Brutális lépésre készül a Facebook az online sajtóval

2015. március 27. 16:48 - Árki Noémi

Talán már nem kell sokat várni, és a legnagyobb lapokat úgy fogjuk olvasni, hogy közben egyszer sem találkozunk a weboldalukkal. A Facebook ugyanis több jelentős médiummal is tárgyalásba kezdett az elmúlt hónapokban. A tervek szerint a szerződő lapok hírei közvetlenül a Facebookon lesznek olvashatóak, megkímélve ezzel az olvasót az átirányítás hosszú másodperceitől, na meg persze szép kis hasznot hozva a Facebooknak.

Nagyjából fél tucat médiavállalattal kezdett tárgyalásokba a Facebook, köztük a The New York Timesszal, a National Geographickal és a BuzzFeeddel is. A cél az, hogy a hírportálok cikkjei egyenesen a Facebookon legyenek olvashatóak, így az átirányítás külső oldalakra teljesen megszűnne. A Facebook ezzel gyakorlatilag egy zárt rendszert hozna létre és a legnagyobb közösségi oldalból a legnagyobb hírportállá is válhatna. Ehhez azonban először is meg kell győzni a híroldalakat arról, hogy miért is tuti üzlet ez nekik, merthogy jelen pillanatban még egyáltalán nem biztosak benne.

Aki biztosan nyer

Az egyértelműen a Facebook. A hírportálok eleve nehéz tárgyalási helyzetben vannak vele szemben, hiszen egy 1,4 milliárd felhasználóval rendelkező oldalról beszélünk. Ekkora közönségről pedig nehéz lenne lemondani az olvasottságért versengő oldalak részéről. De ez csak egy dolog amellett, hogy például egy cikk megnyitásakor minden egyes várakozással töltött másodperc hatalmas pénzt jelent a közösségi oldalnak, hiszen ennyivel is tovább tudják az arcunkba tolni a reklámokat. Vagy amellett, hogy a hírek betöltése sokkal gyorsabb lesz, ami még tovább növeli a már amúgy sem éppen hanyagolható népszerűségű portál iránti elkötelezettséget.

A Facebook egyébként valószínűleg már régóta készült a lépésre. 2013 augusztusában egy olyan változtatást végeztek az algoritmuson, mely pontosan a hírportáloknak kedvezett azáltal, hogy sokkal több felhasználót irányított az oldalaikra.

 facebook-news-feed.jpg

Rabszolgák a Facebook-birodalomban

Ami a Facebooknak nyerő helyzet, az viszont a partnereknek már nem biztos. A lapok legnagyobb félelme a függetlenség elvesztése, ettől pedig jogosan tartanak a médiavállalatok. A Times egyik riportere egyenesen úgy fogalmazott, hogy a társuló oldalak csupán rabszolgák lennének a közösségi oldal birodalmában. És bár a Facebook szerint az újfajta hírmegjelenítés növelni fogja az olvasók elköteleződését az egyes online újságok iránt, sokkal valószínűbb, hogy ez az elköteleződés a Facebook irányába fog létrejönni.

Profit terén sem tuti a helyzet, nem nagyon jellemző ugyanis, hogy a Facebook osztozkodna a bevételein. Bár az utóbbi időben tettek kísérleteket a bevétel-megosztásra vonatkozóan, mégis jellemzően a „bízd ránk magad és majd mi megcsináljuk a forgalmadat” elvet követik. Csakúgy, mint ahogy az adatokon sem szeretnek osztozkodni. Hiába van a kezükben minden információ, ami a jól célzott reklámozáshoz és üzenetekhez szükséges, félő, hogy ezeket nem fogják megosztani a partnerekkel sem.

A kép sajnos nem fekete-fehér, elég nagyot lehet bukni a társulás visszautasításával is. Nemcsak arról van szó, hogy azoknál, akik nem vesznek részt a programban, a hírek lassabban fognak betölteni. Hanem arról, hogy ez behozhatatlan hátrányt fog jelenteni az olvasottság terén is, a fogyasztók ugyanis szépen lassan azokra a portálokra vándorolnak majd, amelyek azonnal kiszolgálják őket. Hiába tehát a kétségek és az ellenérvek, egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a legnagyobb rizikót a lehetőség kihagyása jelenti.

Kép

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr257305356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lifelike 2015.03.28. 14:51:12

a fb egy szemétdomb, hülye a nyt ha belemegy, nem is fog

HgGina 2015.03.28. 15:48:30

@lifelike: van az a pénz, amiért bárki képes nyakig a szemétdombba merülni. A NYT amerikai, tehát nekik különösen van az a pénz.

sutyerák 2015.03.28. 17:53:16

én nem szeretem a fészbúkot
süti beállítások módosítása