak éppen tudatosan elnyomja. Ez viszont furán hangzik, ilyen önkéntes "ki akarok halni" kijelentés.

Szándékosan nem vírust említettem, mint legprimitívebb életformát, ugyanis a tudomány jelenlegi álláspontja szerint a biológusok igazából maguk sem tudják eldönteni, hogy egy vírus élőlénynek számít-e vagy sem, azon kívül, hogy osztódik, semmiféle életfunkciói nincsenek, még csak nem is lélegzik vagy táplálkozik, ennyi erővel az atomreaktorban levő hasadó uránt is lehetne "élőlénynek" tekinteni.

MutánsJane 2017.02.28. 12:41:38

@Void Bunkoid: Már ne is haragudj, de ha te még mindig ott tartasz, hogy az ösztön, mint fő vezérelv, és azt csak "elnyomni" lehet úgymond, akkor eddig valószínűleg nem sokat foglalkoztál az emberi értelem működésével. Vagy pedig az számodra a mindenható ösztön mellett csak egy mellékes módosító tényező, aminek a működése kb. olyan az eddig általad írottak alapján, mint mondjuk a fizikában az erőkar. A gyerek nem akarás számodra egyenlő a "ki akarok halni"-val. Holott emögött lehet az, hogy valaki pl. mondjuk nagyon emelkedett és spirituális, és azt mondja, hogy mindenestül leszarom a materiális létezést. Aztán olyan ember is van, aki nem fél a haláltól, egyszerűen nem érdekli (és ehhez még csak vallásosnak vagy spirituálisnak sem kell lenni). A harmadik esetleg azt mondja, hogy gyereket bárki tud szülni, aki egészséges szaporítószervekkel rendelkezik, én az intellektusommal / kreativitásommal akarok létrehozni valamit, mert azt magasabb rendűnek érzem (és mondjuk még mindig nem vallásos!) A sor a végtelenségig folytatható.

Drednaught 2017.03.01. 09:24:44

@MutánsJane: Igen, itt tényleg igazad van.
Én sem akarok gyereket, mert egyrészt sosem érdekelt a dolog, másrészt gyakorlatilag garantált a szegénység, a férfi kifosztása, ha egy gyerek a nevén van, szóval hogy a Trainspottingot idézzem, én az életet választottam, a munkát és a karriert.
Hogy kihal a vérvonal? Ki nem szarja le :)

MutánsJane 2017.03.01. 12:17:18

@Drednaught: A vérvonal kihalása miatti aggódás szerintem mindig a vagyonról szólt, és arról, hogy az ne kerüljön idegen kézbe.
Ja, kifelejtettem még azt a típust a gyereket nem akarók köréből, akinél az az ok, hogy ő nem pár közvetlen családtagnak akar adni, hanem az egész emberiségnek.
süti beállítások módosítása