„Ki ez a kritikus?” „Mit tett le ő az asztalra?” „Megnézném, hogy csinálja utánam!” Ilyen és hasonló mondatok hagyták el azon versenyzők száját, akiket Puzsér Róbert az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató versenyén kritikájával illetett. Azóta a kritikus megnyilvánulásaiból gyűjtemények, mémek lettek, és mindenkinek ő jut az eszébe, ha elhangzik valahol a kérdés: „Mi volt ez a pusztító alpáriság?”
Sokan vannak, akik nem értik, még többen, akik negatívan nyilatkoznak róla, viszont mára van egy népes tábor, akik úttörőnek tartják, harcosnak a média bűnös világában. Igen, ma Magyarországon kevés ember van, aki ne ismerné Puzsér Róbert nevét. Ő az a kritikus, aki ismertségét az általa sokszor, és rendkívül keményen kritizált médiának köszönheti. A kereskedelmi médiába kerülve elvetette a kritikai gondolkodás magjait a nézők, hallgatók fejében, s bár a műsor már jó ideje véget ért, Puzsér a képernyőn, a köztudatban maradt. Mindig van egy új történet, egy sértődött sztár, vagy épp egy műfaj, mint legutóbb a magyar stand-up, amiről persze meg van a véleménye a kritikusunknak.
Pedig Puzsér Róbert ténykedése a média ellen, a nézőkért, az individuum szabad és tiszta gondolkodásáért, nem ekkor kezdődött. A magyar-történelem szakos tanárként végzett, rádiót, tévét megjárt műsorvezető-szerkesztő-kritikus mindig is igyekezett figyelmünket felhívni arra, hogy mennyire veszélyes is a média, vagy annak tudattalan fogyasztása, hogy mik vagyunk mi, mozgatott bábok a tévé képernyője előtt. Puzsér bárhol, bármikor kimondja: a média hazugság, és kemény kritikát alkot azok felett is, akik mediatizált világunkban igyekeznek kihasználni az egyének tudatlanságát, felkészületlenségét. Tabukat boncolgat, érzékeny témákat tárgyal, és olyan kérdéseket tesz fel a médián keresztül, amit eddig senki nem mert, vagy nem tudott feltenni. De vajon miért most, és miért pont ő?
Míg a magyarság egy részének a 2012-es tehetségkutató új, üde színfoltja volt a nyílt és őszinte kritikus, addig neki ez egy új csatorna, egy széles nyilvánosságú, hatalmas tömegeket elérő üzenetközvetítő volt csupán. Célját elérte, megismerte nevét egy ország, felfigyeltek rá, s talán még fontosabb, személye mellett az általa képviselet gondolatokra is.
„Nem bántam meg, mert nagy nyilvánosság előtt fejthettem ki a kritikai attitűdömet, meg a médiakritikai véleményemet. Ezzel én most nagy, széles tömegekhez tudok eljutni.” – nyilatkozta Puzsér Róbert egyik videóinterjújában a tehetségkutatót követően.
Kellett is ehhez egy ilyen műsor, az egyik legnézettebb csatornán. Az adás közben és utána, a kritikus régebbi munkái is szárnyra kaptak, a videómegosztókon sorra nézték az emberek a pár éve forgatott Reklámtörvényszék részeket és régebbi, komoly társadalmi problémákat fejtegető rövidfilmjeit, vagy látogattak el a kritikus saját honlapjára, ahol nagy dózisban tudták magukba szívni a tanítását.
Puzsér mára szinte mindenről és mindenkiről megmondta a véleményét, könyvet írt, videó blogot indított, tucatnyi reklám felett mondott ítéletet, hadat üzent a celebeknek, lerántotta a leplet a média által ránk zúdított szemétről, és többtízezres rajongótábort gyűjtött maga köré a Facebook-oldalán. Még a kritikát is megkritizálta. Kisfilmjei, műsorai valós problémákat tárnak fel, valódi médiakritikát alkot. Írásai utat mutatnak mindazoknak, akik úgy döntenek, fel akarják venni a harcot a tudat gyarmatosításával szemben.
Az persze kérdés, hogy miért épp most, miért így került nagy nyilvánosság elé egy olyan kritikus, aki beszólásaival kiérdemelte a legmegosztóbb személyiség díját. Sokan gondolják azt, hogy ő is csak egy báb, akit valójában, bármit is mondjon, a média mozgat. Hiszen a csatorna dönti el, hogy mikor adnak le vele műsort, mikor hova hívják, mikor hagyják felszólalni, és miről kérdezik. Ha az ember nem jár utána, nem követi a kritikus munkásságát, valóban úgy tűnhet, csak akkor kérdezik, ha van miért, és csak arról, amiről jó, ha kifejti kritikai véleményét.
Még talán egyszer sem tették fel neki élő adásban, hogy miért gondolja, hogy a média hazudik, ahogy azt sem talán, hogy hogyan vélekedik az aktuálpolitikáról, az elit befolyásoló erejéről Magyarországon. Mindenki arra kíváncsi ki is ő valójában, vagy ha mégsem csak egy álarc, ez a kritikus karakter, miért vált ilyenné?
Pedig teljesen mindegy, hogy ki ő, valójában arra kell figyelni amit, és ahogy mond. Pont az lenne a lényeg, hogy el tudjunk vonatkoztatni a beszélőtől, és csak a tartalom alapján döntsünk, mondjunk ítéletet. Ma azonban az arctalan gondolkodókra kevesen figyelünk fel, és ők, hogy végre meghallgatást találjanak, a médiában szólalnak fel, bekerülnek a gépezetbe, és elvesztik azt, amiért addig, igaz kevesen, de valóban tisztelték őket, hogy médiától függetlenül képesek a médiakritikára. Ez egy ördögi kör. Ami viszont Puzsért illeti, talán neki sikerül megtartani az általa képviselt eszméket, értékeket. Mondhatnánk azt is talán, hogy a média saját maga gyártotta fegyvere lesz a végzete.
„Én minden produkciót tízes skálán értékelek. A hetes az már továbbjutó. Az ötös szólhat, miközben dolgozok, és nem kapcsolom ki. A négy az, ami szól, de zavar és kikapcsolom. Hármas az, amitől eltiltom anyámat, a kettestől már anyámat sem kell eltiltani.” (Puzsér)
Fotó: nol.hu