Nagy port kavart a napokban az április 6-i Valcea–Győri Audi ETO KC női kézilabda-BL-elődöntje kapcsán a román ProSport cikke (azóta törölték, de az interneten minden megmarad), melyben román olimpikonok Görbicz Anita mezét tépik, hajítják el, vagy éppen tapossák meg. Fair play, médiaetika, szakmai önbecsülés vagy csak egyszerű tisztelet, oda se neki? 

Azt már tudjuk, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt és a Magyar Kézilabda Szövetség is elítéli ezt a fajta hangulatkeltést, és akár sportdiplomáciai lépéseket is tehetne az ügyben.  Úgy tűnik, nem fog, ami a magyar sportdiplomácia impotensségét jelzi. Lehet a meztaposásnak valami komolyabb, jogi következménye, felléphet-e a ProSporttal szemben Görbicz Anita vagy a győri csapat, esetleg kénytelenek annyiban hagyni?

 A Médiatörvénytől a Btk-ig

Mivel a fenti cikk médiatartalom, a Médiatörvény alkalmazása tűnik kézenfekvőnek. A magyar törvényi szabályozás értelmében azonban a ProSport nem tartozik magyar joghatóság alá (Smtv. 2-3.§), így sem a Médiatörvény, sem pedig a 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmakról szabályozásai nem vonatkoznak rá.

Valószínűleg magyar joghatóság esetén sem ezeket a jogszabályokat alkalmazták volna. Ennek oka, hogy a fenti cikk a becsületsértés, esetleg a jó hírnév megsértése kategóriába sorolható. Ezen cselekmények a Büntető Törvénykönyv hatálya alá tartoznak, így ennek megfelelően kell eljárni. Vagyis, Görbicz Anita saját maga tehetne feljelentést a ProSporttal szemben, melynek – ha a becsületsértés bizonyítást nyer – a Btk. 179-180§-a szerinti büntetéssel kellene számolnia.

 „Csupán viccnek szántuk”

Azóta Lucian Lipovan, a lap főszerkesztője cikkében nemcsak bocsánatot kért, de külön is méltatta a magyar csapat játékosát. Nem mellesleg a képekről az alábbi nyilatkozatot tette a Nemzeti Sport Online hasábjain: „Csupán viccnek szántuk, szerettük volna feltüzelni a Valcea játékosait a nagyon fontos meccs előtt. […] Semmiféle támadó szándékunk nem volt, sem Görbicz Anita, sem a Győr, sem a magyarok ellen. Nagyon sajnáljuk, hogy rossz érzést keltettünk az emberekben, és elnézést kérünk mindenkitől, akit megbántottunk.”

Még ízetlen tréfának is rossz, nemhogy hangulatkeltésnek. Ugyanez a román újság egyébként nem kapott akkreditációt a Hollandia – Románia válogatott focimeccsre, mivel a román–holland labdarúgó-Eb-selejtező előtti lapszáma Van Hitler főcímmel, Luis van Gaal fotójával a címlapon jelent meg.

 Hová lett a médiaetika?

A győri klub, a magyar szövetség és maga Görbicz Anita is nyilvánvalóvá tette, hogy nem szeretne jogi eszközökkel élni, inkább a pályán torolná meg a sérelmet. Az erkölcsi győzelem a miénk, csúcs. De mi lesz a médiaetikával? Ki tanítja meg a ProSportot és a hozzá hasonlókat, hogy akkor is létezhet a másik iránti tisztelet, ha arra nem kötelez senki és semmi?

 A print és az online sajtót figyelembe véve lassanként olyan új műfaj születik meg, amelynél megtalálhatók az oldschool újságírás formai elemei (szerkesztőség, fizetett szerkesztők és munkatársak stb.), a nyelvezet, a stílus és a témafelhozatal viszont a bulvárra és szinte a blogokra kezd emlékeztetni. A hétköznapi szókincs, az élőbeszéd és a szleng kifejezéseinek mind gyakoribb megjelenése az online médiumokat közelebb hozta az olvasókhoz, azonban, míg elmúlt években a print és az online média között a határvonal erősödését érezhettük, ezt az esetet figyelembe véve felmerül a kérdés: a nyomtatott sajtó is ebbe az irányba halad?

 A nyelvi-formai tendencia ugyanis az újságírói etikába is beszivárog; ez kell a népnek? Keltsünk hangulatot! Olimpikonokat felkérni ilyen akcióra, majd az eredményt ország-világ elé tárni – viccnek is pocsék. Sportteljesítmény növelésére még annál is rosszabb, a szakma presztízsének javítását tekintve pedig kész tragédia.

 Hosszú távon a gátlástalan újságírói viselkedés igencsak negatív képet fest az igényes médiát fogyasztók és a tisztességes sportot követő olvasók, nézők számára. Ha sportolókat rá lehet venni ilyenre, és ezt – minden következmény nélkül – meg is lehet jelentetni, akkor a jövőben ne csodálkozzunk, ha az újságírókat a jelentős eseményeknek még a közeléből is elhajtják…