A Facebookon időről időre végigsöpör valamilyen új őrület: amikor egyre több felhasználó posztol értelmetlen dolgokat, vagy cseréli zsiráfra a profilképét, már nem kérdés, hogy megint elindult valami. A legújabb játék túllőtt a célon: a „Terhes vagyok” és a „Még mindig szeretem az exemet” bejegyzések nem egy családban okoztak botrányt. Miért mennek bele mégis sokan a már első ránézésre is gagyi és értelmetlen játékokba? Kutatások szerint az értelmetlen dolgok Facebook-falra irkálása olyan fontos szociális igényeket elégít ki, amiket a kommunikáció és a szociológia a csoporthoz tartozás és az önreprezentáció szakszavakkal jelöl.
- 42 kapcsolatom volt.
- Terhes vagyok.
- A férjem új munkát kapott, költözünk Kínába.
Ismerős? A közösségi oldalakon gyakran és gyorsan terjednek hasonló kiírások, amelyek valójában furcsa játékok. Pár hónapja a zsiráfok szaporodtak el az ismerőseink közt, erről bővebben is írtunk. Annak a játéknak az alapja egy logikai bukta volt: hajnali négykor csöngetnek az ajtódon, és a szüleid állnak a küszöbön, mit teszel elsőként? Kinyitod a szemed! Ja, hogy te az ajtód nyitod? Esetleg felkelsz az ágyból? LOL, bebuktad! Innentől zsiráf vagy, és ennek megfelelően le kell cserélned a profilképed.
Az új játék csak mostanában ért el Magyarországra, de angolul legalább október eleje óta fut. A zsiráfosnál legalább egy fokkal bonyolultabb: ha lájkolod ismerősöd állapotát, ami szerint örökbe akar fogadni egy majmot, vagy úgy gondolja, a saját neméhez vonzódik, akkor bizony áldozattá lettél. Érkezik is a levél a játékszabályokkal és a mondatokkal, hogy mit is kellene megosztanod a világgal. A vallomást legalább 24 óráig kint kell hagyni, és nem szabad magyarázkodni.
Ezekből kell egyet kiválasztani:
- Már 42 párkapcsolatom volt.
- Azt hiszem, szerelmes vagyok. Mit tegyek?
- Valaki felajánlott egy munkát prostituáltként, de most hezitálok.
- Úgy döntöttem, mától nem hordok fehérneműt. / Elfelejtettem fehérneműt venni.
- Még mindig szeretem az exemet.
- Úgy döntöttem, homoszexuális leszek.
- Terhes vagyok.
- Akarok egy gyereket.
- Egy egér éppen keresztülfutott a lábfejemen.
- Adoptálni fogok egy majmot.
- A férjem/feleségem/szeretője új munkát kapott, Kínába költözünk.
A 11 mondat között van olyan, ami nem ad okot a veszekedésre, de bevállaljuk a komolyabb mondatokat? Van, aki ezt komolyan veszi? Ismerőseink közül az első áldozat bejegyzését még értetlenül olvassuk, de a hasonló kiírások nagyon gyorsan terjednek, nem feltűnő?
Verssel jobb?
Vannak értelmesebb játékok is: ki kellett írni valamelyik kevésbé ismert költő versét, aztán azoknak, akik kedvelték, kommentelték, az eredeti posztolónak kellett keresni egy másik, szintén nem annyira ismert költőt, és így tovább.
Ez a játék azért szimpatikusabb, mert ad valamit, lefoglal, kutatgathatok az interneten, tovább tart, mint a megfelelő zsiráfos kép vagy a legvállalhatóbb mondat kiválasztása.
Amit Freud nem tudhatott
Bár a fenti bejegyzések a visszajelzések alapján családi vitákat szítanak, kapcsolatokat tesznek tönkre, mégis egyre többen csatlakoznak. Miért jelennek meg ezek a játékok, mi szükség van rájuk? A Cyberpsychology, Behavior, and Social Networking nevű szaklapban 2011-ben publikált tanulmány szerint a Facebook használata örömet okoz, mivel az oldal használata kielégít két szociális szükségletet: a csoporthoz tartozás és az önreprezentáció igényét.
A csoporthoz tartozás ösztönös igény: tartozni szeretnénk valahová úgy, hogy közben teljességgel elfogadnak minket. Az internetes közösségi hálózatok a csoportidentitás-képzés új, digitális terepei.
Emellett a Facebook lehetőség önmagunk reprezentálására: vonzó a felület, ahol rengeteg embernek mutathatjuk meg magunkat néhány kattintással. A Facebookon megjelenített személyiség néha népszerűbb, mint valós énünk. A két én közti különbség ritkán tudatos, az internetes egót a pszichológusok gyakran csupán kiteljesedett énnek tekintik, nem pedig egy alteregónak, akkor is, ha a virtuális személyiség merőben más jellemzőket mutat, mint reális párja.
Az ilyen közösségi játékok egyértelműen fenti két szükséglet kielégítését célozzák meg. Egy- egy botrányos kiírással figyelmet kapunk, érezzük, hogy fontos a jelenlétünk, az emberek odafigyelnek az életünkre.
