A sajtófotózás etikája: manipuláció, propaganda vagy közérdek?

2016. szeptember 23. 09:35 - David_Kiraly

Elindult Media 2.0 Meetup őszi szezonja: az első esemény fókuszában a fotózás állt, a meghívott vendégek próbáltak minél élesebb képet adni a sajtófotózás etikai kérdéseiről, kamera mögötti személyes élményeikről, valamint próbálták a laikusok lencséjén keresztül is láthatóvá tenni azokat a dilemmákat, amelyekkel munkájuk során gyakran találkoznak.

A teltházas rendezvénynek ezúttal is a Kuplung adott otthont, a meghívott vendég pedig Hajdú D. András, a UNHCR és több nemzetközi hírlap fotóriportere, valamint Hernádi Levente, az Index képszerkesztője és fotóriportere volt. Mindjárt az elején szóba került az objektivitás, amely egyrészről ugye egyértelműen elvárható egy médiamunkástól (jelen esetben a fotóstól), másrészről viszont tökéletesen megvalósítani lehetetlen, hiszen az egyéni attitűdök, vagy akár ösztönök hatására is más-más anyag fog készülni ugyanarról a témáról két különböző fotóriportertől.

Vannak azonban olyan képek, amelyek egyes fontos (vagy akár bulvár) témában ikonikussá válnak: erről Hernádi Levente kifejtette, hogy szerinte egyes képek ugyanarról a témáról azért tudnak kiemelkedni, mert jól összefoglalják, ha tetszik egy képbe sűrítik az adott témát, legyen szó a menekültválság során a kerítés alatt átmászó emberekről, vagy például a vietnami háborúról legendássá vált kép amelyen a szenvedő gyermekek, közönyös katonák és a napalm bombák füstje látható. Hajdú D. András ehhez hozzátette, hogy emellett általában szükség van arra is, hogy egy Reuters hitelességű és befolyású ügynökség lehozza a képet, vagy az hogy valamilyen hasonlóan nagynevű lap a címlapjára tegye, vagy éppen az, hogy Pulitzer-díjas legyen.

14344934_1141981589203917_5387789156221999869_n.jpg

 Manipuláció, vagy esztétikum?

Manapság mind egyszerűbbé válik a képek manipulálása szerkesztése és ezáltal a valóság egy sajátos színben való feltüntetése, vagy rosszabb esetben annak eltorzítása is rengeteg esetben előfordul sajnos a sajótban is. Ebben a kényes témában nehéz megtalálni az egyensúlyi pozíciót: általánosan elfogadott, hogy a képekből utólag elvenni, esetleg hozzáadni már manipulációnak számít, ám képkivágások esetében már lehet miről vitatkozni. Ahogyan azt beszélgetésben résztvevők is említették, gyakran a pillanat hevében kell dönteni, hogy éppen melyik objektívet, vagy gépet használják a fotósok, amely nagyon sokat számít a fotó hangulatát tekintve. Épp ezért egy kivágás esetében az a helyzet, hogy a kép akár eleve készülhetett volna úgy is, ahogy kivágás után néz ki. A képek "fényelése" a színekkel, árnyékokkal való játék is ingoványos talaj, bár itt inkább csak a hangulattal játszik a szerkesztő, nem a kép jelentésével. Abban is egyetértés volt a beszélgetők között, hogy ebben a szakmában rendkívül fontos a hitelesség, hiszen feltétlen bizalom szükséges a médium részéről, aki a saját hitelességét teszi kockára azzal, amikor egy kényes témáról fotó anyagot mutat be a hasábjain.

A beszélgetés itt tért át egy újabb érdekes kérdésre, a mind több amatőr fotós jelentette veszélyt a profik munkájára. A ma már egészen jó minőségű képeket készítő mobiltelefonoknak köszönhetően a közönségi által beküldött képek száma is óriási, viszont pont az hitelessége nincs meg egy random képet beküldő olvasónak, amelyre egy hírportálnak vagy magazinnak szüksége lenne ahhoz, hogy lehozza a képet. Leggyakrabban ellenőrizhetetlen ugyanis, hogy egy adott fotó mondjuk egy politikusról tényleg akkor készült-e, nem manipulált-e stb.

A fotóriporterek munkája egyelőre tehát nincs veszélyben, az utcán egyre jobb telefonokkal szaladgáló embereknek inkább afféle kiegészítő szerepük lehet, illetve a különböző "breaking news" eseményeknél lehetnek hasznosak a médiumok számára, hiszen a fotóriporterek száma véges és idő kell mire bárhová odaér, az emberek viszont mindenhol ott vannak a kameráikkal. Hajdú D. András ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy ő egy-egy munkája során nagyon gyakran megy vissza ugyanarra a helyszínre és próbálja meg elkészíteni úgy a fotót, hogy az valóban a legjobb legyen, míg nyilvánvalóan a nem ezzel foglalkozó emberek ezt nem fogják megtenni.

14333009_1141981305870612_4057320707218904710_n.jpg

 Tabu, propaganda, közérdek

A beszélgetés során szóba került a tabutémákkal kapcsolatos etikai és morális kérdések is, például a holttesteket, vagy emberi maradványokat tartalmazó képek esetében. Itt a konszenzus egyértelműen az, hogy ha egyértelmű közérdek fűződik hozzá, akkor a kényes témákról szóló fotósorozatot is meg lehet jelentetni. Sőt egyes esetekben, háborúkról szóló képek esetén indokolt lehet a borzalmak kíméletlen őszinteséggel való bemutatása is. Ugyanakkor ez veszélyeket is rejt, hiszen propaganda célokat szolgálni is nagyon könnyű az ilyen jellegű képekkel, mint például amikor amerikai lapok első ízben hoztak le képeket halott katonákról, azzal a céllal, hogy bevonulásra motiválják az otthon maradtakat.

14364782_1141981879203888_4734602526294308340_n.jpg

A Media 2.0 Meetup novemberben folytatódik, addig is csekkoljátok Facebook-oldalunkat, ahol további képeket is találtok a mostani eseményről, valamint híreket a következőkről. Az előadók nevében is köszönjük, hogy ennyien eljöttetek, találkozunk novemberben!

Fotók: Deák Vera

A meetupon készült további képeket itt érhetik el.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr9911736393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2016.09.23. 18:22:18

www.neprajz.hu/kiallitasok/idoszaki/2016/emberar_wpp-kisero.html

"Ahogy terjedt a menekültválság Törökországtól Görögországon át a Balkán felé, a Reuters úgy küldte fotósait a népvándorlás dokumentálására. Az országról országra ismétlődő képek aztán bibliai léptékű anyaggá áltak össze. A portfólió ereje épp ebben rejlik: tengeri hányattatástól menekülttáborokig, vasúti vagonoktól országúti kutyagolásig, esőben, tűző napsütésben, éjjel, nappal, a menekültek életében csak egy valami volt állandó: az út."

Avitatott kérdésre a választ a kiállítás és annak kiemelt képei adják meg.

A díjazott Balogh László
kép maga a manipuláció csúcsa: a síneken fetrengő migráns maga lükte a családtagjait a vonat elé, a rnedeőrök segíteni próbáltak rajtuk.
A kép üzenete ezzel ellentétes.
Ezért lett díjazva.
Mesteri manipuláció.

A képek között sehol nem lelhetők fel az elpusztított ültetvények, melegházak, öntözőrendszerek tulajdnosai, a megsemmisített munkájuk, vagyonuk nyomai.
Nem látjuk az összeszemetelt, eldobált segélyadományokkal elborított árokpartokat, lepusztított menekültszállásokat, a lezárt utakat, pályaudvarokat, utakat és az emiatt károkat, veszteségeket elszenvedő embereket sem.
Nem látjuk a mannipulált valóság megörökítóinek képeit az embercsempészekről, a nyitott határokon beszivárgott tömeggyilkosokról se.
Szóval válogatott és manipuláélt "valóság" amit megörökítenek.
Ettől a sajtó hiénái ők is.
Hazug gazemberek.
süti beállítások módosítása