Ösztöndíjlehetőség: ingyen tanulhatsz a Youtube sztárjaitól

2017. szeptember 17. 21:33 - Média 2.0

Az Independent Media Education Center (IMEC) Hallgatói Ösztöndíjat hirdet összesen 4 főnek a szeptemberben induló 4 képzésére: marketingkommunikációs, PR kommunikációs, Influencer-youtuber Marketing, valamint a novemberben induló Employer Branding képzésekre. Ezeknek a célcsoportja a szakirányú képzésben részt vevő diákok mellett a kommunikációs szakmában dolgozók -  egyben az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéke által kínált szabadon választható, kreditpontos tantárgyak.

Az Hallgatói Ösztöndíj alapítója Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója, társfinanszírozói az IMEC mellett Grosz Judit, a Microsoft marketing és operatív igazgatója, valamint Málnay B. Levente, az AMC Networks CEE vezérigazgatója, mindannyian az IMEC képzések előadói. A kezdeményezés célja, hogy tehetséges, rászoruló egyetemi hallgatók, pályakezdők számára lehetővé tegye a képzésen való térítésmentes részvételt.

 

A pályázatok beérkezésének határideje:

2017. szeptember 22.

Egyedülálló marketingképzés indul: központban az Y és a Z generációk

2017. szeptember 29-től új kurzus indul Influencer kerestetik? - Online sztárok - youtube celebek címmel, amely az első átfogó képzés itthon ebben a témában kifejezetten kommunikációs szakembereke részére. A képzés foglalkozik az Y és Z generációk médiahasználatával, attitűdjével - első kézből mutatja be az ezekkel kapcsolatos legfrissebb kutatásokat -, valamint a hazai youtuber piac felépítésével, működésével, megszólaltatva a menedzsment cégeket, youtubereket.

Fontos pillére a kurzusnak a best practice példák és nemzetközi trendek bemutatása, valamint a kampányok mérési lehetőségeinek számba vétele. A képzés sokoldalúságát biztosítja a színes előadói kör, melyben a korcsoporttal foglalkozó pszichológus, regionális social media vezető, ügynökség, kutatók, nagyvállalati kommunikációs vezetők, ismert youtuberek egyaránt megtalálhatóak.

Az előadók között lesz például:

- Szabó Viktor, a Coca-Cola regionális social media vezetője
- Baráth Péter, a Vodafone márkaigazgatója
- Bodrogi András, Google Ground, YouTube szakértő-tréner
- Dancsó Péter, youtuber
- Kovács Istvan, youtuber, Berlini Magyar TV
- Kiss Imre, youtuber, Gameday Iroda
- Szabó Levente, youtuber, Trollfoci

 

dancsoyoutube.png

Dancsó Péter, Youtuber is előad az új "Influencer kerestetik? - Online sztárok - youtube celebek” című kurzuson (Kép forrása: Minner.hu)

 

Az IMEC képzéseinek célja, hogy az egyetemi hallgatók és pályakezdők gyakorlati ismeretekkel tudják kiegészíteni elméleti tudásukat, támogatva ezzel a munkaerőpiacon való sikeres helytállást. A kurzusokat eddig 330-an végezték el, és ősztől már közel 100 előadó vesz részt az oktatásban. Az IMEC gyakornoki és álláslehetőségeket kínáló programjával is segíti a fiatalok elhelyezkedését. Az idei évben elindított, több pillérből álló IMEC Employer Branding Program pedig a munkáltatókat és a kiemelkedően tehetséges, motivált fiatalokat, egyetemistákat kívánja közelebb hozni egymáshoz.

A szeptemberben induló képzésekre regisztráció és program:

www.independentmedia.hu

Az ösztöndíj pályázati kiírása:

http://www.independentmedia.hu/osztondij

További információk:

info@independentmedia.hu

1 komment
Címkék: ösztöndíj IMEC

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr812868212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DogTheDog 2017.09.18. 00:24:55

Lol, influencer. Megtanitjuk nektek, hogyan legyetek a leges legaljanak a kivalosagai. Pazar lehetoseg.
süti beállítások módosítása