Amerikában ismeretlen fogalom a kiskapu és a húsosfazék

2015. szeptember 22. 09:00 - Bödör András és Király Dávid

Digitália néven szerveztek konferenciát marketing szakembereknek a Telekom székházában, ahol elsősorban a digitális marketing trendjeit, különféle kutatások eredményeit és a szakmában dolgozók véleményeit, személyes tapasztalatait ismerhette meg a közönség.

A rendezvényhelyszínnek számos alkalommal jól bevált Telekom székházában szép számban sereglettek össze a marketing szakma hazai képviselői. Az előadók listája már előzetesen is elég impozáns volt, a gördülékeny és lényegre szorítkozó 20-30 perces előadások koncepciója pedig remekül működött. A délelőtti közös helyszín után délután három teremben zajlottak az előadások különböző témakörök szerint csoportosítva: a smart habits - smart connections, digitális érettség és piaci fejlődés, under consturction - webfejlesztés okosan. A menetrendet nem jelentős csúszással sikerült tartani, az előadók többsége pedig jól beszélt és általában aktuális fejleményeket tudott átadni a témájában, ami igenis nagy szó a hazai gyakran nagyon gyenge szervezői és előadói teljesítményeket látva.

12002200_954353324603224_562720866898349139_n.jpg

Customer development a kulcsszó

Karafiáth Balázs (korábban a Szekfű Balázs nevet használta), a Carnation és a Sziget Kft. alapítója egy videó előadást tartott, mivel jelenleg az USA-ban él, személyesen nem tudott jelen lenni a konferencián. Előadása alapvetően két nagy vonulatot követett. Először általános fejlesztési trendekről beszélt. Szerinte a nagy dotcom lufi kipukkanásának oka – egyebek mellett - az is volt, hogy a fejlesztésekből hiányzott az úgynevezett customer touch, azaz túlságosan személytelenek, ridegek, távolságtartóak voltak. Korrektül ellátták a feladatot, amelyre létrehozták őket, nem volt meg a Karafiáth által Sarki bolt effektusnak nevezett faktor, amikor a vevő egy rászabott, csak neki szóló kedvességet, emberséget kap a precíz, de robotszerű kiszolgálás helyett. Ahhoz, hogy a Sarki bolt effektus létrejöjjön persze sokkal többet kell tudni a vásárlókról, fogyasztókról, de ez egyébként is egybevág a fejlesztők törekvéseivel.

Az előadó szerint ugyanis már nem érdemes product developmentről beszélni, helyette customer development a megfelelő módszertan egy új termék vagy szolgáltatás fejlesztése során, ez az, amit a startupok is alkalmaznak. Korábban sok vállalat úgy jött létre, hogy amikor valakinek támadt egy jó ötlete, akkor csinált rá egy céget, felvette a fejlesztőket, a marketingeseket, értékesítőket, stb. és elkezdtek dolgoztak a terméken vagy szolgáltatáson, közben kitalálták, hogyan lehet azt kommunikálni és eladni. A customer development ezzel szemben azt jelenti, hogy mielőtt egy „kapavágás” is történne az ötlet életképességét és piacképességét vizsgálják, és szinte véglegesre csiszolják az ötletet és az üzleti modellt.

Tartsd be a szabályokat és dolgozz keményen!

A másik témája az általa kulturális dimenzióváltásnak nevezett jelenség volt. Azt figyelte meg, hogy azok a magyar startupok lesznek sikeresek Amerikában vagy tudnak egyáltalán továbblépni, megnőni, amelyek bevonnak amerikai embert tulajdonosként, társalapítóként. Szerinte egy Magyarországról indult vállalkozás olyan kulturális kódkészlettel (például kiskapu, belső kör, húsosfazék) rendelkezik, amit az amerikaiak nem tudnak értelmezni. Számukra a tartsd be a játékszabályokat és dolgozz keményen vezérelvek mentén rendeződik a vállalkozói kultúra. Szerinte amikor egy amerikai társtulajdonos vagy társalapító belép egy magyar startupba, akkor ez a kulturális dimenzióváltás történik meg, ami hozzájárul a vállalkozás sikeréhez.

Amikor őt arról kérdezik, hogy messze van-e Magyarország a Szilícium-völgytől, akkor erre a kulturális különbségre gondolva mondja, hogy fényévekre, miközben persze a technikai eszközöknek és az internetnek köszönhetően csupán a szomszéd faluban. Érdekesség, hogy az utána következő előadó, Kövesi Gabriella, a Magyar Telekom egyik igazgatója, az amerikaiak „tartsd be a szabályokat” elvére utalva megjegyezte, hogy ezenközben a nagy amerikai techcégek pont azzal kerülnek előnybe Európában az európai cégekkel szemben, hogy a jogi kiskapukat kihasználva nem tartják be, például az adatkezelési szabályokat.

12036874_954353641269859_7702489383974320513_n.jpg

Nem kérek Digitáliából!

A délutáni Smart Habits, Smart Connections szekcióban Réz András tartott egy anti-digitális előadást. Az előadás címe is az volt, hogy Human App-out – Nem kérek Digitáliából. Ennek része volt – felteszem -, hogy egyetlen oldalnyi prezentációval sem készült. Az előadás lényege az volt, hogy mivel ez a digitális tér extrém módon felnagyítja és felgyorsítja a bele kerülő elemeket – híreket, történéseket, véleményeket -, az ezáltal a hisztéria keletkezésének és a vélemények és érzelmek végletes polarizáltságnak az okozója. Véleménye szerint például, 15 évvel ezelőtt, amikor még az internet is újdonság volt, közösségi oldalak meg még nem is léteztek, a magyarországi és európai migránshelyzet, és annak akár bármelyik emblematikus történése közel sem okozott volna ekkora turbulenciát a közéletben.

Akinek meghoztuk a kedvét a többi előadáshoz, az itt elolvashatja a szervezők élő közvetítését a helyszínről. Fotók: Médiapiac Facebook

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr437806786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tavolirokon2 2015.09.22. 23:05:30

A husosfazek amerikaiul "pork barrel", majdnem szo szerint.
A kiskapu "loophole", de egyre gyakrabban ilyen ertelmu derogativ jelzokent hasznaljak a "legal" szot.
A belso koroknek/kasztoknak kulon neveik vannak: "C level", "VP level", "one percenter", "investor class".

Nem elhet tul reg ota az USA-ban, aki ezeket nem tudja. (hacsaknem dobozban.)

A dot com bust oka az volt, hogy az eletkeptelen (profitkeptelen) vallalkozasokba fektetett penz nem terult meg. Es ez nem azon mult, hogy szemelyre szabhato-e a hatterszin, hanem hogy mondjuk van-e egyaltalan bevetele a cegnek. (megiscsak doboz lesz az, amiben elotte valami hallucionogent taroltak.)

15 eve jobb hijjan mindenki elhitte volna, amit a hirado hazudik, ma meg elolvasom a helyszinen dolgozok blogjat.
Kadar alatt meg jobb volt, csak egyfele partallasu hirado volt.

különvélemény2 2015.09.23. 06:30:31

"Amerikában ismeretlen fogalom a kiskapu és a húsosfazék"

Miért kell ekkora kamu címet adni egy egyébként normális cikknek?

val 2015.09.23. 06:35:47

"Szerinte egy Magyarországról indult vállalkozás olyan kulturális kódkészlettel (például kiskapu, belső kör, húsosfazék) rendelkezik, amit az amerikaiak nem tudnak értelmezni. Számukra a tartsd be a játékszabályokat és dolgozz keményen vezérelvek mentén rendeződik a vállalkozói kultúra."

Ezt úgy tűnik, hogy Joe Biden fia, akit beültettek a megpuccsolt Ukrajna legnagyobb gázcégének az élére nem tudja. Javaslom, hogy küldj neki egy E-mailt, hátha még nem késő felvilágosítani a húsosfazék nemlétezéséről. Vállalkozói kultúra b+.

Éjjeli őr nappal (törölt) 2015.09.23. 07:17:26

Réz András? Carnation Consulting Balázs? Kis ország, kis megmondó emberek.

Заграница нам поможет! Запад с нами! (törölt) 2015.09.23. 08:20:41

Ja, az amerikai nem ismeri a kiskaput, húsosfazekat meg a csókost, belső kört... LOL.
Annyiban más az ottani kultúra, hogy adnak a látszatra. Lobbizást jogilag szabályozták, ez nem azt jelenti, hogy annyival másabb, mint a magyar urambátyám módszer. A csókosok rendszerét networkingnek is nevezik.

Egyébként meg szarnak minden olyan szabályozásra, ami nem az amerikai kormánytól ered. Csak az amerikai kormány ügynökségeitől és az IRS-től tart egy amerikai, a gyarmati Kelet-Európában azt csinálnak, amit akarnak.
A kiskapuk keresésében (sőt, kialakításában) igen ügyesek, ebből él sok menő budapesti nemzetközi ügyvédi iroda. Na ők nem azok a bohóc ügyvédek, akik a kereskedelmi TV-kben celebkednek. Hanem olyanok, akiknek a nevét se hallottad még. Olyan óradíjakkal nyitogatják az amerikai, francia, brit, német cégek számára a kiskapukat, hogy beszarsz. Mondjuk nem buta emberek dolgoznak ilyen helyeken, az is biztos, de hozzájuk képest az éticsiga egy gerinces állat. Mindig egy lépéssel a lenézett gyarmati (magyarisztáni) kormány előtt kell járniuk.

"Azt figyelte meg, hogy azok a magyar startupok lesznek sikeresek Amerikában vagy tudnak egyáltalán továbblépni, megnőni, amelyek bevonnak amerikai embert tulajdonosként, társalapítóként."

és

"Szerinte amikor egy amerikai társtulajdonos vagy társalapító belép egy magyar startupba, akkor ez a kulturális dimenzióváltás történik meg, ami hozzájárul a vállalkozás sikeréhez."

Magyarul kell egy stróman!
Kell valaki, akinek van amerikai állampolgársága, akinek a nevét ki tudják ejteni Amerikában, akinek elhiszik, amit hadovál. Mert egy kelet-európaival nem állnak szóba.

Ázsiában több tízezer brit, ausztrál, kanadai, amerikai él ebből. Ázsiai cégeknek (magániskolától a külker cégekig) kell egy fehér arc, akit mutogathatnak, aki bizalmat ébreszt. Az a legrosszabb, amikor ez a stróman elhiszi, hogy őt a tudása miatt vették fel.

A svéd cégek az átláthatóság, becsületesség szimbólumai. Amíg otthon vannak. Ahogy a lenézett kelet-európai gyarmatokra jönnek, rögtön tolják a megvesztegetést. Lásd Saab.
Vagy a német cégek. Görögországban megvesztegettek mindenkit, hogy ők nyerjenek hadiipari tendereken, majd bajba kerültek, mert a görögök csőd szélére jutottak.
Merkel "megmentette" a görögöket: európai emberek pénzén kifizették a korrupt német, francia stb cégeket, bankokat, ugyanis a pénz nem a görögöknél állt meg, csak átfolyik rajtuk a német bankokhoz.

Az amerikai cégek mind erkölcsösek. LOL!
GM, Ford, Lehman Brothers, Apple, Shell, Academi (lánykori nevén Blackwater) és a többi. Ó igen, politikusok vagy nagy amerikai cégekből jönnek, vagy oda mennek el fejesnek nyugdíjkiegészítésként. Utóbbi időben az európaiak is rákaptak erre. Schröder elment egy orosz gigacéghez, Blair meg elment mindenkihez, aki eleget fizetett neki. JPMorgan Chase-től kezdve a kazah diktátorig mindenkinek eladó.
Ez a mentalitás nem csak a politikusokra jellemző, hanem mindenkire az üzleti életben.
süti beállítások módosítása