Behódolt a Netflix

2014. március 06. 11:35 - David_Kiraly

Többször írtunk már Netflix-szel kapcsolatos témáról, egyszerűen azért, mert napjainkban jelentősen formálja a médiafogyasztási szokásokat. Akkora szereplővé nőtte ki magát, hogy még Hollywood is tart tőle, lenyomja a kábelszolgáltatókat, és immár Európában is szépen terjeszkedik. Most azonban azért került a figyelem középpontjába, mert egy olyan megállapodást kötött az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb internetszolgáltatójával, ami hosszú távon rengeteg kérdést vet fel az internet szabadsága, semlegessége szempontjából, és megkérdőjelez magával az internet felépítésével kapcsolatban is dolgokat.

Mivel a Netflix csúcsidőben egymaga nagyobb forgalmat generál az interneten, mint a Youtube, a http és a BitTorrent protokoll együttvéve, nem meglepő, hogy az internetszolgáltatók is jó ideje keresik a módját, hogy valahogy plusz pénzt csikarjanak ki a vállalatból, eddig sikertelenül. Az elmúlt hónapokban azonban rengeteg felhasználó azt tapasztalta, hogy nem működik megfelelően a Netflix szolgáltatása: akadozik a stream. Ennek oka, a Cogent nevű szolgáltató - amely a Netflixnek árul sávszélességet – és a Verzion, illetve a Comcast (internetszolgáltató) hálózata közötti elégtelen a hálózati kapacitás.

traffic.png

A utóbbi kettő azt akarja, hogy a Cogent fizessen díjat a kapcsolatok fejlesztéséért, azonban az egyezkedések kudarcba fulladtak. A Cogent vélenye egyértelműen az, hogy a Comcast és a Verzion saját, Netflixhez hasonló streaming szolgáltatását szeretné az előfizetői számára vonzóbbá tenni azzal, hogy a Netflixet gyakorlatilag élvezhetetlenné teszi. Ők ezzel szemben azzal érvelnek, hogy egyrészt sokkal nagyobb forgalom érkezik hozzájuk a Cogenttől, mint amennyit ők küldenek hozzá, illetve, hogy különböző megállapodásaik vannak bizonyos szolgáltatókkal: valakikkel a szokásos settlement-free (azaz senki nem fizet senkinek), valakiknek ők fizetnek, mások pedig nekik. Állításuk szerint a Cogent makacs módon nem hajlandó kompromisszumra az ügyben.

A Netflix most beleegyezett abba, hogy fizet egy bizonyos összeget a Comcastnek, amely cserébe direkt kapcsolatot biztosít az előfizetői felé, így gyorsabb, folyamatos lesz a szolgáltatás. Első hallásra ez akár egy win-win szituációnak is tűnhet, hiszen az előfizetők plusz költség nélkül jutnak jobb minőségű szolgáltatáshoz, a Netflix elégedett lesz, mert elégedettek az ügyfelei, az internetszolgáltató pedig a pluszban befolyó összegből fejlesztheti a hálózatát.

Más kép rajzolódik ki akkor, ha egy kicsit a dolgok mögé nézünk. A Comcast nem csupán internetszolgáltató, hanem olyan médiakonglomerátum, amely magában foglalja az egyik legnagyobb filmipari vállalatot, NBCUniversal stúdiót is. Ezzel pedig a Netflix versenytársa, így nem meglepő, hogy saját hálózatán a saját szolgáltatását részesíti előnyben. Ezt azonban nem feltétlenül teheti meg, hiszen az internet semlegességéről szóló szabályozás megtiltja, hogy diszkriminálják a hálózaton átmenő adatforgalmat. (A szabályozás részleteiről bővebben itt.) A konkrét szabályozás mellett a szabad internet eszméjével sem tűnik összeegyeztethetőnek, hogy a Comcast egyes tartalomszolgáltatókat megsarcol a sávszélesség-használatuk miatt, másokat pedig nem.

12217_large_neutral-bits.png

A Wired szerzője egy nagyon érzékletes példát ad arra, hogy hogyan kell ezt az egész szituációt elképzelni, és miért is jelent ez nagyobb változást az erőviszonyokat, és emiatt az internet sorsát illetően, mint az elsőre látszik. Az olyan internetszolgáltatókat, mint a Comcast vagy a Verzion úgy kell elképzelni, mint az utakat, amelyek az emberek lakásait összekötik a nagy autópályákkal. A nagy autópályák pedig a Cogenthez hasonló közvetítők (angolul bandwith providernek, vagy backbone providernek hívják őket), amelyek a nagy sávszélességet és az összeköttetést nyújtják az olyan szolgáltatásoknak, mint a Netflix. Ha azonban a város minden útja egy szolgáltatóhoz tartozik, vagyis ő uralja a csomópontokat a nagy autópályákhoz, akkor egy olyan alkupozícióba kerülnek, amelyben a Netflix az alárendelt fél. Kénytelen fizetni ugyanis azért, hogy minden házba a zökkenőmentesen eljusson a szolgáltatása. (Az ilyen és ehhez hasonló egyezségeket egyébként peering-nek nevezik.) Nem véletlen, hogy a Netflix a Comcasttel volt kénytelen elsőre megállapodni, amely messze a legfajsúlyosabb szereplő az amerikai piacon, gyakorlatilag megkerülhetetlen. Olyan szolgáltatókból viszont sok van, mint a Cogent, így könnyen elképzelhető az is, hogy ha akarnák sem tudnák megfizetni azt az árat, amelyet monopolhelyzetéből fakadóan a Comcast kér.

A Netflix-Comcast együttműködés részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de sokan várnak az FCC (Federal Communications Commission – a kommunikációs ágazatok szabályozásáért felelős szerv) közbeavatkozására ebben az ügyben. A Netflix ügye pedig szerencsére vonzza a figyelő tekinteteket a Time Warner Cable és a Comcast tervezett egyesülésére, amely finoman szólva nem segítené az erőviszonyok kiegyensúlyozását.

1 komment
Címkék: internet K ISP Netflix

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr875845586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.06. 18:17:42

"Mivel a Netflix csúcsidőben egymaga nagyobb forgalmat generál az interneten, mint a Youtube, a http és a BitTorrent protokoll együttvéve"
A HTTP-nél biztosan nem, mivel a http-n keresztül működik eleve, mint ahogy a Youtube is.
süti beállítások módosítása