Így vezetik meg, és így hagyja, hogy megvezessék

2018. augusztus 23. 09:45 - Lívia Bartaová

Mi zárjuk el magunkat a szabad információáramlástól, vagy elzárnak minket tőle? Félünk ellenvéleménnyel találkozni, vagy csak szeretünk hasonlóan gondolkodókkal együtt lenni? Egyáltalán baj, ha csak egyoldalúan tálalva kapjuk az információkat? A blogunknak nyilatkozó szakértők segítségével próbáltunk utánajárni, hogyan miért zárjuk be magunkat ismeretbuborékokba és miért nem bánjuk, ha minket zárnak be visszhangkamrákba.

Az áprilisi választások óta tovább szűkült a hazai médiatér: megszűnt egy politikai napilap, egy hetilap, egy rádió és gazdát cserélt egy televízió. A hazai média kormány által felügyelt felében csak központilag engedélyezett témákat lehet tárgyalni, azt is csak a központilag engedélyezett mondanivalóval. Az, hogy ez valakinek tetszik-e, politikai kérdés, az azonban szakmai, hogy milyen hatással van az idegrendszerünkre és gondolkodásunkra, ha a tények, adatok és történések csak egyoldalúan tálalva jutnak el hozzánk. Szakértők segítségével vizsgáltuk, hogyan zárják be a felhasználók saját magukat ismeretbuborékokba vagy hogyan zárják be őket visszhangkamrákba. Mindkét jelenség közös pontja, hogy a fogyasztó gyakorlatilag el van zárva az információáramlás a lehető legkiegyensúlyozottabb, legobjektívabb részéből, de ezt mindkét esetben maga a fogyasztó választja.

Az egyikbe bezárják, a másikba a fogyasztó zárja be magát 

Az ismeretbuborékokat (epistemic bubble) úgy lehet a legegyszerűbben leírni, mint amikor valaki „csakazértis” hisz valamiben és nem is lehet neki bebizonyítani az ellenkezőjét, kivéve, ha valami olyan radikális dolog történik, aminek következtében kénytelen elhinni az ellenkező állítást. A buborékban lévő fogyasztó nem fordít energiát a híreknek való utánajárásra, a lehető legkisebb energiabefektetéssel akar tájékozott lenni: egyszerűen nem érdekli a saját véleményével ellentétes információ.

Pedig a média igyekszik vele elhitetni a sokoldalúságot: mindenkit megszólaltatnak az adott témában, a fogyasztó csatornák széles tárházából válogatva tájékozódhat, egyre több újságot olvashat. Azonban ettől még nem kap színesebb tartalmat, mivel amit fogyaszt, mind ugyanannak a propagandának a szócsövei más-más köntösbe bújtatva. Mindezt azonban úgy tálalják, hogy az átlagos fogyasztó nem realizálja a különbséget.

andris-romanovskis-473712-unsplash.jpg

                        Elzárkózunk vagy elzárnak minket az információktól?  /Forrás: unsplash.com/

Az ismeretbuborékok vizsgálatakor Eli Pariser The Filter Bubble (2011) és Cass Sunstein #Republic: Divided Democracy in the Age of Social Media (2017) című munkáját használtuk kiindulásnak. Eszerint a buborék tagjai elutasítóak az ellenkező nézetekkel szemben, bezárkóznak saját világukba. Mégsem áll teljesen szilárd lábakon az ismeretbuborék: relatíve könnyen felszámolható, mivel tagjait nem az észérvek és tények, mint inkább a mítoszok tartják össze, amelyeket ők maguk táplálnak. Más kérdés, hogy ennek ellenére a gyakorlatban miért nem olyan egyszerű a felszámolása. Ebben bizonyára fontos tényező az, hogy valamiben készakarva hinni akarunk még akkor is, ha a lelkünk mélyén sok esetben tudjuk, hogy az adott állítás hamis.  Az ismeretbuborékkal ellentétben visszhangkamrát (echo chamber) már nem lehet könnyen felszámolni, tágabb méreteket ölt, kevésbé érzékelhető, de jóval nagyobb erővel bír mint az ismeretbuborék. A visszhangkamra egyfajta társadalmi struktúraként is értelmezhető, aminek alapja, hogy elnyomja a számára nem releváns hangokat. Összevetve az ismeretbuborékkal, amit mi magunk alakítunk ki és ahol elismerésre sem kerül az ellenérv, a visszhangkamrában a saját szempontjaink alapján mutatják be nekünk az ellenérveket és a struktúrát mesterségesen tartják fent körülöttünk. Azt is hihetjük, hogy véletlenszerűen botlottunk az adott tartalomba, de igazából szándékosan, politikai, vallási, világnézeti preferenciáinktól függetlenül próbálják formálni az ízlésvilágunk. A jelenség mozgatórugója a tudatos félrevezetés és félelemkeltés, amellyel elszigeteli tagjait az ellenvéleményektől úgy, hogy azokban még csak nem is tudatosul az elszigetelés ténye.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a befogadó egy idő után csak a már ismert és hitelesnek vélt forrásokat fogja használni, ezzel ki- és elzárva magát bizonyos információs csatornáktól. Krekó Péter szociálpszichológus és a Political Capital igazgatója kérdésünkre úgy fogalmazott: a visszhangkamra mozgatórugója a késztetés, hogy olyan emberekkel legyünk együtt, akiknek hasonló az érdeklődése és a véleménye, mint a miénk, és olyan véleményeket hallatnak, amelyek hasonlóak a miénkhez. Krekó azt is hozzáteszi, ez „fogékonyabbá tehet minket a szélsőséges véleményekre, álhírekre és összeesküvés-elméletekre is.” Bizonyára sokak emlékezetét megragadta az az ideillő Origo kezdőlap, ahol a legtöbb cikk címében, vagy cikk összefoglalójának szövegében szerepelt a „migráns” szó. Tehát ez esetben a bevándorlókérdés került előtérbe, hogy azt fő aktuálpolitikai problémaként értelmezze a fogyasztó. Mindez akkor válik érdekessé, ha ezt nem csak egy médium, hanem több is átveszi és alkalmazza, egyfajta visszhangként táplálva egy adott értelmezést.

origo_201803131341_1520946099.pngAmikor bezárnak a visszhangkamrába - az Origo március 13-i címlapja  /Forrás: m.blog.hu/

Miközben kényelmesen kisül az agysejt

Ragó Anett, az ELTE Pedadógia és Pszichológia Karának adjunktusa, a Media 2.0-nak más szemszögből világította meg a jelenséget: szerinte a visszhangkamra kialakulásának hátterében a félelem áll. A legtöbben félnek ugyanis szembesülni az ellenvéleményekkel és ezt már-már kényszeresen próbálják elkerülni. Ragó elmondása szerint a közvetlen környezetünk miatt könnyen hihetjük, hogy meggyőződéseinkkel magunkra vagyunk maradva, pusztán mert másképp vélekedünk egyes témákban. 

Arra a kérdésünkre, hogy a jelenségnek mi a szervezetünkben lefolyó háttere, azt mondja: „a sejtszintű működés és a magas szintű társadalmi problémák közti frusztrációja következtében, egyszerűen kisül az agysejt.” Később hozzáteszi ez "nem egy negatív dolog, egyszerűen aktivitást jelent, ha kisül azt jelenti, reagál valamilyen ingerre."  Egy-egy terület lehet aktívabb, így bizonyos témák több érzelmi választ válthatnak ki, mint mások. Eszerint mi magunk zárkózunk be visszhangkamráink mélyére, azért, hogy rövidre zárjuk az információáramlást. A rövidre zárás legjobb, legkényelmesebb módja pedig, ha megnézzük mondjuk azt, hogy a barátaink mit lájkolnak és aszerint cselekszünk mi is. Ragó viszont megerősítette, hogy az idegrendszerünk működését nem befolyásolja negatívan, ha egyoldalúan tájékoztatják, ha nem késztetik kritikus gondolkodásra. 

A Facebook, az Instagram és a Twitter az új melegágy

Darnai Gergely a Pécsi Tudományegyetem. adjunktusa a visszhangkamra kapcsán a politikai nézetek befolyásolhatóságára tér ki. Darnai a 2000-es évek elejét említi, amikor még sokan azt gondolták, hogy a közösségi felületek elősegíthetik majd az emberek között meghúzódó kulturális, értékrendbeli és politikai falak ledöntését, ezzel pedig a kiegyensúlyozott gondolkodás előretörését. A kezdeti tapasztalatok azonban azt mutatták, az emberek nagy része éppen ellenkező módon használta ezeket a lehetőségeket: inkább egyfajta buborékkal vették körül magukat, amelyen keresztül kiszűrték a nézeteikkel nem egyező véleményeket és híreket. További példaként hozza Flaxman és kollégáinak (2016) kutatását, amiben 50 ezer amerikai felhasználó online tájékozódását vizsgáltak. Eszerint a médiát használó emberek valóban hajlamosabbak a saját politikai nézeteikkel megegyező hírek olvasására, de meglepő módon azt is kimutatták, hogy megfigyelhető a saját ideológiájuktól ellentétes vélemények iránti érdeklődés is. Dubois és Blank (2018) 2 ezer brit, politikára fogékony felnőttre kiterjedő kutatása azt mondja, a politika iránt érdeklődőkben megvan a törekvés arra, hogy elkerüljék visszhangkamrákat, mivel igyekeznek sokoldalú forrásokból tájékozódni. Ezt bizonyítja, hogy a megkérdezettek csupán 8 százaléka hajlamos arra, hogy bekerüljön a ismeretbuborékába. Egy kevésbé tudatos médiafogyasztó azonban sokkal rosszabbul szerepelne ezen a felmérésen.

Ezzel kapcsolatosan Krekó Péter úgy véli, a közösségi médiában zajló politikai viták sokszor durvábbak, személyeskedőbbek és terméketlenebbek, mint az offline térben folytatott viták, ez pedig, könnyen elvezet a vélemények elszigetelődéséhez, a normális vita elvékonyodásához. Az erős elfogultság és az információs törzsekbe szerveződés szerinte manipulálhatóvá tesz. Ugyanis ha elszigetelődünk, jóval kisebb esély van arra, hogy ellenérvekkel is találkozzunk, olyanokkal meg aztán pláne nem, amik mondjuk meggyőznének minket az állítások ellenkezőjéről. Épp ez a visszhangkamra fő ismérve: fel a sem eszmélünk, máris csak egy szemszögből kapjuk az információkat.

A befogadói magatartással kezdődik

Mindhárom szakértőnk egyetért abban, hogy a visszhangkamra elsősorban a politika eszköze, de kiindulópontja a befogadói magatartás. Tehát az, hogy az online térben egyszerűbb, már jól megszokott utakon kívánunk tájékozódni. Kivételt képez a komment szekció, ahol a hozzászólások között találkozhatunk ellenvéleménnyel és vitatható kérdésekkel is. A befogadón múlik, milyen hajlandóak széleskörűen tájékozódni, hogy a kényelmi zónájukból kilépve vállalják a plusz energiabefektetés annak érdekében, hogy valós és teljeskörű tájékozódáshoz jussanak.

 

(A cikket megjelenés után Ragó Anett válaszával egészítettük ki: az agyi aktivitás, mint "kisülés", nem negatív, hanem egy ingerre történő reagálás.)

163 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr4714181785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ellenzéki Tüntető 2018.08.24. 13:59:28

Most linkeljek be egy átlagos blogketrecet, csak a "migráns" szó helyett az "orbán"-t karikázzam be?

Ellenzéki Tüntető 2018.08.24. 14:02:53

Azonban a cikket átolvasva meg kell állapítsam hogy valós problémát boncolgat, a visszhangkamra valóban létező jelenség, pl. április 8.-a is mekkora meglepetés volt egy halom embernek, akik addig naponta olvashatták az index blogketrecében, hogy Orbán megbukott.

VT Man 2018.08.24. 14:05:34

Amerikában is érdekes lehet a helyzet: minden média azt harsogja, hogy Trump idióta és bolond.

De vajon valóban az? Lehet, de ez már sose derül ki, mert csak a negatív cikkek mehetnek le, függetlenül attól, hogy mi lehet az "objektív" igazság.

VT Man 2018.08.24. 14:07:01

@Ellenzéki Tüntető:
"mekkora meglepetés volt egy halom embernek, akik addig naponta olvashatták az index blogketrecében, hogy Orbán megbukott."

Ne aggódj, azóta megnyugtatták az embereket, hogy egyrészt csalással nyert, másrészt még úgy se volt meg ay 50%-a (49,valamennyi volt csak).

Tehát illegitim diktátor.

G.Tibor 2018.08.24. 14:08:58

Minden médium a saját szarját nyomatja. Nem is hívom a neteseket hírportálnak. Ezek valójában véleményblogok. Csak minden mondat elé oda kell biggyeszteni, hogy "Szerintem...", és máris helyén van a dolog. A baj azzal van, hogy hírportálnak adják el magukat. Index is ugyanez a fos. Legalább 5-6 különféle oldalt kell böngészni, hogy az ember megpróbáljon hitelesen tájékozódni.

Bravehearth 2018.08.24. 14:18:59

@VT Man: Teljességgel legitim! Te sem fejezed be a mondatot, igaz? LISTÁN kaptak 49%-ot! És, bár már ezzel az eredménnyel is legalább többsége volna a demokráciák legtöbbjében, de NEM EZÉRT vannak többségben és 2/3-os fölényben. Hanem azért mert a listás eredmény MELLETT a 106 egyéni helyből behúztak 91-et. Persze, így már nem volna igaz az ostobaság, amit leírtál!
B.

Bravehearth 2018.08.24. 14:21:50

Pszternek:

Kedves Lívia (vagy akárki)! Nyugodtan bevagdoshattál volna egy random Index címlapot is a kampányidőszakból, bármely hétről vagy napról! Csak ott nem a 'migráns' szó ütné ki a szemed (ami egyébként igaz), hanem 'Orbán', vagy esetleg a 'menekült' (ami egyébként hazugság)! Nyilván neked azzal semmi bajod sem volt... Értjük.
B.

Ad Dio 2018.08.24. 14:26:19

A "migráns" kifejezés kifejezetten középutas. A valóságot leginkább fedő módon arra utal, hogy a delikvens a közelmúltban lépte át az unió határát, mégpedig hosszú távú itt tartózkodás céljából. A témában az szélsőség a "menekült" a másik pedig a "határsértő".

Behajtó70 2018.08.24. 14:34:18

Szerintem meg az követ el hírhamisítást (passzív fakenews), aki bizonyos fontos eseményekről egyáltalán nem tájékoztat. Lásd: a németeknél a migránsok általi erőszakos bűncselekmények, ugyanez a franciaknál, briteknél. És hát persze, hogy a mi honi ballib “sajtónk” is inkább orbánozik hármat, minthogy objektívan beszámolna a világ valós állapotairól. Azt hiszem, hogy az embereknek joguk van tudni ezekről az eseményekről. Aki ezt elhalgatja, magát objektív sajtónak nem nevezheti!

Behajtó70 2018.08.24. 14:37:06

@Ad Dio: a “határsértő” az ténymegállapítás. A “menekült” az meg szimpla hazugság, mivel távolról sem az!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 14:41:52

Nem is értem, mi a posztoló problémája az origó migránsos cikkeivel. Ezek többsége olyan hír, amelyekről az index hallgat. Mi a gond azzal, hogy egy oldal megír olyan híreket is, amelyek az index szűrőjén rejtélyes módon fennakadnak?

czerka 2018.08.24. 14:50:12

A ballib oldal médiája meg következetesen menekültnek nevez mindenkit. (Megjegyzem még a migrációban érdekelt, migránsokat segítő apolitikus civilek is migránsnak nevezik őket.) Pedig először menekült státuszért kell folyamodni, majd a hatóságoknak ezt meg kell adniuk, hogy az illető menekültnek legyen nevezhető.
Egy olyan ember, aki nem hajlandó kérelmét előterjeszteni vagy a jogerős döntés előtt elszökik, felszívódik vagy a Németországban a kérelme elutasítása után bújkál és kerüli a kitoloncolást, az nem menekült. Aki meg gyilkol, késel, erőszakol, az egy bűnöző vagy terrorista migráns.
Ha turistaként érkezik Magyarországra egy angol legénybúcsús csoport és széthányják a bulinegyed utcáit egy álmos hajnalon, akkor nem migránsok követik ezt el, hanem bulituristák. Ők nem migránsok, mert nem tartósan akarnak Magyarországon maradni, nem illegálisan érkeznek, nem kérnek menedékjogot ott, ahol nekik anyagilag jobban megéri.

A migráns szót használják a migriket segítő civilek is. Van Migránsokat Segítő Egyesület és van Migszol (Migrans Szolidaritás Csoport). Tehát a migráns szót nem a kormánypropaganda találta ki! Pont a migransokat segítő civilektől származik.

Bravehearth 2018.08.24. 14:54:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Sajnos posztoló szimplán egy ostoba. Minél mélyebbre zuhannak ők is és buta nézeteiket valló gyökértelen politikai képződményeik, annál több és annál gyakoribb lesz az ilyen 'Líviák' többoldalas okoskodása, miért hülye mindenki, aki nem úgy látja a világot, ahogy ők! Ez ilyen. A csirke is akkor kárál, ha kergetik, majd megfogják...
B.

Ad Dio 2018.08.24. 14:57:09

@Behajtó70:

A határsértő épp úgy nem fedi a valóságot, mint a menekült. Mindkettő egy vizsgálat eredményeképpen állítható tényállás. Látatlanban kollektíven alkalmazni egyaránt hazugság.

Az egyetlen korrekt megnevezés a "migráns".

szekertabor · provo.blog.hu 2018.08.24. 15:03:40

Szerintem a poszt jó, a megállapításai zömmel helytállóak. Az mondjuk igaz, hogy maga a poszt sokkal jobban illusztrálja a saját mondanivalóját az ismeretbuborékról, mint a példaként hozott Origo címlap.

jeriko 2018.08.24. 15:07:45

@Behajtó70: Ez egyszerű hírválogatás. Mikor olvastál arról, hogy egy német kis faluban egyik ember megverte a másikat és beléje döfött egy kést? Talán sose volt ez hír a magyar médiában - még akkor se feltétlen, ha Budapest külső részén történik. Ha migráns teszi ugyanezt, az már "hír", kétszer körbefutja az országot és médiaesemény lesz belőle.

Grand Prix 1800 2018.08.24. 15:14:45

Szerintem itt cenzúra van.

Grand Prix 1800 2018.08.24. 15:18:47

liberális hvg:

"Szíriai útleveleket hamisító hálózat működik Törökországban, hogy segítse a migránsok bejutását az Európai Unióba"

liberális index:

"Migráns ölhette meg a januárban holtan talált bébiszittert Ausztriában"

"Amerikai katonai támaszpontokra viszik az illegális migráns családokat"

"Hogy lehet az, hogy csak Olaszország felelős a migránsok fogadásáért?"

"Meghalt egy kétéves kislány, miután migránsokat üldöztek a belga rendőrök"

"A Marczibányi téren bújtatja az állam a migránsokat"

"Vízágyúkkal szorították ki a migránsokat egy római parkból"

"Egymillió migráns jött Európába 2015-ben"

liberális 444:

"Több mint 600 migráns érkezett Szicíliába"

"A múlt héten összesen 33 migránst kísértek vissza a rendőrök a kerítésen túlra"

"Épp új migrációs útvonal nyílik a Balkánon"

"Ennél több migráns egy nap még sosem érkezett Magyarországra"

"Egyetlen nap alatt hatszáz migráns érkezett Spanyolország partjaihoz"

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2018.08.24. 15:26:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez nem igaz. Ezek olyan hírek, ami jó részéről kiderül később, hogy vagy egészben vagy részben nem igazak, és az Origónál ezek sajnos nem véletlenek, náluk ez a működési elv egy ideje. Az sem igaz, hogy az Index hallgat a témában születő valódi hírekről. Ez nettó nem igaz, bármennyire könnyű recept azt sugallni, hogy az egyik olyan mint a másik, ez nem állja ki a valóság próbáját.

Az Index egy politikailag független lap, az Origo pedig semmilyen minőségében sem független. Lehet nem egyet érteni az Index nyelvezetével, azzal, hogy egyes témákban hova teszi a hangsúlyt, de a hitelességét nem lehet kikezdeni.

W123qp 2018.08.24. 15:38:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Nem is értem, mi a posztoló problémája az origó migránsos cikkeivel. Ezek többsége olyan hír, amelyekről az index hallgat. Mi a gond azzal, hogy egy oldal megír olyan híreket is, amelyek az index szűrőjén rejtélyes módon fennakadnak?"

Melyik része a fontosabb? Az hogy erőszak van, vagy az hogy a migrik követték el? Vagy a kettő együtt?

Migránsok, bevandorlók stb korábban is voltak. Korábban is követtek el bűncselekményeket, sőt a németek is követnek el, csak azokról nem hallunk... Erről sem kellene ENNYIT.

G.Tibor 2018.08.24. 15:58:51

@Mdavid89:

Engem az zavar az indexben, hogy olyannak próbál látszani, amilyennek te látod. Közben meg ott is megy az agymosás, csak ügyesebben, sunyibban, nem bele az arcunkba.

Helga Beauty Salon. 2018.08.24. 16:00:49

@W123qp: Migránsok, bevandorlók stb korábban is voltak. Korábban is követtek el bűncselekményeket, sőt a németek is követnek el, csak azokról nem hallunk... Erről sem kellene ENNYIT.

Mi az hogy kellene? Ugyanazok a körök aggódnak a magyar sajtószabadságért, akik szerint nem" kellene"!
Hagy döntsem el melyik hírt olvasom "nemkellene" úr!

Helga Beauty Salon. 2018.08.24. 16:03:38

@Mdavid89:" Az Index egy politikailag független lap, "

A PRAVDA is az volt! :DDDDDDD

putris72 2018.08.24. 16:05:35

@Mdavid89: Te lázas vagy! Az index összevissza hazudik,de még csak nem is érdekli! Az index,soha nem volt politikailag független!Mint ahogy az origó sem!Csak mondjuk az Origó pár évvel ezelőtt,ugyanúgy balib volt mint az index! Van egy balib mondás,hogy amiről mi nem írunk az meg sem történt!És amit mi írunk az mindig úgy van! Nem tudom,hogy feltűnt e,de már senki nem hisz nekik!

n3spr3ss0 2018.08.24. 16:06:13

Érdekes lenne, ha ez a sok migránsozó időgéppel vissza mehetne 1956,1957-be, mikor 200 ezer rongyos magyar lepte el a nyugati világot, és legalább olyan szarul néztek ki, mint ezek a szerencsétlenek. Akkor is így migránsoznának, gyűlölködnének?

KUHULIN 2018.08.24. 16:08:01

Migránsok nem léteznek!444!!!

Hagrid 2018.08.24. 16:08:53

Sok olvasónak jól esik ezeket olvasnia. 1. Élvezi, hogy a hírekben nála alantasabbnak mutatnak embereket, 2. Unalmas életet él alapból és örül, hogy valami háborút vagy megszállásfélét olvashat a hírekben, amitől minimum végvári hősnek képzelheti magát. Szomorú.

Ma Baker 2018.08.24. 16:10:12

Mintha a "függetlenobjektív" ellenzéki médiában nem ugyanúgy központosított témák lennének. A slusszpoén csak az, hogy oda a témák Davosból, Bilderberg konferenciákról és CIA ügynököktől érkeznek.
Nna melyik megoldás a szimpatikusabb? Ki mondja meg mi a frankó?
Magyarország saját, demokratikusan választott kormánya vagy az előbb említett senki által nem választott entitások?

Helga Beauty Salon. 2018.08.24. 16:15:04

@n3spr3ss0: Az ötvenhatos magyarokat szerintem ne vedd a büdös pofádra.

pragmatika2 2018.08.24. 16:21:13

"Két éven belül államcsőd, és előrehozott választások."

Harsogott itt az Indexen a ballibsi posztokban, 2011 vagy 12-ben már nem emlékszem.
Ez megfelel a "Visszhangkamrának " ugye ?

Meg "Zorbán a diktátor akit most leváltunk a válsztáson az tuti."

:))) Írhatnám itt holnap reggelig.

A cikk szándéka világos, lejáratni a kormánypárti sajtót, csak egy dolgot felejtetek el, a fegyver q.vára vissza tud rúgni.

Bravehearth 2018.08.24. 16:27:15

@n3spr3ss0: Sajnos ismét sikerült néhány sorral igazolnod, hogy egy értelmi fogyatékos, ostoba gyökér vagy. Nem minket kellene frusztráljon, hanem inkább téged és anyádat, de láthatóan jól vagy így. Már néhány alkalommal levezették (neked is), mi a különbség az '56-os magyar MENEKÜLTEK és ezek között a koszhadék migrik között. Vagy nem érted, vagy kellően hungarofób vagy ahhoz, hogy ennek ellenére is 'magyarozz'! Sebaj, rólad szól...
B.

Helga Beauty Salon. 2018.08.24. 16:34:42

@Hagrid:
"Sok olvasónak jól esik ezeket olvasnia. 1. Élvezi, hogy a hírekben nála alantasabbnak mutatnak embereket, 2. Unalmas életet él alapból és örül, hogy valami háborút vagy megszállásfélét olvashat a hírekben, amitől minimum végvári hősnek képzelheti magát. Szomorú."

Csípi a szemem a nagyképű kioktató szöveged libsi csíra! Mi vagyunk a szarok mert nem fogadjuk őket ahányan csak jönnek, de arról nem ugattok hogy nem kéne az országaikat kifosztani, meg háborúkat csinálni náluk! Úgyhogy ne okoskodj jómadár!

Ellenzéki Tüntető 2018.08.24. 16:35:29

@jeriko: "egy német kis faluban egyik ember megverte a másikat és beléje döfött egy kést?"

Én látok némi különbséget a két eset közt:

- Jóska és Pista részegen összeszólalkoztak, majd előkerült egy kés, és Jóska ledöfte Pistát.

- Michelle két lányával fagyizott a belvárosban, majd egy arab mindkettejüket ledöfte mert Allah.

Csak szerinted "mindkettő késelés", egy normális ember azonnal felismeri, számára melyik a veszélyesebb, relevánsabb, kiszámíthatatlanabb.

Ellenzéki Tüntető 2018.08.24. 16:38:24

@n3spr3ss0: "mikor 200 ezer rongyos magyar lepte el a nyugati világot"

akiket amúgy zárt táborokban tartottak évekig, és az országok meg úgy vitték őket, hogy "Angliába kell ezer ács" meg "NSZK-ba mehet kétszáz lakatos". Nem pedig kóricáltak ahova akartak és követelték az ingyen lakást.

különvélemény 2018.08.24. 16:40:00

A baloldalon ezeknek a híreknek az elhallgatása ugyanolyan megvezetés.

Semmilyen különbséget nem látok a kettő között.

Ellenzéki Tüntető 2018.08.24. 16:40:27

@Hagrid: "Sok olvasónak jól esik ezeket olvasnia. 1. Élvezi, hogy a hírekben nála alantasabbnak mutatnak embereket, 2. Unalmas életet él alapból és örül, hogy valami háborút vagy megszállásfélét olvashat a hírekben, amitől minimum végvári hősnek képzelheti magát. Szomorú. "

A lippsik ugyanezért olvassák az indexblogokat. Élvezik, hogy lenézhetik a "köcsög orbáncsicskákat", akik természetesen mind buta gonosz véglények. Csak persze ők nem képzelhetik magukat végvári hősnek, maximum szerencsétlen vesztesnek.

Tomiko 2018.08.24. 16:41:36

@G.Tibor: "Csak minden mondat elé oda kell biggyeszteni, hogy "Szerintem...", és máris helyén van a dolog."
Azért ez nem igaz. A tények makacs dolgok. Azok megmagyarázása már lehet oldaltól függően szerintem.
Például, ha bármilyen tényből általánosítanak, okos ember már tudja, hogy itt vélemény látható. Ahol tényként jelentenek be tényeket az korrekt. És van ilyen.

különvélemény 2018.08.24. 16:41:36

Elég megnézni a gender témát.
A blog.hu-ról az összes témába vágó balos blogot kirakta az Index címlapra, míg a kritikus blogokból egyetlen egyet sem.

Ugyanaz a megvezetés.

Tomiko 2018.08.24. 16:43:57

@VT Man: "Trump idióta és bolond.
De vajon valóban az? "

Igen. Reggel üzen a Twitteren, esete szintén ellenkezőjét. Nem mondják róla, ő maga teszi. Persze lehet nem a bolond a pontos megfogalmazás, talán más orvosi eset.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.08.24. 16:50:58

mikor indul már a fideszesek kiirtása? ennyi gonosz hazaáruló nemzetgyilkos mocskot még a szovjetek sem láttak.

Tomiko 2018.08.24. 16:51:56

@Ellenzéki Tüntető: "Én látok némi különbséget a két eset közt:"
Igen, mert látni akarsz. Ugyanis véletlenül sem olyan példát hoztál, ahol az alkohol nem játszott szerepet. Az emberek tudnak rosszak lenni, innentől meg magyarázhatod az elméleteidet, hogy ferdítsd ezt a tényt.

ulpius66 2018.08.24. 16:52:59

Teljesen világos!

Akiket a ballibsi háttéremberek (SoroSS, Puch, stb.) fizetnek azok FÜGGETLENEK!!!!!.... A KORMÁNYTÓL!

Akiket meg Habony, Vajna, Mészáros, stb. fizet azok meg FÜGGETLENEK a SoroSS-tól!

Úgyhogy Magyarországon minden sajtó FÜGGETLEN!!!!!!!! (VALAKITŐL...)

ulpius66 2018.08.24. 16:56:08

Szerény véleményem szerint meg a ballibsi médiumokban sokkal inkább dúl a cenzúra!!!!

Semmi, de semmi, de semmi sem jelenhet meg ami kedvező Magyarországra, a magyarokra nézve, semmilyen információt NEM ADHATNAK LE, AMI A MAGYAR SIKEREKRŐL SZÓL!!!!

CSAK ÉS KIZÁRÓLAG OLYAN HÍR JELENHET MEG A MAGYAR BALLIBSI SAJTÓBAN AMI NEGATÍV AZ ORSZÁGRA A MAGYAROKRA NÉZVE!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 16:57:54

@Mdavid89:

"Ez nem igaz. Ezek olyan hírek, ami jó részéről kiderül később, hogy vagy egészben vagy részben nem igazak"

Bizonyíts. Válassz ki egy bapot és bizonyítsd be, hogy azon a napon az origón megjelent migránsos hírek hazugságok vagy később annak bizonyultak.

Bravehearth 2018.08.24. 16:58:37

@frikazojd: Tudod, tolókocsis és alkoholfüggő vén dékás csökevények, negyvenkilós, csíkossálas kis 'éttermiségiek', hárombites 'sötétzöldek' a kis műkacsát simogatva, szénnédohányzott, lestrapált, megkeseredett prolik viszonylag ritkán jelentenek kellő potenciált egy tömeggyilkosság elkövetéséhez. Én inkább ezeknek a helyében tartanék retorzióktól... :-)
B.

Tomiko 2018.08.24. 16:59:04

@Voznyák Pista: "Harsogott itt az Indexen a ballibsi posztokban, 2011 vagy 12-ben már nem emlékszem.
Ez megfelel a "Visszhangkamrának " ugye ?"
Nem felel meg, mert pont a másik oldal a debreceni Mr 20% jelentette be először 2010-ben, hogy államcsőd fenyeget. Persze ezzel jelentős árfolyamesést produkált a Forintnak, de ez most más téma lenne.

jeriko 2018.08.24. 17:01:06

@Ellenzéki Tüntető: a michelle-s verzióról legyszi dobj egy cnn vagy hasonló szintű linket (ne origos, 888.hu-s stb)

Tomiko 2018.08.24. 17:07:25

@czerka: "Tehát a migráns szót nem a kormánypropaganda találta ki!"
Egyetértek. A propaganda ahogy te is hívod csak kriminalizálta a kifejezést és negatív értékkel látta el.
Persze vannak valójában is negatív vonzatai, de a kormány szőnyegbombázása előtt a lakosság 70%-a támogatta, hogy a valóban menekült embereken segítsünk. Néhány tízmilliárd elköltése után ezek más számok lettek.

fáskerti elvtárs 2018.08.24. 17:07:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nem az a kérdés, hogy mi igaz és mi nem igaz, hanem az a kérdés, hogy mi hír és mi nem hír.
Például normális sajtóban nem hír az, hogy egy migráns a metróba vizelt Párizsban, és ehhez képest tulajdonképpen mellékes, hogy egyébként a sztori nem is igaz.

444.hu/2018/03/01/a-metroba-vizelo-parizsi-migransnak-hazudja-az-origo-a-2015-ben-lefotozott-new-york-i-utast

ulpius66 2018.08.24. 17:12:48

Itt van mindjárt Magyarország egyik legnagyobb gazdasági sikere, a BMW milliárd eurós nagyságrendű befektetése az országban, úgy, hogy a német cég bennünket választott és nem a románokat vagy szlovákokat!

A hírt hogy hozta le a ballibsi sajtó?

Jajjjj, szegény földtulajdonosok, elveszik földjeiket!
Jajjjjjjjj, szegény Magyarország oda legjobb minőségű termőföldjeink!!!!!!!!!
Jajjjj szegény debreceinek, nem lesz pénzük albérletre!
Jajjjj mennyibe kerül ez nekünk!!!!!
Jajjjjj, mán megint összeszerelő ország leszünk!!!

JAJJJJJJJJJ, MERT JAJJJJJJJJJ!!!!!!

Abba be sem merek gondolni, miket írt volna a ballibsi sajtó, ha a románokat választják a németek, és nem bennünket......

G.Tibor 2018.08.24. 17:14:22

@Tomiko:
Örülök, hogy sikerült megértened a mondandóm.

Nyilván nem a tényekről beszélek, hogy például leszakadt a híd, stb.

Tomiko 2018.08.24. 17:14:29

@Behajtó70: "És hát persze, hogy a mi honi ballib “sajtónk” is inkább orbánozik hármat, minthogy objektívan beszámolna a világ valós állapotairól."
Csakhogy beszámolni migránsok által elkövetett gaztettekről úgy, hogy azonos nem migráns gaztettekről meg nem, az meg diszkriminatív hangulatkeltő. És miután a magyar propaganda, és más sajtó sem szemlézi a külföldi bűncselekményeket, a csak migránsos esetek lehozatala nem korrekt, nem lehozatala nem elhallgatás.

fáskerti elvtárs 2018.08.24. 17:17:06

@czerka:

Az origo fenti címlapjával nem az a gond, hogy migránsnak nevezi a migránst, hanem az, hogy az összes hír a migránsokról szól. Felkel az ember reggel, megcsinálja a kávéját, bekapcsolja a gépét, és megnéz egy "hírportált", hogy mi történik az országban és a nagyvilágban, és mit kap? "Migráns jobbról, migráns balról, migráns lentről, migráns fentről, migráns előről, migráns hátulról, jaj-jaj-jaj migránsok, migránsok mindenütt, jönnek a migránsok!!!"

VT Man 2018.08.24. 17:22:48

@czerka:
"A ballib oldal médiája meg következetesen menekültnek nevez mindenkit. "

Na, azért nem mindenkit.

Arra figyelnek a ballibek, hogy a "Londoni magyar mosogatókat" és "németben dolgozó kőműveseket" mindig akkurátusan migránsozzák. Össze kell mosni a fogalmakat...

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.08.24. 17:56:34

Csak a rend kedvéért:
europeanphalanx.blog.hu/2016/10/03/ultraliberalis_objektivitas
Az index a kvótaszavazás elötti napon majdnem felborult, annyira egyoldalúan nyomatta a propagandát.

Carmichael 2018.08.24. 18:46:13

@Ellenzéki Tüntető:
Ha már ezt így kérdezted, egy részegség szerintem sokkal kiszámíthatalanabb, mint egy elvakult fundamentalista, és sokszorosan gyakoribb, mint mortális ok kis hazánkban.
A részeg muszlim lehetne egy durva random, de az ugye nem opció...

Protokolldroid 2018.08.24. 18:51:58

@különvélemény: de itt épp hogy nem a baloldali média az ellensúly, hanem tájékozottság. Még mindig a buborékban vagy! Helló!

Protokolldroid 2018.08.24. 19:02:29

Itt ütközünk bele a minden ember számára relatív valóságkép paradoxonaiba :D

G.Tibor 2018.08.24. 19:09:23

Aki tud valódi, objektív hírportált, linkelje!

Köszi!

Helga Beauty Salon. 2018.08.24. 19:22:04

@G.Tibor: Aki tud valódi, objektív hírportált, linkelje!

pornhub

eßemfaßom meg áll 2018.08.24. 19:31:33

@Mdavid89: "Az Index egy politikailag független lap"
:))))) ez jó volt, beküldhetnéd valami napiviccnek.

Pöff 2018.08.24. 19:31:47

Azért ebben igen nagy szerepe van a baloldali és liberális médiának is.

és a balliberális oldal legalább ennyire egyoldalú és információmanupuláló elhallgató sőt.
ezért is pártolt el mindenki 2010-ben melőle, és buktak meg, Jött orbán.
Ők dettó ugyan azt csinálja, csak van munkahely, és hát cigányt se akarunk a portánk alá allah akbározó migránst miért akarnánk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.24. 19:36:26

A liberálisok buborékban élnek, ez tény. De a kisemberek nem.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2018.08.24. 19:36:36

@eßemfaßom meg áll: Mondj egy pártot, amihez valaha kötődött, amivel valaha elfogult volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 19:37:04

@Carmichael:

Lehet, hogy a részeg sokkal gyakoribb, mint a muszlim fanatikus, de az első elkerülhetetlen, mert már itt él, a muszlim fanatikus viszont elkerülhető, ha nem engedünk be muszlimokat. Semmilyet.

Az elkerülhetetlen rossz ellen nincs mit tenni. Az elkerülhető rossz ellen viszont KELL tenni.

Amúgy sem értitek, hogy a befogadással csak a rászorulók egy apró töredékének lehet segíteni valamennyire. És a többi le van szarva? Ha viszont a többinek segítünk a saját hazájában, akkor azoknak is tudunk odahaza segíteni. akiket ti befogadtatni akartok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.24. 19:37:12

@Mdavid89:

Az Index nem független lap. Eleve nem léteznek független lapok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 19:44:47

@VT Man:

"Arra figyelnek a ballibek, hogy a "Londoni magyar mosogatókat" és "németben dolgozó kőműveseket" mindig akkurátusan migránsozzák. Össze kell mosni a fogalmakat..."

Ahogy az is része a liberrált mantrának, hogy mi is migránsok vagyunk a Kárpát-medencében.

eßemfaßom meg áll 2018.08.24. 19:46:07

@Ad Dio: "A határsértő épp úgy nem fedi a valóságot,"

Aki átlép egy országhatárthatárt engedély nélkül azt különösebb vizsgálat nélkül határsértőnek lehet nevezni.

Gondolom ha valaki elszalad a tárcádal akkor hivatalos vizsgálat lefolytatása nélkül is tolvajt fogsz rá kiáltani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 19:46:17

@fáskerti elvtárs:

"bekapcsolja a gépét, és megnéz egy "hírportált", hogy mi történik az országban"

Ne EGY hírportált olvass el, hanem többet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 19:48:02

@eßemfaßom meg áll:

"Gondolom ha valaki elszalad a tárcádal akkor hivatalos vizsgálat lefolytatása nélkül is tolvajt fogsz rá kiáltani."

Pedig lehet, hogy csak azért szaladt el vele, hogy otthon még pénzt tegyen bele és aztán visszaadja.

eßemfaßom meg áll 2018.08.24. 19:49:19

@Mdavid89: "Mondj egy pártot, amihez valaha kötődött, amivel valaha elfogult volt."

Nem pártoktól függetlent hanem politikától függetlent írtál. Egyébként meg mikor melyik, volt amikor az mszpt szopta tövig, volt amikor az szdszt, a közelmúltban a jobbikkal kapcsolatos negatív hirek tűntek el egy időre.

Iminimi 2018.08.24. 19:53:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Miért kellene létezni elkerülhetetlen rossznak? Az hogy nem tudod elkerülni még nem jelenti azt, hogy elkerülhetetlen, és azt sem, hogy rossz. Szerintem sokkal fontosabb, hogy szeressük egymást mint hogy féljünk a fejlődéstől.

on

A cikk szerintem nem igazán részrehajló, viszont a kommentek annál inkább.

off

Szerintem többet kellene beszélgetni az igazi barátaitokkal (és nem hinni nekik nyugodtan), és megtanulni vitázni úgy hogy közben szereted a másikat.

A világ csak egy pillanat sehol, nem kell full kreténbe nyomni. (ps. még pézér se)

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2018.08.24. 19:53:24

@eßemfaßom meg áll: Aki olvasta 2010 előtt is, tudja jól, hogy sosem szopta tövig az mszp-t vagy az szdsz-t, de persze most már mindenki azzal vádolja, amivel akarja. Vagy nekiállhatunk végigolvasni 15 évnyi archívumot, de ezt meg úgy sem tesszük meg soha, szóval ez egy parttalan vita.

eßemfaßom meg áll 2018.08.24. 19:54:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A Boston Legal egyik epizódjában nyert pert a tárcatolvaj azzal, hogy neki is ugyanolyan tárcája van mit az amit elvitt így azt hitte a sajáját viszi és azért ütötte le az utána szaladót mert azt hitte meg akarja verni így jogos önvédelem volt:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 19:55:59

@Tomiko:

"Csakhogy beszámolni migránsok által elkövetett gaztettekről úgy, hogy azonos nem migráns gaztettekről meg nem, az meg diszkriminatív hangulatkeltő."

A hangulatkeltésre okot adott a bűnöző migráns. A lakosságnak meg joga van - Svédországban csak joga LENNE - tudni, mit tesznek a kormányuk által befogadott vademberek.

Az ugye megvan, hogy a szexuális bűncselekmények többségét muszlim és néger migránsok követik el Svédországban? Az pedig lényegtelen, hogy ott több dolgot neveznek szexuális bűncselekménynek, mert nem abszolút számokról, hanem arányokról beszélek.

Ha van egy népcsoport, amelyben a bűnözés gyakoribb, mint az őslakosság körében, akkor semmi sem szól e népcsoport befogadása mellett.

eßemfaßom meg áll 2018.08.24. 19:57:57

@Mdavid89: Az internet nem felejt. Pedig mennyire szeretnétek...

eßemfaßom meg áll 2018.08.24. 19:59:20

@Iminimi: "Miért kellene létezni elkerülhetetlen rossznak?" Mert elkerülhetetlen. Mert itt van. Akár szeretnéd akár nem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 19:59:38

@Iminimi:

"Miért kellene létezni elkerülhetetlen rossznak? Az hogy nem tudod elkerülni még nem jelenti azt, hogy elkerülhetetlen, és azt sem, hogy rossz."

Igazad van, tenni kell az elkerülhetetlennek vélt rossz ellen is. És hogy ezt minél hatékonyabban tehessük, nem kell importálni az elkerülhető rosszt.

"Szerintem sokkal fontosabb, hogy szeressük egymást"

Ezt a bennünket utáló, kihasználó és lenéző muzulmánok is így vélik?

"mint hogy féljünk a fejlődéstől."

Mióta fejlődés kultúridegen, képzetlen tömegek behozatala?

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2018.08.24. 20:00:42

@eßemfaßom meg áll:

Picsába, a "szeretnétek" beszólásig azt hittem, ez egy egész jó párbeszéd.

eßemfaßom meg áll 2018.08.24. 20:02:55

@Mdavid89: Én azóta nem hittem azt, mióta leirtad, hogy "Az Index egy politikailag független lap" és nem röhögtél közben.

különvélemény 2018.08.24. 20:42:16

@Protokolldroid:

Te vagy buborékban, ha ezt állítod, mivel abból, hogy leírtam, hogy a ballib sajtó nem írja meg, még nem következik, hogy nem olvasok ballib sajtót.
Most is itt vagyunk, az Index blog.hu-ján.

Viszont a ballib, legalábbis akiket én ismerek, büszkék arra, hogy nem olvasnak jobboldali médiát, nem néznek jobboldali tévét.
Ugyanezt a jobboldali ismerőseimnél nem tapasztaltam.
Ez nyilván nem reprezentatív, de az én környezetemben ezt tapasztaltam.
Ennyit a buborékról.

különvélemény 2018.08.24. 20:43:14

@különvélemény: "Ugyanezt a jobboldali ismerőseimnél nem tapasztaltam."

Mármint az ellenkezőjét.

Tomiko 2018.08.24. 21:29:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A hangulatkeltésre okot adott a bűnöző migráns."

Ebben egyetértünk. Hangulatkeltésre bizony jó. De ez nem tájékoztatás. Pláne nem köztájékoztatás.
Nekem nem kell hangulatkeltés sem a fehér őslakos keresztény külföldi bűntényekről, sem a bevándorlók által elkövetettekről. Vagy egyik sem, de ha már muszáj, akkor ne szeparálgassunk. A valódi tájékoztatással az idegengyűlölők és mások is csak jól járnak nem?

DFK 2018.08.24. 21:48:02

@Mdavid89: szadesz.
Az index egy szélsőséges liberálfasiszta orgánum.

Billy Hill 2018.08.24. 21:50:51

Lehet, hogy nem szép, amit mondok, de ha azt tételezzük, hogy demokrácia van, a démosz a hatalom forrása, az egyének pedig a felvilágosulás óta szabad akarattal rendelkeznek, valamint mindenki alapvetően a jóra és szépre törekszik, akkor az nem megoldás, hogy rábízzuk az individuumra, hogy milyen híreket olvas és hol...?

A média, a nyilvánosság kollektív feladata, hogy tálcán felkínáljon több véleményt is, ez egyelőre szerintem működik Magyarországon - az interneten van minden mellett és ellen is tartalom egyelőre. A vészharangokat akkor kongatnám, amikor pl. bejönne egy kínai rendszer a nethasználatba, hogy ti. blokkolna az állam bizonyos nyugati / keleti / északi / déli oldalakat és tartalmakat. Amíg nincsen így, addig akinek igénye van rá, az tudja szintetizálni a megszerzett ismereteket, és alkot belőlük egy véleményt.

Mondom még egyszer, ez akkor van, ha minden (szavazó)polgárt nagykorúnak tekintünk, aki képes eldönteni, hogy miről mit gondol. Onnantól, hogy ezt elvitatjuk valakitől vagy valakiktől, az már ingoványos a talaj, mert jöhet olyan vélemény, hogy a hülyék / megtévesztettek / stb. álláspontja nem teljes értékű vélemény. Ez viszont a mostani népszuverenitás-elvnek, az általános, egyenlő stb. választójognak kvázi a vége (elvi szinten), mert lesznek egyének, akiket valaki nem tekint teljes értékűnek, aki nem jogosult véleményt alkotni, ultimatíve szavazatot leadni ide vagy oda, mert hiszen "megvezetett", "hülye" stb.

Szerintem a tartalmak, vélemények pluralitását kell mindenáron biztosítani. Amelyekből mindenki magának megalkothatja a saját véleményét, mert ehhez joga van mint a közösség tagja.

(Röviden: elitizmus suxxx, jónép emberszámba vétele rulez...)

DFK 2018.08.24. 21:51:25

@Mdavid89: az, hogy nem szopta tövig a szadeszt az nettó hazugság. A szadeszos hungarofób irányt nyomta folyamatosan.

Lővenbrau 2018.08.24. 21:59:30

Leszarom. Egyik kutya, másik eb. Régen az origó a kedvencem volt, ma már ránézek hetente 10 percet, aztán ki is fordulok. Az index sem sokkal jobb, csak egy hangyafasznyival mérsékeltebb.. Tud valaki egyáltalán olyan hírportált, amit érdemes olvasni ? :-D

W123qp 2018.08.24. 22:06:45

@Helga Beauty Salon:
Ugyanilyen szorgalommal kommenteled az elégtelen kórházi ellátásról vagy a rossz oktatásról szóló vagy a világszínvonalú magyar futballról szóló vagy okosabb vagyok mint Cukkerberg cikkeket is??!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 22:24:55

@Tomiko:

"Nekem nem kell hangulatkeltés sem a fehér őslakos keresztény külföldi bűntényekről, sem a bevándorlók által elkövetettekről."

Akkor szabadságodban áll olyan híroldalakat olvasni, ahol ezekről hallgatnak.

"Vagy egyik sem, de ha már muszáj, akkor ne szeparálgassunk."

Pedig "szeparálgatás" van. Az nem hír, ha a kutya megharapja a postást, de az már hír, ha a postás megharapja a kutyát.

Szóval ha nem báncsa a kényes ízlésedet, hogy az index címoldalas blogjai kivétel nélkül a ballib propagandát nyomják, akkor ne báncsa mán asse, hogy az origo meg a migránsbűnözésről szóló híreket nyomja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 22:36:13

Ettől függetlenül aláírom, hogy az Origo az,újságírás legalja, ahonnan már nemigen van lejjebb. De nem a tartalom, hanem a stílus és a tartalmi ill. helyesírási igénytelenség miatt. Az index egy fokkal jobb, de erősen közelít az Origóhoz.

Lővenbrau 2018.08.24. 22:45:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Velvet, femina.. Life stb.. Na ezek még azalatt is vannak... :-)

kkn 2018.08.24. 22:47:27

Az írás most szűkít a politikára, de a jelenség nem csak ott van meg. Így terjed az oltásellenesség, a lapos Föld/geocentrikus világkép, tudományellenesek, és egy rakás egyéb marhaság. A saját hülyeségüket olvassák, osztják, gyártják, és a valóságot élesen elutasítják, mindenféle kifacsart logikával cáfolják. Alapvetően egy meggyőződés indítja el,és csak azt fogadják el, ami a saját meggyőződésüket igazolja. Azt kritika nélkül befogadják, bármilyen hülyeség is. Miközben egy ideig az internet a haladást segítette elő, a tudást széles körben elérhetővé téve, mostanra egyre inkább árt a az emberihülyeség terjesztésében. Sajnos a hülyék lusták voltak tanulni, a tudást nem értik, így nem hiszik el.Azt sem értik, hogy sok mindent nem tudhatunk, így az okosabbak majd értenek hozzá. De így mások tudásának sem hisznek, csak a saját tudatlanságuknak. De a hülyeséget meg bekajálják.

Carmichael 2018.08.24. 22:56:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Lehet, hogy a részeg sokkal gyakoribb, mint a muszlim fanatikus, de az első elkerülhetetlen,"

Miért lenne elkerülhetetlen? Az alkoholizmus és a frusztráció alapú indulat is kezelhető.
A második pedig több módon - köztük emberségesen, keresztény tanításoknak megfelelően(?) - is kezelhető.

"Az elkerülhetetlen rossz ellen nincs mit tenni. Az elkerülhető rossz ellen viszont KELL tenni. "

Remek, akkor lásd mint fent.

"Amúgy sem értitek, hogy a befogadással csak a rászorulók egy apró töredékének lehet segíteni valamennyire. És a többi le van szarva? Ha viszont a többinek segítünk a saját hazájában, akkor azoknak is tudunk odahaza segíteni. akiket ti befogadtatni akartok."

Hol is írtam, hogy be akarok fogadni valakit? És főleg kivel? Kik azok a mi?
Mellesleg valóban, tényleg az lenne a megoldás, hogy a saját hazájukban boldogulhassanak, de valahogy ezt a csibész nagyhatalmak a saját játszmáikban másképp értékelik. Ők persze az EU bomlasztására játszanak ezzel, és láss csodát, kis hazánk vezetői éppen ebben segítenek nekik - EU tagként. Márpedig ezt a problémát bezárkózással nem lehet megoldani, ez nem problémakeuzelés, hanem zsigeri félelmi reakció.
De ugye minden valós, összetett problémára akad egyszerű, politikai céloknak megfelelően kihasználható, könnyen kommunikálható, téves válasz.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.24. 23:09:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem a konkrétum a lényeg, hanem a jelenség. Az, hogy az emberek azt hallják meg, amit meg akarnak hallani és oda mennek, ahol azt hallják, emiatt még jobban hisznek benne és még inkább azt keresik. Sőt, gyűlölik azt, aki esetleg ellent mond nekik.
A társadalom közben szektákra esik szét és épp csak a valóság nem fog érdekelni senkit.

Egyébként pedig ezek a hírek azért nem jelennek meg máshol, mert olyan dolgokról "tudósítanak", amiknek többsége nem történt meg a valóságban (mint Trump elhíresült Bowling Greeni mészárlása). Elég sokszor lebukott már az origó azzal, hogy hamis híreket ad le pl. volt egy olyan, amikor arról szólt, hogy egy migráns megtámadott egy lányt. Aztán kiderült, hogy a lányt valóban megtámadták, de nem migráns, hanem kenguru. Nem Nyugat-Európában, hanem Ausztráliában, és nem most, hanem 9 éve. A fénykép valódi volt, a többit hozzáköltötték.
Vagy volt egy olyan, amikor mutatták fegyveres migráns terrorizál, de amikor mások utánajártak, akkor kiderült, hogy a felvétel egy évekkel ezelőtti amerikai benzinkútrablásból származik. Az elkövető egyébként tényleg fekete volt, de amerikai állampolgár.

Egyébként meg, ha azt hiszed, hogy tényleg ennyire rossz a helyzet, akkor utazz nyugodtan Nyugat-Európába. Én szoktam, és az Origo, Russia Today és társaival ellentétben nincs semmiféle polgárháború, se migránsapokalipszis. Itt úgy van beállítva, hogy mindenki retteg az életéért, de a valóságban kurvára nincs szó ilyesmiről. Az emberek élik az életüket, a boltok nyitva, a turisták turistáskodnak stb.
Az origo címlap az benyomást kelti, hogy 7 incidens történt egyetlen nap alatt. A valóságban viszont néhány hetente történik egy-egy.
Érdemes megnézni ezt is:
index.hu/kultur/media/2018/04/09/origo_migransok/
A választások után hirtelen véget ért a Nyugat-Európai erőszakhullám. Ki érti ezt? Két teóriám van rá:
1. a magyar választásoknak akkora hatása van, hogy világszerte, de legalábbis európaszerte megszeppentek tőle a migránsok (nézd meg a mostani címlapot. Ma is van kint 1 db ilyen hír, de csak 1. Jól rájuk ijesztett Viktor.)
2. pofátlan hazudozás folyik az origon...
Döntsd el, hogy a kettő közül melyik az életszerűbb. Ha mégis az origonak hiszel, akkor menj el Párizsba, Londonba, Berlinbe stb. és nézd meg a saját szemeddel. A legnagyobb bajod az lesz, hogy kurva drágák, különösen London, egy (nem-elit) éttermi ebéd 8-10 ezer forint/fő.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 23:10:06

@Carmichael:

"A második pedig több módon - köztük emberségesen, keresztény tanításoknak megfelelően(?) - is kezelhető. "

Javaslom, menj el mondjuk Iránba kereszttel a nyakadban és Bibliával a kezedben, és kezeld a problémát a gyökerénél. Emberségesen, a keresztény tanításoknak megfelelően. :D

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.24. 23:16:37

@maxval balcán bircaman:
MUHAHAHAHA!!! Ez best of birka volt. :)
Az a kisember nem él buborékban, aki nem teszi ki a lábát a településéről, aki nem olvas statisztikákat, aki nem olvas tanulmányokat... Nagyon érdekelne, hogy milyen drogon élsz, Iván?

@ulpius66:
"Itt van mindjárt Magyarország egyik legnagyobb gazdasági sikere, a BMW milliárd eurós nagyságrendű befektetése az országban, úgy, hogy a német cég bennünket választott és nem a románokat vagy szlovákokat!"
Azért szomorú lenne, ha az országnak az lenne a legnagyobb sikere, hogy 44 milliárdot fizetünk azért, hogy egy gyártósort idehozzanak...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.24. 23:19:28

@Lord_Valdez:

Neked is csak azt javasolhatom, hogy válassz ki egy tetszőleges napot és mutasd meg, az Origo migránsos híreinek hány százaléka hamis.

Hagrid 2018.08.24. 23:25:28

@Helga Beauty Salon: "Csípi a szemem a nagyképű kioktató szöveged libsi csíra! "

Hazaáruló gyökér vagy. :D Nem vagyok libsi egyébként.

"Mi vagyunk a szarok mert nem fogadjuk őket ahányan csak jönnek, de arról nem ugattok hogy nem kéne az országaikat kifosztani, meg háborúkat csinálni náluk! Úgyhogy ne okoskodj jómadár!"

Ki mondta, hogy fogadjunk mindenkit? Én nem. A Közel-Kelet és az érintett országok már jó ideje a nagyhatalmak homokozója, mindenki tudja, hogy mi szívjuk meg. Amit írtam az egyértelmű: független attól, hogy kit kéne nem kéne befogadni, a kamuhírek csak arra jók, hogy öregedő kocsmatöltelékek azt higgyék, ezek a hírekben szereplő emberek alattuk állnak. Ha magadra veszed, te bajod.

A másik típus az, aki kurvára unja az életét, van rendes meló, netán barátnő, és örül, hogy végre valami izgalmas történik és bemeséli magának, hogy a gazdasági bevándorlás az kb egyenlő a XV. századi török invázióval. Ha ekkora gyökér vagy te is, akkor te bajod...gondolom, valamelyik csak illik rád, ha már belém kötöttél. :D

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.24. 23:26:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ez csapda!
Tudod, az a baj, hogy egy hamis hírt legyártani 1 perc. Utánajárni viszont adott esetben napok. Bárki, aki arra adja a fejét, hogy ilyesmire vadászik, csak főállásban teheti.
Ugyanez a problémája a különféle urban legendre, áltudományra és egyéb bullshitre szakosodott embereknek. Mindig vesztésre állnak, mert ezek előállítási költsége több nagyságrenddel kisebb, mint a cáfolásuké.
Vagy nézd meg Richard Dawkins, korunk egyik legnagyobb géniusza és már mióta nem publikált új tudományos eredményt? Miért? Mert minden idejét felemészti a hülyeség elleni küzdelem.
Nem. Ez egy olyan kihívás, amit nem szabad elfogadni, ha nem vagy főállású fact-checker.

Hagrid 2018.08.24. 23:35:50

@Ellenzéki Tüntető: "A lippsik ugyanezért olvassák az indexblogokat. Élvezik, hogy lenézhetik a "köcsög orbáncsicskákat", akik természetesen mind buta gonosz véglények. Csak persze ők nem képzelhetik magukat végvári hősnek, maximum szerencsétlen vesztesnek. "

Nem tudom, nem vagyok lipsi. Gonosz véglény? Ez sarkos. Leírtam mi a két típusa annak, aki elhiszi az origo és a többi fostartály szarát. Vagy egy vén alkesz barom, aki örül, hogy a cigányokon kívül mást is lenézhet. A másik sem feltétlen gonosz vagy hülye vagy orbáncsicska, jó munkája van, nője esetleg, de unatkozik. Végre aztán úgy érzi fontos lehet, mert azt hiszi, hogy a gazdasági bevándorlók ugyanazok, mint akik Egert ostromolták 1552-ben. Egyik sem született orbáncsicska, csak örül, hogy Orbán médiája azt írja, amit ő olvasni, hallani szeretne.

Szerencsétlen vesztes? Nem vagyok elkötelezett, 2006-tól mindenhol - Kossuth téren is - követeltem Gyurcsány takarodását. Most Orbánon a sor és remélem lesz, aki le tudja váltani, mert ez a mocskolódás, amit produkál a csapata, egyenesen generálja azt, amit felrósz az ellenzéki sajtónak, hogy állandóan ugyanazzal támadja a kormányt. Régebben jobb volt...még az első OV kormány alatt is. Nem vagyok szerencsétlen, vesztes pedig az ország.

Iminimi 2018.08.24. 23:56:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A fejlődés nem jelent egyebet mint saját magunkonkon túlnőni. Ez félelmetes minden egyednek, mert nem hagyatkozhat külső dolgokra, és a saját bebetonozott félelmeivel kell szembenézni. Változás. Ezt nem szeretjük, mert tudni vélünk mindent.

Carmichael 2018.08.25. 00:35:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ha valaki addig és úgy keresztény (ha te pl. annak tartod magad..), amíg és amikor kényelmes, akkor nem az.
Nem baj az, csak akkor hagyjuk az álságos szöveget a keresztény Magyarországról, amit éppen most erősítünk meg kormányprogramként...ez így egy üres, ócska közhely, a félelem és indulat győzelme a hit és felett.
Az az érv, hogy a másik milyen, morális szempontból irreleváns.

felucca02 2018.08.25. 06:49:50

@Ma Baker:
"...Nna melyik megoldás a szimpatikusabb? Ki mondja meg mi a frankó?
Magyarország saját, demokratikusan választott kormánya vagy az előbb említett senki által nem választott entitások?..."

Semmiféle kormány ne mondja meg nekem a frankót. Majd elolvasom a sajtótermékeket, és én magam eldöntöm, hogy nekem mi a frankó. A kormány kormányozzon és ne a sajtóval foglalkozzon.

Abban, hogy saját, demokratikusan választott kormányunk állandóan a sajtóval foglalkozik (némileg egy évtizeddel lemeradva, a papíralapúval), azt kell látnom, hogy fél, mert gyenge. Ha nem lenne gyenge, leszarná a sajtót, csinálná a dolgait, ahogy akarja.

Zsuzsi25 2018.08.25. 06:58:14

Miért van az, hogy aki nem akar bünözöket, eröszakos négereket befogadni, az már rögtön "origo által megvezetett fideszes?" Én nem vagyok fideszes, mégis örülök, hogy nem kapnak enni a mocskok a tranzitzonában, és annak is örülök, hogy nem jöhetnek be.
Miért a mi dolgunk ellátni öket? Arrol nem is beszélve, ha kapnának enni, menne a hir, hogy itt milyen király világ van! Senki nem gátolja meg öket, hogy visszamenjenek.
Az egyik balliberális seggfejnek sem jutott még eszébe, hogy rajtuk kivül több millioan dolgoztak már Angliában, Németországban, (tehát láttak már világot, nem csak fehér asztal mögül) és pontosan azt látták kint, amit amugy a fidesz propaganda nyomat?
Hát elment az eszetek??? Fosztogatnak, nöket eröszakoénak, és még csak ki sem lehet mondani, mert azonnal rasszistafaszistanáciantiszemita vagy! (Kivánt rész aláhuzando) és senki ne jöjjön azzal, hogy "dehátittisvannakeröszakolok"! Igen! Vannak! És kell még több?

felucca02 2018.08.25. 06:58:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem okvetlenül hamis, ennél sokkal kifinomultabban dolgoznak (bár néha nem, néha faék egyszerűséggel).

Hamis helyett lehet egyoldalú, a jelenségnek csak egyetlen aspektusát kiemelő, torzító, satöbbi, illetve az is érdekes, hogy mit hallgat el. Lehoz ezer hírt a témában, más témában egyet sem. Jelentéktelen hír ordít a címlapon, a lényeg hátul, apróbetűben eldugva.

Az az origós hír, amikor a dél-afrikai bolti betörést spanyolországi, migránsok általi boltfosztogatásnak próbálták eladni, nyilván a primitívebbek közé tartozott.

De ugye nem kell nagyon magyarázni? Ha kinyitod az origót, ugye neked is rögtön feltűnik, hogy ez egy propagandalap? Nem? Hűha, akkor a valóságérzékeléseddel valami nem stimmel...

Tudod, azt nem értem, hogy miért kell okvetlenül rámondani a szarra, hogy aranyból van, mikor simán el lehetne ismerni, hogy hát ja, büdös, ez van. Esetleg szó nélkül hagyni.

felucca02 2018.08.25. 07:06:32

@Zsuzsi25: Bár nem fogom megvédeni a migránsokat, mert szerintem is maradjon mindenki otthon, (sőt, még a kerítéssel is egyetértek) de azért szerintem iszonyatosan torz a látásmódod, kedves nemfideszes:)
Például honnan veszed, hogy mocskok?
Honnan veszed, hogy fosztogatnak, nőket erőszakolnak meg?
Honnan veszed, hogy bűnözők és erőszakos négerek?

Fenti kérdéseim nyilván annak fényében lehetnek érdekesek, ha ezen jellemzőik az európai őslakosság hasonló jellemzőihez képest erősebben jelennek meg. Van ilyen adatod?

Hozzáteszem még egyszer, hogy rabló és képmutató kormányunk egyetlen támogatható cselekedetének a kerítésépítést tartom, de azért szívesen becserélném a kerítést egy valóban nemzeti, cselekvő, nem kizárólag nehézfiúkból álló kormányra.

felucca02 2018.08.25. 07:17:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na, megnézem, mit nyom ma a ballib propaganda az indexen:

Pokémon

Fucsovics, tenisz

Győri eltűnés

Vihar

Morvai és a mi kis falunk (ennek van politikai töltete, de tényfeltárós, utánakérdezős)

Mészárosozás (ez is töltetes cikk)

Putnoki gyilkosság

FKF-munkaerőhiány

Olasz kormány és a migrik szétosztása (ez nyilván érdekel mindenkit, politikai cikk, de én nem látok benne részrehajlást)

Határátkelő: kik szeretik és kik nem az országot, teljesen semleges cikk

Trump 1

Trump 2 (ezek politikai cikkek, mindenki döntse el, hogy mit gondol erről az elmebetegről:))

Funar-ellenes cikk

Tovább nem győzöm szemlézni, de igazán érdekelne, hogy hol van az a nagy-nagy hasonlóság az Origóhoz, mert én nem látom...

prakp 2018.08.25. 07:21:41

@Zsuzsi25: Szerintem neked ment el az eszed, már ha volt egyáltalán. Mindenki jobban járt volna, ha csöndben maradsz. Legfőképp te.

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 07:24:00

@W123qp: "Ugyanilyen szorgalommal kommenteled az elégtelen kórházi ellátásról vagy a rossz oktatásról szóló vagy a világszínvonalú magyar futballról szóló vagy okosabb vagyok mint Cukkerberg cikkeket is??!!!"

Mindent kommentelek, ahol ilyen libsi lózungokat lehet lelőni mint a te "kórházas, oktatós, futballos" érveléses hülyeséghalmazod!
Főleg mert ugyanaz a típusú baromság, mint ez a poszt! Számonkéri azt, amit ő kezdett el egyébként, csak az a baja, hogy most a saját fegyverét fordítják ellene! :D

felucca02 2018.08.25. 07:31:55

@felucca02: Rávettem magamat, hogy az origót is kinyissam. Három hasáb, abból a baloldaliban szinte kizárólag migránsos hírek. Rossz lesz ez így fiúk, elfárad a jónép 2022-re, mit fogtok akkor elővenni?

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 07:41:20

@felucca02: Nézd meg az "objektív hozzáállását az Indexednek a viharhoz!
Egyik hírük:Vízelvezetőkön spóroltak: a lecsapó vihar miatt tengelyig áll a víz országszerte

Máski hírük amihez van kép és tengelyig állnak az autók a vízben a következő címmel:Elég vad volt az időjárás tegnap Ausztriában

KÖSZIKEEE!

felucca02 2018.08.25. 07:41:49

@Helga Beauty Salon: A futballos lózungokat kiértékelhelhetéd, mi benne a lózung?
Aztán majd sorra vesszük a többit is, de most ez tartalmasnak mutatkozik:)

felucca02 2018.08.25. 07:49:39

@Helga Beauty Salon: Én mondjuk nem álltam tengelyig, mert gyalogosan nehéz, csak térdig, itt a kisvárosomban. Merthogy nem csak spóroltak rajtuk, hanem konkrétan nincs is vízelvezető. Egyet tudok, de az le van aszfaltozva, olyan magyarosan.

Mi a gondod?

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 07:59:51

@felucca02: A futballos lózungokat kiértékelhelhetéd, mi benne a lózung?

Az a lózung b+, hogy a magyar foci a hetvenes évek óta egy nagy szar és most ti, a hülye libsik ezen lovagoltok, mert legalább a szar stadionokat újjáépítik!
Ti meg csak pofázni tudtok. Kaptak stadiont, focizni nem tudnak helyettük.
Ugyanaz, mint a "szegín emberek" ! Éheznek, mert nem járnak (jártak) iskolába, nem kapnak munkát mert tudatlanok (meg nem is kell nekik), a ballib meg ugat!

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 08:02:06

@felucca02: Ki a tökömet érdekel hogy te gyalogolsz mondd már meg? Ezt tudtad válaszolni az Indexes kettős mérce példára? Gyatra egy alak vagy.

Zsuzsi25 2018.08.25. 08:11:47

@felucca02: Nem elég a tapasztalat?????? Nem én vagyok az egyetlen, aki ezeket a dolgokat átéli, látja, tapasztalja.
A no-go zonák léteznek, és a ballibáknak csak addig nagy a pofájuk, amig nem az ö kertjükben huznak fel dögtábort.
Amugy meg, ha emlékszel a tavaly(ekötti?) Kölni szilveszterre......... ha nem tudod miröl van szo, olvass utána.

Kérdem máshogy! Találkoztál már medvével? Ha találkozol vele az erdöben, akkor elfutsz? Nyilván elfustz. Miért? Még sosem találkoztál medvével.

felucca02 2018.08.25. 08:12:43

@Helga Beauty Salon: Oké, de ha szar a foci, akkor minek a stadion? Ez egy jó, értelmes koncepció?
Nem értek hozzá, de gondolom, jó focit lehet csinálni a grundon is, ha meg nincsen tudás, akkor azon a stadion nem segít. Viszont drága és e legkevésbé erre van szükség.
De gondolom, te nem így gondolod, neked valamiért jó a stadion, hagy álljon ott a sok beton, meg acél.

felucca02 2018.08.25. 08:15:06

@Helga Beauty Salon: Senkit sem érdekel, hogy gyaloglok, viszont tényleg szar a vízelvezetés, ha már ezen lovaglunk. Lehetne jó is, de szar.
Az utak is szarok, igen. Úgy leszünk tíz év múlva a világ legjobb öt országa között, hogy nincsen normális út.
Ezt csak azért dobtam be ide, hogy legyen min rágódnod...

felucca02 2018.08.25. 08:17:56

@Zsuzsi25: Kedves nemfideszes zsuzsa, hol láttál ilyen gyermeteg nevű zónát? Most komolyan. Igen a kölni szilveszterre emlékszem, ez valóban egy súlyos eset volt, kábé az utolsó. Mentségükre szolgáljon, hogy hirtelen jött egymillió idegen.

prakp 2018.08.25. 08:28:59

@Helga Beauty Salon: Ugatni te ugatsz, egyre hangosabban. Ég a ház, baszod?

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 08:33:39

@felucca02:
Ezt csak azért dobtam be ide, hogy legyen min rágódnod...

Szerintem meg azért dobtad ide mert retard vagy és a vita alakulása már meghaladta a képességeidet amit új téma bedobásával próbáltál elkendőzni. :P

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 08:38:01

@prakp: Pahancsolsz kéhlek?
Nem kellene ennyire felhéberedni a libsi szó hallatán he! :P

Zsuzsi25 2018.08.25. 08:39:41

@felucca02: Ezt mondd annak, akit megeröszakoltak!

prakp 2018.08.25. 08:40:53

@Helga Beauty Salon: Akár fel is héberedhetek, nem, drága? :D Vagy a vajdád már erre is hozott rendeletet a fajtádnak?

felucca02 2018.08.25. 08:45:38

@Helga Beauty Salon: Jut eszembe, egy jó példa, csak a mentalitásra:
Június végén Sopronból áetmentem Ausztriába egy napot biciklizni. Szép idővel indult, de aztán leszakadt az ég, három órát álltam egy buszmegállóban, mire megszűnt a jégesővel vegyes villámlás.

Mikor kisütött a nap, továbbindultam, mindez kábé fél órával azután, hogy még ömlött a jég az égből. Két falun gurultam át a következőkben, mindkettőben tízcenti vastagon állt a jég az utcán. Az összes gazda kint volt a traktorával, mindenféle munkagépével, tolták oldalra, rakodták el a jeget az útról, mindenféle hivatalos segítség nélkül, talán egy rendőrt láttam.

Ragyogó origós főcím lehetett volna: az osztrák állam cserbenhagyta a viharsújtotta zembereket!

Utána lehetett volna a következő cikk: magyar falu esőáztatta főutcája, TEK-es páncélozott járművel, Nógrádi György parolázik a polgármesterrel, mindenki vigyorog, parlament megszavazza azonnal a jégsegélyt Mucsaröcsögének, valami nyilatkozat is készül keresztényi értékekről, migránsok sem maradhatnak ki.

Na, hát ezért nem leszünk soha normális ország, ha egyáltalán érted, miről beszélek. Nem hogy az ötben, de az első kétszázban sem leszünk benne. Hajrá!

felucca02 2018.08.25. 08:47:44

@Helga Beauty Salon: Bár folyamatosan tereled a doilgokat az én szellemi képességeim felé, azért ugye nem nagy baj, ha nem követlek?
Ki tudja, akár még brilliáns elme is lehetsz, valamiben...

felucca02 2018.08.25. 08:55:11

@Zsuzsi25: Tömegével erőszakolnak meg nőket, migránsok is, fehér emberek is, sőt - kapaszkodj meg - házasságon belül, a szonszédodban, a szelíd bácsinak látszó tag is megerőszakolja a feleségét, ha az nem akar vele kefélni.

Minderre nem mondom azt, hogy jól van így, viszont kíváncsisággal figyelem, hogy mi a fenét akarsz kihozni ebből.

Ne válaszolj, tudom: azt, hogy "ezek" mocskok.

Drága zsuzsa, a világ nem fekete-fehér, még akkor sem, ha neked így könnyebb lenne. Igen, vannak közöttük mocskok, ahogy közöttünk, fehér magyarok között is. Ha te elhiszed a propagandát, hogy "azok" mind mocskok, míg mi mindnyájan ártatlan bárányok vagyunk, akkor sok konfliktusod lesz az életben a sokszínű világgal.

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 09:04:23

@felucca02:
"Na, hát ezért nem leszünk soha normális ország, ha egyáltalán érted, miről beszélek."

Bár néha nehéz követni az észjárásodat, de ne aggódj, nem okozol gondot. Tök jó mondatot írtál, pont ebben látom a problémát! Ebben a mondatodban benne van minden baj. A kishitűség, ami mellett azért ott van a mindent kritizálás, furcsa módon párosulva a tenni akarás hiányával, a tervek mellőzésével. Ez a libsi mentalitásotok, ami a szoci időkből gyökeredzik a legnagyobb kerékkötő számunkra!

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 09:09:58

@felucca02: :" Bár folyamatosan tereled a doilgokat az én szellemi képességeim felé,"

Nem terelem, isten őrizz nem vagyok pszichológus. A témaváltás miatt vélelmeztem bizonyos hiányosságokat a felkészültségedben, de ha más oka van világosíts fel kérlek, a "média mint propagandafegyver" vita már úgy is szarni ment!

felucca02 2018.08.25. 09:12:49

@Helga Beauty Salon: A te követhető észjárásod szerint viszont minden rendben van, kritikának nincsen helye, a tervek megvannak, már csak rá kell hagyatkoznunk bölcs vezetőnk megérzéseire és útmutatására.

Bár messze nem vagyok libsi, de be kell látnom, mennyire le vagyok maradva ehhez az illib szárnyaláshoz képest!

Kár, hogy ez még a büdös életben soha, senkinek nem jött össze ezen a módon...

eßemfaßom meg áll 2018.08.25. 09:17:11

@Lord_Valdez: "Azért szomorú lenne, ha az országnak az lenne a legnagyobb sikere..." Amikor a Mercedes Kecskemétre költözött az EU-ban adható legmagasabb állami támogatás mellett, akkor azért ez még hatalmas sikernek számított a progresszív európai demokraták szemében.

felucca02 2018.08.25. 09:18:58

@Helga Beauty Salon: Vannak témák, amikben felkészültebb vagyok, valóban, de szerencsére ezzek nem csak én vagyok így. Ráadásul én munka mellett, önszorgalomból kapcsolódom be, így nyilvánvaló a hátrányom a főmunkaidősökhöz képest - akik viszont megfigyelésem szerint nem annyival jobbak, nyilván meg is lesz a lebaszás érte:)

felucca02 2018.08.25. 09:21:11

@eßemfaßom meg áll: Progresszív vagy sem, sem ez, sem az nem számít nagy sikernek, legalábbis azok szemében nem, akik nem összeszerelőüzemként szeretnék látni az országot.

Ez egy halott dolog. Most olcsók vagyunk és viszonylag jó infránk van. Később a dolgok változhatnak, akkor elviszik az egészet Ukrajnába, vagy akárhová. Sem siker, sem balsiker, pillanatnyi helyzet, néhány ezer ember enni kap.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.25. 09:21:48

@Zsuzsi25:
"Az egyik balliberális seggfejnek sem jutott még eszébe, hogy rajtuk kivül több millioan dolgoztak már Angliában, Németországban, (tehát láttak már világot, nem csak fehér asztal mögül) és pontosan azt látták kint, amit amugy a fidesz propaganda nyomat?"
Neked vajon eszedbe jutott-e már, hogy beszélj eggyel is ezek közül? Csak, mert akkor kiderülne, hogy nem. Én egy hónapja jöttem haza Londonból és rohadtul nem ezt láttam. Sőt, tudja fene, miért, de valahol az élhetetlenné vált Nyugat felől érkező menekülteket se látom.
És az eszedbe jutott-e már, hogy esetleg a statisztikákat is megnézd? Hogy Németországban 100 ezer főre kevesebb bűncselekmény jut, mint Magyarországon?

Gyere, egy kis valóság:
Büncselekmény per százezer fő:
Németország: 0,91. Magyarország: 1,91
Emberölés
N: 1,17. M: 2,05
Nemi erőszak:
N: 9,86. M: 6,08, itt tényleg rosszabbak a németek, de valószínű, hogy ebben vastagon benne van az is, hogy Magyarországon jelenteni az erőszakot sokkal megalázóbb, mint Németországban
Talán az is feltűnt, hogy az osztrákok tiltakoztak Lázár Bécset veszélyesnek beállító videója ellen.
Tudom, tudom, a statisztikák hazudnak, a sajtó hazudik, a politikus hazudik, mindenki hazudik, csak a Fidesz propagandaosztálya mondja meg az igazságot. De akkor miért nem jönnek a nyugati menekültek?

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 09:24:51

@felucca02: Ja, engem ezért fizetnek! LOL!
Mindig elfelejtem!
Érdekelne valami.
Te most épp elméd teljes tudatában....stb. stb. tényleg azt hiszed hogy ez a munkám? :D

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.25. 09:24:52

@eßemfaßom meg áll:
Az lett volna? És azt is mondták, hogy ez Magyarország legnagyobb teljesítménye?

felucca02 2018.08.25. 09:30:47

@Helga Beauty Salon:
Nem gondolom, nem foglalkozom ezzel.
Viszont nagyon érdekes, hogy akkor valaki meggyőződésből nyomja ezt:)
Felfoghatatlan!

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 09:40:47

@felucca02: Ha nem foglalkozol vele, akkor miért teszel arra irányuló célzást? Fura, vagy leütésszámra fizetnek hogy stilszerű legyek? :P
A meggyőződésem furcsa neked, de hagy nyugtassalak meg, szerintem is helikopter vagy! :D

felucca02 2018.08.25. 09:46:01

@Helga Beauty Salon: Az foglalkoztat, hogy milyen módosult tudatállapot kell ahhoz, hogy ezt az egész szörnyűséget valaki vonzónak lássa. Ez életem legnagyobb rejtélye, a részletek nem érdekelnek.
Hogy ne lássa egy elmebeteg elmebetegségét, sőt értékelje őt. Ne lássa az ellopott pénzeket, a gyűlöletet, az egybitesre lebutított üzengetést, satöbbi.

Az Ellenálló 2018.08.25. 09:57:19

Első körben akkor a legnagyobb hiten alapuló téveszméktől, azaz a vallásoktól kellene megszabadulni. Aztán jöhetnek a kevésbé veszélyes hülyeségek, mint pl. Laposföld-hívők, chemtrailosok, stb.

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 09:58:52

@felucca02: " A te követhető észjárásod szerint viszont minden rendben van, kritikának nincsen helye, a tervek megvannak, már csak rá kell hagyatkoznunk bölcs vezetőnk megérzéseire és útmutatására. "

Látod ez fáj nekem. Írod, hogy bizonyos dolgokban felkészültebb vagy. Mik azok? Mik lehetnek azok, amikben lényeglátás, objektivitásra való képesség és logika nélkül felkészült vagy???????
Írtam valamit és fogtad, kifordítottad a visszájára és bizonygatod hogy fonák!
Baszki amit írtam, abból nem következik hogy minden jó, nincs meg a helye a MEGFELELŐ kritikának és a bölcs vezérem...... apukám! Orbán nekem csak a leggyorsabb Trabant, semmi több, ha jön egy Ferrari én azonnal átülök, csak az a baj hogy most mellette lassú Trabantok vannak és jó pár Velorex! Ezt így fel tudod dolgozni?

felucca02 2018.08.25. 10:02:10

@Helga Beauty Salon:
Na, szuper, erre voltam kíváncsi, kösz!

Helga Beauty Salon. 2018.08.25. 10:11:38

@Az Ellenálló: "Első körben akkor a legnagyobb hiten alapuló téveszméktől, azaz a vallásoktól kellene megszabadulni."

Erre épülnek a kultúrák! A miénk is. Ha nem is vagy vallásos, de annak az ismerete nélkül történelmi eseményeket, művészeti alkotásokat stb. stb. sem tudnál értelmezni! Bár ahogy látom, te nem is törekszel semmi ilyesmire aminek köze van az értelmezéshez! :D :P

eßemfaßom meg áll 2018.08.25. 11:22:36

@Lord_Valdez: "És azt is mondták, hogy ez Magyarország legnagyobb teljesítménye? " Nem de a fenti nick se ezt irta.

eßemfaßom meg áll 2018.08.25. 11:27:49

@felucca02: Ha egy nagycég nem ide hogy egy gyárat hanem mittomén szlovákiába akkor a progresszivek sápítoznak, hogy o1g ilyen szar országot csinál ami büdös a naggyárnak bezzeg a sikeres szlovákia az bezzeg, o1g pedig monnyonle de gyorsan

Ha egy nagycég ide települ akkor a prograssziv szerint ez "nem számít nagy sikernek, legalábbis azok szemében nem, akik nem összeszerelőüzemként szeretnék látni az országot."

felucca02 2018.08.25. 11:52:10

@eßemfaßom meg áll: Mit nem értesz?
Ha összeszerelőüzem szintjén és nem ide, hanem szlovákiába, az relatív kudarc, ha ide és nem szlivákiába, az rekatív eredmény.
Ha összeszerelőüzem az eredmény, az kudarc ahhoz képest, hogy magyar szellemi terméken alapuló vállalkozás is lehetne. Akár szlovákiában is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.25. 13:00:25

@Lord_Valdez:

Mikori adatok ezek?

Ami a bűncselekmények számát illeti, nem ártana tisztázni, mi számít bűncselekménynek itt és Németországban. Nálunk pl. a lopás 50 ezer alatt csak szabálysértés. Németországban hány euró a határ?

Mire alapozod azt, hogy nem erőszak terén nálunk a Dunkelziffer magasabb, mint Németországban? Lehet, a német adat azért magasabb, mert náluk az is erőszaknak számít, ami nálunk még nem. Egyáltalán, nemi erőszakról vagy szexuális bűncselekményekről szól az adat?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.25. 13:31:22

@eßemfaßom meg áll:
Akkor ezt hogy értelmezed?
"Itt van mindjárt Magyarország egyik legnagyobb gazdasági sikere, a BMW milliárd eurós nagyságrendű befektetése az országban, úgy, hogy a német cég bennünket választott és nem a románokat vagy szlovákokat!"

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
2016. A frissebb adatok még nincsenek közös adatbázisban.

50 euró felett számít annak.

Azért gondolom, hogy Magyarországon esetleg alacsonyabb a jelentési arány, mert a magyar rendőrség és igazságszolgáltatási rendszer nem éppen a tapintatosságáról nevezetes. Ha megnézed a balkáni országokban még ennyi bejelentett sincs.

Ez kimondottan a nemi erőszak, az egy relatíve egyértelmű kategória. Az egyéb szexuális bűncselekmények a sexual assault kategóriában vannak, de ott egyrészről nem volt friss magyar adat. Másrészről, ebben a kategóriában biztosan sokkal magasabb a definíciós eltérés. Itt nagyságrendi eltérések vannak. Nem annyira hiszem, hogy pl. Szerbiában 2,6, míg Svédországban 111. Vagy nézzünk 2010-est Montenegróban 2,58, Magyarországon 4,3, Németországban 40,8, Skóciában 80,72. Ha valaki nekem azt mondja, hogy a szerbek annyira úriemberek, míg a skótok mind perverzek, akkor azt körberöhögöm. Itt a Napnál is világosabb, hogy hatalmas különbségek vannak abban, hogy mi számít szexuális zaklatásnak.

seepheerd1 · http://730ld.blog.hu 2018.08.25. 13:58:48

@különvélemény:
Egyszerű: ami ott folyik, attól normális embernek fölfordul a gyomra.

putris72 2018.08.25. 18:39:56

@Lord_Valdez: Tudod én is dolgoztam kint Angliában,elég hosszú ideig!!És vannak még kint ismerőseim! Magyarország sokkal biztonságosabb ország mint Németország,vagy Anglia!!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.26. 08:03:54

@putris72:
Németországhoz képest biztos, hogy nem.
Angliában már vegyes a kép. Annak a valószínűsége, hogy megölnek kisebb, de annak, hogy kirabolnak magasabb. És annak, hogy megvernek sokkal magasabb.

Azt elhiszem, hogy a biztonságérzeted rosszabb volt, de vajon azt láttad, amit itt a Fidesz mond? Valóban az életedért kellett futnod, mint Szíjjártó Petinek Brüsszelben? Ezt erősen kétlem... Azért lássuk be, hogy ezek nagyon kiszínezett sztorik.

Egyébként nekem is volt egy ilyen élményem. Vonaton ültem, ahol egy fiatal fekete takonypóc (volt vagy 14), arról beszélt telefonon, hogy hétfőn be kell mennie a rendőrségre. De nem aggódik, mert álarc volt rajta és nem látták az arcát. Meg arról, hogy nincs pénze, ezért kell szereznie drogot (food) és eladnia...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.26. 14:10:10

@Lord_Valdez:

"Annak a valószínűsége, hogy megölnek kisebb, de annak, hogy kirabolnak magasabb. És annak, hogy megvernek sokkal magasabb."

Mivel pedig a gyilkosságok száma azért sokkal kisebb, mint a rablásoké és a megveréseké, a biztonságérzetet inkább az utóbbi kettő határozza meg.

"Valóban az életedért kellett futnod, mint Szíjjártó Petinek Brüsszelben?"

Lehet, nem az életéért futott, hanem csak egy alapos megverés elől. Na de előre honnan tudható biztosan, hogy "csak" megverni akarnak, nem pedig megölni?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.26. 19:24:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ez könnyen lehet. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Anglia nem mostanában lett ilyen. 10 évvel ezelőtt is ilyen ótvar volt a helyzet. Sőt, pl. lopások terén még rosszabb is.

Csak Szíjjártó Petike tudná megmondani, hogy mire is gondolt valójában, de valószínűleg arra, hogy a főnök majd büszke lesz rá. Egyébként valószínűleg egyik se történt meg. Brüsszel közbiztonság tekintetében teljesen átlagosnak számít, bár az Budapestnél rosszabbat jelent, mert Budapest az átlagos nagyvárosoknál biztonságosabb. Viszont az is igaz, hogy Brüsszel még így is biztonságosabb, mint mondjuk Miskolc. És azért Miskolcon se szoknak az emberek az életükért futni.

eßemfaßom meg áll 2018.08.27. 11:05:45

@felucca02: értem én a kettősmércét meg a vanrajtasapka/nincsrajtasapkát, te játszod azt, mintha nem létezne.

eßemfaßom meg áll 2018.08.27. 11:08:12

@Lord_Valdez: "Akkor ezt hogy értelmezed?"

"egyik legnagyobb gazdasági sikere"

vs

"Magyarország legnagyobb teljesítménye"

Mindennapi betevő csúsztatásnak a'la ellenzéki kommentelő

eßemfaßom meg áll 2018.08.29. 09:08:42

@Lord_Valdez: ha valakinek valami állítását vitatni akarod akkor azt az állitást vitasd ne azt amit te költöttél belőle.

Suzerinted egyébként mi mostanában az ország egyik legnagyobb gazdasági sikere?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.08.29. 18:40:40

@eßemfaßom meg áll:
Talán az, hogy évek óta sikerül uralni a költségvetési hiányt.
süti beállítások módosítása