Kevés női vezető a médiumok élén, szinte nulla női nyilatkozó a közéleti műsorokban, szexuális erőszakkal viccelődés és áldozathibáztatás – ilyen most a nők helyzete a magyar médiában. Bár a női magazinok főszerkesztői között már majdnem annyi nő van, mint férfi, még a bulvárlapokkal is előrébb vagyunk a nemek egyenlőségéért vívott harcban. Mit tett ehhez hozzá a hatalmas médiavisszhang, amit Ákos és Kövér László női princípiumról tett kijelentései váltottak ki? Mi lenne, ha médiaszabályozással egyszerűen kiiktatnánk a sértő tartalmakat, és van-e létjogosultsága a médiában a kvótakérdésnek? Juhász Borbálával, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) elnökével beszélgettünk.

Ha a nemi esélyegyenlőségről van szó, a politikában azt nézzük, hány nő ül a parlamentben, az üzleti életben azt, hogy mekkora a női vezetők aránya. A médiában miben mérjük az egyenlőséget?

Többféle jele lehet annak, ha a nők háttérbe szorulnak a médiában, mert sokrétű problémáról van szó. Az egyik az, ha sztereotíp szerepekben jelennek meg: például egy politikusnőnek a szakmai teljesítménye helyett a külsejével vagy a magánéletével foglalkoznak. Ehhez kapcsolódik, hogy bizonyos témákban, mint a politika és a gazdaság, ritkán szólalnak meg a nők szakértőként, illetve a médiában is jellemző az úgynevezett üvegplafon-jelenség, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos vállalati szintnél legjobb tudásuk ellenére sem képesek továbblépni, mert a felsővezetői pozíciókat hagyományosan férfiak töltik be.

Forrás: Visegradrevue.eu / Média 2.0

A magyar médiában hol vannak látványos egyenlőtlenségek?

A visegrádi országokról (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) készült 2015-ös felmérés szerint hazánkban a média minden területén a férfi vezetők vannak többségben: a tévében, a rádióban és a nyomtatott napi- és hetilapok élén is. Egy olyan terület is van, ahol egyáltalán nincsenek női vezetők: ez a nyomtatott napilapok piaca. Ez azért is kirívó, mert a másik három országban egy médiatípusnál sem találni erre példát. A nyomtatott hetilapok élén viszont majdnem ugyanannyi nő van, mint férfi, mert ezek között sok a női és divatmagazin, és ezeket általában nők vezetik.

A női magazinokat mégsem sokan kötik az egyenjogúsághoz vagy a feminizmushoz, sőt, talán épp ellenkezőleg.

Ez pontosan így van: sok női lapban még egy szakmájában sikeres nővel kapcsolatban is csak azzal foglalkoznak, hogy kivel jár, hogy néz ki, éppen lefogyott vagy meghízott, milyen diétát követ. Persze tisztelet a kivételnek, mert külföldi női magazinok magyar kiadásai, mint a Marie Claire és az Elle, a magyar lapok közül pedig az Éva (de a régi Nők Lapja is ilyen volt) időnként napirendre tűzi a női egyenjogúságot. Illetve van még egy fontos jelenség: a genderújságírás népszerű blogokon jelenik meg: ilyenek például a Feminfo a 444-en vagy az Üvegplafon.

Juhász Borbála, a Női Érdek szervezet elnöke

Akkor a bulvárral van a baj?

Nem kifejezetten a bulvár káros, ennél összetettebb a probléma. A bulvár egyébként bizonyos szempontból elő is segíti a női egyenjogúságot, például azzal, hogy gyakori témája a nők elleni erőszak. Persze ez nagyrészt a szenzáció miatt van, de gyakran jó cikkek jelennek meg a témában, nem beszélve arról, hogy kifejezetten támogató hatású, ha celebek kiállnak a nyilvánosság elé és felvállalják, hogy bántalmazták őket. Sokan úgy gondolják, hogy csak rossz körülmények között élő vagy tanulatlan családoknál fordul elő ilyesmi, pedig egy elismert közgazdász vagy politikus is bántalmaz nőket, ahogy ismert vagy elismert nők is áldozattá válhatnak. Az a kulcs, hogy milyen érzékenységgel nyúlunk a témához, mennyire érvényesülnek a genderetikus újságírás alapelvei. Itt gondolok a megfelelő szóhasználatra például akkor, ha egy fiatal lányt halálra szurkál egy férfi: ilyenkor a genderetikus újságírás azt diktálja, hogy ne a szerelemféltés szó szerepeljen a cikkekben, hanem az, hogy nő elleni erőszak. A leggyakoribb vétség ezen alapelvek ellen az áldozat hibáztatása, amire sajnos Magyarországon is láttunk példát az elmúlt években.

A gendertéma egyre gyakrabban jelenik meg a nagy országos hírportálokon. Ez fejlődés?

Valóban egyre többször látni nagyon fontos, és jól megírt cikkeket a témában, nemrég jelent meg az Indexen egy német városnegyedben dolgozó magyar prostituáltakról. Ezzel párhuzamosan azonban megfigyelhető káros tendencia is, ami ezt rögtön ellensúlyozza: többször láttam, hogy egy minőségi cikk mellett ott villogott nagyban a cím, hogy "Pinát villantott XY celebnő", és a hozzá illő illusztráció. Értem, hogy az online sajtóban összefolyik a komoly tartalom és a bulvár, és hogy a hírportálok kattintásokból élnek, de ez nagyon káros, és óriási a felelősségük van a főszerkesztőknek és szerkesztőknek a nagy olvasottság miatt. Ez a jelenség annyira mindennapos, hogy sokaknak fel sem tűnik: bele sem gondolnak abba, hogy mennyire sértő bizonyos társadalmi csoportokra nézve.

A tudatosításban segíthetnek az olyan nagy médiavisszhangot kiváltó esetek, mint Ákos vagy Kövér László női princípiumról tett kijelentései?

Mivel ezek nyilvános vitát indítanak el, lehet egy ilyen szerepük: újra és újra napirendre tűzik a genderkérdést, de közben persze elkeserítő képet is festenek a mai magyar társadalomról. Sok hasonló példát tudok felidézni az elmúlt évekből, például a szexuális erőszak kísérlete az Éden Hotel című műsorban, amit a készítők meg sem próbáltak kivágni, annyira úgy gondolták, hogy ez rendben van és lemehet az adásban. Mivel nagy nyilvánosságot kapott az eset – nemcsak bulvárlapok, hanem komoly médiumok is foglalkoztak vele –, és feljelentés is történt, volt tudatosító jellege. Ugyanez igaz arra, amikor Sebestyén Balázs a gólyatáborban megerőszakolt lányon viccelődött: társadalmi vitát indított el, és elmarasztalták a műsor készítőit, még akkor is, ha nevetséges volt a kiszabott bírság összege, és Sebestyén Balázs továbbra is minden reggel vezetheti azt a műsort.

Cél lehet, hogy ne jelenhessenek meg nőket sértő tartalmak a médiában?

Ez érzékeny téma, amiben a Női Érdek álláspontja, hogy a szexizmus gyűlöletbeszédnek minősül. Szerintünk nem szabadna olyan véleményeket bemutatni, amelyek ilyen mértékben sértőek vagy károsak. A mi felfogásunk szerint az is egyfajta trollkodás, hogy a pucér nőt ábrázoló kép kétszer akkora, mint a külpolitikai cikkhez tartozó, már ha egyáltalán szerepel kép az utóbbinál.A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) viszont ebben többnyire nem ért egyet: ők azt képviselik, hogy a szólásszabadság jegyében ezeknek a véleményeknek is joguk van megjelenni.

Tavaly Szeleczki Rozália „Dzsenderológia” című kisfilmje nyerte a Hüpátia Video Díj fődíját

A politikában és az üzleti életben már nem újdonság a nemek arányának szabályozása azért, hogy a nők ne legyenek kisebbségben. A kvótakérdés a médiával kapcsolatban is fel szokott ez merülni?

A kvóta a politika világából ered, majd innen gyűrűzött át az üzleti életbe, és helye lehet a médiában is, hiszen a sajtót a hatalom részének, a negyedik hatalmi ágnak tekintjük, így nem lehet kihagyni belőle a nőket. A korábban említett okok miatt azonban visszás lehet, mert a médiamunkások társadalma rendkívül szabadságszerető, valószínűleg sokan elleneznék. Hozzátenném, hogy bár az angolszász médiában sincs kvóta, figyelnek arra, hogy a nők megfelelő arányban legyenek képviselve. Persze az sem tökéletes világ: ott most az az aktuális probléma, hogy az 50 feletti nők is szerephez jussanak, mert míg egy férfi bármeddig vezethet műsort, a nők egy bizonyos életkor felett kiszorulnak. Magyarországon ez még nincs is benne a köztudatban, az még egy későbbi lépcsőfok lesz.

Kik tesznek, tehetnek a helyzet javításáért most Magyarországon?

Fontos szerepük van azoknak a nőknek, akik bebizonyítják, hogy nemtől függetlenül bárki lehet jó szakember a hagyományosan férfiasnak tartott területeken: akár sport- vagy politikai újságíróként. Hogy néhány nevet is mondjak, ilyen Sípos Júlia, a Magyar Rádió tudományos műsorainak szerkesztő-műsorvezetője vagy Bombera Krisztina, aki most az ATV-n vezet hírműsort. Utóbbi nemcsak a szakmai kiemelkedő női képviselője, de vállaltan fontosnak tartja a női egyenjogúság kérdését. D. Tóth Kriszta is hasonló célokkal indította el a wmn.hu-t, illetve Ónodi Molnár Dóra Népszabadságnál rendszeresen publikált gendertémában, amíg eldönthette, hogy miről ír. De nem kell sem kifejezetten feministának, sem nőnek lenni ahhoz, hogy valaki tegyen a nők médiában való érvényesüléséért. A Női Érdek 2013-ban létrehozta a genderérzékeny újságírás díját, és a díjazottak között is több férfi volt már. Panyi Szabolcs, az Index újságírója a gólyatábori szexuális erőszakról szóló riportsorozatáért, Polgár Géza, az RTL Klub Fókusz című műsorának a riportere pedig az afrikai nők elleni erőszakról készített videójáért kapta meg.

Mire lenne szükség a gyorsabb fejlődéshez?

Olyan erős összefogásra és érdekérvényesítésre, mint ami például Norvégiában volt 25 évvel ezelőtt. A norvég újságírónők mozgalmat indítottak, mert látták, hogy ahogy az üzleti életben, a médiában is szerkezeti beavatkozásra van szükség. Az újságírást épp olyan nehéz összeegyeztetni a családdal, mint a vezetői létet, főleg az online újságírást, ahol szinte elvárás az állandó rendelkezésre állás. Az ilyen elvárások kiszorítják a nőket az adott szektorból, és fontos, hogy ezt felismerve összefogjanak, ne pedig vetélytársként tekintsenek egymásra. Valós problémáról van szó, létezik erre egy kifejezés is, az úgynevezett méhkirálynő-jelenség, ami arra utal, hogy a vezető pozícióba kerülő nők hátrányosan megkülönböztetik a női munkatársaikat. Ez az üzleti szférában már egyre kevésbé jellemző, mert egyre több a női vezető, és egyre nagyobb az összefogás: sorra alakulnak kezdeményezések és szervezetek, amelyek a női vezetők egyenjogúságáért tesznek.