Így lehet hat hétig kamunyaralni a Facebookon

2014. október 01. 09:01 - Palotás Petra

„Teljesen elbizonytalanodtam, mikor megláttam. Ez lenne ő? Alig ismertem fel. Totál máshogy nézett ki a képein.” És akkor ez még csak egy balul elsült Tinder randi, nem pedig egy csúnyán végződő netes átverés. Egy holland diáklány igen egyedi módon hívta fel arra a figyelmet, hogy a világhálón nem feltétlen minden az, aminek látszik.

Zilla van den Born emlékezetes dél-ázsiai körúton járt – de csak a Facebookon. A barátja kivételével ugyanis senki nem tudta, hogy a lány el sem hagyta Hollandiát, és azon ügyködik, hogyan hitesse el a világhálón keresztül összes ismerősével, milyen fantasztikus kalandokban van része. A grafikusnak tanuló Zilla mindent pontosan kitervelt és leszervezett az „útjára”, melyet egy egyetemi projekt keretein belül bonyolított le. A reptéren könnyes búcsút vett családjától, majd szépen visszavonatozott amszterdami lakásába, amit azután csak óriási sál és napszemüveg mögé bújva hagyott el.

1410266433400_wps_85_PIC_ZILLA_VAN_DORN_MERCUR.jpg

1410266433402_wps_86_PIC_ZILLA_VAN_DORN_MERCUR.jpg

Facebook-oldalát folyamatosan bejegyzésekkel és fotókkal frissítette - csakhogy a búvárkodós képe egy uszoda medencéjében, a buddhista szerzetessel pózolós egy helyi templomban, az egzotikus ázsiai ételt kóstolós pedig a konyhájában készült. (Mire jó a Photoshop.) A lány még a saját szobáját is átrendezte, hogy mikor az „időeltolódás miatt” hajnalban jelentkezett Skype-on, ne tűnjön fel, hogy nem is egy Oriental hotelszoba franciaágyán fetreng.

zilla-van-den-born-tauchen-vorher-nachher-c.jpg

1410265802122_wps_49_PIC_ZILLA_VAN_DORN_MERCUR.jpg

Az eset elsőre érthetetlennek és felháborítónak tűnhet, hiszen negyvenkét napon keresztül verte át szeretteit és több száz barátját - milyen jó, hogy nekünk, magyaroknak „ismerőseink” és nem „barátaink” vannak a Facebookon -, viszont csak így érhette el a kívánt hatást. „Fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy a közösségi médiában mennyire egyszerű eltorzítani a valóságot. Mindenki tudja, hogy a modellek képei retusáltak, de sokszor elsiklunk afelett, hogy valójában mi magunk is manipulálunk dolgokat. Egy idealisztikus világot alakítunk ki magunkról online, aminek semmi köze a valósághoz.” Tehát, nem biztos, hogy valóban irigylésre méltó egy ismerősünk újabb #perfectmorning-ja, amit a #bestboyfriendje által készített #healthyanddelicious reggeli varázsol azzá huszadjára a héten, vagy az a smink nélkül még tökéletesebbnek látszó #nomakeupselfie. Habár Zilla most szándékosan nem ment, remélem, egyszer tényleg eljut Dél-Ázsiába. Az már egy másik kérdés, hogy ki fogja neki elhinni.

Képek

 

 

Jön az októberi Média 2.0 Meetup!

A kommunikációszakosok sokszor nem tudják, mire lesz jó, amit tanulnak. A szakma egyelőre nem igazán segít a választásban egyetem után. Mi szeretnénk. Találkozó kommunikációszakosoknak, pr-osoknak, médiásoknak, marketingeseknek, egyetemistáknak, szakmabelieknek és érdeklődőknek. Egy sör mellett.

Meghívott előadók:

B. Csejtei Ildikó, médiakommunikációs szakember, a Sanoma és a TV2 Csoport volt marketingigazgatója
A kereskedelmi csatornák és a bulvármédia szimbiózisa

Aczél Petra, egyetemi docens, BCE kommunikáció
Médiaműveltség mint kulcskompetencia

Időpont: 2014. október 14.

A helyszín: Hamarosan!

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, itt kell regisztrálni.

Itt vagyunk a Meetup.com-on.

 

13 komment
Címkék: facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://media20.blog.hu/api/trackback/id/tr206734649

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.10.02. 12:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Void Bunkoid 2014.10.02. 09:14:15

Tökjó.

A következő lesz a kamudolgozás, meg a kamutanulás. Meg a kamuférj/feleség. Illetve bocsi, az utóbbi már régóta létezik.

A média amúgy ilyen. Kíváncsi vagyok, mikor jön a sok egyre idiótább valóságsó közé a Running Man.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.10.02. 09:18:05

helyes, szopatni kell a faszbukosokat

elgigante70 2014.10.02. 09:50:49

akit ez meglepett, az tényleg most gondolkodjon el...

arsenal71 2014.10.02. 10:14:39

Mindig van valaki, aki rosszra használja a jót. Mindig van, aki többnek szeretne látszani, mint ami. És mindig van aki nem fogja fel ésszel, hogy azért mert ő nem látja valami értelmét, attól még van értelme. Csak ő nem látja. A Facebook egy nagyon jó dolog. Tudni kell használni.

arsenal71 2014.10.06. 10:57:18

@enpera: Például az, hogy a barátaim szerte szét élnek a világban. Svédország, Ausztrália, Amerika, Kanada, Németország, Svájc, Magyarország stb. Elég nehéz találkozni velük személyesen. Viszont érdelek minket is, meg őket is az életünk. Ezután feldobsz 10-15 képet a hétvégi kirándulásról, partiról vagy kertészkedésről. Esetleg még azt is, hogy mit vacsorázott, vagy milyen bort ivott? Akit érdekel, megnézi. Akit nem, az nem. Van aki hozzászól, és kialakul egy beszélgetés, ahol az egymást nem ismerősök is beleszólhatnak. Mi ebben a baj? Én nem igen látom. Megnyugtatásodra annyit, hogy itt nem iskolázatlan neveletlen emberek barátságáról van szó. Több van földön és égen......

S=klogW 2014.10.11. 19:32:55

@arsenal71: "Például az, hogy a barátaim szerte szét élnek a világban."

barátok, persze
a töredéke állná meg a helyét ha szükségben lennél

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.10.11. 20:26:11

@arsenal71: nem hinném hogy akkora nagy barátok lennének, de tegyük fel. Email miért is nem jó? Ott nem lehet dicsekedni, gondolom.

arsenal71 2014.10.13. 09:48:47

@enpera: Az öröm megosztását a magyarok mindig dicsekvésnek veszik. Ez sajnos nagyfokú irigységre utal. De ez legyen a Ti bajotok. Én örülök annak, ha barátaimnak jól megy, és jó napjaik vannak. Az se zavar, ha jobban megy mint nekünk. Annak is örülök, hogy sikerült az életüket "megcsinálni". Igaz, könnyebb keseregni, és másokat szidni. Csak nincs értelme.
Az e-mail személyesen zavar meg embereket. Nem illik minden nap zavarni vele. Ide akkor megy fel az ismerős, mikor ideje vagy kedve van. Kulturáltabb.
A hozzászólások megismertetnek egymással olyanokat is, akik egyébként nem ismerik egymást. Így be lehet Őket vonni a társalgásba.
Nekem kilenc ismerősöm van fent a listán. Naponta szánunk egymásra fél órát. Még mindig nem értem mi ebben a baj?

arsenal71 2014.10.13. 09:55:34

@S=klogW: Ismeretlenül ítélsz. Ez nagy önteltségre vall. El sem tudod képzelni, mint más is van, mint amit Te látsz?
Fogalmad nincs rólam, az életemről, és a Facebook oldalamról, de sziklaszilárdan ítélsz el. Hmmm. Mi lenne ha szükségbe lennék? Ez kicsit homályos, de a "ha" szócska sosem játszik. Ha utáljátok a Facebook-ot, a Ti dolgotok. De ítélkezni nincs jogotok. Ilyen egyszerű.

arsenal71 2014.10.13. 10:00:19

@enpera: Ha egyszer lesznek valakik, akivel megoszthatod örömödet, álmod megvalósítását, másképpen fogsz gondolkodni. Mikor látod, hogy mások érdek nélkül szeretnek és örülnek veled, megduplázódik örömöd. De ezt nem egy irigy társadalomban fogod megélni. Remélem egyszer megérzed. De azt gondolsz addig amit akarsz.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.10.13. 13:16:22

@arsenal71: semmi baj nincs ezzel. Én megosztom a barátaimmal és a családommal az örömeimet. Majd ha felnősz, és rájössz hogy a felületes dolgok lófaszt sem érnek, te sem fészbukon fogsz osztogatni, hanem élőben.

arsenal71 2014.10.13. 21:01:50

@enpera: Mi a felületes neked?
A gondolkodásod biztos, mert mint leírtam nem tudok naponta személyesen találkozni a világ nyolc országában. Abbahagyom, mert feleslegesen okoskodsz, agresszív vagy, és az orrodig sem látsz. A szádat pedig mosd ki, nem illik lóf@sszal a szájban beszélgetni. Az illem is felületes neked?
Spamon vagy, ne törd magad.
süti beállítások módosítása