A XXI. század keddi adása a szamizdatról szólt: Hodosán Róza szociológus, Kőszeg Ferenc szerkesztő, és Balassa János szerkesztő mesélt a szamizdat keletkezéséről és történetéről. Milyen élmény volt szervezkedni? Hogyan vegzálta az állam folyamatosan a résztvevőket? És miért nem lett mégse soha per belőle? Technokolos ujjak, szemétkosárban csempészett papírok és a szabadság makacs illúziója.

Jólét és kilátástalanság

27 évvel ezelőtt Magyarországon nem voltak demokratikus választások. Az országot a Magyar Szocialista Munkáspárt irányította, az állami tévé híradója pedig kerülte a kényes témákat. A központi propaganda nem vett tudomást a szegénységről vagy a gazdasági kilátástalanságról, de nem volt beszédtéma se az ’56-os forradalom, se a Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg. Aki tiltott ünnepségeken vett részt (mondjuk október 23-án), az könnyen rendőrségi fogdában találhatta magát. Az emberek többség elfogadta, hogy viszonylagos jólétben, de rákényszerített keretek között éljen, voltak viszont, akik meg akarták értetni másokkal, hogy a Kádár-rendszer csak egy hamis és fenntarthatatlan illúzió – indult Borsody István felvezetőjével a műsor.

Mintha nem lenne cenzúra

Mint Hodosán Róza szociológus, a szamizdat-mozgalom egyik ismert alakja elmondta, az írók, művészek megkötötték azokat a kompromisszumokat, amelyekben egy határig elmehettek mindenféle kritikával. „Mi ezt a határt egyszerűen megszüntettük, túlléptük, és arról írtunk és arról adtunk ki kiadványokat, amiről úgy gondoltuk, hogy szükséges”. Hodosán Róza egyike azoknak, akik részt vettek a „második nyilvánosság” megteremtésében. Mindezt azért, hogy olyan információk is elérjenek a nyilvánossághoz, amelyeket az államhatalom cenzúrája visszatartott. „Megpróbáltunk úgy viselkedni, mintha nem lenne cenzúra. Mi élni akartunk a sajtószabadságnak azzal a jogával, ami elvileg az alkotmányban biztosított, és megpróbáltunk egy diktatúrában úgy viselkedni, mintha egy szabad országban élnénk” – mondta.

Hodosán Róza (Forrás: rtl.hu)

A nyíltság nem veszély, hanem inkább védelem

Kőszeg Ferenc, a legismertebb szamizdat folyóirat, a Beszélő szerkesztőségének tagja azt mondta: „három téma volt, amelynek minden számban meg kellett jelennie: ez ’56, a határon túli magyarok, valamint a térségünk helyzete. Három olyan téma, amely nem jelenik meg a legális sajtóban, és amelyeknek éppen ezért nagyon nagy a jelentősége.” A kiadvány 1981. decemberében indult. Elveik szerint a szerkesztők névvel, lakcímmel és telefonszámmal vállalták a részvételt. A lengyelországi tapasztalatok alapján úgy gondolták, „ebben a helyzetben a nyíltság nem veszély, hanem inkább védelem” – tette hozzá Kőszeg. Ezzel szemben a szerzők szabadok voltak: ha akartak, álnéven írtak (Bokros Lajos későbbi pénzügyminiszter például Rikárdó Dávid néven írt), ha nem, akkor a saját nevükön. Ugyanakkor figyelmeztették is őket, hogy „ha saját nevén jelenik meg, azt házkutatás és állásvesztés követi” – mondta Kőszeg.

Eörsi István író egy beszédében így fogalmazott a Beszélőről: „Mit jelentett a beszélő megalapítása a noylcvanas évek elején? Az úgynevezett közmegegyezés felmondását. A közmegegyezés lényege az volt – ha jól értem –, hogy az egész magyar lakosság butábbnak mutatta magát, mint amilyen”.

Kékek

„1981 október 22-én éjjel röplapoztunk, ez volt az első röplapozásom” – mesélte Hodosán. Mint Balassa János elmondta, „Kékek” néven szerveződött egy csoport, ami gyalogos röplapozásban és éjszakai postaládázásban merült ki. „Beragasztóztuk az ujjunkat technokollal, hogy ne legyen rajta ujjlenyomat”. „Volt, hogy felszálltunk a 4-6-osra, és minden ülésre leraktuk, aztán leugrottunk a következő megállónál. Fel volt osztva a város, hogy kinek melyik terület jut. Igyekeztünk munkáskerületekbe menni, mert ’56 elsősorban a munkásoknak volt a forradalma” – tette hozzá Hodosán.

Kőszeg Ferenc (Forrás: rtl.hu)

Fusizás az állami nyomdákban

A legtöbb szamizdat irat illegális nyomdákban keletkezett, ahol a technikát az ismerősök lakásába hurcolták – bízni kellett a barátokban. „A konspiráció alapvető szabálya, hogy csak azzal dolgozol együtt, akiről tudsz mindent, senki mással, mert különben le fogsz bukni. Hihetetlen sokan próbálkoztak ilyen lebuktatással, sokan próbáltak beférkőzni” – mondta Hodosán. De jó pénzért állami nyomdában is készülhettek kiadványok, feketén.

Szemétkosárba ragasztott információ

Hodosán elmesélte, hogy hozzájuk jutottak ki egyedül Lengyelországból a hírek: ott határzár volt, és az újságírókat is kiutasították. „Hozzánk úgy küldték az aktivisták a papírokat, hogy a Báthory Expressz második kocsijának szemetesládájába beleragasztották őket. Onnan hozta ki Demszky, és így jutott el hozzánk, hogy mi történik Lengyelországban – tőlünk vették át akkor a tudósításokat”.

A név védelme

Rajk László építész, Rajk László politikus fia egy fix elosztópontot hozott létre Galamb utcai lakásában, ott árulta az ellenzéki sajtót. „A szamizdat butik azért tudott a legelején nyitva tartani, mert én voltam. A név olyan védelmet adott, amivel kockáztatta volna a hatalom, hogy ha valami történik, az azonnal a címlapra kerül. Nem miattam, a név miatt” – mondta. Mintapéldányok voltak az asztalon, ott lehetett választani és rendelni. Ennek a procedúrának két oka volt: az emberek féltek, hogy ha a következő héten jönnek, nem az irat fogja várni őket, hanem valami más. Másrészt, ahogy Rajk mondta, „mi is féltünk, mikor az egész megnyílt. Többen fogadtak, hogy fél órát-órát leszünk nyitva, vagy a következő hétre már nem”.

A Beszélő (Forrás: rtl.hu)

Mindig a nyomodban vannak

A rendőröket magánál a szamizdatnál jobban érdekelték a gyártók: próbálták felderíteni a hálózatot és a nyugati kapcsolatokat, mindenkit vegzáltak, aki számukra gyanús volt. Kőszeg Ferenc és Hodosán is mesélt a házkutatásokról, amelyek gyakran több óráig tartottak. A kihallgatásokon pedig mindig megvolt a jó rendőr, rossz rendőr felosztás, de „a kihallgatáson nem volt a kiabáláson túl más agresszió, nem vertek meg”.

Kezdetben a rendőrség kontársággal gyanúsította a szamizdatosokat, aztán pedig sajtórendészeti vétség miatt indítottak eljárást. A kiszabott több ezer forintos büntetés az akkori fizetés többszöröse volt. Ezt alkalmazták, mert mindig el akarták kerülni, hogy a szamizdatből per legyen Magyarországon – mondta Kőszeg. Balassa megjegyezte, hogy állandóan terrorizálni akarták az embert: „éreztetni akarták, hogy ott vannak – mindig. Követtek, ha autóban voltál, akkor is, vagy ha gyalog, akkor is. Jól érzékelhető volt, hogy rajtad vannak”.