A közszolgálatot nem érdekelte az origós tüntetés

2014. június 04. 12:57 - Árki Noémi

Az Origo főszerkesztőjét, Sáling Gergőt hétfőn váratlanul kirúgták. A független újság főszerkesztőjének távozása mögött politikai okok állhatnak. Ennyit a sajtószabadságról és a független médiáról? A magyar média mindenesetre nem hagyta mindezt szó nélkül: kedd délután több ezren tüntettek a sajtószabadságért. A németek közben a Telekomot támadják.

Hétfőn váratlanul kirúgták az Origo főszerkesztőjét, Sáling Gergőt, aki 12 éve dolgozott a lapnál. Helyére a négy éve a lapnál dolgozó Pálmai L. Ákos került, aki korábban a Televíziós és Webvideó üzletág irányítója volt. Az Origo közleménye szerint közös megegyezésről van szó, a történteket pedig azzal indokolták, hogy a változó médiafogyasztási szokásokhoz alkalmazkodva döntöttek a tartalomirányítási szervezet átszervezése mellett. A 444 szerint azonban nem Sáling teljesítményével volt gond, a kirúgás mögött egyértelműen politikai okok állnak, amihez a Lázár János kétmilliós hotelszámlájáról szóló cikkek is hozzájárultak.

Közös megegyezéssel, nyomásra

Kedden Sáling azt nyilatkozta, hogy valóban közös megegyezés történt, de nem önszántából távozott. Hozzátette azt is, hogy szakmai hibát nem vétett a szerkesztőség, és ugyan nem erősítette meg, hogy politikai nyomás hatására kellett távoznia, nem is cáfolta azt.

10407838_738030339581227_2047639067358592870_n.jpg

A Kettős Mérce blog kezdeményezésére Facebookon szerveződött a tüntetés a szerkesztőség Dob utcai székháza elé. A tüntetés neve találó: Egy nappal Magyarország Fekete Hétfője után. A tiltakozást csak kedd reggel hirdették meg, a magyar sajtómunkások mégis szép számban jelentek meg. Délután 5-kor körülbelül 300-an gyülekeztek a székháznál, köztük az Origo szerkesztősége is, ahol felolvasták a szolidaritást vállaló szerkesztőségek álláspontját. Ilyet írt többek között az Index, a 444 és a HVG is. A párezres tömeg ezután a Nagykörúton átvonult a Kossuth térre.

A 444 újságírója beszélt az Origo szerkesztőségének egy tagjával. Ő Fidesz-sajtótájékoztatóhoz hasonlította a történteket: semmire nem kaptak választ, és mintha egyetlen őszinte szó sem hangzott volna el. A tüntetésről az Origo is közvetített, bár sikerült elég tömören összefoglalniuk az eseményt.

Igaz, ők legalább közvetítettek. Nem úgy, mint a magyar közszolgálati televíziók, akik elegánsan hallgattak a botrányról. Mondjuk volt fontosabb téma: például, hogy rezsicsökkentésből lehet venni zenélő biciklit is.

 

 

Elmennek

A tüntetés mellett az Origo egy nap alatt vesztett el egy partneri kapcsolatot, egy alapítót, és még a német Telekomot is magával rántotta.

A korábban az Origoval partneri kapcsolatban álló Jégkorongblog ezt üzente az Origonak:

"Kedves címzettek!

Ezúton tájékoztatom önöket, hogy a Jégkorongblog azonnali hatállyal felmondja az Origóval kötött együttműködési megállapodást. Kérem, hogy híreinket a hírfolyamban a továbbiakban ne szerepeltessék és a partneri együttműködés során alkalmazott technikával a továbbiakban ne vegyenek át cikket a jegkorongblog.hu (jkb.hu) oldalról"

György Péter alapító pedig hamarosan hivatalosan is bejelenti: otthagyja az Origot. György Péter készítette elő az Origo 1998-as indulását, és azóta is aktívan részt vett a kiadó cég döntéseiben. Sáling Gergő kirúgása azonban mélyen felháborított és távozásra ösztönözte. György Péter a 444-nek azt nyilatkozta: „elmondhatatlan aggodalom van bennem a magyar online újságírók iránt”.

Eközben Németországban

Az Origo anyavállalata, a német Telekom ellen lázadtak. A német zöldek felháborítónak találták, hogy a Telekom engedett a kormány nyomásának és a demokrácia megcsonkítását látják Orbán tetteiben.

Nemcsak az Origo újságírói néznek bizonytalansággal a jövő felé. A történtek az egész magyar médiát kétségbe ejtették. A tüntetés szervezői szerint lesz még folytatása a megmozdulásnak.

Frissítés: A Lázár-cikkeket szerző Pethő András is felmondott.

Fotó

42 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr236270629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.04. 15:11:39

csodálkoztam volna, ha megjelenik hírként...

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.06.04. 15:44:37

Nem nézek közTV-t. Milyen tüntetés?

ahanem01 2014.06.04. 16:10:35

Ezeket a suttyó (index, origo stb) médiumokat sem érdekel sok minden. Most örömködjenek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.04. 16:24:17

Az Origo eddig olvashatatlan ballib vacak volt, de valószínűleg az új főszerkesztővel is olvashatatlan marad. Közben az Index teljesen elbulvárosodott a jobbos tulaj irányítása alatt.

Szelid sunmalac 2014.06.04. 16:51:01

@Online Távmunkás: Megis mindig itt vagy az indexen te is :)

♔bаtyu♔ 2014.06.04. 17:50:46

A közönség valójában már unja ugyanazt a 300 arcot.

♔bаtyu♔ 2014.06.04. 17:54:59

@Online Távmunkás: Az origót én is többször próbáltam, de reménytelen.

Dettó Index, csak azt nem értem, minek ebből két ugyanolyan. Valaki elolvassa a nap holokauszthírét és megy oda is ugyanazt elolvasni? Még a szerkezet is azonos.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.06.04. 17:57:40

Az Origó háza táján az történik, hogy a német tulajdonos kidobta az MSZP csicska főszerkesztőt.

Kidobta mert a ballib lapok és online tartalmak a kutyát sem érdeklik, és nem kíván a Népszava sorsára jutni, akit az MSZP és sleppje tart el.

A ballib majmok ezen meg rágóznak mert azt hiszik, hogy mindenki olyan barom mint ők, és mindenki elhiszi amit hazudnak.
Pedig nem.

Ezt idén már kétszer bebizonyították a magyarok, és harmadszorra is megteszik, az Önkormányzati választásokon.

bölcsbagoly 2014.06.04. 18:06:43

A Nemzeti Összetartás Napjáról megemlékezett -e az Origo vagy az Index, netán az RTL? Jellemző, hogy György Péter is lemond. Ez sokat elárul az origó szerkesztőségének eddigi ideológiai beágyazásáról.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.04. 18:09:28

@Szelid sunmalac: Ez nem az Index. Nekem is van itt blogom, de nem indexes újságíró vagyok.

@♔bаtyu♔: Azért szoktak rá az emberek az Indexre, mert régen az volt a leggyorsabb és a legmegbízhatóbb hírforrás, az is megjelent, amit mindenki más elhallgatott és elsőként vagy másodikként jelentek meg a hírek. ŐK legfeljebb nyomtatott újságokra hivatkoztak, a net tőlük vette át a híreket. Sajnos a jobbos vezetés a cenzúrával ezt megölte, szinte semmilyen hírt nem tudnak elsőként lehozni és oknyomozás helyett teli van bulvárral az egész, ami érthető, hiszen miért piszkálnák a kormányt?

bölcsbagoly 2014.06.04. 18:10:14

Sálingot meg Pethőt majd üdvözölhetik a hívek a KR vagy az ATV előtt! Zsák a foltját, folt a zsákját...

bölcsbagoly 2014.06.04. 18:13:02

@Online Távmunkás: miért kellene öncélúan piszkálni a kormányt? Ha hibáznak akkor írják meg, de olyan nincs hogy 4 év alatt csak hibáztak volna, mert pozitív reagálása az Origo szerkesztőségének nem volt, pláne a Sáling/Pethő éra alatt!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.04. 18:13:39

Az országgyűlési választások előtt még a csapból is a hisztiposztok ömlöttek a balos blogokon.

Bejött a stratégia? Kormányt váltottatok? Nem jött be.

Az EP-választások előtt még a csapból is a hisztiposztok ömlöttek a balos blogokon.

Bejött a stratégia? Szereztetek legalább annyi képviselői mandátumot, mint a Fidesz. Feleannyit se szerzett együtt a három balos párt. A stratégia megint nem jött be.

Az önkormányzati választások előtt még a csapból is a hisztiposztok ömlenek a balos blogokon.

Be fog jönni a stratégia?

Szerintetek?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.04. 18:18:12

@bölcsbagoly:

"Sálingot meg Pethőt majd üdvözölhetik a hívek a KR vagy az ATV előtt! Zsák a foltját, folt a zsákját..."

Vagy kapnak valami rovatot a Cinken vagy a 444-en. Mind a kettő Indexes meg Origós kádertemető :)

♔bаtyu♔ 2014.06.04. 18:19:42

@Online Távmunkás: Én nem látok semmilyen különbséget az indexben a külalakon túl, szerintem a hírek sohasem volt az erősségük, ezt onnan tudom, hogy nagyon keveset olvasok el, márpedig a jó hírek nagyon is érdekelnek.
Én az autós rész és a blogok miatt járok ide.

nemzeti.net/
Na itt viszont vannak hírek és lényeges, hogy igen gyorsan frissülnek is.

s 2014.06.04. 18:21:07

Majd ha egy molotov koktélt helyeznek fel a lézerjani széjjelbaszott seggébe, és működésbe hozzák, az talán érdekelni fogja.

s 2014.06.04. 18:26:06

Ezt a bugris cigány tetűt bármelyik demokrácia kivetné magából, mit egy gennyes rothadást. Megkérdezik tőle, mi a retkes faszra költi a közpénzt, erre mellényzsebből kifizeti ez a bunkó paraszt. lézerjani, a kurva anyádat basszad szájba, bazdmeg! Nem azt mondtuk, hogy fizessed be. Az volt a kérdés, hogy mi a picsára költötted, baszod. Tehát az nem működik, hogy becsengeted a lóvét, nekünk meg kuss a nevünk, te buzi cigány. Elszámolsz, a kurva rohadt anyádat, mert közpénzből költöttél. Világos, te hülye barom? Tudod mi a közpénz, te fasz? Azt mi adjuk össze az adóinkból. Abból te egy kibaszott fillért ne merjél költeni engedély nélkül, mert megbaszom a lányodat, ha van. Azt a kurva kibaszott retkes cigány lótolvaj buzi rohadt mindenedet. Felgyújtalak, te barom, ha még egyszer ilyet csinálsz, megértetted?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.06.04. 18:29:59

@s:

Ne aggódj !

Az MSZP nevű rothadást már kivettük magunk közül, és soha vissza nem engedjük.

Ha majd kihalt az összes magadfajta munkásőr ballib csicska, majd elkergetjük a Fideszt is !

Ígérem.. :))

s 2014.06.04. 18:34:40

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: munkásőr ballib csicska a te ótvaros kurva rohadt anyád, tudod, buzikám. Basszad szájba rendesen megint, ahogy minden nap szoktad, úgy hogy még a füléből is geci csöpögjön.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.06.04. 18:35:57

@s:

Telibe ment mi ?

Ajajjajjjj.. :DDD

Kicsit restellem hogy így a fájó pontra tapintottam bevallom.. :DDD

s 2014.06.04. 18:41:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Anyádnak ment telibe, hülyegyerek. Fa fáj a mocskos pofája, inkább basszad seggbe, ahogy a bátyád csinálja. Értelmetlen faszparaszt.

MACISAJT 2014.06.04. 18:52:05

"A németek közben a Telekomot támadják."

Na gondoltam, ennek fele sem tréfa, ugyan mivel támadják sálinger és györgy péter kivonulása miatt,Katyusával?:)
Hát erre mit látok?

A"támadást" egy koszlott zöldnek sikerült végrehajtania, a blogján(!):
www.verfassungsblog.de/macht-sich-die-deutsche-telekom-zu-orbans-handlanger-beim-abbau-der-ungarischen-demokratie/#.U49OBHbb7ps

Ennek is persze-igaz csak kérdőjellel- Orbán jutott az eszébe,naná:P
Muhaha.

bölcsbagoly 2014.06.04. 18:52:36

@s: ezekből a válogatott otrombaságokból amiket ide hánytál, az jön le, hogy a ballib elit valamelyik illusztris tagja lehetsz! Szanyi kapitány , vagy Fletó?

bölcsbagoly 2014.06.04. 18:54:46

@MACISAJT: a görögdinnye az görögdinnye mindenütt, a német még poshadtabb is ráadásul...

kissiú 2014.06.04. 18:57:07

@♔bаtyu♔: "szerintem a hírek sohasem volt az erősségük, ezt onnan tudom, hogy nagyon keveset olvasok el"

Bravo.

MACISAJT 2014.06.04. 18:57:43

@bölcsbagoly:
"Sálingot meg Pethőt majd üdvözölhetik a hívek a KR vagy az ATV előtt! Zsák a foltját, folt a zsákját... ")

Itt a másik lú, az egésznek a főszervezője, az origo (más pénzén) megteremtője és üzemeltetője, györgy péter.
A zsidó kártyát is már régóta kijátszotta:
magyarnarancs.hu/publicisztika/zombie-let-zsidonak-lenni-otthon-88435?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201406

A valóságban az ELTE méditanszéke, melynek ő a vezetője, irányításával egy komplett média beltenyészetet hozott létre, amit ő ápol, gondoz, gondoskodik a megfelelő emberek megfelelő állásokba való elhelyezéséről...
Ez az amit Kerényi udvariasan "lobbinak" nevez ( én inkább szakszerűen maffiának.)
No, ennek a maffiának az egyik tagját vágta ki most a német tulajdonos,aki hasonlóan a Ringierhez a Népszabadságban, megunta hogy "liberálisok" verik a csalánt az ő pénzével...

Erre azonnal kitört a ribillió a libaúsztatóban, megy a hápogás, fenyegetőzés etc.
A szokásos vircsaft.

s 2014.06.04. 18:57:55

@bölcsbagoly: Képzeld, nem. Magamtól vagyok ennyire kiművelt, hogy basznád telibe a szifiliszes kurva anyád büdös pofáját, buzikám.

s 2014.06.04. 19:00:24

@kissiú: ♔bаtyu♔ egy fasz. Olvasni sem tud, csak a képeket nézegeti. Ha lát egy orbán képet, akkor ráveri a mocskos faszát örömében. Ezeket a faszságait lediktálja valakinek, aki tud írni a környezetében. Bár ilyen nem sok akad.

bölcsbagoly 2014.06.04. 19:16:51

@s: gondolod, hogy az OPNI- plecsni megvéd a börtöntől? Lehet, de a kényszer gyógykezeléstől már nehezen. De azért ne felejtsd el bevenni a dilibogyód!

oszt jónapot 2014.06.04. 20:00:23

@MACISAJT: Márk, a német tulajdonos megmondta, hogy neki kurvára nincs köze ehhez. vigyek be egy friss újságot a KIM-be?

Blogger Géza 2014.06.04. 20:36:16

Micsoda, a jegkorongblog bojkottál??? Szerintem erre már Merkel is össze fogja pisilni magát!

Egyébként ha egy csomó - a helyesírással hadilábon álló - újságíró elmegy az origótól, és minőségi emberek kerülnek a helyükre, az csak jó lesz. Eleve hogy lehet egy piacvezető portál veszteséges?

És miért is lenne baj, ha a liberális-fikázó index és 444 mellett az origo egy más irányt venne fel? Talán kiegyensúlyozottabb lenne média?

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.06.04. 20:37:29

@Online Távmunkás: "Az Origo eddig olvashatatlan ballib vacak volt, de valószínűleg az új főszerkesztővel is olvashatatlan marad. Közben az Index teljesen elbulvárosodott a jobbos tulaj irányítása alatt."

Hát ha az Indexnek valóban jobbos tulaja van, az a tartalomból nem derül ki. Bulvárnak bulvár, de az Origo is detto.

Tegnap még az Origot hazudta fidesz irányításúnak az Index..:) Mára kiderült hogy német multié.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.06.04. 20:38:39

@Blogger Géza: Én még a 444-et életemben nem láttam.

Nagyon nagyon jó?

Blogger Géza 2014.06.04. 20:54:58

@Kón Bandit: Durvább az indexnél. Azok dezertáltak oda, akiknek már az index túl jobbos és túl puha volt. Legalábbis nekem úgy tűnik.

Egyébként állandó mozgásban van a netes piac. Meglátjuk, mi lesz vége. Szerintem sok balos pénzforrás most el fog apadni, lementek a választások, nincs értelme tovább pénzelni veszteséges partizánokat.

Ha én lennék az origo tulaja, már unnám a sok sikertelenséget. (iwiw kampec, veszteségek) Még ha utálnám is Orbánt, megpróbálnék változtatni akár a stíluson, akár a tartalmon, akár az irányultságon, de már kéne valami kis profit is.

♔bаtyu♔ 2014.06.04. 20:55:39

@kissiú: Az Index kiemelt "híre" az volt, hogy a "Tolvajkergetők "önbíráskodása" milyen csúnya dolog. Ami mellesleg hazugság, hiszen a tulajdonossal, bírósági végzéssel és érvényes bérleti szerződéssel léptek be az ingatlan területére, Tomcat pedig azért lőtte pofán az ingatlant önkényesen elfoglaló cigányt, mert az megtámadta.

Szóval az ilyen hírnek álcázott libsi szarokat olvasgasd csak te.

♔bаtyu♔ 2014.06.04. 20:58:17

@MACISAJT: Össze-vissza hazudozik a ballib média és fel vannak háborodva, hogy már nem olvassák.

♔bаtyu♔ 2014.06.04. 21:03:24

@Kón Bandit: Ezek egymást tuningolják. Nahát, ez nagyon fontos hír, hiszen megírta a cink.hu, vagy a 444.

Persze teljesen értelmetlenül, hiszen ide sem a politikai mondanivaló miatt jönnek, ki az aki végigolvasott lelkiismeretesen egy politikai blog posztját? Senki.

Kidobtak 2010-2014 között egy valag pénzt a ballibsi médiamókusokra és mi lett az eredménye?

Az, hogy a nép pontosan ugyanúgy undorodik 2014-ben is a ballibsiktól mint 2010-ben. Gáz.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.06.04. 22:47:30

Nincs itt semmi különös, mit kíván amagyar nemzet: mondom a példát.

Volt egy Cuslág nevű szarcsimbók, aki a KÖZPÉNZBŐL elköltött sok-sok milliót. Aztán visszadta.

Kizárólag jót akart Magyarországnak, hiszen a pénzt fiatalok sportolására költötték. Leült ezért 8 évet.

van egy Lázár János nevű szarcsimbók, aki KÖZPÉNZBŐL elköltött kétmilliót, és el is tagadta. Amikor lebukott, gyorsan visszafizette.

Kizátólag jót akart Magyarországnak ezzel, legalábbis ezt állítja, de higgyünk neki, hiszen mindegy:

A két esetben LÓFASZNYI különbség sincsen. Kivéve egyet:

Minden MOCSKOS TOLVAJ üljön be a jól megérdemelt sittre, ahogy Cuslág, úgy LÁZÁR JÁNOS is, oszt jónapot.

Hajrá Fidesz, Hajrá Tolvajok! :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.04. 22:50:24

@Kón Bandit: Spéder és Nobilis vette át az Index és a CEMP irányítását a 2010-es választások előtt. Akkor volt is balhé egy-két cenzúrázott cikk miatt, majd rövid időn belül a nyíltan baloldali újságírók távoztak az Origóhoz, illetve megalapították a 444-et és a Cinket. Azóta egyre jobban süllyed az Index színvonala, emlékeim szerint 2010 óta nem is igazán volt oknyomozó cikkük, 2011-2012 körül elveszítették a gyorsaságukat is, pedig előtte az MSZP-től a Fidesztől is egyformán volt kiszivárogatott infójuk.

@♔bаtyu♔: 2010-2014 között több pénz ment a jobbos médiának, mint a balosnak. A balos média már főként a blogokból áll, a tévé-rádió-újság harcot a jobboldal nyerte meg az okos felvásárlásokkal.

kissiú 2014.06.05. 11:05:31

@♔bаtyu♔: " Az Index kiemelt "híre" az volt, hogy a "Tolvajkergetők "önbíráskodása" milyen csúnya dolog."

Na látod, ezért kell elolvasni valamit, mielőtt véleményt mondasz róla. Összefoglalom neked: megszólaltattak egy-egy jogi szakértőt, szociológust és az egyik alapítót is, majd a véleményalkotást rábízták az OLVASÓKra, akik aztán UTÓítéletet alkothatnak. További kelllemes képnézegetést!
Üdv,
K.
süti beállítások módosítása