A sajtószabadság folyamatosan romlik Magyarországon a nemzetközi indexeket készítő szervezetek (Freedom House, Reporters without Borders) szerint, de számos egyedi eset mutatja a helyzet romlását, csak a 2016-os évből is. A nem kormánybarát portálok tudósítóit kitiltották a parlamentből, az Origót kormányszócsővé alakították, a Népszabadságot megszüntették, Andy Vajna államhitelekből felvásárolta a TV2-t, Schmidt Mária pedig megvette és "megújította" a Figyelőt. Szabadnak nevezhető-e még a sajtó Magyarországon, és mi várható 2017-ben? Ez volt a téma a Media 2.0 márciusi meetupján, amelynek vendége volt Bajomi-Lázár Péter médiakutató, Bátorfy Attila, az Átlátszó oknyomozó újságírója és Szalay Dániel, a 24.hu média rovatának szerkesztője.

Szabad-e a magyar sajtó?

 Az első kérdésre, miszerint szabad-e még a sajtó Magyarországon, a résztvevők viszonylag egységes választ adtak. Bajomi-Lázár Péter médiakutató szerint a sajtószabadságnak két szegmense van, a szólásszabadság és a tájékoztatás szabadsága, utóbbi pedig ma nem létezik Magyarországon, hiszen nem tudjuk, hogy valójában mi folyik a parlamentben, vagy hogy Habony Árpád miből él pontosan. Ugyanakkor a sajtószabadság nem egy bináris változó, nem lehet azt mondani, hogy vagy van, vagy nincs, ahogy általában a sajtószabadság szintjét mérő civilszervezetek is különböző fokozatokban gondolkodnak.

Szalay Dániel, a 24.hu újságírója szerint ma a sajtó korlátozottan szabad, bár vannak még szigetei a sajtószabadságnak, a többi területen viszont súlyos problémákat fedezhetünk fel. Bátorfy Attila médiakutató és az Átlátszó oknyomozó újságírója pedig abban látja a sajtószabadság veszélyeztetettségét, hogy bár megszülethetnek a korrupciós ügyekről írt tényfeltáró cikkek, nem terjednek el igazán, ugyanis több millió ember egyáltalán nem értesül a kormányzat botrányairól, annak ellenére, hogy ezekről az ügyekről a közmédiának is kötelessége lenne beszámolni.

Azok a tényezők, amelyek egyértelműen jelzik a sajtószabadság romlását, valóban számszerűsíthetők: ilyen a Szalay Dániel által emlegetett menekültválság idején készült, a Mérték elemzői központ kutatásának eredménye, miszerint a kormány menekültekre vonatkozó álláspontját terjesztő cikkek 90 százalékos arányban voltak jelen az M1-en és a Tv2-n. 

Fogva tart a történelem

A sajtószabadság romlása a szakértők szerint valójában nem a médiatörvénnyel függ össze. Bátorfy Attila elmondta: a probléma az, hogy Magyarországon a szabályozói és az intézményi környezet semmiben sem különbözik egymástól, hiába létezik tehát egy olyan médiatörvény, ami a gyakorlatban nem tud megvalósulni. Bajomi-Lázár Péter szerint ez egy általános, történelmi okokra visszavezethető kelet-európai jelenség; a feudalizmus tovább él Magyarországon, a szóbeli megegyezés hagyománya erősebb az írott jog hagyományánál, ez pedig a felvilágosodás előtti, konzerválódott állapotoknak köszönhető.

Ha megfigyeljük a sajtószabadság helyzetét a különböző kormányzatok idején, egy fontos szabályra lehetünk figyelmesek, ez pedig a következő: minél gyengébb a kormány, annál erősebb a sajtó, és fordítva. Nemcsak a törvényekről és azoknak a megvalósulásáról van szó, a sajtószabadság helyzetére az alkotmányos berendezkedés és a politikai rendszer is hatással van. Hiszen egy konszenzusos demokráciában, ahol a törvénynek a koalíciós kormányoknak és a párton belüli demokráciának kedvez, sokkal nehezebben születnek olyan rendeletek, amelyek miatt sérül a sajtószabadság.

Csak a Fidesz?

Bár 2010 óta beszélünk a sajtószabadság romlásáról, mégsem tekinthetünk a Fideszre úgy, mint „főgonoszra”. Bátorfy Attila szerint a magyar médiapiac szereplői számára egy kényelmes megoldás a kormány felelősségére hivatkozni, mint a saját, belső problémáiról nyilatkozni. Azonban van, amiről nem a Fidesz tehet: 2008-ban és 2009-ben a gazdasági világválság során egy év alatt 70 milliárd forintot bukott a magyar médiapiac, ezt a magyar hirdetők pedig azóta sem pótolták; a minimális növekedés az állami hirdetéseknek köszönhető.

Hiába  gazdálkodik kevesebb pénzből a magyar média, mégis újabb és újabb cégek indulnak, az utóbbi egy évben számos új tv-csatorna és 6-7 hírportál indult el Magyarországon. Bátorfy Attila arra engedett következtetni, hogy az újságírók semmivel sem voltak könnyebb helyzetben 2010 előtt sem, hiszen akkor rendkívül erős gazdasági nyomásnak voltak kitéve. Szalay Dániel szerint a piaci és gazdasági nyomást váltotta fel most valójában a fokozott politikai nyomás.

Helyünk a világban

Bajomi-Lázár Péter arról beszélt, hogy a Freedom House sajtószabadság-értékelését vizsgálva láthatjuk, hogy valamennyi volt szocialista országban javult a sajtószabadság helyzete a kilencvenes évek közepétől egészen 2004-ig és 2007-ig, amikor ezek az országok beléptek az Európai Unióba. Ezután látványosan romlani kezdett a helyzet, hiszen a kormányzatoknak már nem kellett külső kritériumoknak megfelelniük, nem kellett erősíteniük a szólásszabadságot.

Magyarországon 2010 után került át a „szabad” kategóriából a „részben szabad” kategóriába az előbb említett Freedom House értékelésben: Bulgária, Románia és Szerbia pontszámaihoz hasonló értékelést kaptunk. Ez többek között annak tudható be, hogy korábban koalíciós kormányok voltak hatalmon, a fékek és egyensúlyok rendszere pedig megakadályozta a médiagyarmatosítási kísérleteket. A pártoknak csak egy-egy szeletük lehetett, míg most az egész torta a Fidesz-KDNP ellenőrzése alatt áll. Hazánkban tulajdonképpen már csak Budapesten van sajtószabadság, a helyi rádiók az MTI híreit sugározzák, a megyei napilapok többége pedig Mészáros Lőrinc tulajdonában van.

Kit hibáztassunk?

A kerekasztal-beszélgetés fő témái között szerepelt a médiamunkások felelőssége. Bajomi-Lázár Péter szerint a sajtónak az objektivitás mellett az is lehet a feladata, hogy tükrözze a társadalom megoszlását, ez pedig különbözik attól a naiv és idealista elképzeléstől, hogy a sajtónak feltétlenül semlegesnek kell lennie. Ugyan Magyarországon nem börtönöznek be újságírókat, de előfordul, hogy ha van álláspontja vagy képvisel valami eszmét, hanem az, amikor fizikális vagy egzisztenciális nyomást gyakorolnak rá, és akkor nem saját meggyőződésből ír.

Az olvasók felelősségéről is esett szó, bár azon túl, hogy növelik a kattintásszámokat, nem sok beleszólásuk van a folyamatokba: nem ők döntik el, hogy mely médiumok kapnak állami pénzt. A közönségfinanszírozás egy jó forma lehet, ám a Direkt36 és az Átlátszó közönsége is az újságírók ellen fordul olykor, ha olyat írnak, ami nekik nem tetszik. Ebben a polarizált országban, ahol a legkülönbözőbb ideológiák vetekednek egymással, az olvasó a jelek szerint elsősorban megerősítésre vár, és nem kíváncsi az övétől eltérő politikai véleményre. Ezen kizárólag úgy lehet változtatni, hogy az ember minél több csatornát néz és minél több hírportált olvas, azaz több oldalról tájékozódik.  

 
A fotókat Karvaly Bence készítette.