Gumikacsát kaptunk gumicsontnak, de nem dobták messzire

2014. szeptember 03. 10:27 - Szentléleky Szabó Ágnes

A világot átölelő kezdeményezések akkor nyernek értelmet igazán, ha némi adakozó szellem is társul hozzájuk. Ahogyan az Ice Bucket Challange üzenetét sem értették meg azok, akik beérték a lájkvadász videók készítésével, úgy a hazánkban első alkalommal megrendezett Kacsafutam ötletgazdáiról is lekicsinylőbben lehetne nyilatkozni, ha a befolyt összegből nem fordítottak volna valamennyit jótékonysági célra. Enélkül csak a legértelmetlenebb versenyek versenyén nyertek volna egy különdíjat. 

Bénuló forgalom, hömpölygő embertömeg

DSCF7216 (1797 x 1364).jpg„Vasárnap éjféltől reggel 7 óráig, 14 órakor a gumikacsák vízbeborításának idejére, majd 21 óra és hétfő reggel 6 óra között a Margit hídon a Pest felé haladó szélső forgalmi sávot lezárják” – olvashattuk az MTI információit a hétvégén. Félnapos útlezárás összevissza, pedig a kacskák vízbeborításra a papírforma szerint 14:00-kor lett volna. Negyedórás késéssel, de még így is alig húsz perc alatt lezajlott a nagy látványosság. A főként kisgyermekes családokból álló többezres tömeg azért már jó előre a Margit híd és Batthyány tér szakaszára sietett.

 

Azóta se szeri, se száma a jól beállított művészfotóknak, melyeken napszemüveges kacsák úsznak el a Parlament előtt. A be nem avatott járókelő azonban mindvégig csak annyit gondolhatott: valami sárga került a vízbe, de nincs gond, mert valakik már terelgetik.

Sok hűhó, de mennyiért?

kacsafutam.jpg

Nevezésükkor sok mindent álmodhattak maguknak a Miss Balaton szépségverseny lányai, de annál picit többet, hogy egyszer sárga gumikacsák között mosolyogjanak. Most őket is a Kacsafutam népszerűsítésének szolgálatába állították, ahogyan tették ezt az Éjjel-Nappal Budapest üdvöskéivel, az X-faktorból megismert énekesekkel, vagy épp Gáspár Győzővel és Görög Zitával. A rendezvényt támogatta a főnyereményt felajánló Porsche Hungária, az IBUSZ, a Playersroom, a Mahart. Megszámlálhatatlanul sok cikk foglalkozott az eseménnyel az elmúlt fél évben, közvetlenül a verseny előtt és annak másnapján is. Az RTL Klubnak, a Class FM-nek, Metropolnak, Funzine-nek, az Origónak és a Sanomának külön köszönetét fejezte ki a rendezőség.

Mindezekkel együtt összesen 5 millió forintot sikerült összegyűjteniük az UNICEF Magyar Bizottsága számára, ami ilyen erős média-megjelenés mellett nem könyvelhető el egyértelmű sikerként. Nem is csoda, hogy a szalagcímekben nem a nullák jelennek meg.

A Henkel például alig egy hónapos kampány alatt szerzett hétmillió forintot a szervezetnek csupán azzal, hogy a Tescoban árusított Persil árából mosásonkénti két forintot(!) elkülönített. Ráadásul itt a célt is konkrétan megfogalmazták: víztisztító tabletták beszerzésére gyűjtöttek, hogy tiszta vizet biztosíthassanak a rászoruló gyermekeknek. Annak idején a haiti földrengés után pár hét is elég volt, hogy 72 millió forint halmozódjon fel kétszáz forintos SMS-ekből.

Van olyan példa is, amely se nem cselekvésre ösztönző tragédia, se nem országos érdek. A pannonhalmi bencés gimnázium öregdiákjai szépen, csendben összeadtak 67 millió forintot, hogy beszálljanak egy épülő sportlétesítmény kivitelezési költségeibe, de májusban még elképzelhetőnek tartották azt is, hogy őszre meglesz a megvalósuláshoz hiányzó 100 millió is.

Megkérdőjelezi Gomez Norbert főszervező puszta jó szándékát egy 2007-es eset is. A kisalfold.hu cikke szerint győri édesanyák kétezer kacsát vásároltak, hogy aztán egy gyereknapi úsztatóverseny apropóján hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdését tudják támogatni a továbbértékesített játékok árából. Gomez perrel fenyegette a győri alapítványt, arra hivatkozva, hogy ő már 2004-ben levédette a Kacsafutam elnevezést. Noha egyáltalán nem ezzel a névvel akarták műsorra tűzni a versenyt, az anyukák jobbnak látták inkább lefújni a programot. Hiába no, szép dolog az adakozás, de ha egyszer egy tíz éven keresztül szervezett cirkuszról beszélünk, amely bedarálta a hazai celebvilágot, agyonszponzorálta aki csak tudta, akkor tényleg keressenek már más programot a tenni akarástól buzgó kertvárosi szülők. Ki tudja mekkora veszteséget eredményezett volna egy mosoni performansz. 

Ettől függetlenül nem szabad lebecsülnünk egyetlen forintot sem, de azok, akik a jótékonykodás címszavával magyarázták, hogy vasárnapi programnak a Kacsafutamot választották jó, ha tudják, hogy az összegyűlt ötmillió forint nagyjából megegyezik azzal az összeggel, amit hazánk hírességeinek kikiáltott celebjei elpartiztak közben a VIP-hajón. És akkor még nem számoltuk ki mennyibe került a biztosítás a rendezőknek. Vagy az államnak?

Amúgy ez honnan is jött?

Bár a szervező elmondása szerint Szingapúrban döntötte el, hogy lemásolja a kacsafutamot, az ötlet valójában Amerikából származik. Volt idő, amikor még kukorica, paradicsom, pirospaprika és burgonya (igaz Colorado-bogárral) érkezett a tengerentúlról, de az utóbbi évtizedekben inkább kultúraidegen halloweent és ilyen kacsafutam-szerű őrületeket importálunk a nemzetek olvasztótégelyéből.

1988 óta rendeznek ilyen megmérettetéseket, a legnagyobbá a Freestore Foodbank nevével fémjelzett nőtte ki magát. Ezt Ohióban évente megrendezik, tavaly több mint ötszázezer dollár folyt be az eladott sárga kacsák árából. A coloradói Rotary Club is támogat hatvanöt nonprofit szervezetet, ők minden augusztusban közel harmincezer játékkal szórakoznak az aspeni Rio Grande Parkban. Általában nagyképernyős televíziót, autót, utazást nyerhetnek a leggyorsabb kacsák tulajdonosai.

A kacsázásnak hagyománya van az Egyesült Királyságban és Ausztráliában is. Évekkel ezelőtt egy angol dekoratőr a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy majdnem leesett létrájáról, amikor meglátta, hogy II. Erzsébet fürdőszobájában egy olyan felfújható gumikacsa hevert a kád szélén, mely fején koronát viselt. A királynő ezt feltételezhetően unokájától kapta ajándékba, és nem versenyeztetés céljából vásárolta, holott országában is jócskán tudna válogatni, ha ilyen programra adná fejét.

kacsafutam2.jpg

Ami pedig az ausztrálokat illeti Sydneyben tavaly készült el a világ legnagyobb gumikacsája. A 16,5 X 20 X 32 méteres óriásjáték hatszáz kilogrammot nyomott. A holland tervező, Florentijn Hofman igazi fanatikus, ami az óriáskacsák kivitelezését illeti. Ő készítette azt az átszámítva tízmillió forint értékű darabot is, amelyet egy tajvani képzőművészeti fesztiválon állítottak ki, de végül tragikus módon földrengéskor kipukkadt.

 

Forrás: Kép 2, 3

1 komment
Címkék: kampány

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr426660821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vAfotóriporter · http://blog.volgyiattila.hu 2014.09.03. 17:08:53

az igéreteikkel ellentétben nem is gyűjtötték össze az összes kacsát, így még környezetszennyező is volt ez a mutatvány...
blog.volgyiattila.hu/2014/09/01/kacsafutam-eloszor-budapesten/
süti beállítások módosítása