Nincs elég szakképzett tanár, de igazából csak ott működik a médiaoktatás az iskolákban, ahol a tanár lelkes és elkötelezett. De akkor is kevés óraszámban tanítják, az iskola és média egymás mellett fut, két külön világ a felnőtt fejekben és irányelvekben, de a gyerekekében nem. Az ehhez való igazodásban a civil-szakmai szervezetek járnak élen, a tanterv csak utánuk kullog. Az alapvető jogok biztosa megnézte, mi a helyzet, vizsgálata most februárban jelent meg.

A kutatások szerint „a gyerekek szövegértési képességei is nehezebben fejlődnek, alacsonyabb szintűek, ha nem kapnak médiaismereti és médiaműveltségi képzést, mentorálást” – olvasható abban a nagyon alapos vizsgálatban, amit az alapvető jogok biztosa készített nemrégiben. Székely László arra volt kíváncsi, hogy mi zajlik ma a Magyarországon az iskolákban médiaértés-oktatás címen. A vizsgálat hivatalból készült, de az ombudsman tevékenységi körébe is beletartozik, hogy a gyerekek jogainak védelmére plusz figyelmet fordítson.

Székely László összeállított egy kérdéssort, amivel megkereste azokat a hazai szerveket, akiket ez a téma érinthet, kezdve az EMMI-től, a KLIK-től, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóságtól (NMHH) és az éppen bezárásra ítélt Oktatáskutató és Fejlesztő Intézeten (OFI) át a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságon (NAIH) keresztül az Oktatási Hivatalig (OH). Arányaiban egyenlően foglalkozott a civil-szakmai szervezetekkel is (pl. UNICEF Magyarország, Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, NGYSZ), akiknek a gyakorlat terén rengeteg tapasztalatuk gyűlt össze.

Tanulnak-e ma a gyerekek az iskolában médiáról?

- Ha igen, akkor mit és milyen formában?

- Kik tanítják őket, mennyi óraszámban?

- Mi marad ki, milyen hiányosságai vannak a mostani rendszernek?

- És egyáltalán miért nagyon fontos ez?

Ezekre a kérdésekre várt válaszokat, amik alapján sajnos az lehet a kiindulópont, hogy az iskola és a média két külön világ, vagy ahogy az OFI főigazgatója, Dr. Kaposi József az ombudsmannak leírta, ez a „jelenlegi normatív beidegződésünk”. A kettő eltérő és sok esetben egymásnak ellentmondó értékrenddel, normával és kommunikációs mintázattal rendelkezik. A gyerekek viszont ezt nem így élik meg, a mostani generáció tagjai már a digitális világ „bennszülöttjei”, ehhez lenne jó a rendszernek, beleértve a szülőket is igazodni.

Fotó: University of the Fraser Valley via Flickr

Elméleti szinten látszólag nem rossz a helyzet. 2001-ben a mozgókép-és médiaismeret közismereti érettségi vizsgatárgy lett, ugyanekkor tanárok százai vettek részt továbbképzésen és ezzel párhuzamosan ilyen címen tanári szak is indult nem egy egyetemen. A médiaoktatás beizzítása igazodott a Nemzeti Alaptantervhez, aminek 2013-as verziójában már minden korosztályhoz be van írva a médiaműveltségre vonatkozó ismeret, ez elemenként pedig be is került a vizuális kultúra tantárgyba. (Van, ahol a tárgynak mozgóképkultúra-és médiaismeret is a neve, de ez csak egy választható közismereti tantárgy.)

Érdekes figyelni a változásokat is. Míg az ős-médiaoktatás inkább a művészet felől közelítette meg a médiát (lásd a mozgókép elnevezés, ami lényegében filmművészet), addig mostanra a társadalomtudományi megközelítés lett dominánsabb. Nem véletlenül. Ahogy Székely is megfogalmazza: nőtt az információ mennyisége, ahogy az információs csatornák száma is, ezért

„még soha ekkora szükség nem volt arra, hogy a gyermekek, fiatalok olyan oktatásban részesüljenek, amely alkalmassá teszi őket a média világában való biztonságos eligazodás”.

Az ombudsman így folytatja: „a gyermekek ugyanis akkor érthetik meg az őket körülvevő világot, ha képesek értően, kritikusan megítélni és befogadni a hallott, látott információkat, ezt a célt szolgálja a médiaértés -oktatás.” Tehát az ügy fontos és halasztást nem tűrő. De mi történik a gyakorlatban? 

Forrás: connect2mums.com.au

Neuralgikus pontok

Egyrészt nincs elegendő szakképzett tanár és az óraszám is kevés. Jellemzően valamilyen címen (vizuális kultúra, mozgókép-és médiaismeret) heti egy órában kerül elő az iskolákban, de sok helyen csak fél órát szánnak ezekre az ismeretekre. Ahogy az ombudsmanhoz beérkezett visszajelzésekből kiderült a médiaoktatással kapcsolatos intézkedések többségében iskolai szinten születnek. Ez EU-s szinten is így van, más tagállamokban sem egységes a médiaoktatás. A tanárok felkészültsége is változó, az OH nyilvántartása szerint hazánkban 833 pedagógus tanít ilyesmit, de csak 27 százalékuknak van ilyen szakképzettsége.

Több helyről is azt jelezték, hogy az egész téma nagyban függ a tanár ambíciójától. Az NGYSZ munkatársai, akik a tanórákon kívül keresik fel programjaikkal az iskolákat, azt tapasztalták, hogy a gyerekek az iskolában kevés hasznos és konkrét információt kapnak a médiáról. Az iskolai oktatás keretrendszere nem is passzol ehhez az ilyen jellegű tudás átadásához, sokkal hangsúlyosabbnak kellene lenni a gyakorlatnak. Külön probléma, hogy ma Magyarországon nagyon eltérő az iskolák felszereltsége, hogy hány tévé, milyen típusú számítógép, esetleg kamera vagy egyéb digitális eszköz van, az már-már szinte lutri.

A legfájóbb hiányosság

Az ombudsman külön kiemelte, hogy sem a NAT, sem a tanárszakok képzési és kimeneti követelményei között nincs szó az online bántalmazásról, így sem mint a jelenség, sem mint a kezelésével kapcsolatos kompetenciák nem jönnek elő.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány elnöke, Papp Zsuzsanna az ombudsmannak hangsúlyozta, hogy

„a gyerekek, fiatalok szexuális nevelése, konfliktuskezelő készségeinek fejlesztése, valamint az iskolai közösségfejlesztés hatalmas hiányosságokat mutat”

ma az iskolákban. Ehhez jön az UNICEF felmérése, amely szerint a 10-12 éves korosztályban a gyerekek 78%-a rendelkezik profillal, pedig a közösségi oldalak szabályozása szerint 13 évesnél fiatalabbak nem regisztrálhatnak. (Ez az EU irányelve is, de friss rendelet, hogy helyi kormányok ezt a limitet 16 éves korra is felemelhetik.)

A „Jogod van a jogaidhoz” az UNICEF Magyar Bizottság 2014-es gyermekjogi felmérése, ebből az derült ki, hogy „a gyerekek fele találkozott már olyan tartalmakkal, amiket nem értett és minden 3. gyermeket ért már piszkálódás a neten”. A Biztonságos Internet Napját minden évben február 9-én tartják.

Az UNICEF HelpApp okostelefonos alkalmazása, segít ha a gyerek bajban van

Itt meg kell említeni az NMHH szintén 2014-ben indult kezdeményezését is. A Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ feladata, hogy megtanítsa a gyerekeknek, hogy hogyan használják tudatosabban és biztonságosabban a médiát. Stílszerűen a Hűvösvölgyi úton található házban 3-8. osztályosoknak tartanak egyszeri, 5 órás foglalkozásokat a témában.

A NAIH pedig 2013- ban indított kampányt, első részeként ekkor jelent meg „Kulcs a net világához” című, oktatási segédanyagként használható tanulmánykötet. Egy évvel később az adatvédelmi hatóság Vastag Tamás énekessel indított médiakampányt, ennek keretében készült el az "Egy biztos hely" című videoklip.

Nincs felmérés

Az iskolákhoz jogilag nem kapcsolódó szervek egyéni projekteket futtatnak, a civil szervezetek szintén, a NAT-ban sok szó esik a médiaoktatásról, de sokszor a kötelezően előírt időkeretet sem használják ki az iskolák. A kiegyensúlyozatlanságot jól jelzi, hogy eddig nem készült felmérés arról, hogy médiaértés-oktatás mennyire hatékony. Egyik megkeresett szerv sem tud ilyenről, ahogy Székely Lászlót Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is arról tájékoztatta, hogy ilyen kutatások „egyáltalán nincsenek”. Jó hír, hogy az NMHH most azt tervezi, hogy éves rendszerességgel reprezentatív, kvalitatív és kvantitatív kutatást indít a témában.

Ugyanígy hiányzik a rendszerből, hogy semmilyen felmérés nincs arról, hogy az iskolákban milyen típusú szűrőprogramokat használnak (egyáltalán vannak-e). Igaz, a gyerekekre sokkal több veszély leselkedik saját eszközeikről, mert az iskolai számítástechnika vagy egyéb digitális eszközhasználat során általában ott van egy felnőtt is.

Aggodalomra ad okot még, hogy az előző köznevelési államtitkár, a nemrégiben menesztett Czunyiné Bertalan Judit az ombudsman megkeresésére azt mondta, hogy nem tartja indokoltnak, hogy megnöveljék az tanórák számát, mondván, hogy a NAT-ban annyi helyen benne van. Ennek viszont kicsit ellentmond, amikor azt ecseteli, hogy különben is bonyolult, hiszen „a digitális környezet térhódítása miatt a pedagógusok most még nehéz helyzetben vannak, mert a legtöbb pedagógus képzésében még nem jelent meg hangsúlyosan az, hogy hogyan kezeljék ezt a terület, hogyan tudják az oktatás során aktív és biztonságos módon alkalmazni a médiát”.

Hát ez az, ha a tanároknak is kihívás, akkor mit szóljon a gyerek? A médiaoktatás sokak szerint akkor hatékonyabb, ha szorosan kapcsolódik az alkalmazáshoz, gyakorlathoz. Ha tanár nem ismeri ki magát annyira az újdonságokban, akkor ez viszont lehetőség lenne arra, hogy a diák vezesse be ebbe a világba. Ez már csak azért is lenne szerencsés, mert a mostanihoz képest egészen másfajta oktatáshoz vezethetne: kevésbé formálisra és sokkal inkább csapatmunkára építőre.