Új állomásához érkezett az állati kommunikáció egyik legfejlettebb szintjét képviselő Campbell-cerkófmajmok tanulmányozása. Az már évekkel ezelőtti kutatások alapján világossá vált, hogy a cerkófok kész mondatokban kommunikálnak, de most úgy tűnik, az emberekéhez hasonlóan kifinomult nyelvjárásaik is vannak. Ennek megállapításához nem kellett mást tenni, mint az eddigiektől eltérő helyen és egy kicsit kreatívabban tanulmányozni a makogásukat.
Ötéves a cerkóf szótár
Tudósok egy csoportja még 2009-ben az elefántcsontparti Tai Nemzeti Parkba utazott, méghozzá azzal a küldetéssel, hogy az Afrikában honos Campbell-cerkófmajmokat ijesztgessék tanulmányozzák. A primatológusok – az emlőstan főemlősökkel foglalkozó ágának tudósai – kísérleteikben műleopárdok és hangszórókon lejátszott sasrikoltások segítségével figyelték meg, hogyan hívják fel egymás figyelmét a felnőtt hím egyedek az őket fenyegető veszélyekre.
Akkor azt figyelték meg, hogy az alap hívójeleket (krak = leopárd, hok = sas) nemcsak önállóan, hanem toldalékolt formában (krak-oo = enyhébb földi veszély), illetve egymás után sorba rendezve is használták. Bebizonyosodott tehát, hogy ez a faj olyat tud, amit még a csimpánzok sem, hiszen a szintaxist, vagyis a szavak szószerkezetekbe rendezését addig az emberi kommunikáció kizárólagos jellemzőjének hitték, a cerkófok viszont szintén képesek kezdetleges mondatokat összerakni. A tudósok akkor megfigyeléseik alapján egy cerkóf szótárat is összeállítottak.
A Tiwai-szigeti rejtély
Mikor azonban a primatológusok nemrégiben a Sierra Leone-i Tiwai-szigeten folytatták kutatásukat, azt állapították meg, hogy a cerkófok annak ellenére használták a krak hívójelet, hogy ezen a szigeten nem is élnek leopárdok. Eleinte úgy tűnt, a krak ebben a nyelvjárásban egy általános riasztás földi veszélyre, ám egy idő után arra lettek figyelmesek, hogy a ugyanez a figyelmeztetés „sashelyzetben” is elhangzott.
Philippe Schlanker nyelvészprofesszor és társai úgy döntöttek, hogy kreatívabb nyelvészeti megoldásokkal közelítik meg a problémát. Elsőként újraértelmezték a hívójeleket: a krak ezentúl minden szituációra érvényes általános riasztást, a krak-oo ennek enyhébb változatát, a hok pedig légi veszélyt jelentett. Vagyis utóbbi kettőt sokkal specifikusabb kifejezésnek tekintették, mint a krakot.
A trükk ebben az újraértelmezésben, hogy a szavak jelentése sok esetben kontextuális. Ha az emberi kommunikáció során egy adott szituációban árnyaltabb kifejezést használunk egy általánosabb helyett, annak oka van, amelyre üzenetünk befogadója is következtetni fog. Például bor felszolgálásához egy különböző poharakkal teli asztalról társunktól nem egyszerűen a poharat fogjuk kérni, hanem a borospoharat. Schlenker szerint a szavak versenyeznek egymással, és mindig azt alkalmazzuk, amelyik a legmegfelelőbb tájékoztatást adja, ezzel pedig egyúttal ki is zárjuk a többi lehetséges szót.
Nem csak egymást majmolják
A nyelvészprofesszor ugyanezt a magyarázatot adja a cerkófkommunikáció esetében is. „Ha kraket hall, arra következtet, hogy az üzenet feladója okkal nem krak-oot (enyhébb földi veszélyt) vagy hokot (légi veszélyt) használt. Elefántcsontparton ez annyit jelent, hogy kizárásos alapon leopárdveszély van, hiszen ez az egyetlen olyan fenyegetés, amely nem enyhe és egyben nem is légi.
Sierra Leonéban viszont a krak megmarad az általános veszély hívójelének. Hogy miért? Mert ott nincs leopárd, sem más komoly földi fenyegetettség, így a krak hallatán a majmoknak nincs okuk arra, hogy kizárják az enyhébb vagy a légi veszélyt, és valami specifikusabbra következtessenek.
A szakértők nagyjából egyetértenek abban, hogy jelentős és ígéretes eredmények ezek, viszont a logikusságnak önmagában nincs bizonyító ereje. További helyszíni kutatások szükségesek ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket lehessen levonni a cerkófok „krakogásáról”, és hogy az valóban az új feltevés szerint működik-e. Ezek a vizsgálatok pedig nem utolsó sorban az emberi nyelvjárások kialakulásának megértését is nagyban segíthetik.
A kép innen származik.
