A kampány leggázabb húzásai

2014. október 10. 18:08 - Pintér Dániel Gergő

Beszédképtelen politikusok, félreszervezett demonstrációk, nevetséges kommunikációs stábok. Most, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek versenye a hétvégén célegyenesbe ér, úgy gondoltuk, hogy itt az ideje összeszedni a kampány legszánalmasabb legemlékezetesebb pillanatait. Hintázó Bokros Lajos, csöpögő Falus Ferenc, dadogó Spiesz András. (Figyelem, a bejegyzést csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!)

Megnyugtató a tudat, hogy nincs még egy olyan kicsi ország, ahol ennyi magasan képzett, kompetens szakpolitikus indul csatába, ha a lakosság érdekeiről és az élhető városi környezetről van szó. Ráadásul aki követte az elmúlt pár hét médiatermését, az napnál is világosabban látja, hogy a magyar nép fiainak nemcsak az esze és a szíve, de a humorérzéke is helyén van. Kár köntörfalazni: közéleti szereplőink elhivatottsága és rekeszizmainkat sem kímélő felkészültsége a hétvégi eredményektől teljesen függetlenül nyertesekké változtat mindannyiunkat. 

Síró kisgyerek, fakezű vízöntő, két korcs és egy csendesen legelésző gebe

Minden Falus Ferenccel kezdődött. A baloldali főpolgármester-jelölt jeges vödrös videója végül kőkemény szociodrámába fulladt, politikus társai mégis bőszen csatlakoztak a trash-kampányhoz: res András, az Együtt-PM III. kerületi polgármesterjelöltje például Tarlós Istvánt hívta ki

A fenti részlet megfelelően példázza, hogy ami jól áll egy saját jövedelméből élő fiatalnak vagy tengerentúli filmszínésznek, az nem biztos, hogy egy őszülő halántékú politikus számára is ideális fogás a kampány kellős közepén. Arról hosszasan lehetne vitatkozni, hogy az Ice Bucket Challenge-hez  csatlakozók által képviselt ügynek vajon mennyire hasznos ez a fajta nyilvánosság, de az biztos, hogy az illető megítélését nagyban befolyásolja. Falus például ezzel építette fel le magát igazán, ahelyett, hogy a választási programján dolgozott volna: nem csoda, hogy végül hivatalosan is visszalépésre kényszerült. Ma már Bokros Lajos szórólapjait osztogatja az Örs Vezér téri aluljáróban, miközben a neve eggyé vált a "jeges vödör"-kifejezéssel. Mondjuk az is igaz, hogy a baloldali politikussal készült az évezred interjúja, ráadásul az abszurd humor meghonosításával elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar közéletben, így akár a Kétfarkú Kutya Párt is beállna mögé.

Névtelen.png

Őrület a közösségi médiában

Természetesen a politika a Facebook-ot sem kerüli el, az önkormányzati választások kapcsán azonban minden eddiginél több a bicskanyitogató vagy éppen megmosolyogni való bejegyzés. Vona Gábor szexin kacsint és kátyúban pózol, míg a Jobbik Magyarországért Mozgalom szentimentális emberi történetekkel sokkolja a nagyérdeműt. Pásztor Albert nem tudja kikapcsolni nyomozói reflexeit és ha kell, akár minden befolyását és ismertségét latba veti akár egy elveszett csíkos plüssnyúlért is. A Demokratikus Koalíció ha éppen nem olvasói után érdeklődik, akkor pengeéles logikával mutatja be, hogy ki az igazi legény a gáton, de az elmés szóviccekről se feledkezzünk meg. Hogy mi ezekben a posztokban a közös? Mindegyik roppant manipulatív, funkciótlan és valljuk be: főszereplői nehezen komolyan vehetőek.

Patyolat tiszta kezek és kőkemény társadalomkritika

Blogunk egyik kedvence Ottó Krisztián Ottó (igen, valóban ez a neve...), Siklós független polgármester-jelöltje, aki páratlan színész-rendezői tehetségről tesz tanúbizonyságot kampányfilmjében. Próbálkozzatok bátran és rettegjetek sötét alakok: a felfoghatatlan erkölcsi magaslaton trónoló politikust semmilyen eszközzel nem lehet ám korrumpálni! A volt kistérségi menedzser és SZDSZ-es képviselőjelölt szlogenje még vlogger kvalitásain is túlmutat: "Dönts OKOsan!". 

Persze nem Ottó Krisztián Ottó az egyetlen, aki feladatának érzi a társadalomkritikát: mindenki Toncsija például előnytelen külsejű nők savazásával próbál meg szavazatokat tarhálni. A Fidesz újdonsült angyalföldi nehézbombázója még szeptember végén tett közzé egy képet a rajongói oldalán, amin néhány teltkarcsú hölgy dohányzik egy fogyasztószalon előtt. A kép címét "reklámarcokra" keresztelte, s ezzel nemcsak saját intelligenciájáról és szolidaritásáról állított ki szegénységi bizonyítványt, de az unos-untalan keresztény-konzervatív alapokra hivatkozó kormánypárt ideológiájával is szembe ment.

Profizmus és beszédképtelenség

Ha mindez nem volna elég, szemfüles szerkesztő-kollégánk még vérprofi email-címeket is talált: Levitin Dávidaz Együtt-PM, a DK és a MoMa budapesti, XIII. kerületi önkormányzati képviselő-jelöltje például a sutinemsuti@freemail.hu-n várja a lakossági javaslatokat és hivatalos bejelentéseket. Ezek után kár csodálkozni, hogy egyesek még arra sem veszik a fáradtságot, hogy beiratkozzanak logopédushoz vagy eljárjanak egy szuperintenzív beszédtechnika órára nyilatkozás előtt. A XIII. kerületi képviselőjelöltekről készült best of-válogatás kész tragikomédia: motivációikat és programjukat hallgatva előbb nyúlunk Xanaxért, mint a választási urna után.

Október elején aztán a tisztaszegyen.tumblr-nek köszönhetően megtaláltuk a kampány legmeghatóbb pillanatát: Spiesz András élő egyenes adásban mutatta meg, milyen az amikor valaki meghatóan esetlen. Az MSZP-Együtt-DK-PM-Összefogás Zugló közös képviselőjelöltje egy sajtótájékoztatón arról nyökögbeszél, hogy a kerületben több mint száz térfigyelő kamera működik, ám ezek folyamatos figyelésére nincs megfelelő kapacitás. Végül egy bővített mondatnál összeomlik, átadja a szót Karácsony Gergelynek és kiskutya-szemekkel vallja be: tulajdonképpen ez az első nyilvános szereplése. A kérdés csak az, hogy akkor minek megy politikusnak?

Kabarétréfák, The Walking Dead és Kunhalmi

Az Együtt-PM debreceni kampányfilmje még ezeken is túltesz: a párt képviselője ugyanis egy humortalan orvos, aki a Saskabarét megszégyenítő kreativitással kampányol. A videóban Szegedi István nemcsak felállítja a diagnózist a betegeskedő nagyvárosról (hiperkorrupció, narancsbőr, túltérkövesedés, nyílt demokráciatörés, sajtószűkület), de -kapaszkodjanak meg - "Együttpirin" bevételét is javasolja.

A kampányba természetesen a Zöldek Pártja is teljes erővel ugrott bele, de ők csak kiscserkészek az MSZP-s Kunhalmi Ágnes mellett. Kampányvideójában a kápószerű vezető szellemileg visszamaradott kisgyerek segítségével riogatja választóit egy sötét diktatúra jövőjével. Természetesen a spotból rögtön paródia lett, de egyik sem képes überelni az eredeti forrás groteszk üzenetét.

Hasonló kuriózum a "Fonyód a fejlődés útján" című fideszes kampányvideó, melyben a jelöltek üveges tekintettel kódorognak a városban, ráadásul láthatóan osztódással szaporodnak is! film legmeglepőbb pillanata talán az, amikor kiderül, hogy a gimnázium konyhája valójában egy titkos laboratórium, de a végzet elől ott sincs menekvés. Nem csoda, hogy erre a dramaturgiára két kitűnő feldolgozás is született a The Walking Dead és az Amerika Kapitány stílusában.

 

Kommentár nélkül

Amennyiben kedves olvasóink között van olyan, akinek még mindig nem értük el az ingerküszöbét, annak megmutatjuk, ahogy létrás autóról vágják le az ellenzéki monilót, de meghallgathatja Vágó Istvánt vagy a Nemzet Színészét, Bodrogi Gyulát is, amint jellegzetes hangját a politika szolgálatába állítja. Perverzebbek megtekinthetik, ahogy egy Orbán vezetéknevű alulexponált fiatal vörös színekben kampányol Kecskeméten vagy milyen az, amikor a zöldek megmondják a frankót. De úgy igazán.

Végezetül pedig egy hintázó Bokros Lajossal búcsúzunk, mely képnél semmi sem foglalhatná jobban össze az önkormányzati választásokat és hazánk sírva vigadó közhangulatát.

bokros-hinta1006.jpg

Ha láttak jobbat, ne habozzanak kommentben szellemi közkinccsé tenni!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr816770231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak egy néző 2014.10.11. 15:27:15

Ez a kampányvideó is megérne egy Oszit.

www.youtube.com/watch?v=rDdCXHbUNdA

Kovács Pista jelőlt úr (hihi) stylist-ja sem semmi.
Dr. Makra Pistanéni nyakában az ötágú csillag biztos fideszes.
Mink Ernő bácsinak is jól jönne, ha közelebb kerülhetne a fazékhoz, hátha sikerülne pótóltatni a hiányzó suttyó fogát
Benke Niki is felvette a legszebb toalettjét, amiben még a szalagavatón lett az iskola legszexisebb tanulója.

Ad Dio 2014.10.11. 15:41:50

Legyen már vége...

Netuddki. 2014.10.11. 16:33:53

"A kampány leggázabb húzásai"

A fidesz zsarolását véletlenül vagy készakarva "felejtetted" ki?

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.10.11. 17:08:21

nem spiesz-szel van a baj, hogy nem tud beszélni, hanem a párttal, hogy odaengedte, előtte meg is nézhették volna meddig jut el, valahol mindnekinek el kell kezdeni

kunhalmi videót meg először a tarantinós verziót láttam, nekem az az origi

az össepirin videó se akasztott ki, azért sas kabarét nem veri, messziról sem
süti beállítások módosítása