Azok sem tudnak kommunikálni, akiknek ez a szakmájuk

2014. július 23. 09:09 - Média 2.0

Az interneten cikkek százait találjuk arról, hogy jelentkezőként hogyan keltsünk jó benyomást egy állásinterjún. Arról viszont kevés szó esik, hogy hogyan viselkedjen az, aki az asztal másik oldalán ül. Pedig néha olyan történetek hallani a hr-esek vagy munkáltatók viselkedéséről, hogy el sem hisszük. Ironikus, hogy a kommunikációs szakmából is jó pár rémisztő példát tudtunk összeszedni csupán két ember megkérdezésével.  Pedig a kommunikációs és médiaügynökségek tudhatnák a legjobban, hogy ma már könnyen nyilvánosságra kerülnek ezek a sztorik, ami jelentősen rombolhatja egy cég hírnevét. Lássuk, hogy mi az az employer brand (munkáltatói imidzs), és mit kell tudni róla!

A jól kommunikáló cégek sikeresebbek

Egy 2013-as amerikai tanulmány szerint az állásjelentkezők 75 százalékát  nem értesítik arról, hogy lezárult a kiválasztási folyamat, és nem kapta meg az állást, pedig szinte minden interjún elhangzik az ígéret. Ezzel gyakran megnehezítik az olyan jelentkezők dolgát, akik épp két lehetőség között vacillálnak, ráadásul elfogadhatatlan ez a fajta viselkedés, hiszen csak az alapvető illedelmességi normák betartásáról van szó. Épp ezért még egy 30 embernek kiküldött automatikus email is jobb megoldás a semminél.

A kommunikáció fontosabb egy jól működő cégben, mint gondolnánk, és nemcsak a sikeres marketing szempontjából. A hatékonyan kommunikáló cégek általában más területeken is (például megrendelések, bevételek) messze előzik azokat a versenytársaikat, amelyek nem annyira erősek a kommunikációban.  A legszebb az egészben, hogy ezek pont olyan dolgok, amik nem kerülnek pénzbe, viszont annál jövedelmezőbbek.

Az állásjelentkezőkkel is kedvesnek kell lenni

Ahhoz, hogy egy cég minőségi munkáltatóként jelenjen meg a piacon, az állásra jelentkezőkben is jó benyomást kell kelteni. Sajnos az itthoni munkáltatók nagy része egyáltalán nem figyel erre. Pedig általában azok a jelentkezők is pozitívan viszonyulnak  a céghez- például szívesen fogyasztják a termékeiket a jövőben-, akiket nem vesznek fel, feltéve, hogy az interjún korrektül viselkedtek velük.

Bad-Job-Interviewer.jpg

A jelentkezőkkel való bánásmód fontosságát jelzi az amerikai Candidate Experience Awards (Cande'S) nevű díj létrehozása. Ezt az elismerés azok a cégek kapják, amelyek jól bánnak az állásjelentkezőkkel. Akik megfelelnek az elvárásoknak, egy évig feltüntethetik a Candidate Experience pecsétjét a marketingmellékleteikben. A 2013-as díjazottak között van például a Deloitte, a General Motors és az American Airlines. Itt olvasható néhány tipp, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy egy cég méltó legyen a díjra.

Még azok sem csinálják jól, akiknek ez a szakmájuk

A kommunikációs cégek sokszor próbálnak kreativitásukkal kitűnni már az álláshirdetések megírásánál. Akik pedig igazán kreatvínak szeretnének  tűnni, azok az állásinterjún sem fogják vissza magukat. A szokásostól eltérő kérdések és feladatok azonban sokszor nemcsak helytelenek ezekben a szituációkban, de rossz benyomást is keltenek a jelentkezőben.

Valószínűleg minden józan gondolkodású ember rossz néven veszi, ha az állásinterjún:

  • az az első kérdés, hogy hogy viseli, ha kiabálnak vele

  • közlik, hogy semmi jóra ne számítson, mert itt mindenki két ember helyett dolgozik
  • a cégvezető minden második szava az, hogy "bazdmeg", amikor a kollégáival beszél

  • elmondják, hogy már a CV alapján úgy látják, ez a munka neki nem fog tetszeni, maximum a pénzzel tudnák meggyőzni, az pedig három hónapig nincs

  • kijelentik, hogy olyan gyakornokot keresnek, akinek egyszer elég elmondani mindent, mert kétszer nem fogják, attól a munkatárstól pedig szó nélkül megválnak, aki sokszor visszakérdez

  • az orra alá nyomnak egy pszichológiai tesztet, amiben szexre és alkoholfogyasztásra vonatkozó kérdések is vannak

  • megkérdezik, hogy van-e otthon konfliktus abból, hogy ki takarítson

Ezek az elképesztő példák mind magyar kommunikációs és médiaügynökségeknél történtek az elmúlt egy évben. Ironikus, hogy még azok sem számolnak mindennek a következményeivel, akiknek a kommunikáció a szakmájuk. Lehet ezt úgy is nézni, hogy legalább őszinték, de ha ezeket a kérdéseket és megjegyzéseket mind komolyan is gondolták, akkor valójában nem a rossz kommunikáció az egyetlen probléma ezeknél az ügynökségeknél.

Mi az employer brand?

Az employer brand (munkáltatói imidzs) lényegében arról szól, hogy a munkavállalók jól érzik-e magukat a munkahelyükön. A cégről mint munkáltatóról kialakult képet a dolgozók jelentősen alakítják azzal, amit az ismerőseiknek mesélnek. Ráadásul  ma már sokan Facebookon, vagy kifejezetten erre a célra létrehozott oldalakon - mint az amerikai Glassdoor.com, amelyen névtelenül kritizálják a cégeket - teszik közzé a munkahelyen vagy állásinterjún szerzett tapasztalataikat, benyomásaikat. Ezzel megnőtt annak az esélye, hogy visszaüt, ha egy munkáltató nem bánik tisztességesen a beosztottjaival vagy az állásra jelentkezőkkel.

6a00d8341c761a53ef0120a67abc67970c-pi.jpg

A CareerBuilder.com felmérése szerint a magas munkanélküliség és az elhelyezkedési nehézségek ellenére gyakran előfordul, hogy a kiválasztott jelentkező végül nemet mond az állásajánlatra. De nemcsak kiváló munkaerőt lehet veszíteni azzal, ha rossz tapasztalatokat okozunk egy jelentkezőnek: a cég hírneve és sikere is megszenvedheti. A nyugati országok vállalatai ezért egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a munkáltatói kép tudatos formálására, ami itthon még gyerekcipőben jár. Pedig Magyarországon is minden cégnek van munkáltatói imidzse, legfeljebb nem tudnak róla, és nem tudatosan alakítják.

Ha saját bőrödön tapasztaltad, hogy egy cégnek fogalma sincs, hogy kell bánni az emberekkel, sírd el nekünk a bánatodat kommentben vagy emailben!

Találkozó kommédiásoknak

A kommunikációszakosok sokszor nem tudják, mire lesz jó, amit tanulnak. A szakma egyelőre nem igazán segít a választásban egyetem után. Mi szeretnénk. Találkozó kommunikációszakosoknak, pr-osoknak, médiásoknak, marketingeseknek, egyetemistáknak, szakmabelieknek és érdeklődőknek. Egy sör mellett.

Meghívott előadók: 

Varga Attila (Sixx), az Index újságírója, blogger  
Hogyan zabolázzuk meg Közbiztonság Szilárdot, avagy a trollnyelv rejtélyei 

Tanács János, a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének oktatója 
A Challenger-katasztrófa konfliktuskezelési tanulságai 

Időpont: 2014. szeptember 9.

Lájkold a Facebookon, hogy ne maradj le!

 Itt vagyunk a Meetup.com-on.

A helyszín Budapesten lesz, a belépés ingyenes. Részletek hamarosan.

Fotó: 1 2

 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr186505403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zongora 2014.07.23. 15:19:58

Nem (csak) a kommunikacioval van gond, hanem az egesz HR-es entitassal. Elvegzett valami nagyon nivos zskf vagy kodolanyi fosulit es azt hiszi, ove a vilag. O dont szakemberek/emberek sorsarol, holott a legtutibb helye egy peksegben lenne. Helyesirasi hibak, kapanyel a szajbol es selfi fotok tomkelege a facebook profilon. Ez jellemzi ma a HR-esnek hivott egyedeket. Similis simili gaudet, azaz a primitv primitivet fog valasztani. Ordogi kor.

gizmo26 2014.07.23. 15:36:02

Borzasztó milyen HR-es emberek vannak.
Na ezért nem keresek munkát.
Meg azért, mert nem elég hogy rosszul fizetnek (szinte) mindenhol, de még azt is elvárják, hogy dolgozzak érte.
Szörnyű milyen világban élünk.

Serrin 2014.07.23. 16:57:08

Volt olyan hr-es, akinek én magyaráztam a pozíciót, amire jelentkeztem. Az ilyen menjen inkább mekibe krumplit sütni, hátha azt nem rontja el, de ne emberi sorsokról döntsön.

mazolika 2014.07.23. 17:47:02

Érdekes, én még nem voltam olyan komoly interjún, ahol ne lett volna a HR-es mellett egy szakmabeli is.

A HR-es alapvetően az első szűrő. Ő az aki az interjúkat szervezi, a sok önéletrajzból kiválaszt téged a személyes interjúra is akár. Lehet ez ellen ágálni, de azt is lehet, hogy elfogadjuk azt amin nem tudunk változtatni, és megpróbáljuk ezt a tényt a magunk javára fordítani.

lavór 2014.07.23. 18:17:09

"A HR-esek durvák, azt is megkérdezik, ki takarít otthon"

Válasz: "Aki épp otthon van, mert munkanélküli."

Mégis, mit lehet várni egy HR-estől?

st37 2014.07.23. 18:31:17

"ki takarít otthon"
A bejárónő. Miért az tilos?

SH_SH (törölt) 2014.07.23. 18:39:38

Tavaly jelentkeztem egy mérnök állásra, fényképes, szakmai önéletrajzzal. HR-es felhívott, hogy érdekelné őket a jelentkezésem.
Akkoriban külföldön éltem. Megegyeztünk, hogy hazarepülök az interjúra. Megbeszéltük a dátumot, időpontot. Mondta, hogy odaszervezi a szakmai vezetőt is.
Az interjú napján, 9:00-kor (a megegyezett időpontban) az előtérben várakoztam, mert a portás azt mondta, hogy nem lehet elérni a nevezett HR-est. Várakozás közben becsattog egy csaj flip-flop papucsban majd kb 10 perccel később ugyanő megjelenik, hogy akkor ő fog felvételi beszélgetést folytatni velem.
A tárgyalóban leülve derült ki, hogy szakmai téma nem lesz, mert "nem hívta el a vezetőt. Úgy gondolta első körben csak beszélgessünk."
Miután az első kör után felhívott, hogy továbbra is érdeklődnének utánam és most már tényleg ott lesz a szakmai illetékes, megköszöntem a lehetőséget és visszautasítottam.
Addigra már elfogadtam egy másik ajánlatot, ahol a mai napig dolgozom.

Dr_utcai_arcos 2014.07.23. 21:39:32

@mazolika: Pontosan. A fejvadásznál természetesen nem lesz ott a cég képviselője, de hogy a cégnél nincs szakmai képviselet, az nettó hazugság.

Csipetke Léna 2014.07.23. 23:52:57

legutobbi interjum: interju vegen mondja a csaj, hogy a harmadik korrel kapcsolatosan meg aznap delutan, vagy kovetkezo het hetfon hiv (penteken volt az interju). rakerdeztem, hogy nemleges valasz eseten is ertesit? erre o: ugy gondolja, hogy az a minimum a jelolttel szemben, hogy felhvija, akkor is, ha nemlegese a valasz, meg hogy az o jellemevel nem fer ossze, hogy nem szol a jeloltnek. az interju ota lassan ket het telt el, azota is hiv... ennyit a hr-es jellemerol.

szoval ha kommunikalni nem is, hazudni kivaloan tudnak a magyar hr-esek. tisztelet a kivetelnek.

Succubus 2014.07.24. 16:27:50

"Egy 2013-as amerikai tanulmány szerint az állásjelentkezők 75 százalékát nem értesítik arról, hogy lezárult a kiválasztási folyamat, és nem kapta meg az állást, pedig szinte minden interjún elhangzik az ígéret".

Ez az arány nálunk szerintem jóval magasabb. Kéne egy honlap, ahol gyűjteni lehetne azoknak a cégeknek a listáját, akik nem jeleznek vissza szóbeli ígéret ellenére és személyes interjú után sem.

Aki vette a fáradtságot, és elment egy interjúra, mindenképpen megérdemel egy visszajelzést. Ha nem kap, arra szerintem csak a halál lehet mentség, vagy még az sem.
süti beállítások módosítása