Robotok a felhőben, rossz kezekben lévő technológiák, tervezett kreativitás. 20 ország, 81 előadója osztotta meg tudását a Brain Bar Budapest 3000 részt vevőjével, amit június 4-től 6-ig rendezett meg Budapesten a Design Terminal, a We Love Budapest, az Akvárium Klub és a HG Media.
Bajban lettem volna, ha nekem kellett volna megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mi is a múlt héten megrendezésre került Brain Bar Budapest elnevezésű rendezvény. Szerencsére a szervezők megtették ezt helyettem, amikor Inspirációs fesztiválként hivatkoztak a budapesti Akvárium nevű rendezvényközpontban megrendezett eseményre. Találó elnevezésnek tűnik, mert a levegő szinte vibrált a sok felszabadult kreatív energiától, akinek itt nem lett kedve azonnal csinálni egy startupot, az valójában egy zombi, akire nem hatnak a spirituális energiák. Valószínűleg ennyi progresszív ember egyszerre egy helyen még nem volt Magyarországon, ami alatt nem csak az előadókat, de a nézősereget is értem.
Globális rendezvény
A rendezvényt első alkalommal hozták össze a szervezők, és rögtön látszott, hogy egy globális rendezvényben gondolkodnak, mert az előadók minimum 80%-a külföldi volt, ennek megfelelően minden előadó, még a magyarok is, angolul szóltak a nagyérdeműhöz. Igazi nagyágyukat, innovációs celebeket, jövőbe látó megmondó embereket hoztak el a szervezők, amit a hallgatóság kellő áhítattal konstatált. Az egyik részt vevő a szemem láttára készíttetett magáról közös fotót a nagyterem lépcsőjén, az éppen mellette elhaladó Ken Goldberggel, a Berkely egyetem professzorával, aki egyébként a legelső előadó is volt. A professzor láthatóan maga is meglepődött a személye iránti rajongáson. Minden másban is igyekeztek a szervezők eltérni a megszokott konferencia sémáktól. Az elmaradhatatlan pogácsán kívül a rágcsálnivaló narancsból, almából, banánból, körtéből és sárgarépából állt, az ebédet pedig a társszervező Design Terminálnak helyet adó épület előtti sétányon felállított street food mennyország szolgáltatta. Egyik előadó hologramként jelent meg, és természetesen a nagyterem előadásait élőben lehetett streamelni.
Gyerekbetegségek
Hogy egy kicsit fanyalogjak is: mindehhez a hallatlan menőséghez képest teljesen érthetetlen, hogy a beléptetést hogy lehetett ennyire amatőr módon megoldani. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a regisztráltak beléptetését csak úgy lehet megoldani, hogy hostessek kinyomtatott listákon keresgélik a bemondott neveket, mindezt három, azaz három, a nevek kezdőbetűje alapján elosztott standon. Nem hinném, hogy az ennek köszönhetően kialakult nagyjából száz méter hosszúságú sor kellemes emlékeket hagyott volna a bejutni vágyókban, nem mellesleg kicsit aláásta a rendezvényről kialakítani kívánt trendi képet.
Már csak hab a tortán, hogy a tűző nap miatt a homlokon és a háton csordogáló verejték-niagarával küzdő sorban állóknak vizet osztó hostess hölgy annyit tudott csak mondani a helyzet kínos voltára utaló megjegyzésekre, hogy nem számítottak a napra. Valószínűleg arra sem számítottak a szervezők (Hogy is számíthattak volna, amikor csak előzetes regisztrációval lehetett bejutni.), hogy ennyien eljönnek, mert a nagyterembe konkrétan nem fértek el az emberek, ami alatt azt értem, hogy már az „állóhelyeken” sem. Ezen enyhén szólva nem segített, hogy a szervezők a coolságot túltolva nagyrészt babzsákokat szántak ülőalkalmasságként a hallgatóságnak, ami bár nyilvánvalóan kényelmesebb, mint a szék, de ugyanakkora területen kevesebb ember leültetését teszi lehetővé. Nyilván ennek volt köszönhető, hogy a szintén nagyon menő, kartonpapírból készült asztalok is székként voltak kénytelenek funkcionálni.
Man is a robot with defects (Emile Cioran)
Na de tegyük félre ezt a kényes zsémbeskedést, és nézzük a tartalmat, elvégre azért jár az ember konferenciára. Először David Trayford, aki a kaliforniai Singularity Egyetemről érkezett, lépett a színpadra, hogy ceremóniamesterként egy rövid vicces nyitóbeszédet tartson, amelyben megadta a konferencia alaphangját: itt bizony ma a technológia és az ember találkozásáról lesz szó a következő napokban. Őt Stefan Stern újságíró, a Cass Business School professzora követte, aki az első szekciót, a „Tech vs Humans”-t vezette. Kettőjük között a Hősök nevű zenekari formáció randalírozott a színpadon, mint nyitó produkció, érzésem szerint túlságosan hosszúra nyújtva a várakozást, hogy végre hallhassuk az első előadást.
Végül csak színpadra lépett a korábban már említett Ken Goldberg, aki „Robots in the cloud” címmel tartotta meg előadását. A félreértések elkerülése végett, nem a legújabb hollywood-i sci-fi-ről volt szó, a cloud robotics azt jelenti, hogy a fejlett robotok az internetet forrásként használják. A professzor a felhő robotika négy aspektusáról beszélt. Az, hogy ebből az egyik a big data, már csak azért sem meglepő, mert ez az elmúlt évek egyik legnagyobb buzzwordje. A második az óriási számítási kapacitásokból következő bizonytalanság és változékonyság, a harmadik az emberek közötti tudásmegosztás, a negyedik viszont a robotok közötti adat-, program- és tapasztalatmegosztás. Az előadó a singularitásra vonatkozó félelmekre azt válaszolja, hogy szerinte az ember és a gép együttműködése várható a jövőben.
A lelkünket akarják
Ezután Evgeny Morozov következett a berlini Amerikai egyetemről. Ő egyetértett Goldberg jövőre vonatkozó jóslatával, de elmondta, hogy nem a robotokkal vagy a technológiai fejlesztésekkel van a probléma, hanem azzal, hogy kik és hogyan implementálják őket. A legnyilvánvalóbb példa a Facebook, ahol minél többet kattintunk, annál többet tud rólunk a cég, és így annál értékesebbek leszünk a hirdetőknek. Azaz a technológiák nem a mi kezünkben vannak, hanem a cégek ellenőrzik azokat. A tech cégek ugyanis mindent akarnak nyújtani az embereknek: oktatást, egészségügyet, energiát, kommunikációt, közlekedést, mert már mindent tudni fognak rólunk. Az államok egyre inkább kivonulnak ezekről a területekről, így a cégek könnyebben átveszik ezeknek a szolgáltatásoknak a nyújtását, cserébe „csak” az adatainkat kérik. Megváltoztatják a gondolkodásunkat az állami szerepekről. A tech vállalatok ráadásul rangsorolnak, illetve más felhasználókkal rangsoroltatnak bennünket (például az Uber-ben), és a rangsorban elfoglalt helyünk alapján korlátoznak vagy engednek nekünk dolgokat. A startupokank viszont rossz hír szerinte, hogy közben ezek a cégek annyi adaton ülnek, olyan tudás van a birtokukban, hogy egyszerűen nem tudnak mellettük versenytársak megkapaszkodni, egy startup nem tud velük versenyezni. Így egy csomó innováció egyszerűen nem valósul meg. Az előadó igazi szenvedéllyel beszélt minderről, látszott, hogy ez a téma a szívügye.
Evgeny Morozov
A dinoszauruszok kihalnak
A Governments vs Innovators szekcióban először Vladimir Sucha, a Joint Research Center ügyvezetője (korábban az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Igazgatóságának vezetője) beszélt arról, hogy a szabályozások megváltoztatásával lehet-e ösztönözni az innovációt. Szerinte a megfelelő szabályozási környezet csak a szükséges minimum, de az egész ökoszisztémát kell megváltoztatni, ha be akarjuk indítani az innovációt, amelyet szerinte három dolog vezérel: technológia, oktatás, és tudományos kutatás. Ebben a három elemben kell paradigmaváltást végrehajtani.
Kádas Péter és Vladimir Sucha
A következőkben a szervezők beengedték a ringbe Kádas Pétert, akinek a cége azzal foglalkozik, hogy vállalkozásoknak segít bejutni az amerikai piacokra. Feladata az volt, hogy a befektetők, mentorok, akszelerátorok hangjaként szembesítse Vladimir Suchat azzal, mennyire mást gondolnak ezek a szereplők a megfelelő vállalkozói környezetről. Színpadiasságot sem nélkülöző provokatív megjegyzésekkel kísérve elmondta, hogy szerintük az uniós politikacsinálók olyan dinoszauruszok, akik nem értik az emlősök, azaz az innovátorok világát, ráadásul elképesztően lassúak is például az USA-hoz képest, nem csoda hogy a nagy piacon kívül, ez a gyorsaság és rugalmasság az oka annak, hogy már ma is sok kezdő európai vállalkozás inkább az Egyesült Államokban kezd el építkezni. Szerinte az innovációnak munkahelyet és pénzt kell termelnie, az unió viszont egy csomó olyan projektet támogat, amik ezeket a feltételeket nem teljesíti. Vladimir Sucha szerint az unió mindig is ilyen lassú marad, hiszen szabályozásokat hosszú távra csinálnak, amit alapos indokok alapján változtatnak rengeteg szempontot figyelembe véve. Kádasnak arra az észrevételére, hogy az induló vállalkozásoknak először is pénzre lenne szüksége, azt válaszolta, hogy a megfelelő szabályozás fontosabb.
Egy kis segítség az induláshoz
Ezután Mark Vernoolj, a holland School of Creative Leadership vezetője arról beszélt, hogy lehet-e irányítani és ellenőrizni az innovativitást, a kreativitás vajon megteremthető-e. A válasz nyilván igen, hiszen az általa vezetett intézmény pont ezzel foglalkozik. Jon Bird a Y&R Labstore-jának, az ügynökség kiskereskedelmi marketingjével foglalkozó ágazatának vezetője beszélt az innováció szerepéről a kiskereskedelemben. Az előadás érdekes volt ugyan, mégis kilógott a sorból annyira hivatalos, vállalati ízű volt, és azt is furcsálltam, hogy miért pont a kiskereskedelemről hallunk az innováció kapcsán. A rejtély aztán megoldódott, amikor kiderült, hogy a Y&R reklámügynökség éppen aznap jelentette be egy sajtótájékoztatón, hogy Magyarországon ők is beindítják a kiskereskedelmi marketing üzletágukat. Biztos nagyon jól jött nekik, hogy rögtön bemutatkozási lehetőséget kaptak a szervezőktől egy ilyen konferencián.
Az elkövetkező két napon hasonlóan érdekes gondolatokat, előadásokat hallhatunk Planners vs People, Corporations vs Disruptors, illetve a már korábban említett tematikákban. Az előadásokat progresszív zenei előadók is színesítették, de a konferenciákon megszokott módon az előtérben zajló beszélgetések is legalább olyan hasznosak és fontosak voltak, mint az előadások.
Képek forrása: Brain Bar Budapest
