15 zseniális, pornó nélküli pornóhirdetés

2014. május 22. 08:13 - Pintér Dániel Gergő

Hogyan lehet gömbölyű idomok, áttetsző fehérneműk és rúzsos ajkak nélkül 18+-os terméket hirdetni? A PornHub kampányversenyének döntős pályamunkái megmutatják! (Figyelem, irodából is megtekinthető tartalom!)

A világ egyik legnagyobb pornóoldala, a PornHub még márciusban tette közzé azt a felhívást, melyben kreatív igazgatót keres. Az állás elnyeréséhez pályázatot írt ki a cég: olyan hirdetési kampányt kell készíteni, mely izgalmas és szórakoztató, de egyben „safe for work", azaz mentes az explicit, felnőtteknek szóló tartalomtól, munkából is megtekinthető.

tumblr_n414pz8l171tsrr0do1_1280.jpg

A győztes a 35 milliós látogatottságú oldal külső kommunikációját irányíthatja egy éven át, miközben busás fizetést is kap. Az álomkarrier reményében több ezer munkahelyén unatkozó, pornófüggő irodista próbált szerencsét, míg végül a PornHub nyilvánosságra hozta a tizenöt döntőbe jutott pályázati anyagát

A tabudöntögető megoldások között óriásplakátok, szórólapok és videók egyaránt szerepelnek. 

Aki eddig visszatartott lélegzettel figyelte a mezőny alakulását, az most már kedvére válogathat az ügyes szójátékok, kreatív és vicces képek között, majd szavazhat kedvencére. Reméljük, hogy a végeredmény mindenki számára kielégítő lesz!

/Forrás: Adweek, Business Insider/

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr396190069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mildi 2014.05.23. 15:54:44

@doggfather: :D azok. elkenődött a spirálom a röhögéstől... :)))
süti beállítások módosítása