A marketingesek rájöttek, hogy az igazsággal bármit el lehet adni

2014. július 04. 09:00 - Árki Noémi

Igazi emberek igaz történeteivel eladni  ez lehet az új trend. A cél érzelmi kötődést kialakítani egy olyan világban, ahol a gyártó vagy szolgáltató a vevő számára távoli és láthatatlan, így a minőségre legfeljebb azok az emberek jelenthetnek garanciát, akik történeteire a márka épít. Viszont az idén márciusban széles körben elterjedt első csókos videó példája is azt mutatja, hogy nem feltétlenül kell igaz történet a sikerhez. Az is elég lehet, ha valódinak állítjuk be.

A sikeres brandépítés egyik titka az igaz, szívhez szóló történetek megjelenítése. Az ötlet mögött az az elképzelés áll, hogy csúnya, gépek uralta világunkban mindennél fontosabb az „emberi” keresése. Ráadásul a nagyvállalatok és a gyártás átláthatatlansága miatt szükség van valakire, aki a maga valódiságával és őszinteségével képes kapcsolatot tartani a fogyasztókkal. Nem modellek, hanem igazi emberek mesélnek közel sem tökéletes életükről. Legalábbis ez a sztori, ami úgy tűnik, hogy működik.

A Skype összehoz

A Skype tavalyi „Stay Together” kampánya két tinédzserlány történetét meséli el, akik ugyanazzal a gonddal küzdenek: mindketten a fél karjuk nélkül születtek. A lányok távol élnek egymástól, eddig csak Skype-on tartották a kapcsolatot, a kampányvideó pedig az első személyes találkozásukat mutatja be. Az üzenet szerint a technológia áthidalja a távolságot, és képes arra, hogy összehozza a barátokat.

Miután meghatódtunk és az egekbe emeltük a Skype-ot, még részt is vehettünk a kampányban. A Skype versenyt hirdetett: mindenki elkészíthette a saját Skype Storyját, majd beküldhette. A verseny ugyan azóta véget ért, a nagy sikerre való tekintettel viszont még mindig várják a videókat.

Hasonlóképp az emberi kapcsolatokra épített a Guinness téli olimpiára készült reklámfilmje, amely a testvéri szeretet gyönyörű megnyilvánulását mutatja be. 

A brit The Kooples divatmárka is az igaz történetek mellett tette le a voksát. Kampányaikban kizárólag olyan párokat alkalmaznak a ruhák bemutatására, akik a valóságban is együtt vannak. Igyekeztek minél hitelesebb képeket közölni, valamint kapcsolatot kialakítani a vevőkkel, arra biztatva őket, hogy töltsék fel saját portréikat. 

Az se baj, ha kamu

Az utóbbi idők legnagyobb átverése a First Kiss vírusvideó volt, melyben állítólag idegen emberek álltak egy finn filmes kamerája elé, aki az ő első csókjukat örökítette meg. A videó villámsebességgel terjedt, aztán jött a leleplezés: valójában egy divatmárka ügyesen megtervezett reklámját láttuk, vagyis a kedves, spontánnak tűnő pillanatok igazából forgatókönyv szerint zajlottak.

Ennek ellenére a videó elérte a célját: ezrével készítették a lelkes amatőrök a paródiákat, az igazi első csókos videókat, és elárasztották velük a Youtube-ot. Arról már nem is beszélve, hogy Max Landis hollywoodi filmes The Slap című válaszvideója közel akkora sikert aratott, mint az eredeti. Csak itt éppen nem a csókok csattannak, hanem a pofonok. Négy percen keresztül élvezhetjük azt, ahogy idegenek, barátok, rokonok hatalmasakat kevernek le egymásnak.

Mitől működik?

A digitális környezetben körülvesznek minket a reklámok, így egyre nagyobb az elköteleződés lehetőségeinek a köre, ezért nem elég kitűnni a reklámmal, valamivel el kell érni az érzelmi kötődést is. Ha hétköznapinak tűnő emberek dicsérnek egy terméket, az máris meggyőzőbb, mint például a szlogen, hogy Erin Wasson haja még mindig tart.

Könnyebben alakítunk ki érzelmi kapcsolatot valakivel, aki „igazi”, és hitelesebb forrásnak is tűnik, hiszen ő látszólag nem eladni akar, csak elmeséli a történetét, amiben épp szerepet játszik az adott márka.  A fogyasztók bevonása, érdeklődés az ő történeteik iránt pedig még jobban elmélyíti a kapcsolatot. Ahogy az első csókos kampány példája is mutatja, nem feltétlenül van szükség igaz történetre, az is elég, ha a látszata megvan.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr606471951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.