A demokráciában az újságíró kérdez, ellenőriz, ha kell, leleplez. A média azonban sokszor tehetetlen, amikor a riportalanyok megtagadják a válaszadást. Hétfő délután Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere elhárította az RTL Klub riporterének kérdését, mert túl negatívnak találta. Óbuda önkormányzata pedig sértettségből fél éve nem nyilatkozik az Indexnek. Magyarországon szabad véleménynyilvánítás van, ami magába foglalja, hogy nem kötelező válaszolni. De mi van a közfeladatok ellátásával kapcsolatos ügyekkel? A kérdés összetett, annyi azonban biztos, hogy a válaszadás megtagadása a lehető legrosszabb döntés.
Kósa gondolatok
Mostanában egyre több közszereplő dönt úgy, hogy nem válaszol az újságíró kérdésére. De az is lehet, hogy valójában csak egyre több médium dönt úgy, hogy beszámol ezekről.
A legfrissebb eset hétfő délután történt: az RTL Klub egyik riportere váratlan kérdést tett fel Kósa Lajos debreceni polgármesternek a helyi anyatejgyűjtő-állomás újranyitásával kapcsolatban, mire ő oldalra lépett, és közölte, nem válaszol. Azt is elmondta, hogy azért nem tetszik neki a kérdés, mert nem lehet rá pozitív választ adni.
Kósa a Blikknek azt nyilatkozta, hogy tanult az esetből. Mit jelent ez? „Egyáltalán nem számítottam arra, hogy az RTL Klub ezt így fogja leadni. Legközelebb megkérdezem az újságírót, mit akar kérdezni, s ez alapján fogok dönteni a nyilatkozatomról” – mondta a polgármester. A lényeg: legközelebb ügyelni fog rá, hogy ne legyen bizonyíték a cenzúráról.
Válogatósak a politikusaink
Régi, ám felejthetetlen példa Veres János fejelése 2006 decemberében: az akkori pénzügyminiszter egy önkormányzati egyeztető fórumról távozva lefejelte a Hír TV kameráját. Mivel a fórumon heves vita alakult ki Veres és a fenti történet főszereplője, Kósa Lajos között, először többen arra tippeltek, hogy Veres a kamerán vezette le a feszültséget. Később megerősítette, hogy nem véletlenről volt szó: az egyeztetésen volt olyan televíziós társaság, amelyiknek nem szeret nyilatkozni. A politikus később még többször összetűzésbe került a Hír TV stábjával.
A tavalyi év egyik legviccesebb híre, hogy Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője véletlenül őszinte választ adott egy megkeresésre. A 444 újságírója emailben tett fel egy kérdést, amire a következő választ kapta: „Ez egy komolytalan bulvárblog. Én nem válaszolnék. Mi a véleményed? Az iPhone készülékemről küldve.” A levelezésről beszámoló cikk egy órán belül olvasható volt a hírportálon.
2013 augusztusában az Index egy kérdésben, teljesen szokványos módon megkereste Óbuda önkormányzatát, ami csak annyit közölt, hogy nem hajlandó nyilatkozni a portálnak. Ennek oka, hogy az újság nyáron megjelent cikkében kritizálta az önkormányzatot, mert az óbudai házrobbantás miatt kitelepített lakók nem kaptak megfelelő hivatalos tájékoztatást. Úgy tudjuk, az óbudai önkormányzat a cikk megjelenése óta többször is megtagadta a válaszadást a portálnak.
Szabad ilyet?
Arra is volt példa, hogy egy szervezet szóvivői nem adtak interjút egy rádió kérésére, arra hivatkozva, hogy már kiadtak egy írásos közleményt. Mi is a feladata egy sajtóosztály dolgozóinak és a szóvivőknek? Bizony az, hogy nyilatkozzanak, akkor is, ha korábban már kiadtak egy sajtóközleményt.
A demokrácia egyik alappillére a szabad véleménynyilvánítás, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy mindenki azt mondhat, amit akar, de a hallgatás jogát is magában foglalja. Ha szigorúan vesszük, ez alapján nincs jogunk elítélni a válaszadástól tartózkodó közszereplőket.
Az egyik felfogás szerint a demokráciában a média a negyedik hatalmi ág: ellenőriz és tájékoztat, hogy az állampolgárok informált döntéseket hozhassanak. Beszélhetünk tehát egyfajta tájékoztatási kötelezettségről, ami bizonyos szempontból ellentmondhat a hallgatás jogának.
A közszereplőkre vonatkozó szabályok azonban némileg feloldják ezt az ellentmondást. A nem válaszolás megítélésével kapcsolatban fontos a közszereplő és a magánszemély közötti különbségtétel. A véleménynyilvánítási és a sajtószabadság kiemelt védelmet élvez, ha közfeladatot ellátó személyről vagy szervezetről van szó, mivel az ő munkájuk nyilvános bírálhatósága alkotmányos érdek. Ezek szerint a fent említett közszereplőknek nem lett volna szabad megtagadni a válaszadást.
A kérdés jogi szempontból tényleg összetett. Kommunikációs szempontból viszont könnyű értékelni a válaszadás megtagadását, a hallgatás ugyanis egy dolgot jelent: bőven van mit takargatni. Az, hogy régóta a pályán lévő politikusok mégis ezt választják, nem túl megnyugtató üzenetet hordoz.
