Természetvédelmi pr és médiatudatosság volt a téma az októberi kommunikációs meetupon

2014. október 16. 15:28 - David_Kiraly

Második állomásához érkezett a Media 2.0 lelkes csapata által szervezett meetup, amelyen ezúttal is két rendkívül színvonalas és aktuális előadást nézhettek végig az Ötkertbe látogatók. Dr. Aczél Petra a médiatudatosságról beszélt Hanga Zoltán pedig a budapesti állatkert kommunikációs technikáinak részleteibe avatott be.

Nem titok, hogy nagyon örültünk az első meetup sikerének. Mind az előadók, mind a közönség pozitív visszajelzései megerősítettek minket abban, hogy van igény ilyen jellegű rendezvényre, ahol informális közegben lehet fejleszteni a szakmai tudást és olyan emberekkel nyílik lehetőség szót váltani, akik legtöbb esetben csak a katedrán, vagy éppen a tévé képernyőjén láthatunk.

meetupp.jpg

Kellenek az ismert arcok

Hanga Zoltán a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője volt az első előadó, aki végzettségét tekintve állattenyésztő mérnök de a Magyar Szóvivők Egyesületének is elnökségi tagja. Az előadásának címe, „Gorilla marketing – avagy az állatkertek, mint a természetvédelem PR ügynökségei” volt, és az első felében arról a nehézségről beszélt, hogy bár az emberekhez eljutnak a természetvédelemmel kapcsolatos problémák, nagyon nehéz őket aktív támogatókká transzformálni. Az állatkertek éppen ezért nagyon fontos építőkockái a természetvédelemmel kapcsolatos diskurzusnak világszerte, hiszen az évente többmillió látogatót vonzó (Budapesten évente 2,4 millió fő, Németországban 32 millió, Angliában 18 millió) helyek képesek a legjobban bevonni az embereket. Elhangzott, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykertnek  évente több, mint hatezer(!) megjelenése van a médiában.

Hanga hangsúlyozta a fontosságát és részletesen bemutatta a 2000-2001-ben zajlott nemzetközi bozóthús-kampányt, amelynek során Európa szerte 1,9 millió aláírás gyűlt össze az illegális dzsungelhús kereskedelem megállítására, és amely nem sokkal később lépésekre is késztette az Európai Parlamentet. A 2007-2008-ban lezajlott  Kétéltű kampány során is bemutatta azokat a fogásokat, amelyekkel igyekeznek a lehető legegyszerűbben megfogalmazott üzeneteket a leghatásosabban átvinni. Ez egyébként a legnehezebb feladat, hiszen az emberek nehezen tudnak bonyolult összefüggéseket befogadni, valamint az óriási információáradat miatt az ingerküszöb is egyre magasabb.

hanga.jpg

Még mindig a gyerek a tudatosabb

Aczél Petra lendületes előadásában a megváltozott médiafogyasztási szokásokról, az újmédia (amely már elég régóta „új”)a gyermekekre, felnőttekre, a pszichére és társadalomra gyakorolt hatásairól tartott előadást, igyekezve megmagyarázni az olyan máig kissé homályosnak tűnő fogalmakat, mint a médiatudatosság. Sorra vette azokat a jelenségeket, amelyeket az utóbbi években  figyeltek meg a médiafogyasztó- és előállító embereknél, amelyeknél olyan fogalmakat magyarázott meg, mint az élménykultúra és a technokapitalizmus. Beszélt a digitális kultúra hatására változó ismeretszerzésről, közlésmódokról, és társas viszonyokról, miközben számtalan aktuális kutató és kutatás eredményeiről számolt be az egyes jelenségeknél.

Rávilágított, hogy amikor médiatudatosságról beszélünk, érdemes tisztázni azokat az alapvető kérdéseket, hogy mihez szükséges ez a felkészültség, és hogy milyen elemei vannak. Különösen érdekes volt az a megjegyzése, hogy a legfiatalabb korosztály máig a legtudatosabb médiahasználó, és ahogy a életkorban haladunk előre, úgy egyre kevésbé vannak tisztában a felhasználók azzal, hogy egyes cselekedeteiknek például a közösségi médiában milyen addicinális hatásai vannak például a róla kialakított képre. A témában persze többnapos konferenciát lehetne tartani, annyira sok szerteágazó aspektusa van,  és jól láthatóan Aczél Petra is tudott volna még róla hosszú órákig beszélni, amit egyébként élvezettel hallgattunk volna.

aczel.jpg

Novemberben újra

Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát aki eljött, és velünk tart a következő hónapban is. A novemberi előadónk Sas István, reklámszakember és Tóth Péter István evolúciós kommunikációs szakértő lesz. 

meetup.jpg

Az előadások hamarosan videó formájában felkerülnek a Youtube csatornánkra.

 A blog szerkesztősége nevében nagyon szépen köszönjük mindenkinek a részvételt, találkozunk novemberben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr56798527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása