A holland Radboud University nagy hangsúlyt fektet a kommunikációs képzésben a gyakorlatorientált, munkában és mindennapi életben is használható tudás átadására. Beszámoló.

Az ELTE BTK Kommunikáció és médiatudomány mesterszakos hallgatójaként lehetőségem volt Erasmussal egy félévet Hollandiában tanulni, a Radboud Universityn. Az oktatás ott elképzelhetetlenül más mint itthon, nálunk.

Először is, le kell szögeznem, hogy nem fogom élesen szembeállítani a két intézményt, amelyekben tanultam (és tanulok), ez inkább egy élménybeszámoló. A cikknek nem célja ezeket a benyomásokat és tapasztalatokat komplett oktatási rendszerekre kiterjeszteni, hogy aztán azok mellett vagy ellen szóljon, pusztán csak bemutatni fogja őket – pontosabban a hollandot, saját perspektívából.

Az ELTE-n újságírás szakon vagyok (bár most már tudom, inkább a pr érdekel), kint pedig a Communication Science and Psychology minort végeztem el. Közös bennük, hogy mindkét szak alapot, kiegészítést ad a kommunikáció-kutatói pályához. Lényeges különbség, hogy az itthoni szakom a Bölcsészettudományi Karhoz tartozik, a Radboud Universityn viszont a Társadalomtudományi Kar alatt fut a kommunikáció – ebből is eredeztethetők esetleges nézetbeli és elméleti különbségek.

Miért elképzelhetetlenül más Hollandiában a kommunikáció-oktatás, mint nálunk? Nagy vonalakban: ott sokkal, de sokkal gyakorlatibb tudást adnak az egyetemen kommunikáció szakon, mint idehaza. Persze, nem végeztem tudományos kutatásokat a témában, de a saját élményeim, és a szaktársaim beszámolói is ezt támasztják alá (más egyetemekről is - itthon és külföldön is egyaránt). Nyilvánvaló, hogy a minőségi újságíráshoz a tehetségen kívül bizonyos fokú szociológiai érzékenység, és kulturális tájékozottság szükséges, melyet az ELTE szakja teljesen megad. Az sem mellékes, hogy tudományegyetemként az elméleteket részesítik előnyben. Ugyanakkor, a hollandiai egyetem módszertana érezhetően gyakorlatiasabb a kutatási kurzusok oktatásánál is: a kommunikációtudomány honlapján fellelhető »Our researchers share a mutual interest in keeping in touch with "the real world"« leírás maradéktalanul teljesül.

Kint szemeszterek helyett trimeszterek vannak (6-8 hétig tart egy kurzus), így a tavaszi félévben július mellett március végén is volt egy vizsgaidőszakom, és április elején új tárgyakat kellett felvennem. Szoros tempót diktáltak a tanárok egész évben, és hétről hétre dolgozni kellett. Nemcsak elolvastunk egy-egy új, gyakran 30-50 oldalas cikket, de legtöbb esetben dupla óra után a második órában csoportosan kellett megoldanunk egy feladatot. Ezek a feladatok az adott órai anyaghoz kapcsolódtak, az elhangzottakat kellett alkalmazni a megoldásukhoz, majd benyújtani azt – amit le is osztályoztak. Ez esetenként 40 százalékát is jelenthette a végleges jegynek, aminek a következő részét a szakirodalom alapján megírt beadandó (leggyakrabban kutatási ötlet) tette ki. Minden kurzuson kötelező volt prezentálni csoportban, de volt, ahol az egyéni beadandót is elő kellett adnunk. Egy kurzus kivételével ilyen feltételek mellett vizsgáznunk is kellett, ahol általában feleletválasztós tesztet kaptunk a cikkek és az adott könyvek alapján.

Nem volt elég az elméletet tudni, vagy párszor elolvasni az olvasmányokat: a kérdések kifejezetten gyakorlatorientáltak voltak, gondolkozni kellett azon, hogy vajon melyik elmélet mentén lehet egyáltalán elindulni a helyes válasz felé, illetve milyen más elméletek „üthetik” azt, amit elsőnek jónak gondoltunk. Sok erasmusos diák bukott meg az első vizsgákon - saját bevallásuk szerint azért, mert az elméletet nem tudták gyakorlatban hasznosítható tudássá transzformálni, és így helyesen megválaszolni a kérdéseket. Lényegében olyan elméletet nem tanultunk, amit ne lehetne azonnal a gyakorlatban is kamatoztatni, és a vizsgákon/tesztekben is a gyakorlatban való hasznosításra kérdeztek rá: konkrét, hétköznapi szituációkat kellett megoldani.

Érdekesség, hogy a kommunikáció minorban feltűnően hangsúlyos szerepet kapott a pszichológia: nagy számban tanultunk a meggyőzésről és a különböző pszichológiai technikákról, azok használatáról a marketing vagy média területén.

Az osztályozás szigorú, de igazságos, és követhető volt. Elsőre nehéz volt hozzászokni, mivel ott 10-es skálán kaptuk az osztályzatot (külföldön sok helyen így van, például Spanyolországban vagy Németországban is), általában hattól „volt meg” a jegy, a hetes átlag pedig kifejezetten jónak számított. Legtöbb kurzus leírásában szerepelt pontról pontra, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie a beadandónak, a kapott osztályzat után pedig részletes információt kaptunk írásban arról, hogy melyik résznél miért akkora részpontokat értünk el. Időbe telt az új pontrendszert megszokni, és lehet, hogy nekem nem is teljesen sikerült - a mai napig nem tudom, hogy egy 5-ös részpontszámra miért kaptam 4,3-at (pontosabban, hogy mit takarhatott volna a 4,4 vagy esetleg a 4,6?), de szerencsére javítani is volt lehetőség.

A külalak és a rendes hivatkozás is sokat számított: ha a referenciajegyzék nem volt megfelelő, levonhattak miatta egy egész jegyet. Prezentáció közben pedig nemcsak az elhangzottak tartalmát, de a felépítését, a diasorok külalakját, ötletességét és az előadásmódot is díjazták, ami szintén szigorúan visszatükröződött a kapott osztályzatban.

További érdekesség volt számomra, hogy a visszajelzések szintén kulcsfontosságúak az egész oktatásban. Minden óra interaktív volt, és még így is hagytak az órák után külön 5-10 percet a kérdések megválaszolására. A tanárok saját magukkal kapcsolatban is komolyan veszik az észrevételeket: bár a trimeszter leteltével kérdőív formájában lehet az oktatót minősíteni (mint nálunk az OMHV), általában a kurzus ideje alatt is kérnek visszajelzéseket. Hozzá vannak szokva, és nyitottan állnak minden kritikára.

Az egyéni prezentáció alatt pedig mindenkinek visszajelzést kellett adni minden előadó diákról írásban, amit rögtön óra után meg is kaptunk. A tanárnő nemcsak hangsúlyozta, de ellenőrizte is, hogy mindenki írjon minden előadóról legalább 3-3 pro és kontra észrevételt (a nyomtatott lapokon ott voltak az instrukciók és a kipontozott helyek is). Bár ez direkt módon nem számított bele a jegybe, nagy segítségünkre volt a jövőre nézve, mivel hasznos tanácsokkal láttak el minket a többiek, és sok építő kritikát fogalmaztak meg a kutatásainkkal kapcsolatban.

A szakirodalom olyannyira új volt (tavalyi, vagy általában 2-3 évvel ezelőtt megjelent könyvek), hogy egyik órámon véletlenül olyan könyvet adtak fel, aminek a megadott kiadványa csak jövőre jelenik meg. Volt olyan órám, ahol 1-1 csoportnak az adott héten, online megjelent legfrissebb szakmai híreket kellett prezentálnia (ez szintén a jegyszerzés feltétele volt). De egy angol szakos ismerősömtől olyat is hallottam, hogy azért is súlyos pontszámokat vontak le, ha a figyelmeztetés ellenére kétezres évek előtti, (egyébként releváns, és a dolgozatban feldolgozott) szakirodalom szerepelt a jegyzékben.

Gyakorlatorientáltságukat mutatta az egyetem nyelviskolája is. A heti 2×1,5 órás tanfolyam abszolút kezdő szintű óráját hollandul kezdte meg a tanár, majd hollandul folytatta az órákat egészen júliusig, a tanfolyam végéig.
Egyszóval a hollandiai Radboud Universityn tanulni nagyon jó ötlet, ha az ember piacképes diplomát szeretne – úgy hallottam, hogy a hollandiai egyetemek egyébként is jók, de a Radboud kifejezetten erősnek számít közülük is. Az erasmusos félévem alatt úgy éreztem magam, mintha munkahelyen lennék, egyfajta betanulási időszakban, ahol már minden élesben megy, de éppen még hibázhatok - kirúgni nem fognak.