Kiadója, az Informa szerint megszünteti nyomtatott kiadását a világ legrégebbi, folyamatosan megjelenő újságja, a Lloyd’s List. A nemzetközi hajózási ipar és tengeri kereskedelem első számú sajtótermékét 1734-ben alapították, de év végétől már csak digitális formában kapható majd. Ez a technológiai paradigmaváltás azt sugallja: a hagyományos, papíralapú alkotásoknak végleg harangoztak.

Míg az első példány egy kávézó falára akasztott papírlap volt, addig csaknem háromszáz évvel később az olvasók mindössze két százaléka fogyasztja az újságot papírformátumban. Nem a Lloyd’s List az első, aki a csökkenő eladási számok miatt digitális kiadásba fekteti tőkéjét: a szintén patinás múltú svéd Post Och Inrikes Tidningar 2007-ben, az USA második legnagyobb politikai hetilapjának számító Newsweek pedig 2012-ben hozott hasonló gazdasági döntést. A digitális világ olyan, akár egy örökmozgó: folyamatosan kerülnek piacra a látványosabbnál látványosabb termékek, s ami tegnap még korszerű volt, ma már elavult és használhatatlan.

Az infokommunikációs forradalom sebességét jól jelzi, hogy míg néhány éve a mobilos internetezés volt a trend, napjainkra már látványosan és gyorsan átalakult a nyomtatott tartalomgyártás is. Köszönhetően az Ipadnek és társainak, a lap- és könyvkiadás új típusú kihívásokkal kénytelen szembenézni az online blogok, hírportálok, tabletek vagy okostelefonok terjedő piacán. A szellemi termékek olvasásához kötődő fogyasztói elvárások végleg megváltozni látszanak: míg a könyvtárak, kiadók, antikváriumok soha nem látott anyagi gondokkal küzdenek, addig tavaly még tovább emelkedett az eladott digitális könyvek, s a hírportálokat látogatók száma.

Újságszerű termékek

A webkettes alkalmazások hihetetlenül gyors terjedésének köszönhetően a világhálón számtalan tartalom elérhető legálisan elektronikus formátumban, ha a különböző fájlcserélő oldalakról nem is beszélünk. Napjainkra a „könyv”-ről és „újság”-ról szóló diskurzus esetében tehát lassan talán célszerű lehet „könyvszerű-”, illetve „újságszerű termékekre” gondolni, hiszen az eredeti formátum kikopni látszik a köztudatból. Az ún. keresztmédia-kiadási felfogás szerint most már a „tartalomszolgáltató iparág”-ba tartozik a nyomtatott papíralapú írás tartalmának digitalizált változatával kezdve, a multimédiás papírkönyvön és elektronikus cikken át, az e-Textig jutva minden. Az Egyesült Államokban már a New York Times nyomtatott változatának címoldalát is az online változathoz igazították, s 2011 február elején The Daily néven elindult az első kizárólag iPad-re szabott napilap is. A nyomtatott sajtó válsága azonban nem csak az USA-ban tapasztalható: a brit Guardianról is rebesgetik egy ideje, hogy platformot vált, de Magyarországon se különb a helyzet. Immár az Apple táblagépén is olvashatóak a HVG heti lapszámai, de elérhetővé vált a Story magazin, s számos női lap különszáma is.

Cross-Platform Innováció

Ez a tartalomhordozó-váltás a közvélemény szerint akkora fordulatot hozhat az írás történetében, ami csak a nyomtatás feltalálásához fogható. A feltételezésre a közelmúlt egy látványos példája szolgáltat alapot: a korlátlan és legtöbbször ingyenes zeneletöltés mindössze egy évtized alatt gyökeresen átalakította a zeneipart. Ennek ellenére az érintett, könyvszakmai szereplők, újságírók felmérései szerint vélhetően talpon marad a nyomtatott verzió is, ám szerepe a „professzionális felhasználásban” csökkenni fog.  

A digitális nyomdák, olvasásra alkalmas Iphone és Ipad készülékek terjedésével új utak nyílnak a lapkiadásban, mely egyaránt lehetővé teszi hardverek és szoftverek olyan mértékű integrációját, hogy a legfrissebb becslések szerint pillanatok alatt le fogják szorítani a technológiailag „elavult” versenytársaikat, s megszilárdítani monopolhelyzetüket a kulturális iparágak piacán. A tengerentúlon már legalább 20 millió táblagép van forgalomban, miközben Magyarországon kb. ötvenezer darab fogyott el. Bár az olvasóközönség egyre tekintélyesebb részét ezeken a csatornákon keresztül lehet és érdemes megtalálni, a printek üzleti modellje a tendenciózusan csökkenő eladási számok mellett is, egyelőre kiszámíthatóbbnak és stabilabbnak tűnik. Tény, hogy klasszikus tartalomszolgáltatásból nem lehet sem az Interneten, sem a mobilkommunikáció világában megélni, de a hagyományos sajtó esetében működőképes előfizetői rendszer áttelepítése a webre még várat magára. Miközben mindenki a digitális tartalmak pénzre váltásának lehetőségét kutatja, a nagyobb lapkiadók már felismerték: a további fejlődés szempontjából az integrált tartalmak előállítása, konvertálása és minőségi tálalása a lényeg. Ehhez pedig nem árt figyelembe venni, hogy a kiadók jövedelme ma már nyilvánvalóan nem mindig ott realizálódik, ahol a legnagyobb tömegű olvasói tábort elérik.

Egy fenékkel két lovat?

Miközben az online hirdetési piac dinamikus bővülése nagy lehetőséget jelent új bevételi csatornák kialakítására és fejlesztésére, a hagyományos kiadók számára várhatóan még jó ideig a print üzletág marad a fő bevételi forrás. Bár nyilvánvaló átrendeződés van a piacon, a print termékek egyre inkább háttérbe szorulnak, ugyanakkor a változás mértéke és sebessége láthatóan nem olyan gyors, mint ahogy azt sokan gondolják. Ami a lapkiadást illeti, világszinten elfogadott „átlagként” szakmabeliek tipikusan 90-10%-os arányról beszélnek a hagyományos kiadók print és online bevételeinek megoszlása kapcsán. A Sanoma-csoport például ma már közel annyi online lapot tart a kezében, mint printet, ami pár éve még elképzelhetetlen volt, ellenben az ezek sikerességét biztosító hosszú távú online-fejlesztések rengeteg pénzt emésztenek fel, így gyakran csoport-szintű mérlegben még ma is hatalmas mínuszokkal zárnak. A piaci modell oldaláról tehát jól látható, hogy az online felületeknek a hirdetési bevételek mellett olyan extrákat kell szolgáltatni, amiért a felhasználók már hajlandóak a zsebükbe nyúlni: a tapasztalatok szerint önmagában a tartalom nem elég.

A Price Waterhouse Coopers egy 2010-es kutatási jelentése szerint noha a nyomtatott kiadók online piaci aktivitása egyre fokozódik, üzleti modelljükben a bevételi arányok alig mozdultak el az újmédia irányába, vagyis bevételeik túlnyomó része továbbra is a nyomtatott médiából származik. Ez a trend két okból is veszélyes helyzetet vetít előre a print médiaipar számára: egyfelől a kiadók gyakran kénytelenek online piaci befektetéseiket visszafogni azok rövidtávú alacsonyabb üzleti relevanciája, esetleg a ma még jóval értékesebb print üzletág védelme miatt, másfelől pedig érdemes hosszú távú értékesítési stratégiákat kidolgozni a bevételi források szembetűnő aránya miatt. mely jól láthatóan nem követi a kiadók által az egyes médiatípusokon elért fogyasztók számarányát.

Gutenberg-galaxis 2.0

Arra tehát, hogy mit hoz a jövő három lehetséges alternatíva is van. A szakemberek jelentős része a két platform békés egymás mellett élésére szavaz: becsléseik szerint a táblagépet inkább újságolvasásra, illetve különböző multimédiás tartalmak fogyasztására használják, míg az e-book réspiaca csak fokozatosan terjed a könyvolvasók körében. Ez esetben a szerkesztőségek minden bizonnyal majd egy olyan előfizetés-rendszert dolgoznak ki, mely elektronikusan is nyomon követhető lesz. Ami a jogszabályi háttért illeti, minden netes tartalom pénzbe kerül majd, de a felhasználó a saját készülékeire szabadon másolhatja az egyszer kifizetett könyvet, miközben a hagyományos, nyomtatott könyv piaci részaránya fokozatosan csökken ugyan, de soha nem tűnik el. Mások szerint alternatív szerzői jogi konstrukciók bevezetésével minden digitális könyv ingyenes lesz, s a jogdíjakat már a készülékek árába beépítik. A harmadik csoport a jóval több funkciót kínáló táblagépek forradalmáról, s a „home made”-tartalom hihetetlen virágzásáról vizionál. Egyben azonban mindenki egyetért: lehet, hogy az írói szakma soha nem látott nehézségekkel kénytelen szembenézni, s a nyomtatott könyv fogyasztási eszközből újra értéktárggyá válik majd, azonban a minőségi tartalmakat továbbra is a kiadók készítik majd. A kérdés már csak az: mi jön a táblagép után?

Nívódíjat adott egy kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató szakdolgozatának elismeréseként a Magyar Telekom. A Szegedi Tudományegyetem hallgatója, Csizmadi Csilla kutatása azt vizsgálta, hogy az óvodás korú gyerekek hogyan viszonyulnak a modern mobilkommunikációs eszközökhöz: táblagépekhez, okostelefonokhoz, számítógépekhez és televíziókhoz - írja a SzegedCafé.

A díjátadó (Fotó: SzegedCafé / Kuklis István)

„A Kommunikáció- és Médiatudományi tanszék célja az volt, hogy valamilyen formában a diplomán túl el tudja ismerni azokat a hallgatókat, akik valamilyen mobil- és/vagy közösségi kommunikációs témában kiváló szakdolgozatot írnak. Olyan dolgot szerettünk volna tenni mellé, amit más egyetemen nem kaphat meg a hallgató” – mondta el Balogh Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója.

Végre! - nekem ez volt az első gondolatom a Nívódíjról, és ugyanezt éreztem akkor is, a mobilappot fejlesztő szegedi kommunikáció szakos hallgatóról olvastam. Mert hogy, a kommunikáció szakos hallgatókat mindig büfészakosnak gúnyolják, és az egyetemi karok és szakok közötti élcelődés első számú célpontjai ők: a „kom szakosok". (Ha már Szeged: érdemes megjegyezni, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán szó szerint a büfé mellett vannak a kommunikáció szak termei. Ez gyakran csak olaj a tűzre, ha civódásról van szó.)

Vélhetőleg a Magyar Telekomot nem ez motiválta abban, hogy  200 ezer forintos mobilnet-előfizetéssel ismerjen el egy, a mobilkommunikáció területén szakmai munkát végző egyetemistát. De mindenképpen előremutató az, hogy akkor, amikor jóformán kiszállít az állam a kommunikáció- és médiatudomány szakok finanszírozásából, megjelenik egy multi a kommunikáció szektorból és ösztönzően áll be egy-egy egyetem képzése mögé.

Ő az első, aki az Alfa-generáció mobilozási szokásait kutatta
(Fotó: SzegedCafé / Kuklis István)

Más egyetemi szakoknál ez már korábban és aktívabban elindult, de talán a kommunikáció szakoknál is láthatunk majd több efféle támogatást, elismerést. Igény lenne rá.

(x) A cikk elkészülését nem támogatta a T-csoport.

Minden évben van egy téma, ami uralkodik az ARC-on, a 13. kiállításon egy dolog mellett nem lehetett szó nélkül elmenni: egyszerűen arcon csaptak bennünket a trafikplakátok. Lehetett számítani arra, hogy pár kreatív művészt megihletnek majd a közbeszédben forgó témák, így a rezsicsökkentés, devizahitelek ügye, stadionépítés, és persze a trafikok megnyitása; hiszen a művészetre nagymértékben hat az aktuális helyzet, legyen szó politikáról vagy társadalmi helyzetről, de hogy a dohányboltok ekkora teret hódítanak maguknak az ARCon kiállított művek között, arra úgy gondolom azért nem sokan számítottak.

Az ARC kiállításon lehetőséget kaphat arra, hogy művészi hozzászólást intézzen a világhoz, felszólaljon egy téma mellett, vagy tüntessen valami ellen. Az évek alatt kialakult a legnépszerűbb témák listája, és ehhez hűen idén is láthatunk társadalmi felelősségről, szegénységről, előítéletről szóló alkotásokat. Ami viszont mondhatni uralta az idei ARC kiállítást, az a trafikok által ihletett művészi megnyilvánulások. 

Voltak, akik csak a trafiktémát célozták, voltak, akik sokkal inkább a dohányboltok kiosztása körüli botrányos helyzetet tartották fontosnak. Ami még érdekesebbé tette mindezt, hogy sokan nem a már megszokottá vált Nemzeti Dohánybolt-logót és -színeket használták, hanem akár egy másik márka kampányelemeit értelmezték újra, vagy éppen egy mesét elevenítettek fel.

Megjelentek olyan alkotások is, melyek a Nemzeti Dohányboltok negatív hatásait, veszélyeit, problémáit igyekeztek megismertetni a látogatókkal, mint például az ajtó előtt kint hagyott és egyedül várakozó gyerekek helyzetét. Bár az ő védelmüket szolgálja, hogy nem léphetnek be az üzletbe, viszont gyerekmegőrzőket még nem építettek egy trafik mellé sem. A sor általában a lassú kiszolgálás miatt hatalmas, napközben sokszor akár 10-15 percet is bent tölt egy-egy ember, mire sorra kerül. Addig a gyerekek kint állnak a bolt előtt. Ez nyilván kisebb veszéllyel jár, mintha belépne a boltba és meglátna pár cigis dobozt a polcokon.

Voltak olyan plakátok is, melyek igyekeztek egyszerre véleményezni a történteket. Láthatóan közös a kiállítók véleménye a témában, és már nem csak a nehéz anyagi helyzet, a válság, a társadalmi problémák ad ihletet az alkotáshoz, hanem a Nemzeti Dohányboltok és a felcsúti stadion is.

Az ARC ismételten bebizonyította, hogy az embereknek igenis van véleménye, és szeretnek hangot is adni ennek a véleménynek. Bár nem trafikos plakát nyerte az idei kiállítást, a művészet sokat nyert ezekkel az alkotásokkal. Hiszen ha nincsenek trafikok, ezek a plakátok sem születnek meg. 

képek: http://www.arcmagazin.hu/arclap/

Hatalmas öngólt rúgott az amerikai AT&T telekommunikációs vállalat, amikor közösségi oldalaikon a WTC tornyokat ért támadás évfordulóját használták önreklámra.

A Forbes magazin szerint a cég piaci értéke 2011-re a világ 14. legnagyobb vállalatává emelte az ipari óriást,ami csaknem 170 millió mobil ügyféllel rendelkezik szerte a világon. Sikerét nemcsak versenyképes innovációinak és patinás múltjának köszönheti, de minden társadalmi kérdésre azonnal reflektáló kommunikációs stratégiájának is. Legújabb PR-munkájuk azonban szemléletes iskolapéldája annak, hogy mi történik akkor, ha a social mediára szabott üzeneteket nem kellő szociális érzékenységgel készítik elő. 

A multinacionális óriás tegnapi megemlékezése a szeptember 11-i áldozatokról ugyanis komoly népszerűségvesztéshez vezetett: a Twitteren, Instagramon és Facebookon, "nem felejtünk" szöveg kíséretében megosztott képen egy New York-i látképet láthatunk, előtte egy okostelefonnal, aminek a kijelzőjén két fénynyaláb szimbolizálja a World Trade Center ikertornyait. A felháborodott ügyfelek rövidesen hangot adtak a gyászba csomagolt promóció ellen: "Ez nem a megfelelő alkalom a termékelhelyezésre!","mégis hogy mertek egy tragédiát reklámcélra használni?!", "Ez rohadt ízléstelen." – írták Twitteren a #neverforget hashtag alatt. Az AT&T kommunikációs osztály természetesen gyorsan riadót fújt, s törölte a bejegyzést, hogy igen suta módon elnézést kérjen mindazoktól, akiket rosszul érintett kifordított tiszteletadásuk.

Aki azonban valaha tanult webtechnológiákról, tudja: a megkésett reakció sokszor csak felerősíti a negatív hatást, hisz eddigre blogbejegyzések, screenshotok és tiltakozó tweetek tucatjai születtek a mobilszolgáltató bojkottjáról.

Forrás: Social Daily

Új reklámjával megint nagyot szakított a Guinness: erős üzenet, megható tálalás, szuggesztív termékmegjelenítés. A kisfilmben egy kerekesszékhez kötött társaságot látunk sportolni, ami önmagában is eléggé inspiráló, de a brandet futtató marketingszakemberek még egyet csavartak a történeten, és kissé provokatív módon ugyan, de nevelni kezdték a fogyasztókat. Bár a záró képsorok láttán előbb kapunk a szívünkhöz, mint a következő korsóhoz, a videót mégis az idei év legjobb reklámjaként emlegetik. Kommunikációs szempontból semmi meglepő nincs a márka sikerében: a tabu beemelése nemcsak reklámpszichológiai, de piaci szempontból is kifizetődő.

Amikor 3000 évvel ezelőtt egy egyiptomi ültetvényes papirusztekercsek segítségével kerestetni kezdte eltűnt rabszolgáját, s az antik Görögországban még csak bortartó amforákra korlátozódtak a hirdetési felületek, senki sem gondolta, hogy a XXI. századra már nem a kereskedők, hanem a gyártók fogják uralni a reklámipart. Kezdetben a segédtudományok – pszichológia, statisztika, szociológia – megjelenésével virágzó lehetőségnek tűnt a promóció: a célcsoport kiválasztása mellett az üzenet megfogalmazására és a kommunikációs csatornák testreszabására is változatos lehetőségek álltak a cégtulajdonosok rendelkezésére. Az ipari árutermelés, a kommunikáció technológiai feltételeinek fejlődése, a sorozatgyártás az életszínvonal és a fogyasztói igények emelkedéséhez vezetett, mely a boldogság fokmérőjeként a „több, jobb, drágább” megvalósíthatatlan értékrendszerét ültette az áruházak polcaira.

Napjainkra a hirdetési piac érezhetően szűkül: a reklámtevékenység megfelelő kreatív híján előbb-utóbb zsákutcába jut. Bár az internet és mobilkommunikáció megjelenése újabb területeket ígértek, mégis egyre nehezebb felkelteni a fogyasztók figyelmét az őket érő nagyszámú és állandó reklámimpulzus miatt. Az időfogság miatt az alkotóknak csak néhány másodperc áll rendelkezésükre, hogy termékeiket kereskedelmi szempontból is impulzívan, figyelemfelkeltően és maradandóan mutassák be, így kénytelenek szakítani a hagyományos technikákkal, és üzeneteikkel kognitív és szociális folyamatokat célozni.

Fogyasztói attitűdök és érzelmek

Az érzelmes, provokatív, híres embereket felvonultató reklámok népszerűsége folyamatosan nő, melynek kulcsa a reklámpszichológia összetett fogalmában keresendő. Az attitűd minden ember saját magatartását, valakihez vagy valamihez történő viszonyulását, a termékekről alkotott vélekedéseket jelenti. Alapvetően három összetevőből áll:

1. megismerési összetevőből, mely az attitűd tárgyával kapcsolatos tudást jelenti (pl. „tudományosan bizonyított , hogy az adott barnítókrém kiváló hosszabb napozásokhoz”);
2. affektív összetevőből, mely az attitűd tárgyához kapcsolódó érzelmeket sűríti (pl. „gyermekkoromban mindig ezt a kakaót adta a nagymamám tízóraira, ezért mindig jobb lesz a kedvem tőle”), valamint a
3. viselkedési tényezőből, mely az attitűd tárgyára vonatkozó szándékot jelenti (pl. „az adott kozmetikumot én is megveszem, mert a kedvenc sportolóm is ajánlja”).

Míg a reklámok a nyolcvanas években elsősorban a megismerési tényezőre fektettek hangsúlyt, inkább termékbemutató, ismeretterjesztő jellegűek voltak, addig ma az affektív és viselkedési tényezők kerülnek előtérbe. Persze nincs biztos recept a reklámhatás elérésére: ahány termék, kontextus, reklámeszköz, kutatási módszer, annyi lehetséges szempontrendszer és megvalósítás található a koncentrálódó piacon. Az értelmezési keret azonban állandó: a fogyasztó keresi a megoldást funkcionális vagy presztízsproblémáira, míg a közvetítők és gyártók a legnagyobb forgalmat biztosító válaszokat. A Guinness filmje jól körülhatárolható sémák mentén mutatja be a 21. század reklámpiacának általános működési elveit, s univerzális trükkel ösztönöz vásárlásra.

Alternatív valóságok a reklámpiacon

A hirdetni kívánt terméket legkevésbé azzal lehet hatékonyan eladni, amire fizikai tulajdonságainál fogva ténylegesen alkalmas: a sárga szénsavas üdítőital nem szolgál másra, csak oltja a szomjat, a lanolinos szappan átlagos tisztálkodó eszköz, a legmodernebb kávéfőző pedig egyetlen perc alatt menetrendszerűen lefőzi a reggeli koffeinadagot. Ha azonban alternatív valóságokat építünk köréjük, úgy megbízóink pénztárcája vastagodni, a fogyasztók véleménye és életstílusa pedig pozitívan változni kezd. Így válik tömegcikké a fiatalos, laza, bulizó fiatalok szomjoltója, az igényes, felső-középosztálybeli hölgyek elmaradhatatlan fürdőszobai kelléke, és a harmonikus, családszerető öltönyösök konyhai kiegészítője.

Az ember alapvető lélektani igénye, hogy meghatározza és állandóan erősítse saját identitását, a külvilág számára is folyamatosan reprezentálja, hogy kicsoda ő valójában. A Guinness marketinggondolata így már nagyon is kézenfekvő: ha az embereknek szükségük van identitásjelző eszközökre, akkor vegyünk elő egy kissé provokatív témát, és azzal adjunk a kezükbe ilyeneket.

„A valóságnak ez a fajta átalakítása azért tud hiteles lenni, mert látszólag megőrzi a valódi világ logikáját, hiszen egy létező lelki igényre nyújt azzal valóban összefüggő választ. A torzítás abban áll, hogy a sok-sok részválasz közül csak egyre koncentrál, a többiről pedig nem vesz tudomást. Ezzel pedig azt sugallhatja, hogy egy részfeladat megoldása elvezethet a vágyott nagy cél eléréséhez.” –írja a témáról Mannhardt András reklámpszichológus. A fogyasztó azonban nem mindig képes belátni, hogy ami egy brand céltudatosan leegyszerűsített atmoszférájában teljes megoldást jelent, az nem jelenti ugyanazt a valódi világban. A kerekesszékest – ha a kosárpályán nem is – még érheti negatív megkülönböztetés a kocsmában vagy számos egyéb helyzetben, amikor barátai nem tudnak segíteni neki. A Guinness lélektani kapcsolódási pontjai tehát nagyon jól el vannak helyezve, hisz megnyugtató az a tudat, hogy a minőségi sörélmény mellett igenis teszünk valamit jellemfejlődésünk, céljaink elérése érdekében.

Üzenet önmagunkról

A szakemberek által megkonstruált világokban egyetlen szabály van csupán: bizonyos típusú emberek bizonyos márkákat fogyasztanak. A média a hallgatóság meggyőzését mindvégig szem előtt tartva olyan hétköznapi hősöket választ egy-egy imázs képviselőjének, akikkel sokan szeretnének azonosulni. Amennyiben az adott cég hosszútávon követi ezt a kommunikációs stratégiát, s megfelelő anyagi ráfordítással állandóan a célcsoport szeme elé helyezi a látszatvalóság képét, megtörténik a csoda: az igazi világ, ha csak kicsiny részben is, de idomulni kezd a reklámban látottakhoz. A Guiness logója üzenet is egyben, mellyel a fogyasztó önmagáról is elárul valamit a külvilágnak: „szociálisan érzékeny, vagány, érzelmeit felvállaló, megbízható csapatjátékos vagyok!”

Tehát ahhoz hogy megjegyezzünk egy terméket, érdemes megkeresni az áruk „Unique Selling Point”-ját vagyis azt az egyedi tulajdonságot, ami csak rá jellemző, ami átszabja úgy a valóságot, hogy a termék által betöltött funkció még a leginkább vásárlásellenes fogyasztó számára is kardinális jelentőségűnek tűnjön. Ezt csinálja megkapó hatékonysággal a Guiness is, aki egyedi reklámjával nemcsak segít eligazodni a tucatáruk tengerében, hanem egy nagyobb metaprogramhoz csatlakozva párbeszédet generál, és közvetve erősíti a cég társadalmi felelősségvállalását is.

A reklámszakembereknek érdemes tehát használniuk az érzelemre apellálás eszközét, és hirdetéseikkel megerősíteni mondanivalójukat. Ha a reklám bensőséges baráti környezetben játszódik, ahol az egészséges versengés nevetve túllép a legyőzhetetlen problémákon, és közben fiatalos zene szól, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy törődik velünk a készítő, miközben mi is azonosulunk a szereplők helyzetével, érzéseivel. Bár a spot egy régebbi fagylaltreklám nyilvánvaló másolása, a Guinness ezúttal olyan - a minőségi sörivás által elérhető - értéket tüntetett fel, mely sokak számára alapvetően fontos.

Rengetegen szeretnének biztonságot sugárzó, érzelmeit felvállaló, tiszteletreméltó férfiak lenni és ezért hajlandóak elhinni, hogy egy korsó megvásárlásával közelebb kerülnek az ideális szerepmodellhez. A felszínes látvány- és színvilág, a karakterek sematikus ábrázolása ellenére elfogadjuk a Guinness nyilvánvalóan konstruált valóságát, hisz a videó szívhez szólóan ébreszti fel lelkiismeretünket és szolidaritásunkat, amit a szlogennek is beillő narráció csak tovább erősít: „Az általunk hozott döntések mutatják meg igazán a személyiségünk igaz természetét!”